Ellenzék, 1937. augusztus (58. évfolyam, 174-199. szám)
1937-08-08 / 180. szám
to w L j:bn / t 193 7 au(/uaztu% H. Vasárnapi levét írja : ZÁGONI DEZSŐ UTITÁRSAK \ keze melege még a tényé remiben A szeme tii/él is viikigoAni UVtom. Szinte a szive dobogását is Inhlloin. Kiöltem áll a boldog ember. lás <» társa. A menyasszony hófehér lxai, a viák^rnv z&a- keNten. A uag\ templom orgonája telezug u csendbe. Az ,,A»ve Moria“ melódia járnak mididen része ize bebújik a gótikus magasságok elrejtett gödreibe. Az ének megsimogutjo a karcsú oszlopokat, felfut rojtok., lesikliik. At- nyálából oltárt, szenteket, embereket és — mint o napsugár — eltűnik, elvesz a csendbe. Most is magam előtt látom az ut harsakat. A boldog vőlegényt ős a boldog inenyosz- szonvt. Ahogy kissé íélszegon. 'nagyon meg- pirosodvo egyik luv is, másikhoz is s/mnrte gépiesen odafordulnak, okik őszinte, vagy csak társadalmi szokásból eÜK)Ziták mkvöz- 1 eteikel és mintha összebeszéltek volna egy- formán, együteműén mondják: — Köszönöm . . . köszönöm . . . Az orgona sípja vékonyan és vastagon zengi a dalt. o kántor férfias zengésű énekét körül fon ja mint a folyondár a jegenyefát, a szülők könnyes szemekkel segítenek fogadni a gratulációkat, o rokonok, barátok, ismerősök tolongva sorakoznak az itju pár köré és kíváncsink egész zöme felsö- rüsöditk a főoltár köré. Lábai akármik, hallani akarnak. Sokak arcán régi emlékek, nyílnak ki, másoknak vágy fakad a szeméből. Aztán . ..? Aztán elhalkul az orgona sipja. megáll az ének. kiürül a templom és — az üli társak a férj és a feleség, megindulnak a nagy írtra. * Drága barátom, kartársam, akinek keze melegét még itt érzem a tenyeremben — ebben a pilla inéban is rád, rátok gondolok. Rátok és mindazokra, akiket összekapcsol a kis arany karikagyűrű és a közös elhatározás. . . És a közös érzés és a közös akarat. Milyen jó is lenne, lui ez az e&sü szent nap megállna az életetekben. Megállna és nem mozdulna többé az idő, mint ahogy az elromlott toronyóra nagy és kisanotatója nem mozdul meg. Megállna minden. Emberi rosszaság, furcsa és kiszúmithatatlain sors, szenvedés, csalódás, betegség, kiábrándulás, minden, de minden egyéb veszedelem, zivatar, jégeső megállna, nem mozdulna soha...! Ha megmaradna az életben minden úgy, ahogy aznap volt ott a templomban : benn zeng az ének. az orgooasip meleg hangja csiklandozva fut végig mindenki szivében. a napsugár kévében veti fényét sző- ‘ nyegnek elitetek — és a szivetekben örök ; nyár, örök boldogság van ... Drága barátom — ha minden így maradna ...?! * De 'nem marad igy. Ahogy senkinél sem. Nálad éppenugy nem. ahogy nálam sem és mindannyiunknál nem marad igy. * Az élet mindig más, mint amilyennek szeretnek. A templomban még a, napsugár is melegebb, simogat óbb, mint másutt. Életünk nagy része utcákon, mezőn, szobákban pereg le és — jaj — ezekem se orgonaszó, se melegség, sem üdvözlés. * De jég, de szél, de eső. * És nem terített szőnyeg. Nem zajtalan a járás. Hanem gödrös ut>, sokszor járatlan. És kopogós. Hangos. Nehéz. Súlyos, amelyiktől az ember agyveleje is elfajul. Mégis — meg kell indulni az utón. Kell! Ez az élet parancsa. S