Ellenzék, 1937. október (58. évfolyam, 226-252. szám)
1937-10-05 / 229. szám
TW október 5. iutamrnminmtmnnTmnn (ELLENZÉK wtmmmmum A Marosvásárhelyi Találkozó két első napim Tartalmas előadások, magas színvonala vn es érdekes határozatok hangzottak el MAROSVÁSÁRHELY, október 4. A „Vásárhelyi Találkozó“, amint azt már legutóbbi számunkban röviden jelentettük, szombaton, október 2-án délelőtt 11 órakor nyílott meg Marosvásárhelyen, az Apolló helyiségében. A találkozóra Erdély és Bánát távolabbi részeiből is eljöttek a romániai magyar fiatal szellemiség képviselői közül, hogy a néhány hónappal ezelőtt kezdeményezett Vásárhelyi Találkozónak nevezett összejövetelen megkíséreljék az erdélyi magyarság sorskérdéseiben segítés és útmutatás céljából összefogásra bírni az elvek és világnézetek labirintusában Megnyitják a tanácskozás®hm megoldást kereső, három frakcióra sza kadt fiatal szellemiségi erőket. A Vásárhelyi Találkozó, mint azt mindannyiszor hangoztatták, nem szelekció eredménye lett, mert arra egyénileg meghívást kaptak a legellentétesebb elvet valló fiatal szellemi harcosok azzal a céllal, hogy a különféle világnézetek képviselői ez alkalommal végre szembenézzenek egymással;, a nyilvánosság elé álljanak, vitára képezzék magukat, segítséget és megoldást keressenek és vitassanak meg a kisebbségi élet politikai, közművelődési, egyházpolitikai, társadalmi és gazdaság kérdéseiben. (Megelőző 'este, október 1-éni lisimieifkledésií est volt ‘az A pofin belpyiiségébdnt. Másnap, is'zomibaitOTL dóleffiőltft 11 órakor már mintegy 160 résztvevő volt együtt. Addig 11 előre bejelentett résztvevő mentette ki1 ima'gáit. A mie'gijel‘entek ikozött vaminalk gróf Teleki1 Ádám), báró Alizéi Ede, dr. György József, az O. iM. IP. miarosmegyei tagozalámiaik elnöke, dr. Sebess Jdnő, a pánt marosvásár- h'efl’ytL tagoz aláírtak elnöke, dir. Biiiró István.1 magyarpáPiii HiltOöár, továbbá Moll tér Károly, a mairosvásánheÜlyil magyar párt (küillturszalk- osztályának ellnőke ni*. El sörnek Asztalos Sándor dr. amiélkedik szólásra, aki felofllvaissta az élőké szi tő bizottság jelentésén, amely elmondja a Vásárhelyi Találkozó történetét. Ezután az ügyrendet olvassák fel, melynek ét',elmében' megelőzőleg a itainá.cslkozá- 'sclkira caaík azok léphetnek bei, akiknek meg- hlivójulk volt. Ezután Albrecht 'Dezső előterjeszti: ia tliiszibikar név'KLsitiájá'l: ellnök Ta- imásfí Áron(, alMűök dr. As/zilalos Sándor, titkár dr. /Nagy Lajos, jegyzők: dr. Jaucsó Elemér, 'Gyairmiaity Árpádj, elSa(nőirzőblző!iti- ság: dr. .Fekete János, Szűcs Elemér, Dániel Anitái, teremőrölk: Páltffy Antal, Sipos Lajos-, Szíjgyártó Györgyi, jegyzőkönyVhiltlellesi'tők: dr. Sáhy Lászlói, dr. Kalas László, iszövet- gező- és sajtóbizottság: /Racsó Sándor, Árváy Árpád, Nagy Isit vám, Dsida Jenő, Demeter Béffla. Az leüőterjesizitiéK. elfogadása utáni A.sz- iiailos Sálndor felkéri Tamási Áront, hogy fogilaflljia el helyét. Az elnök bejelenni!, hogy a /találkozót 21919—932. számú prefeikitural', a tniarosvásárhely i rendőrséghez intézett átirat fofiyi'áni engedélyezték, meíynek aiap- jtální üílttek