Ellenzék, 1937. szeptember (58. évfolyam, 200-225. szám)

1937-09-12 / 210. szám

1937 szeptember 12. ellenzék igazolatlan mulasztón Irta: SZABÓ LAJOS. nw*nm\T^xxtHJKTaacws?r wvt .... iák Év elején állunk. Megkezdődött az uj iis- kd'ai esztendő. A szülők nyárvégi gondja látszólag gyöngült, mint a beteg fájdalma, ha túl jujp a válságos időponton. Az anyák .lázas munkájának, az apák szűkös »póriasának meg van az eredményei: a krijavított ruhák megfeleltek, a félretett összegecske elég volt a beiratkozásra és a gyermek Iskolába kerüllt. Igaz, nem egyedül, hűséges kisérő társként szegődött melléje a szülői aggodalom. Miért? Biztatás, bátorítás helyett íkövetd ez az árny az öLső és nyolcadik gimnázistát egyformán? Vagy a féltő gond :s szeretet hagyja mögöt­tük ezt a sötét ‘.ejtelmet? Maguk ,a szülők tudják legjobban. Mindenkinek küllön-iküilön van oka aggodalmaskodni gyermeked jövője fe'lőf. De egyelőre hagyjuk nyiva ezt a 'kér­dést. Az ősi kollégiumok ismét benépesedtek egy évre. A diákboly zug, dolgozik, jáltszik. Egy osztály elment, jött a másik és az élet megy tovább mintha semmi vá tozás nem történ,:, vdlna sehol, mintha csak hangulatos- ságából, romantikájából veszített volna va­lamit a diák viliág. Pedig nagy dolgok történ­nek és nem észrevétlenül. Ha valamelyik kollégiumi, igazgató felolvashatta volna vén- ddákjai fiadnak és leányainak névsorát, sokan hiányoztak volna az évnyitó ünnepélyről. Hol maradtak és hol maradnak ezek az első giimmázisták évről-évre egyre nagyobb szám­ban? Sajnos, tudjuk és tudják szüleik is az igazolatlan hiányzóknak. A szülők évvégén szívesen nézik gyerme­keik bizonyiitványát is. egész nyáron át vizs­gálják az iskola munkáját. Tudatosan és ön­kénytelenül kérdéseiket tesznek feí .a gyerme­keknek, hogy gyönyörködjenek lelki és szel­lemi gazdagodásukban s ha az eredményt kiidégitőnek találják, örvendenek, de, ha nem, kimé'.etllen bírálatot mondanak az iskola munkájáról. Volt idő s erre különösen az öregebb, nemzedék, az apák emlékezhetnek nagyon jól, amikor isokkal maradt adós az iskola, de ma ez nem. fordul elő. Ellenkező­leg, ma azért panaszkodnak a szülők, hogy igen nagy anyagot ölel fel a tanterv 5 agyon tömik, .a gyermekekéit, ismeretekkel. Kétség­telen dolog, hogy az iskola becsülettel végzi kötelességét s minden munkája a lelkiisme­retesség jegyében folyik. Nemcsak a szülők megelégedése, az érettségi vizsgák és a főis­kolákon elért eredmények bizonyítékai an­nak, hogy a kisebbségi, középiskolák növen­dékei egy nivón állanak az államiakbó' ki­került tanulókkal. Az iskola itd jesitd köte- j:‘ lességét, feladatát, de a 'szülőik nem. Társa- | dalműnk megtagadta dakotáinktól a nővéndé- é keket. A kérdés egyetemes jelentősége kitérhetet- lenül sürget, hogy nézzünk szembe a bajok­kal s tartsunk szemlét az igazolatlanul'; mu­lasztók felett. Nem háiádatos dolog, de kö­telező és jogos. Kezdjük azokkal, kik egészen súlyos mentséget 'tudnak felhozni gyermekeik igazolására. Az állami tisztviselőket nyilt és bizalmas rendelletek kényszerítik arra, hogy gyermekeiken állami Iskolákba küldjék. Ter­mészetes, hogy eleget lesznek a szigorú kö­vetelményeiknek, hisz kenyérre megy a dolog s nem kockáztathatja egész családja életle­hetőségé: fia, vagy leánya miatt. A szegény- sorsú városi szülők is szívesen adják gyer­mekeiket városuk állami iskolájába. A gyer­mek otthon lehet, ami