de jó is — hogy nem egyedül indulunk el — de utitársnnk is van. * Aíz útit ársí Neked, drága barátom, feleség, az asz- szonyodnak — a férj, ez az utitárs. Utitánsak vagytok. Hiszitek, hogy egy életre. S adja Isten, hogy amit most hisztek — való is maradjon. Önökre .. .! * Örökre. Istenem, milyen bután is hangzik ez a szó, hogy örökre. Hát jelent végtelent a házasság? Hát időtlen időket jelenthet? Vagy osatk egy härmte«, negyven évet, amelyiket együtt tölt el jóban, rosszban — két ember, aki most elkötelezte egymást? Két ember, két utitárs kézfogása szólhat hát örökre ? Csak úgy igaz ut aiz utad, drága barátom, ha hiszed is,- hogy — bármennyire is buta szó ez az ,,örökre“ ebben a máról-(hol- napra világban, mégis — ezen az utón sohse hagyjátok el egymás kezét. * Hát el is lehet hagyná? Hát megtörténhetik az az eset, hogy ti ketten, akiket ott V az oltár előtt glóriába font körül a ragyogó napsugár elengeditek 'valamikor egymás kezét? tehetséges lenne az, hogy ti valóiba is külön utakon járnátok? Isten mentsen meg teiuneUrlcrt attól, hogy az életten, a már megtaposott utón való - miikor elengedjétek egymás kezét, de — mégis minden lehetséges «Uten u viikágtlmui és aiz. is. hogy ti is egyszer — meg bőrt öntetik — kézlóbálva mentek majd előbb egymás mellett. Azutáni külöu-kittön más utakon . .. * Neh ogy félreér Ls I Nem mondom, hogy megtörténik még ez veled, veletek. De mondom, hogy megtörténtetik. Ahogy sokkal, megtörtént már. Az utitánsak rendszerint el szoktak válni egymástól. Az egyik továbbmegy. A másik hamarább leszállt * Az igazi úti-társak azonban együtt és együvé mentnek. — Hát vannak ilyenek is? — kérdezheted. — Vannak — felelem. Akadnak — ha nem is sokam — akik ha rátaláltak egymásra és ha megfogták egymás kezét — sohse hagyják el egymást. 'Ezek az igazi utitársak. Ezek az örök úti társak. * Örök. Megint elitem tolakodott ez a szó. Mos tímár másodszor. Az előbb azt kérdeztem, hogy van-e ilyen, tehet-e ebben a v-ges emteri életten beszélni a végtelenről. Szabad-e tesz élni ebben a holnapos világban kimondani n szót: ,,örök“? * Boldog, akiinek erre nem kell megfelelni, de érzi, hogy van értelme, értéke ennek a szónak! Bo-lidog, aki érzi — induláskor épp úgy, mint az ut derekán, vagy a vég'n — utilár- sa meleg tenyerét! Boldog, akinek van párja, aki barát, feleség — minden egyszemélyben. * S van ilyen? Van. Nem sokkal találkoztam ugyan az ó’etben, de mégis összeakadtam már olyan két emberrel, akik — talán későn, de — összetalálkoztak, kezük egybekulcsolódolt és nem hagyták el egymást — soha. * Még akkor sem, ha az életük nem mindenben vo’lt egy. TAPSONY ENDRE I 11—11 If mill Mert drága barátom, bizony még az olyan ólet is. amelyik innának látszik, műit i j" g még az se teljesen zavarta ki in. A kéz, amelyik .» másikat megszorítja, az ujjak, amelyek kapaszkodnak, ©lernyednek néha. Csak ei ne engedjék ilyenkor egymást uz ujjak. Csak nagyon ragasz.kodjón ilyenkor egymáshoz' a két lélek s akikor — nincs baj. Ahogy mindig csupán akkor áll te a komoly szakadás két emter között, ha ilyen válságos iiloten engedik el egymást! Drága barátom, ti .sem vagytok kivétel. Veletek