össze a találkozó részifvevőiij, kiik- mek soraibaln megjelenítek az álílambi.ziton- sági hivatal kiküldöttei iis, igy a iianácsko- zások z'avantailanu'i lefoüyharthak, Ezután az őfelségéhez lintézetlt 'bávtirait' szövegéit ollvasta feli, majd megkezdte megnyitóját Az elnöki megnyitó — Műit hosszú repülés uitlán' sziiíMáira száil- loft hegyi madár, altit előttetek is egy ember MII), ki a'z egyedüilivialóság és az alkotó álmodozás felhőiből leszállóit erre a sziklára, hogy onnét jielentse: mostoha idő jár az 5 hegyű országában . , . — Magyarok vagyunk és ennelk' ai i népnek’ (történelmében. — foffyfa'tba az ellnök' — igen gyakran megtörténit, hogy költők és iróki álltak a döbogóra s onnét követelték közösségük számára a honpolgánj jogdkait '&3 ember testvéreik számára az emberi szabadságot. — 'Európába n ma- negyven mii! Iiió kisebbség Ól. Ebbőll á negyvienmiillliió emberből1 miáJsfélmiLldlió él romám hatalom rall'altitl. Mi e küzdő nagy tömegnek követei vagyiunk, akiki felelősségük 'tudatában az ország miiindem részébőTJ egybe jö'l bek, hogy megbeszéljék másféllmild/ió embernek. ügyiéit és kivezető níaltl mutossainalkl. A továbbiak során, elmondja, hogy ai cél végét vetni annak, hogy kisebbségi életűinkben, a v&Mgtnézeiti különbségek válaszfalakat' emelijeneJi), továbbá a demokrácia fogalmainak erdélyi, kapcsolia'- tokban való tisztázása. Figyelmezlletii a találkozó résztvevőit), hogy az erdélyi magyar- ság törtön allmie meg foglja miémii őket: —* Legyen mindenlkiinek eltökélt viáigyai, hogy ne találtassák könnyűnek. — IHőíjniek kiefllî leninli). HUszünlk abban, hogy egy ilyen népnek, mint a mienk, isteni törvény szerint hősei minden/ időben vam rsafk., — fejezte be megnyitó beszédét Tamási Áron. Célok és célkitűzések Át elnöki megnyíló uitáln Álbrecht Deztö LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg« választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, CIu£ Unirilor ' í V v ' v ;' ’' v v dr. ,.Az erdélyi magyarság társadalmi alkatai, erk ollósban,a, általiak ullásáiniaik utjai és képe“ címmel olvassa fel előadását, mely mint a, találkozó egyiik geninetanulmiátnya, előreláthatólag is hosszú vitára adott alkalmat. Az erdélyi magyar társadalommal1 foglalkozva ki jelein ti: — A kisebbségi sors az elé az uj feladat elé álillitlotta a magyarságok hogy mindazokat a Iközösségi1 szülkségúleteket, melyeket addig az állaim ieilégii.tet't ki, 'társadiafltmli utón pótolja. Az erdélyi társa dalom uj álilíamike- retbe szoikadiB. iKét nagy metamorfózisa volt Erdély magyarságának. Az első lErdiétiy öniáMóságának megszünibévdli 'kjö vetkezett be, a másikait most éljük. Ezután részletesen- kifejti a két áb- aíllalkulási iidő 'társadalmi viszonyait). Majd Szombaton délután 4 órakor folytatták a teilálkazó előadásaiilt. Dr. Asztalos Sándor „Az erdélyi magyar nemze'.kis'ebbség közjogi és oemz'eitközjogi helllyzete“ óimén adóit elő. Előadásában foglalkozik a gyulafehérvári határozatokkal és a párisi kisebbségi szerződéssel, majd tüzetesen' kifejti a kisebbségi egyedeknefc, és a kisebbségi közülietek - nek biiz/.foSitotit jogokat. Előadása uitájri' a találkozó résztvevői egvbanguliag a következő határozati javaslatot fogadták el: Dr. Asztalos Sándor határozati javaslata A Vásárhelyi Találkozó az erdélyi magyar kisebbség köz jógii és nemzetközjogi helyzeI aiz intézményeikkel kiapmoialbarru a követ- I kezüket mondja: — Szükségesnek lápjuk, hogy megailkoit- lassélk aiz intézmények közülit ti tanács, mely egy magasabb nemzetpoiiti bikáit elgcţnd olásból Ikiiinduil'va vemmé vizsgálat alá az egyes i'n't éz'míé'nyielk fotadaitlii hatáskör ót). Ennék a tanácsinak amelyet Főtanácsnak is nevez - heinénk, tagijai 1'einnénelk az egyházak fejeti, az EMiKE, az EME elnökei, a Minerva vezérigazgatója, a sajtó és művészeti referens, a fél állítandó statisztikai hivatal főlnöke, .a sportreferens, a szövetkezeti központok ügyvezető igazgatói, az EG!E elnöke, a banfk- sziindikátus elinöke, a jogvédelmi központ referense, az orvosszövdteég képviselője és végül a- poil'i'bikali pánt eilnöke. Az EMIRE feladata ‘lenne megá'llapi'taini. meiliy imtbézmlé*- n yeik él e'Jk é pesek. Az előterjesztett h altér o zabé ja vasi! adót: mintegy húsz fels-zóllaló viiballta meg és a javasltait a következő formában került elfogad áisma : Albrecht Dezső határozati javaslatai A Vásárhelyi Találkozón megjeleni erdélyi fi/aial magyar szie'tlemiilség társadalmunknak mind aillapvelő, miimd időszerű kérdéseit aggódó íllóKkilismereiíbel' megvizsgálván!, az erdélyi magyarság erkölcsi, nemzeti és szociális megújhodása érdekében* szükségesnék iltarUjjiai myil'váni'tatni, hogy: 1. Az erdélyi magyar népkiseblbségii élet líirányiifcása csakii-9 a kiereszltény erkölcslii és demokratikus nemzeti követélmények szerint 'történhetik. 2. N ópk'iy&hbségi élésünkéit s annak mind intézményéit, mliind 'tagjait a nemzeti egység gondolata és céd|jai hassa át, poliiillilkaL, gazdasági., közművelődési, és egyházi iabézD élűt ám előadások politikai és jogi helyzetibem népünk műnél nyugodtabb, békésebb, anyagilag bizfositot- itiabb életet élhessen. Mindeziek érdekében szükséges az eddigi szervezetek harmomilkus együ t'tmük ödése, 3. a miagyar önkormányzati 'igénylését:, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak a sajált elhatározásából születeti gyu- íllaifeher vári határoz altokra. alapi tjük, 4. a román nemzettel való békés megegyezést, aimedynek előfeltétele lennie a békés együttélés biztosítása, a kisebbségi jogok elismerése és a magyar önkormányzat engedélyezése. Ma utoljára Silvio Sidney és Henry Fondo SEIECT-FIOZCO i megrendítő drámája CSAK EGYSZER ÉLŰNK!!! Izgalmas kalondorfilm, rendezte Kertész M:háíy. LBÂ A Lr: a Fősz> PAT q’bríeN, MARGARET IINDÍAY tét megvizsgálta és kimondjál, hogy az adott helyzetben szükségesnek tartja: 1. a 'teljes összefogásit a felekezeti, osztály és nemzedéki különbségek kiküszöbölésével biisztáu, aziomi az alapon,, hogy mámd- nyáijiam egy nemzet fiái vagyunk és egy sorsban élünk,. 