Ellenzék, 1937. augusztus (58. évfolyam, 174-199. szám)
1937-08-08 / 180. szám
î*9&7 a^Étro^rtwa 8. WtTWNTÉK Isittcl panamái lepleztek le s a Soceovo-I peniüggigazfiatóságon tárnokot és Co.so van szám tisztet letartóztatták. Belga zolást nyert, 'hogy több nyugta - könyvet meghamisítottak és üzelmeik során többszázezer lej 'kárt okoztak ö kimos tárnak. sA Az Informaţia értesülése szerint KI lunian és Dobrescu visszatérnek a nemzeii-paraszipáriha BUCUREŞTI, augusztus 7. A belpolitikai válság levezetése során több meglepetésre számíthatunk. Oly csoportosulások, paktumok, koalíciók következhetnek, melyekre most senki S'Sjn gondolhat. Erre nézve az Informaţia röpítette feli az első szenzációt. A lap azt a hírt közli, hogy lunian 'és Dobrescu voüf főpolgármester viszszatérneJc a nemzeti-pamszt,pártba. A békét dr. Lupu közvetíti, aki Stanic ul-Moldovci nevű fürdőhelyen tárgyal az ügyben Mihütaehe- val_ A hirt hivatalos formában a jövő hét folyamán hozzák nyilvánosságra. Az Informaţia értesülése szerint a nemzeti-par aszt- párt vezetői az ainyápárt régi kereteinek hely- reálüt ás ára gondolnak. ' * Bonyolódik a kínai helyzet Tokióban a partok nemzeti koncentrációja minden háborús segeiijezkőzi megadott a kormánynak Nanking készül a hadüzenetre. — A benemavatkozás kérdésében a Szovjet megmakacsolta magát, úgy, hogy a tárgyalások megakadtak. — Nagy feltűnést keltett az angol „British Corporal“ s más hajók bombázása bM ßm zk i oiá. iktíi ţJtpTP •UIOU TÖÍU T » äSmu shiéS. 0ÍW)1 iwq íuoss gsra Töm îvaD TDq tód orrt rroí női qm Inz dói női 5VÄ őrt isi lib oo >5o & w s> iu irt A\< sz k to T> rí a o o \ Az „Ellenzék“ tegnap jelentette, hogy To- kió és Nanking között béketárgyalások folynak, de azért nem szünetelnek a csapatok fölvonulásai. A nankingi tárgyalások kiszélesedtek, aminek jele, hogy a nankingi japán 'nagykövet visszatért állomáshely éré. A felvonuló csapatok a tegnap délutáni órákban már harcba bonyolódtak egymással, egyrészt a Peking—Tiencsin-i vasútvonal mentén, másrészt Pekingitől délre 60 km.-re. Súlyos a helyzet Csingtauban és Hmkaubasn, ahol a kínaiak a japán engedményes területet szorongatják. Hankauban 300 tengerész szállott ■partra azzal az ürüggyel, hogy a japán asz- szanyok és gyermekek elszállítását a cirkálókra fedezi, de tulajdonképpen, hogy az ent- gedtmétnyes területet körülzáró kínaiakat megtámadja. A kifejlődött véres harc eredménye még ismeretlen. Nankmgból érkező jelentés szerint a háború elkerülhetetlen. Csong-Raj-Sek tizenkét tartomány katonai fő- parancsnokával tanácskozott. A Journal de Debets“ tokiói távirat alapján azt a hírt közli“ hogy Kína hadüzenetre készül s ezért Tokióban előkészítik a Kínában élő japán állampolgárok visszaszállítását. Egy washingtoni távirat cáfolja, hogy többezer amerikai repülő kínai szolgálatba állott. Erősen femg- sulycnzákt hogy Amerikában az önkéntesek toborzása tilos, viszont minden amerikai ,állampolgár szabadon elutazhat Kínába. A benesnezvatkozási bizottság pénteki