Ellenzék, 1937. október (58. évfolyam, 226-252. szám)

1937-10-09 / 233. szám

2 B KLEN 7tK 19 .7 7 október 9. «C! Tizenkét napon át faluról-falura s lélektől-lélekhez fásaméin! János püspök látogatása ókirályságbeli híveinél, ahol örömmel tapasztalta, hogy erősen ragasz­kodnak egyházukhoz és szegények ugyan, de áldozatkészek CLUJ KOLOZSVÁR, október 8. Mbit ismeretes, Vásárhely,i János, nz erdélyi református egyházkerület püs­pöke, aki féltő gonddal őrködik a gond­jaira bízott hívek nagyszámú serege te­lett, a mult hónap végén és e hónap elején az ókirályságbeli gyülekezetek hi­vatalos meglátogatása végett hosszas körutat tett az ókrrályságban. A püspök látogatása sokkal jelentősebb tény ki­sebbségi és egyházi életünkben, mintsem azt első hallásra gondolnák és ezért fő­gondunk volt, hogy a canonica visilatió- ról hazaérkezett püspököt felkeressük és megkérjük arra, hogy bokros elfoglalt­ságai mellett szakítson idol nekünk is és nagyközönségünk tájékoztatása vé­gett, mondja ('1 az ókirályságban szer­zett benyomásait. Vásárhelyi püspök készségesen állt munkatársunk rendelkezésére és az óki­rályságban telt első hivatalos útjáról a következőkben számolt be: első Iwatalos láfogaüas — Az ókirálysáybcli református gyü­lekezetek felkeresésére már püspökké választásom óta gondoltam. Végül rs szeptember 18 és október 5-ike között fel­kereshettem ottani gyülekezeteinket. Az ut tulnjdonképent főcélja az volt, hogy az egyházi törvények előírásainak megfelelően számbavegyem a tanítók és a lelkészek munkáját, az adminisztrációt és tisztázzuk azokat a lehetőségeket, amelyek alapját képezik az egyházkerület hatékony munkájának. — Emellett az adminisztratív feladat mellett arra is törekedtem, — folytatta a föpásztor, — hogy az ott élő hívekkel közvetlen kapcso­latba kerülve, megismerjem szociális életviszonyaikat. tisztába jöjjek azzal, hogy örzik-e még az egyház 1iránti ra­gaszkodásukat és egyénileg is, vala­mint a családban ápolják-e kellőleg a hitéletüket. Igyekeztem azzal is tisztába jönni, hogy van-e számukra elég munkalehetőség és ott. ahol élnek, a politikai és más fele­kezeti közöségek részéről milyen szem­mel nézik munkájukat, ott tartózkodásu­kat és van-e ott szükség rájuk? Sok egyéb körülmény okozta azt, egyebek közt az egyházkerület saját belső problémái, hogy az uralomváltozás óta most elsoizben kerülhetett sor egy ilyen egységes, minden gyülekezetét kivétel nélkül fel­kereső püspöklátogatásra az ókirály­ságban, melynek célja a szabályos ellenőrzés mellett a további munkaprogram meg­állapítása és az ahhoz szükséges adatok összegyűjtése. A püspök elődje, az ^királyságban Az uralomváltozás után Nagy Károly és Makkai Sándor püspökök is megláto­gatták az ókirályságbeli református gyü­lekezeteket, sőt a régebbi időkben Szász Domokos püpök is megfordult az óki­rályságban és az akkor ott meglevő gyü­lekezetek közül néhányat meg rs láto­gatott. ö szentelte fel még annakidején a Braila-i kedves szép templomunkat. Tehát az uralomváltozás előtt is voltak az ókirályságban gyülekezeteink. Ezek a gyülekezetek fogják alkotni a jövőre is a magját, életképes hátvédjét ottani gyü­lekezeteink lelki gondozásának. A jelenben Bucurestiben, Oalaton, Plo- estiben, Bráilában és Pitestiben vannak református templomaink, papi lakása­ink, szóval ingatlan vagyonunk. Újabb gyülekezeteink megszilárdulásukért most folytatnak erősebb tevékenységet. Azuga- Buste.m, More ni,, Constanta, Craiova és más helyek azok a kisebb pontok, ahol vannak már olyan híveink, akik az ön­Utamról majd részletesen fogok beszá­molni egyházkerületünk főhatóságának, igazgatótanácsnak és az egyházkerületi közgyűlésnek és ebből az alkalomból fogom előterjeszteni javaslataimat a to­vábbi eredményes munka biztosítása érdekében. E célból a megfelelő javas­latokkal jelentést teszek a kultuszmi­nisztériumnak is. A tennivaló természetesen még igen sok és még teljesebb támogatást igé­nyelnek az igen nagy nehézségekkel kiizködő lelkészek, akik általában, meg­állapításom szerint, komoly és áldozatos munkát végeznek, munkatársaikkal, a presbiterekkel és a tanítókkal együtt. Vizsgálat a Bueuresti-i egyházközségben Részletesebb és nagyobb feladat volt tudatos egyházi munka gondozását