is megtörténik majd az, hogy egy- szei'csak elernyednek az ujjak . . . Csak akkor legyetek erősek. Erősek? llát tehet-e valamit az erő ott, ahol két emter megindul egymástól, taszítja egymást? Ugv hiszem — nem tehet semmit. De bizony nem is szabad odáig hagyni a dolgot. El kell egymásnak nézni sok mindent. S azok. akik egymáshoz illenek és valóban egymáshoz tartoznak — el is néznek mindent egymásnak. Ahogy Földi Mihály ,, házaspár “-a. is elnézel I egymásnak mindent Mindent... Olyat is. amit talán más nem tudott volna elnézni egymásnak. Bittó Zoltán és felesége Haller Antonia ,.a házaspár“ voltak. Az igazi utitársak, akik az életem át a halálba is egymásért és együtt tudtak elmenni. Ez az igazi szeretet. Ez több mindennél Ez maga a szeretet Drigi te rá lom. kartársam, aki most valahol messzi a napos tengerparton sétálsz fiatal feleségeddel, gondolj arra, hogy bármenynyire is nehéz és rögös az élét útja — ha társad igazi utitárs, okkor az életed is igazi élet. maga az. Élett De ha nem?... Semmi sem történik — csupán eggyel több lesz azoknak a száma, akik — bár együtt indultok el — egyedül találják magukat... Egyedül lélekben, tervekben, akarásban; egyedül testben, szeretetten ... És — jaj igaz ugyan, hogy az erős emter egyedül jár — de nagyon kevés emter birja el az. ilyen életet. Még most is hallom az orgona bugását M g érzem a pillanat nagyszerűségét. A lem plom hangulata megres/kettet. látlak ben neteket boldogan kar a karba kilépni a templom ajtaján—s aztán meglátom az utcát a teret, az életet s eszembejut: — A házasságra csak ráhibázn-i lehet. Kivánom, hogy te köztük légy. A kődi romnál ldő-fitymáló, ösmakacs, dacos rom — kövét takarja százados moha — terped keményen egy falcsonk a várból: a hegy utolsó, odvas, rossz foga. És mintha fájna a hegy óriásnak: kinzoti szájában összegyűl a nyál s fakó földajkán vékony, hős ízű csíkban erecskeként a völgybe foly dogál. A rommal szemközt, mondják, klastrom állott, mikor még vár volt s nem kőroncs a vár; Szamos szalagja volt csak gát közöttük, de egy világ a választó határ... Zene zengett itt, — ott zsolozsma zsongott, itt várkisasszony. ott kámzsás barát, itt szonett járta, — ott istenes ének, verset szavalt ez, — az: imát darált. De nyári estén, halkan, mint a sóhaj, egy ablak nyílt fel itt s egy más’ amott s égő ieányszem s holt-tüzü barátszem epedve várt egy fényes csillagot. S az egy csillagban egy meddő reménnyel ölelkezett a két külön világ... Mért meddőn ? Mért csak ott a csillagokban ? Ki adna v.iaszt rá, ki hát, ki hát?!... ... Állok zavartan... És, mint kriptarablót, a bolygatott Műit megbüntet nagyon: mint titkon-kotló, vén boszorka, gúnnyal, csorbán-csúnyán vigyorog reám a rom. MEGSZ1I 1 Weis w. Ernő szőrmeizaíonja >• SóBya-paleiálíoii i Szemben az uj helyiségben oicsó reklámelárusitást rendez. Uj cim : calea keg. ttmmm 12. (Farkas Ignác cipőüzlet melletti földszinti helyiségben.) HARSÁN YI ZSOLT; Berni Gyönyörk-ikltetö kottát olvadjatok mostanában . . . Nem magyar költő, hanem olasz és nem is mai, hanem úgy négyszáz esztendeje Írogatta verseit. Megvallom, a nevét sem ismertem eddig, mert csők annyira