lényeges kiadâsbeli különbséget jelent a leszegényedett magyar középosztálynak. De vannak súlyosabb ese­tek As, amikor a szülők nem szűkölködnek anyagiakban, könnyen meglbirnák mérsékelt diju felekezeti isik ollóinkat s még sem íratják a mi Intézményeinkbe gyermekeiket. Maguk ugyan jó magyarok s esetleg éppen magyar érdekel1 tségü állásuk van, de gyermekeiket féltik, hogy annak neveljék. Aggódnak jö- v óikért. És itt vagyunk a nyitva hagyott kérdésnél. Arról már beszéltünk, hogy a kisebbségi iskoláik számtalanszor bebizonyí­tottak, hogy növendékeiket épp úgy előké­szítik az érettségire, a főiskolákra, az éleire, mint a 'többségiek. Mi*rt tehát az aggoda­lom? Naivak lennénk s gyermekes képzelgés volna,, ha azt hánnök, hogy az állami Isko­lákban végzett kisebbségi ifjak kedvesebbek a roman érdekeltségek előtt, mint a feleke­zetiekben 'tanult fiatalok. Nem egy esetben hallottuk illetékes, vezető román férfiak részéről azt az őszinte és becsű etes kijelen­tést,, hogy renegátokra, hinta-életformái foly­tatokra nincs szükségük. Az aggodalom te­hát mindkét esetben fennállhat. A különbség c ak annyi, hogy egyik esetben megtagadjuk elsőd eges kisebbségi kötelességünket, mig a masakban megtartjuk önmagunknak gyerme­keiket. De még vannak hiányzók, kik sem® mentséget nem hozhatnak fel Önmaguk iga- zolására: a felekezeti nagyok. Neveket sorol­hatnánk fel társadalmunk vezető íérfiai kö­zül, kik gyermekeiket szintén megtagadták isikóláinktól. És vannak végül az öntudatla­nul hiányzók egész serege, kikre később 'té­rünk ki cikkünkben. Kik jelentik a diákságot? Melyik társadal­mi osztály nyújtja a tanulókat? A középosz­tály, a városi iparos és kereskedő réteg, meg ,a nép. Társadalmunk három á kotó eleme, nemcsak számban, anyagiakban is nagyon le­szegényedett, Régi formájában — aránylag — a nép maradt meg egyedül. Tehát ebből a rétegből kellene, hogy pótolja az d sík óla hiányzó növendékeit. De mi a, helyzet? A magyarság legnagyobb számát jelentő osztá­lyokból a középiskolai diákok alig tizszáza- léka kerül kd. Igaz ugyan, hogy a parasztság­nak a mindennapi szükségletein kívül egyebe nincs, legkevésbbé pénze s ezért az alapré­tegből', felkerülő tanulók is a módosabb gaz­dák gyermekei. Kimondottan szegény falusi gyermekek, ha őist eh őrségek i,s, akikor is- az ugaron miaradnak, amig el parlagi adódnak, legfennebb jó kocsis legények lesznek belő- tük. Sajnos, ebben már az iskola hibás, de különösen az egyházaik vezetői követnek el nagy mulasztásokat. Mert, amint annyi más célra lehetőségi alapot 'tudnak 'teremteni, úgy néhány éleseszü, falusi gyermeket is iskol ába lehetne juttatni, hogy ne apadjon olyan ro­hamosan tanuló ifjúságunk száma,. A papok­nak és a tani,toknak volna a kötelességük, hogy egyházukból növendékeket küldjenek. Szomorú, de nem küldnek és még szomo­ruibb, hogy egy sovány felhívás nem hangzik el a nép között ilyen értelemben, akkor, ami­kor a választási propaganda beszédeket szin­tié kívüliről' tudják. Úgy is sök a tanuló ifjúság! Hol helyez­ikediik el? — Jöhet a válasz. Vájjon tényleg túl magos a középiskolás diákok száma? Ne érjen senkit meglepetés. A három magyar vallásfelekezet 14 főgimnáziumának a «tavaly összesen 3277 növendéke volt. A 37 magyar középfokú iskolánk (főgimnáziumok, algim­náziumok, kereskedelmik, gazdasági iskolák) az elmúlt évben mintegy 60,00 diákot szám­lált. Sok? önmagában