2. a belső önéitátást és a be'tlső önkor- máiniyzatot poti'tikâi, gazdasági és kulturálda férem ély értelemben, hogy az összes poldti- k'aií, gazdiaiS'ági és kulturális erőinkét közös cél: a nemzeti létfemmitartás biztosítása és jogaink kivívása érdekében, hogy az adott Az Uroian ieioidga és eíiávoíiíja a hagy savat Az UROFAN a szervezetben végzett vándor útja alkalmával a következő hatást fejti ki: Felold ja az izomfaliakra lerakódott sókat és meggy agyit ja a reumát, zsábát, megelőzi az ülőideg-gyulladást. Az UROFAN feloldja a vese- és epe-köveket és igy lehetővé teszi, hogy ezek a fontos szervek ismét normálisam működjenek. Az UROFAN feloldja az ízületekben lerakódott — köszvényt, reumát, arthritizmust okozó — sókat. Az UROFAN átmossa a veséket, feloldja « fájdalmas 'veseköveiket. Ezáltal méregte- léniiti a szervezetet, mert megnyitja az eldugaszolt vese csatornákat, amélyek a szervezet imóngező központjai. Ára 105.— lej. — Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. Lerakat és vezér- képviselet: E & L. Ciora Bucureşti, III., ' * Strada^ Speranţei No.: 37, Kacsó Sándor előadását és határozati javaslatát visszautasítja a találkozó Asztalos dr. előadása után a Vásárhelyi Találkozó másdk níagy érdéklődésslet] várt tanuülmárnyára került sor, melyei Kacsó Sándor hírlapíró „Az erdélyi magyarság és a romám nép építő együttélésének féli tételei és útja“ címmel Olvasott feli. A nagy figyelemmel hallgatott felőfifesás Plán élénk vita fejlődött ki, mély végül is azzal végződöm, hogy a taJláílkozó visszau'tiaisiltat'ta a'z előadást, valamint a, benyujitoitt határozati javaslatoti. Be- szédémek lküilönös«en azon részei képezték vita tárgyát, amelyekben a 'többségi és 'kisebbségi nép megegyezésének, valamint a demokrácia kérdését boncolgatná: — Be kell ismernünk — mondotta többek között — hogy a magasabb rendű politikai eszmény meghirdetése 'és tudatosítása hiányzott nálunk. Ugyanez hiányzott a többségi népnél is. Ilyen körülmények között folytonos apró harc emésztette a mi erőinket és nyugtalanította, idegesítette, uj és újabb támadásokra ingerelte a román kormányz'.'i- tokat. — Ki akarunk kerülni ebből az átkos vergődésből s ezért meg kell kísérelnünk olyan eszményt adni népünknek, amelyben minden társadalmi rétegünk megnyugvást és munkacélt találhat s amelyért érdemesnek tartjuk harcolni, mert népi és nemzei kultúránk és erkölcsi értékeink érvényesülésének és fejlődés'ének a lehetőségét, sőt biztosítékát látjuk benne anélkül, hogy ellenségesen útjába kerülnénk a no-mán nép magasabb eszményiségét szolgáló politikai, illetve tör t énei mi célkitűzései nek. i—< Mi számolunk azzal a történelmi adoUményetink és azok vezetői közöt,I, ahol <:t biáayziik, becsületes együltltmüíködés jöjjön létre s az osztály-, felekezeti- és nemzedéki cöllenliédek életünkből tűnjenek el. A vezetők pedig a magyar Iskola, a/, egyházaik és köz intézményeik erkölcsi és ,a/nyagi támogatásában jó példával járjainak elől. 3. Ennek a célnak érdekében szükségesnek látja, hogy add'ig is, aimiilg a népszei • vezetti eszmény, a Magyar Szövetség megvalósuló ab jöjjöm Hétre egy, az erdélyi ma gyarságot egységesein irányító szerv, mely pOlii'tikali, e-gyházii, közművelődési és gazda sági intézmé'myeinken keresztül a Magyar SzöveiUsóg gondol a láb, mint