vagyok járatos a középkori olasz irodalomtörténetben mint akárki más. De Galilei életével foglalkozván orra bukkantam, hogy neki Francesco Berni volt a kedvenc költője. S hive teáén az 'dapos munkának, megszereztem a négyszáz év előtti költő összes müveit. Nem bántam meg az ismeretséget, roppant mulatságos ez n hajdani kolléga .4 versek hangjában és külsejében az a pompás, hogy mig meghökkentően szabad támadó hangot, hétköznapi közvetlenséget és valósággal riporthumort használt azalatt külső formában megtartotta a szonettek gondosan kikovácsolt formáját és kötelező rímeit. Az akkor divatos szenvelgő és fenköit poétákat saját nyelvükön csúfolja ki. Nagyon mulatságosnak találtam példám art a versét, amelyben a kor szerelmi líráját parodizálja. Még Szóviccet Is csinál: a költők szerették a renaissance-divat szerint Ámor és Mars istent beieszöni o versbe, ő Mars helyett Mors istent alkalmazza. Igy hangzik a szerelmi ömlengés paródiája: Hajad borzas, szétkócolt szinezüstje Rendellenül díszíti aranyorcád. S Ámor, vagy tán inkább Mors nyilazott rád Szép homlokodra számos ráncot ütve. Szemed: Két törtfényü gyöngyöcske tükre. S hogy mindkettő apró, úgy illik hozzád Annál nagyobb hatalmas két mancsocskád, Ujjacskád vastag, s gömbölyű a bütyke, ónajkad hópillád öklömnyi szájad Ébenfogadnak ritka szép sorával: . Ez mind csodás egységgel ihlet engem. Tartásod gőgös s egyben rossz a májad. Mily jól esik lantom dalos szavával Szépségedet igy őszintén elzengenem. Abból a- életrajzból, amelyet elolvastam róla, nem tűnik ki, hogy nős volt-e, vagy sem. De van egy költeménye, amelyből azt kell következtetnem, hogy a házasság intézménye nem volt ismeretlen előtte. A vers igy szói: Rossz: rákot és sovány madárkasültet Éssós húst enni, úgy, hogy nincs sör rája. Rossz: elfáradni szék nélkül, csak állva S hideg bor nélkül lenni felhevültnek. Rossz: drágán venni és olcsón eladni. Ross-: pénzt kapni és rögtön elfizetni. Rossz: hóban fázni és hőben lihegni, Parádén nem látni, s hátul maradni. Kavics cipődben szintén rossz, az biztos. Rossz, hogyha bolhát érzel társaságban. Mely vig stafétákat szökell gatyádban. Rossz észrevermed, hogy a körmöd piszkos. S hogy két különböző harisnyát vettél. Rossz, ha váratnák, bár nagyon sietné!. De bú, baj, szégyen, kin'és gond, az semmi: A legfőbb rossz házasembernek lenni. Ez a jókedvű, ficánkolva gúnyolódó költő nagyon csúnyán végezte, igazi renaissance- módon. Egy nagyur rá akarta venni, hogy együtt öljenek meg valakit. Bár akkor einem volt valami nagy dolog. Berni nem me nţ bete' Általában minden írásából erős tisztességérzet látszik. Hevesen támadta például Aretinót, akiről tudnivaló, hogy ő volt a: első zsaroló álhirlapiró. Egy szóival Berni nem akarţ a gyilkosságban részt vermi, De a tervet ismerte s ez a nagyurnak kényelmetlen volt. Tehát egyszerűen őt is megölette. 4 költe halálából nem származott semmi különösebb hivatalos eljárás. Az irodalomtörténet jegyezte fel csupán. És én jegyzem még fel hajdani irótársam vidám verseinek szomorú végét. Szebb pályát, érdemelt volna. Arra is négyszáz évig kellett várnia, hogy két költeménye magyarul meg- jelenjék.