véve hatalmas diákság, de ha figyelembe vsszüik, hogy másfélmillió emberre esik, mindjárt elveszíti tekintélyét és szomorú szegénységet jelent. (Tizév alatt több, mint 2000 tanulóval apadt középisko­lai Ifjúságunk száma.) A beiratkozott diákok közül évenként áallag 250—300 tanuló végez nyolc gimnáziumot, kiknek ötven százaléka érettségizik és huszonöt—harminc százaléka kerül főiskolákra. És ez a helyzet a Király­hág ó-mel'iléki és bánsági egyházakban is, vagy tán még szomorúbb. De mi lesz az elhelyezkedéssel? — Jöhet íismé: a kérdés. Kétségtelen, hogy igazuk van a féltőn aggódó vezetőinknek. Ma már van néhány diplomás állástalan fiatalunk. Hanem vájjon ők a, hibásak,, Hogy hosszú évek meg­feszített munkája után nem tudnak elhelyez­kedni! Nem, éppen úgy nem a saját hibájuk miatt kell hányodniok, vetődniök. mint azoknak a -szerencsésebb állásba, jutott tár­saiknak sem maguk kél szégyenkezniük, kik kevesebb fizetésért dolgoznak, mint egy szakácsné\, mint egy ,.jóképű“ szobacica, vagy egy kocsiislegény, vagy egy hivatalszolga. Az elhelyezkedés kérdésiében valahol hibának ke 1 lennie. Ügyeljünk, nehogy áldozatul es­sék az ifjúság, melynek kérdése egyre ége­tőbb megoldásra vár. Mert kisebbségi létünk jövőjét nem any- nyira a gazdasági élet lüktető vérkeringése fogja eldönteni, hanem a-z a kultúrharc, mely nem tűr megalkuvást s melynek árzénálja az 1 ikcila. Egyszerű a formája, de óriási a jelen­tősége létünk kategorikus tételének, A jövő: az Iskola. ; HÍRES EMBEREK Bői lean XIV. Lajos Boileaunak megmutatott ec/g verset, amit ő irt s kérte, hogy a tiszta ’gaz­ságot mondja meg a versről. — Sire — válaszolta Boileau, miután elol­vasta a verset. Ön rossz verset akart írni és ez sikerült is önnek. Barthou Egy öreg hölgy egyszer az akkor 70 észtén- dö< Bort honhoz fordult:-- Mi ketten, excellenc, együtt UO évesek vagyunk. .1 francia miniszterelnök mosolyogva vá­laszolta: — Nem gondolja asszonyom, hogy én 90 esztendős koromhoz képest még elég fiatal­nak látszom ? Shaw — Mit köszönhet hosszú életének? — kér­dezték egy banketten Saw- Bernardot, — A magit« kort — felek*» ^ költő BÁRD Két vers A NEGYVENEN TÚL A zenekar is más hangnemben hozza most ki az ősi dalt, tompán mellekben bugyborékol, mi harsány durokban rivallt. A robbanásig fütött tempó lazul, lecsendesül, szelei: az áradó oboa-szólót most már a cselló játssza el. A scherzo-tétel megfontoltabb, az adagio szélesebb s valahogyan mélyebbről rí fel s takartabb a százféle seb. Hangom, mint szökökutnak pajzán gyönge, ha sima tóba hull, tenorból baritonná mélyül titkosan, láthatatlanul. Minden mintha üvegburából s nagyon messziről szólana: egy oktávval bentebbről ágál élet s halálnak szólama .. . A NYÁR Mily egyszerűen megy tova a nyár, csodálatot, köszönetét se vár. Királyin száll el, pedig itt hagyott minden legendát, minden dús nagyot. A tavaszokban ott lobog és ég egy nagy haíomnyi zöld nagyképűség. A tavaszokban mindig ott lapul sok öblös póz is múlhatatlanul. 8 a lelkem, mint egy megbódult lián, tapad az őszi melankólián. Pedig az ősz s az őszi komor ég szerelmese mind lelki nyomorék. S a tél se jobb: önző, merev s botor, telkedbe gyilkos jégkristályt sodor. Csak ö a nagy, a dús, a szent: a Nyár. amely úgy ad, hogy érte mitse vár s hagyja, hogy légy tavasz, ősz, tél felett büntetlenül boldog és önfeledt.

Next

/
Thumbnails
Contents