erkölcsi princípiumot megvalósít sa. 4. A Vásárhelyi TaMíllk.ozómi megjernt magyar fiiailialiság ebben az erikötcsi m-egig zuláshan, >a közszelfim m'gnemesedéséhcu. a ncmz'öti öntudat fokozásai),an és az alko tó erők becsületes összefogásában látja jövőnk egyedüli útját. Elítéli azt a szellemet,, mely személyi torzsalkodásban, mindent elgáncsol ásban, az építő erők megbontájával alkadályozza meg a kibontakozás ülj át. 5. Miivel- életünk és felemelkedésünk záloga a földműves és muPkástársadálorn, ez után is kihangsúlyozzuk, hogy „a földműves rétegnek és a munkásságnak kell alkotnia az erős nemzeti testet, a nevelő ér >el- miiséggel együtt“. 6. A Vásiárhelyi Találkozón megjelent fi a - liail magyaT értelimiség a legteljesebb nem- zet'i, szociiáülis és politikai egység vágyától áthatva kimondja, hogy az erdélyi magyarság minden egyes tagjára sorskérdéseiink és küzdelmünk iránti érdeklődés, tevőleges szolgálat és munka hárul. A magyarság minden egyes tagjának teljesítenie kell — miiind anyagi, mind szellemi teihet'ségébez mérten — kötelességét, miagára hagyott nemzeíünk- köl szemben. Kizárja azt, áki az erdélyi magyarság inemzieitli érdelkeivei összeütköző tevékeinységej fejt ki. 7. A Vásárhelyi Találkozóin megjelent fia - tailsiág utás/iitija minden egyes tagját, hogy azokban a közű letekben, amelyekben résztr vesz, küzdjön a fenti ponfolk. érvénynejutá- sáért és támogasson minden olyan törekvést, mely ezeknek az eszméknek érvényesítéséért történik s akadályozza meg mimden erejével az dillentéties tőreikvéseket. sággal, hogy a jelenlegi történelmi helyzetben a jelenlegi állami keretek között kell élnünk a magunk magyar népi életét s hogy itt kell nemcsak megtartanunk, hanem fejlesztenünk is népi nemzeti kultúránkat. — Világpolitikai erők működtek úgy, hogy Erdély további bírásának nagy misszióját Románia kapja. A birtoklással azonban e misszió betöltésének a nagy feladata is jár. Románia államiságába bele kell és bele tudunk illeszkedni mindaddig, amig a román nép nyújtja nekünk azt a reményt, hogy ha lassan és szívós munkával is, de Erdély nagy kérdése megoldódik a mi számunkra is. — Nem adjuk fel a reményt, hogy az erdélyi kérdést a román nép meg fogja, mert meg tudja, oldani s mi is kínáljuk e munkához őszinte segitő szándékunkat. Cserébe azonban igényeljük, hogy becsületes megnyilatkozásainkat a román nép és kormányzata elfogadja és állampolillkai értékként könyvelje el. — Ez a mozgalom illetéktelennek tarthatja magát ahhoz, hogy például politikai pártoknak utasiásokat adjon ... Legfeljebb onv- nyit mondhatunk ki, mint az egyetemes erdélyi magyar ifjúság kívánságát: politikai alakulataink sohase tévesszék szem elől azt, (Folytatása a 7. oldalon) metropolisa 3 hetes paus Alkura BUDAPESTEN Vízummentes beutazás Magyarországra, 50 százalékos kedvezmény a MÁV vonalain, Gyógyszá llodai lakás, teljes ellátás, illetékek, kiszolgálás, adók, fürdő, orvosi felügyelet, körjáratok és további árengedmények. Lejben fizethető EUROPA Román Nemzeti Utazási és Idegen- forgalmi Vállalat összes irodáiban Csajon: Europa-Econórai?r Piata Unhii 21.