igénylik és várják. Ezeket a gyülekezeteket látogattam meg. Kiséielemben olt volt Laár Ferenc egyházkerületi tanácsos, inig az ókirály­sági egyházmegye részéről Tőkés Ernő esperes vett részt a látogatáson. A vizsgáltat lefolyása és a szeretet­teljes fogadtatás Látogatásunk során kíséretemmel egye­temben mindenütt megvizsgáltuk az egyházközség anyagi és erkölcsi állapo­tát és ahol szükségesnek látszott, meg­tettük a kívánt intézkedéseket és meg­adtuk a szükséges utasításokat. Tartot­tam istentiszteleteket mindenütt, ugyan­csak előadásokat is, tárgyaltam a gyü­lekezetek elöljáróival és ahol csak módomban állott, látogatá­sokat tettem és tájékozódtam híveink­nek, illetőleg azoknak az ipartelepek­nek a vezetőségénél, ahol híveink al­kalmazást nyertek, valamint a városok politikai vezetőinél is. Természetes dolog az is. hogy híveink mindenütt a szeretet megható megnyilat­kozásai közt fogadtak és vártak. De az egyház munkáját megbecsülő és értékelő A hlvotolos beszámoló a Bucureştii központi egyházközség vizsgálata — mondotta Vásárhelyi püs­pök. — Ezt a munkát Mester Mihály és dr. Illés Gyula egyházkerületi előadó­tanácsosokkal végeztem el. Bucurestiben egyébként felszenteltem egy külvárosi imaházat, előadást tartottam a templom- bau és bibliaórát az egyházközség tiszt­viselői részére. Igen kedves részét képezte ókirálysági kőrútunknak az andrásfalvj gyülekezet meglátogatása. Egészben olyan ez a gyü­lekezet, mint valamely kis erdélyi kál­vinista község gyülekezete. Teljességében megtartotta ősi szokásait, hitét hiven ápolja s itt is a falusi, emberek kedves közvetlenségével fogadtak és vetlek kö­rül bennünket. A Sióiról általános benyomásai Az egész ut benyomásokban és emlé- j kekben igen gazdag volt és bizonyságot ' tett arról, hogy az egyház lelki munkája mennyire nélkülözhetetlen tényező itt 'is. Egyéb szempontokból is élénk figyelem­mel kisértem az ókirályságbeli viszonyo­kat és bár egy ilyen rövid látogatás kö­vetkeztetésekre nem igen alkalmas, de mégis azt állapítottam meg, hogy az egész ókirályságban mindenütt, városon és falun egyaránt észrevehető, hogy a vá­rosokon, mint a falvakon a kulturális BAGDADI TÖRTÉNET Harun AJ Rasid kalifa egy napon megdi­csérte Abu Novas költeményeit s kegyesen mondta neki: — Kérj tőlem valamit. Előre is megadom. — Felség — felelte a költő — én csak egy kis kegyet kérek nagylelkűségedtől; egy papirost neved aláírásával és pecséteddel s a papiros tartalmazza azt, hogy minden embertől, aki fél a feleségétől, jogom van egy szamarat elvenni. Miután Abu Novas a kalifától kapott pe­csétes papirossal keresztül-kasul utazta a bi­rodalmat, újra visszatért Bagdadba, rengeteg szamarat hajtatva maga után. Harun Al Ra­sid, mikor látta a láthatáron az égig érő porfelhőt, megkérdezte, mi verte föl: — Abu Noivas, a költő tért vissza Bagdad- .ba szamaraival együtt — 'világosították föl a kalifát. A kalifa mindjárt hivatta a költőt. — Jártam itt, jártam ott — mesélte el a kalifának Abu — hegyet, völgyet, síkságot bejártam, átkelteni a folyókon, megmásztam a hegyeket s mindenütt csupa olyan embert találtam, akik féltek a feleségüktől s a tőled kaipott okmány alapján minden férjtől el vettem egy szamarat. Láttam sok elragadó, bájos fiatal asszonyt is, különösen az egyik városban csodáltam meg egy gyönyörű fia­talasszonyt, aki olyan szép volt, mint a ti­zennégynapos hold, szeme ragyogó, mint a csillagok s fekete, mint az éjszaka s igazán egyedül csak a kalifához lenne méltó... — Halkabban beszélj! — vágott közbe Q kalifa. — Feleségem, Zobeida, a függöny mögött van s meghallhatná, miről beszélünk. — Ohó! — kiáltott föl diadalmasan Abu. —* Te is adsz nekem egy szamarat, sőt mi­vel kalifa vagy, két szamarat, mert te is félsz a feleségedtől! F.u lem:y? Russel népességstatisztikus érdekes adatokat közöl Londonban arról a kérdésről, hogy mely országokban születik több fiú és fordítva. Angliá= ban és az USA-ban vidéken sokkal több fiú születik, mint a nagyvárosokban. Ez arra vezethető vissza, hogy a nagyvárosok zaklatott életmódja és rósz- szabb táplálkozási viszonyai mellett több a korai és a halva szülés, amely- nek rendesen a fiúgyermekek esnek áldozatul. Londonban I64I óta vezetnek pontos feljegyzéseket