ülése kedvező jelek ellenére semmi eredményt sem hozott, rA Szővejt makacsul kitartott régebbi álláspontján s ezért az autóbaleset következtében bepóhjált fejű Plymouth lord maga indítványozta -a tárgyalások bizonytalan időre való elhalasztásdt. Mindamellett az angol— olasz közeledésnek a munkája tovább halad. Egyelőre cnincs szó, hogy az olasz—francia viszony javítására kezdenek tárgyalásokat, se a strezai front helyreállításáról, amelybe utólag Lengyelországot is bevonnák Érdekes hir, hogy a nemzeti Spanyolország állami pártja szervezkedik: ezután „Falange esppay- <nola traditionele y de laste Jonsci név alatt szerepel cselekvő és rokonszenvező tagokkal. A cselekvők a régebbi falanxisták és tradíciónak,dák, akik szigorú fegyelemnek vetik alá magukti. A legfőbb hatalom megszemélyesítője Franco, aki maga választja meg utódját. Kétségtelenül a legnagyobb szenzáció ami a „British Corporal“ hajóvali történt az afrikai pxtrt közelében. A bombázás alá fogott hajó segítségére jött a ,fMangiokt olasz gőzös, amelyet az ismeretlen három repülőgép szintén megtámadott. Mintegy negyven bamba hullott te, iaz angol hajó kömy- nyebben, az olasz súlyosabban sérült meg. A Reuter szerint a gép>ek hotíánd gyártmányúak és Carthagenaból jöttek. Az olcts^ hajó kapitánya megsebesült. A repülőgépek később a „Djebel Amour“ francia haját bombázták eredmény nélkül, utóbb a „Rezidenz Dal- biaz“ fölé kerültek, de ezt már nem támadták meg. A ,J3ritish Corpora1“ legénysége állítólag lejegyezte a repülőgépek számát. Nem érdektelen hír, hogy Madrid tegnapi bombázása során a nuntiat ura épülete megrongálódott s az őrzéssel megbízott titkár szörnyethalt. TOKIO, augusztus 7. Az összes japán politikai pártok közös egyetértéssel magukévá tették a határozati javaslatéit, mely f elhatalmazza a tokiói kormányt, hogy erélyes rendszabályaik hoz folyamodjon Észak pinában. A határozati javaslat hangsúlyozza, hogy az egész japán nemzet támogatja a kormányt működésében KáiBiárrál szemben. Ugyanezen a® ülésen a partok egyhangúlag megszavazták az északkinai konfliktus költs égetnek fedezésére szolgáló kiegészítő kötfcégvtetés tervét. A japán külügyminisztérium egy hivatott képviselője tegnap reggel kijelentette, hogy a japán és nankingi központi kormány közötti tárgyalások párhuzamosan haladnak a® északik! nai hadműveleteikkel, mieiyek csak helyi jellegűek. A komoly eszmecsere jele, hogy Jlapán nanlkingi nagykövete, Kavalgae visszatért helyére. Hozzáfűzte nyilatkozatához, hogy az északkinai fejlemények ütni gyakorolhatnak rossz hatást Tokiónak Moszkvához való viszonyára, annál kevésbé, mért a japán csapatoknak semmi részük nem volt a tionesini orosz konzulátus megtámadásában és az emigránsok további fegyveres szervezkedéséhez. 1 Ugyancsak tokiói távirat közül, hogy Csang Gsu Gsang tábornok, Szung Gse Yuan tábornok utódja Hopej és Csahar tartományok politikai tanácsának elnöki székében, szántén lemondott állásáról, mert nincs megfelelő hadereje. A japán haditengerészethez érkezeit jelentések aailpjári, melyek a hanikaui helyzet mind súlyosabbra válásáról számoltak be, egy japán különítmény tegnap megkezdte ^a helyzet súlyosabbá válásával szemben való előkészülteteket4, melyeknek még estig be kellett fejeződmök. Közben azonban a kínaiak elvágták a város távbeszélő vonalait és meghiusáfcottíak minden összeköttetést a kfnuai csapatok által megszállva tartott japán engedméuyies terüfettc®. A tegnap folyamán különben az itteni kínai csapiatok jelentékeny erősítéseket kaptak. Ugyancsak Tokióból jelentik, hogy Csahar és Hopej tartományokban uj (kormány alakult, mely megőrzi a két tartomány függetlenségét s eKient fog állni a délről jövő kínai csapatoknak. Tegnapi sajíghais távirat szerint a kínai tartalék- csapatok tegnap visszafoglalták a Pék ing— ,Bankon vasútvonal mentén fekvő Liang- Gsang helységet. A Ttencsin—T inán vonaton a kínaiak egészen ,» Tienesintől dél felé 20 km.-ne fekvő yamgHungsingi raktáráéig nyomultak előre. A Peking—Suiyuaji vasútvonal méláién összpontosított kínai csapatok jelentékeny erősítéseket kaptak. SELECT MOZGÓ MA PREMIEHÍ SELECT MOZGÓ LORETTA YOUNG és ROBERT TAYLOR ideális miivészpár egyetlen filme: IDGYT SZOBALÁNY NAPLÓJA IÎ - Egy szobalány érdekes életének regénye. MEGHALT SZATHMÁRY ALBERT MÜ- KERTÉSZ. Szathmáry Albert kolozsvári mü- kertész, a kertészek országos egyesületjenek alelnöke, tegnap meghalt. A köztiszteletben álló SzathmáTy Albertet vasárnap délután 5 órakor temetik a köztemető halottas kápolnájából. Cionista kongressasuis Zürichben. Zűri éhből Íj<eűtenitiík: A XX-liik nemzetközi cionista kongresszus 600 résztvevő jelenlétében megkezdődött. Az első szónok Chain Weiszmann, a kongresszus elnöke volt, akii üdvözölte a megjelenteket1 és ftigy-elmezj tiette őket a tanácskozás fontosságára. KÉT HÉTTEL ELHALÁS ZTÓDLK A BÜKIRERDEI GULYÁSNiAP. A Magyar Dolgozók Szövetsége (Madosz) kolozsvári kul- turszakosztélya ezúton közli, hogy a vasárnapra, folyó hó 8-ára tervezett jótékonycólu gulyásnapot, az esős időre való tekintettel augusztus 22-ére halasztja el.  kéz izüíeíeineh daimüs dagmdᮀ$ 1. biztos jelé a hugysavtöbbletnek, amely az Ízületekben és belső szervekben különféle ártalmas sók lerakódását okozta. 2. A szervezetet csúz, köszvény, reuma, arthritis, érelmeszesedés, vese és májgörcsök fenyegetik. Az egyetlen gyógyszer, amely mindezen betegségiéket eredményesen leküzd i, az Urofan, mert az Urofian valódi hugysavoldó kiválasztó szer! Ára 105 L. Lerakat és vezér- képviisiellet: E. & L. Ciora, Bucureşti, III. Str. Speranţei 37. Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. Fagyíatídéhtiánf rendez vasárnap a kolozsvári Ref.N ószövetség CLUJ-KOLOZSVÁR, augusztus 7. A kolozsvári Ref. Nőszövetség Aggmenhá- za és Napközi Otthona javára vasárnap1 délután 4 órakor (az Aggmenház és Napközi Otthon kertheLyiségében, Str, Mareşal Foch 67.) rendezi meg nagy fagylaitdókrtánját. A sokféle fagylalt, kitűnő haboskávé és sütemények mellett nagyszerű .műsorról gondoskodott a rendezőség. Gyermekek és felnőttek részére egyformán egész délutáni szórakozást jelent a műsor. Torna, szavadat, felvonulás, babakorzó, szárazbalászat, Sebestyén bácsi bábszínháza tarkitják a délutánt és teszik a jó uzsonnát még ‘élvezetesebbé. A felszolgálás kifogástalanságát az ügyes háziasz- szonyok biztosítják. A Ref. Nőszövetség tagjait, barátait és minden érdeklődőt ezúton hívja, meg a vasárnapi fagylaltdélutáura. ÁLDOTT ÁLLAPOTBAN LEVŐ NŐK, IFJÚ ANYÁK ÉS TÖBBGYERMEKES ASSZONYOK a régbevált enyhe, természetes FERENC JÓZSEF keserüv-znek már mérsékelt adagokban való haíZ' náléira által is igen könnyű és híg üriiliést, úgyszintén rendes gyomor és bé!működéit érnek el. Az orvosok ajánlják. RÄDII3 MŰSOR Vasárnap, augusztus 8. BUCUREŞTI. 7.30 A reggeli műsor közvetítése. Majd: Felolvasás. Hírek, utána idő- járásjelentés, 9.55 Istentisztelet. 13 Időjelzés, időjárás, sport. 13.10 Gramofonlemezek adása. Közben körülbelül 14.10 Hirek. 19 Pre- descu-zenekar. 20.50 Gramofonlemezek adása. 21.15 A rádiózenekar hangversenyének közvetítése. 22.30 Hirek. 22.55 Operettlemezek. 23.55 Hirek. Majd: hirek közvetítése 1 külföldre németül és franciául. Utána: Közlemények. BUDAPEST I. 10.30 Hirek. 11—12.10 Egyházi ének és szentbeszéd a budavári koronázó főtemplomból. A szentbeszédet Bart- mann Miklós dr. mondja:. 12.15—13.15 Evangélikus istentisztelet. Prédikál Magács Károly. 13.30 Operaházi zenekar. 14 „Magyarok külföldön“. 15 Lemezek. 16 „A telepítési törvény és végrehajtási rendeletének ismertetése“. 16.50 Höohtl Margit zongorázik. 17.30 „Petőfi jóslatai“. 18 A ‘nemzetközi da- losünnepóly díszhangversenye. 19. „Hortobágyi képek“. 19.50 Cigányzene. 21.10 Hirek. 21.40 Szász Ilona előadóestje. 22.30 Szalonzene. 23.15 „A magyar vizipóló válogatott előkészületei“. 24 Lemezek. Hétfő, augusztus 9. BUCUREŞTI. 7.30 A reggeli műsor közvetítése. Majd: Felolvasás. Hírek, utána időjárás jelentés. 13 Gramof omlemezek. 13.25 Sporthíreknek adása. 13.40 Gramof on lemezke. 14.15 Hírek közvetítése. 14.30 Gramo- fonlemezek. 15. Hirek. 16.45 Előadás. 19 Ivis rádiózenekar. 20.35 Gramofon-lemezek. 21.35 Csak Radio-Romania: Gramofonlemezek. Csak Bucureşti: Kamarazene. Utána Baumann-Rádulescu Rózsa énekel. 22.30 A két állomás együtt: Hirek. 22.45 Vendéglői zene. Majd: Hirek közvetítése külföldre németül és franciául. Utána: Közlemények. BUDAPEST I. 7.45 Torna, Utána: Gramofon,. 8.20 Étrend. 11 Hirek. 11.20 és 11.45 Felolvasás. 12.10 Viz jelzőszolgálat. 13. Déli ha.rangszó. 13.05 Kuttner Mihály hegedül. 14 A 2. honvédgyalogezred zenekara. 18.50 *A gyümölcs és idénycikk Nagykőrös életéiben“. 19.30 Hang versen y zenekar. 26 Beszélgetés a Nemzetközi Asszonyhét idegen résztvevőivel. 20.50 „Édes anyanyelvűnk“. 21.20 Cigányzene. 22 Hirek. 22.30 Verdi: „Othello“ cimii operája hanglemezről. 23.05 idő járásjelentés. BUCUREŞTI, augusztus 7. i Bucuresti-i lapok jelentése szerint, nagyszabású visszaéléseket lepleztek le a Suceava.-! pénzrügyigazgatóságon. Semenov pénz-