Ellenzék, 1937. augusztus (58. évfolyam, 174-199. szám)
1937-08-19 / 189. szám
ELLEN Z/iK 3 93 7 u ti (/utztuB 19. A nemzeti-parasztpárt munkába fog Nem nézhetik ölhetett kezekkel a liberálisok kulisszák mögötti cselekedeteit és végrehajtábizoltsági gyűlést hívott össze Mihalache BUCUREŞTI, augusztus 18. Tatarescu miniszterelnök ismert nyilatkozata után politikai körökben kíváncsian várják a nemzeti parasztpárt kormánybuktató munkáját. A tanácsválasztások lezajlása után a párt nyugodtan várta az események kialakítását, melyek most már ■— nemzetrparasztpárti vezető politikusok véleménye szerint is — határozottabb irányt, keményebb fellépést követelnek Mihalachetól. A jelek ugyanis arra mutatnak, hogy nagy összefogást készítenek elő a kulisszák mögött a nemzeti parasztpárt uralomra kerülésének meghiúsítására. Ettől eltekintve, a párt hosszú időn keresztül nem maradhat passzivitásban. Mihalache tegnap Bucurestibe érkezett s nyomban tárgyalásokat kezdett barátaival. Madgearut, Ghelmegheanut, Gafencut fogta. Valószínű, hogy jövő hét folyamán Maniu is Bucurestibe érkezik s rövidesen összehívják a párt központi végrehajtóbizottságát. A pártvezérek addig nem adnak nyilatkozatot, mig a végrehajtóbizottság nem dönt a követendő taktikára vonatkozóan. Nemzetiparasztpárti körökben az a ^ 11 I nmmt vélemény alakult ki, hogy nem késhet soká a kormány lemondása s legkésőbb októberben megtartják az országos választásokat. A nemzeti parasztpárt visz- szautasitja azt a felfogást, hogy jövő év február havában járnak le a négy évre adott mandátumok. A jövő évi állami költségvetés összeállítása is keresztezi a liberálisok számítását. A költségvetést ugyanis márciusban kell összeállítani s erre elegendő időt kell nyújtani az uj kormánynak. i í430 visszaromanosiíó hér- ¥énu érkezei! az fgazságügtpntnlszléríuinfta BUCUREŞTI, augusztus 18. A csattádnevek vissz aromán osítáisára vonatkozó törvény állapján, 7430 kérvény ér- Iklezert az i gaz'.-áglü gytmámi sz tóriumba. Ezek közül <é855 kérvényt limitéabek el ezideig kedvezően. A még e!Hinltézésre váró kérelmek áttanulmányozása (tovább folyik. îiîIîSIds Geisel Eíöicsení KiN BERLIN, augusztus 18. A német kormány a közeljövőben 700 millió márka értékű belső kölcsönt fog kibocsátani 15 évi visszafizetési kötelezettséggel. A izomét s$ kiut&$lűls az idegeneket VARSÓ, augusztus 18. Lengyel lapok moszkvai értesülései szerint a szovjetorosz kormány elhatározta, hogy haladéktalanul kiutasítja a szovjet színházakban alkalmazott idegen színészeket. A kiutasítottak első csoportja. mely száz tagból áll, már meg is érkezett Varsóba. \ pilóta indul el Parisból f li Damaszkuszba, a pilóták közt van jyţUSSoHni fia is PÁRIS, augusztus 18. Augusztus 20-án nagg repülőnap keretében 30 repülőgép indul útnak, hogy a Páris—Damaszkusz közötti utat meg- tegye. Eddig 17 pilóta jelentkezett, köztük Bruno Mussolini, a Duce fia, Bázu Cantacuzino, Codossi és Rossi repülök is. Béeshenkezelteti magát a Pernze ti Bank beteg kormánwzéip BUCUREŞTI, augusztus 18. Mitita Constaintinescu bankkormányzó néhány na.p óta gyöngélkedik. Betegségének kezelése végett ma Becsbe utazik. S zepi. hosszabbiioita meg a CFR ss Gaívtii-í hónap — utazási kedvezményeit BUCUREŞTI, augusztus 18. A CFR igazgatósága szeptember 5-ig hosz- szabbitotta meg a Galati hónap alkalmával engedélyezett utazási kedvezményeket. HÉTFŐN IKTATJÁK BE A KOLOZSME- GYEI TANÁCSOT. A legutóbb lezajlott megyei közigazgatási választásokon megválasztott megyei tanácsosoknak augusztus 23-án, hétfőn a rendkívüli közgyűlés keretében iktatják be a kolozsmegyei prefektunán hivatalukba. Az uj megyei tanács beiktatása után 5 'bizottságnak a tagjait választják meg. Lázasan keresik f az eltűnt Levanevszky pilótát MOSZKVA, augusztus 18. A Tass hivatalos orosz távirati iroda legújabb jelentései szerint Levanevszky szovjetrepülöröl még semmit sem tudnak. Az összes tekintetbe jövő rádióállomások szakadatlanul figyelik azt a hullámhosszat, amelyen a Levanevszky gépe működik. Felfogtak különböző zavaros leadásokat, melyekből nem tudtak semmit sem kibetüzni. Valószínűleg Levanevszky repülőgépének leadóállomása működik még ugyan, de sérüléseket szenvedhetett. — A Krassin jégtörő a Schmidt foknál megúllctt, hogy szénnel és benzinnel lássa el magát, innen tovább folytatja útját a fedélzetén levő három egymotoros repülőgéppel. Alaska félsziget felé igyekszik, ahonnan, ha nem találja meg, Levanevszkyt, tovább folytatja útját észak felé. — Sankov orosz repülő kétmotoros repülőgépén az Ana- dyn folyó vidékére érkezett, honnan tovább indul Levanevszky kutatására. Cl pilot Mozgó Ma utoljára: Danielle Darrleux zenés vigjátéka: Plozarf Kisasszony Mg Capiíoi Mozgó Csütörtökön premier!! A MBIT Fősz.-lök: Gustav Diesl, Haí- may Tibor és Luise Ullrich. követett el merényleted egy iFranciaországbaa élő rendőrségi besúgó ellen Jugoszláviából kiutasított állampolgár PÁRIS, augusztus 18. Rejtélyes gyilkossá gii. merénylett lőrén t egy PáFisban é.lő Gserviincsics Miklós nevű jugoszláv állampolgár ellen. Gserviincsics régóta Páris’bain tartózkodóik, ahol kereskedelmi képviselete van, tiltok zialtos magatartása miatt a páriiisi rendőrség megfigyelés ■alialbt tbariobía. Időközben ki is uítlasnltottálk Franciaországból, de aztán látszólag minden ok nélkül <ai párisi rendőrség továbbra 5)s meghos'sztabbiibobla itartózkodási 'engedélyét. Valószínű, hogy Cservl-ncsics kapcso- Olaitiban állított a horváit terroristákkal, akikről tliltkos f el világ osztással szolgált a rendőrségnek. Úgy Iáit szik ez lébe teli; az okio a merényletnek, ami tegnap történt. Gservi’ncsics mellettit egy géplkiocsi futótól el, amelyből biutleliéin lövéseket adtak le rá. A lövések csak könnyebben sebesiitetiték meg, úgy hogy kórházba i$zállítása után azonnal ki- hallllga'tihlaltilák. Cservfncsics azt áki'íotta, hogy a merényletét polifcilkJali bosszúiból követték ed. Bevallolliba, hogy ismerd' támadói!', azonban ,nem vollt haijlíaradó mieţgneveznd őket. A párisi rendőrség erre meginditótba a vizsgálatot, amelynek során letartóztatott egy jugosziláv állampolgárt, kwről miegáilla- piitotta, hogy ö a merényien egyik tettese. RadageviciA a merénylő kJüiilasiltott jugoszláv állampolgár, aki az utóbbi időben a ispbmyol köztársasági hadseregben harcolt, csak pár nap óta tért vissza Franciaországba. Dráma a ftolozsfífi pályaudvaron A gyorsvonat kerekes alá kerüli és meghilí Felvinczi Ilona sik vágányra vágta, ahol « salaktisztitó gödörbe esett l>e. Nyomban a helyszínre hiv- ták ti mentőket, akik Utiu szolgálatoi orvos vezetése alatt pár perc múlva megérkeztek és eszméletre térítették, amikor e'mondta, hogy Felvinci Ilonának hívják és Vanatori- lor-utca 10. szám aJatl lakik. Ezután elvesz tette eszméletét és néhány penc múlva meg balt. Az orvosok megállapítása szerint a szerencsétlen leány koponyaalapi törést szenvedett és u vonat kerekei jobblábát csipőn alul lemetszették. Nem találtak nála semmilyen felvilágosító levelet és igy nem lehet tudni még, hogy halálát véletlen szerencsétlenség, vagy pedig öngyilkosság idézte elő. Holttestét beszállították a Ixmctani intézetbe és a rendőrség ezzel egyidejűleg bevezette a vizsgálatot. Megalakult Paraguayiban az m kormány ASSOMPITON, augusztus 18. Paraguay köztársaság uj kormánya megalakult. Külügyminiszter: Baez; belügyminiszter: Paredes őrnagy; pénzügy- miniszter: Fresarra; igazságügyi és közoktatásügyi miniszter: Argana; földművelésügyi, hadügyi és haditengerészeti miniszter: Ayama ezredes; egészségügyi miniszter: Buengermini. Vasai veszünk Jagaszláviáiós BELGRÁD, augusztus 18. A kormány hivatalosan jelenti) hogy a román kormány a jugoszláv állami vasbányákból eddig 10 ezer vagon vasércet vásárolt meg. ZtdSjéréf « Bucurestiböl jelentik: Egyelőre még változó felhőzet, csendes esők, emel- kedö hőmérséklet és gyenge nyugati szél várható, később derült meleg Idő valószínű. Bucurestiben kedden délben a hőmérséklet 29 fok, ma délelőtt 10 órakor 28 fok volt. CLUJ-KOLOZSVÁR. augusztus 18. Tegnap a kora esti órákban megrendítő dráma színhelye volt a kolozsvári pályoud- <vart ahol egy 16 éves leány eddig még ki nem derített módon a vonat kerekei alá került, amelyek halálra roncsolták és még a színhelyen meghalt. A dráma szemtanújának előadása’ szerint a leány a pályaudvaron a raktárok körül akart q pályatesten átmenni. Ebben a pillanatban robogott be Nagyvárad felől a gyorsvonat, amelynek mozdonya elkapta és a máfelelCs szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. = Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT, = Ellenzék „Concordia- műintézetének nyomósa. (BERLIN) Hir szerint a berlini kormány meghívja Németországba Mussolinit a szeptemberi néxn)e,t hadgyakorlatokra. .Mussolini szeptember 20.-a körül érkezik Németországba, ahol egy héüg marad. Ez alatt az idő alatt Berlinbe is ellátogat s látogatását német politikusokkal, valamint a nemzeti szocialista párt vezetőivel való megbeszélésekre is felhasználja. (SALAMANCA) Franco 'tábornok csapatai! a sailiaimaucai fronton, elfoglalták San Miigu/eil de Avagiia helységét, melynek igen (nagy hadászát! jelentősége van, ment ai nemzetiek Itteni benyomulása léhettövé tette ,számúikra, hogy a valenciaii kormány többi haderejétől elvágjanak 20 köztársasági zász- lóailijait, mintegy 15.000 embert. A bek éri- tett közítársiasági csapatok egyrésze már feltétel nélkül meg is adta magát. (LONDON) A tegnapi angol rendkívüli miniszter tanács nemcsak a távolkeleti helyzettel, hanem a föld!köri%ngeri kereskedelmi hajózás kérdésével is foglalkozott. A tanácskozásról kiadott jelentés szerint az angol kormányt nyugtalanítja a FöldköziJtengören haladó angol hajókat ért legutóbbi támadások nagy száma s ezért utasítást adott hadihajóinak, hogy ellentámadásba kezdjenek minden esetben, ha bármilyen tengeralattjáró figyel- meztetés nélkül megtámad egy angol hajót. űENAUiui