a születésekről, amelyek a fiúgyermekek állandó csökkenéséről tesznek tanúságot egészen 1912-ig. A világháború után min­den hadviselt államban növekedni kezdett a fiuszületések száma. Erre a tü­neményre a gondviselésen kívül nincs tudományos magyarázat. A volt sem­leges államokban is növekedett a fiuszületések száma, de sokkal kisebb mértékben, mint a hadviseltekben. Az utóbbi években, különösen Görögor­szágban született sokkal több fiú, mig Japánban és Olaszországban több le­ány születik, mint fiú. előzékenységgel találkoztam a ható agok részéről is Látogatásomul egyébként jelentettem — folytatta a püspök nyilatkozatát, a kulliiszminiszíéi fumnak r és súlyt he lye/tcm arra, hogy gyülekezeti munkánk intencióit előtérbe állítsam minden al­kalommal. Hiszen gyülekezeti munkánk kizárólag azt a célt szolgálja, hogy híveink komoly lelki gondozásával biztosítsuk azt, hogy komoly erkölcsi életet élő, értékes té­nyezőket neveljünk ott élő híveinkből az ország egyetemes érdekeinek szol­gálatára is. Megnyugvással tapasztaltain azt, h így ezt a szándékomat minden illetékes té­nyező megfelelőleg értékelte is A: egyes városok vezetősége részéről is előzékeny fogadtatásbon részesültem. Eggik- másik város vezetősége kedvesen fogadott, üd­vözölt, részvett nemcsak az összejövete­leken, de a banketten is, kocsit bocsá­tott rendelkezésemre, sőt volt olyan hely i.y ahol a városi kertészet egyszerű ima- házunkat kidiszitette. Nagy megnyugvá­somra szolgált, bogy híveink magatartá­sa után érdeklődő kérdéseimre sem a munkaadók, sem a városi vezetők részé­ről sehol sem kaptam kifogásoló meg­jegyzést, de mindenütt megállapították, hogy csen­des életet élő munkásemberek, akik mindnyájan hasznosan illeszkednek be az ottani körülményekbe. Azt is tapasztaltam, hogy hiveink, ha szegényes körülmények közt is élnek, de ápolják az egyházuk iránt való ra­gaszkodást ás szegényes viszonyaikhoz I mérten áldoznak is az egyházért és csa- I Iádi köreikben igyekeznek ébren tartani I a hitvallásos szellemet előhaladás s a gazdasági fellendülés érdekében igen lendületes és dicséret- reméltó munka folyik. Érzik mindenütt a cselekvési készség friss áramlata, viszont szinte belátha- tatlanul széles munkaterület áll nyitva, amelynek megdolgozására nemcsak nem kell és nem szükséges óvakodni újabb és értékes munkaerők bekapcsolásától, ha- nerp erre nélkülözhetetlenül szükség is van és honnan lehetne várni és igényel­ni a munkaerőben való felfrissülést és kibővülést, ha nem az ország olyan te­rületeiről és az ország polgárainak olyan rétegeiből, amely területeken és amely rétegek közül ez a felesleg elhelyezkedést keres. A mi egyházunk szívesen és áldo­zatosan veszi ki részét abból a munká­ból, amelynek célja, hogy a munkások lelki gondozása által biztosítsa azt, hogy komoly és megbízható emberek végezze­nek az előttük megnyíló munkakörben értékes tevékenységet. Ez volt a célja az ókirályságban tett látogatásomnak és hálásan mondok kö­szönetét a velem együttdolgozó munka­társaknak. a sok szeretettel fogadó gyü- t lekezeteknek és a munkánkat támogató hatóságoknak. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg» választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj» Piaţa Unirii. Helyei öregeiméh! Washingtonban váll'alat alakuTt ,^Érett- tkoru amerikaiak alapítványa Rt.‘( cég alatt. A vállaltat célja ..küzdelem az ellen a mindinkább erősödő előítélet ellen, mint­ha a negyvelií évnél idősebb ember nem votna jó munkaerő '. Az alapítók kijelen­tették, hogy meg fogják akadályozni azt a borzalmas és tragikus munkaerőpocsé- kolást, amely a jelenlegi rostálási rend­szernél folyik, midőn félrelökik az érett- koruak tapasztalatát és képzettségét. A POSTÄGÄhßMB TÁVOLSÁG? VILÁGRE Genovából jelentik: A postagalambok tá­volsági világrekordját állította fel az a pos­tagalamb, amelyet a napokban fogott el Ge­nova közelében egy vadász. A galamb lábán lévő gyűrűn a következő felírás volt: Bue­nos Aires L. P. M. 18.726., A postagalamb a gyűrű kétségbevonhatatlan tanúsága sze­rint átrepülte az Atlanti óceánt és majdnem 10.000 kilométeres utat tett meg. Az esetet azonnal jelentették az argentínai madártani intézetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents