Ellenzék, 1937. július (58. évfolyam, 147-173. szám)

1937-07-04 / 150. szám

1937 jullus 4. ELLENZÉK VASÁRNAPI KRÓNIKA írja márai Sándor Ä védekező polgár ^fflelyikférfi nem szereti­a szép hajat? Minden nő azt kívánja meg hajától, hogy jólfésüU simu- lékony, puha esésű és szép legyen. Gyönyörű haja minden nő­nek lehet, ha ápolásánál egyet sohasem felejt el... A francia Népfront első kormányát, a Blum-kormányt a francia polgárság ibnolktotlta meg; s egy év és tii-zenöib map szocialrsta-ura­lom után a francia példa megérdemli hogy világszerte 'sürgősen mérlegeket gyártsanak, ez uralomról s megkeressék bukásának okát. Igaz,. Blum önként' mondott ie; de ez az ön­kéntesség már nem -szépiti a valóságot. Blum megbukott, mert az egyéves szocialista kor­mányzás igazolna a polgári Franciaország előlegezett gyanakvását s meglehetősen ki­ábrándította a munkástömegeket. A francia szocialista kísérletet világszerte óriási várakozással fogadta a munkásság. Mi lasz -a sorsa e kormányzásnak? A Labour Party s az öreg MacDonlald sorsa vár-e Blurnra és pártjára, vagy a spanyol ut, mely véres és tragikus?... Ez év május hetedikén Blum beszédet mondotib a kamarában s ez a beszéd raacdoinaildi hangokat ütött meg. „Vissza kell állíttatni a vállalkozó feltétlen autoritását a munkással szemben — mondot­ta —mert igy kívánja a nemzet akarata.“ Jelentős 'szavak egy munkásvezér részéről, aki húsz éven át az ortodox szocializmus el­veit hirdette. Ez ,a kiállás, melyet a francia munkásság nagy tömegei természetesen csa­lódással s a francia polgárság gyanakvó elé­gedettséggel fogadok1, előrevetette a Blum- kormány sorsának árnyékát. MacDonald, qgy londoni bérház együk munkaszobájában elégedetten hallgathatta francia kollégájának szavait. ,,,Szeretném meg,ismételni! a szép és megragadó Szávákat, melyekkel Baldwin az alsóháziban összmülködésre szólította fel a tő­ke és a munka erőit“ — mondatta még a szocialista kormányelnök. A nagytőke e sza­vak hallatára pislogott és hallgatott. Akkor már egy éve kormányzott Blum. E beszéd .után nem volt kétséges ,többé;, hogy meg fog bukni. Meg kellett buknia, mert a munkásság szá­mára nem hozta meg a szocialista kormány­zat a hozzáfűzött reményeket. Itt elsősorban 'természetesen a spanyol polgárháborúra gon­dolunk. Aztán meg kellett buknia, mert a francia polgárság megmutatta erejét, a „bon sens“, ia józan ész erejét, csodálatos ellenál­lással fordult minden olyan merev elmélet ellen, mely az életet egy doktrína veszedel­mes és egyoldalú (keretei' közé akarja illesz­teni. Blum szociális reformjai között termé­szetesen akadnak hasznosak, üdvösek, igen, akadnak közöttük elodázhatatlanok. Ezeket a reformokat elfogadta a nemzet s él velők. De abban a pillanatban, mikor a szocialista miniszterelnök hozzá -akart nyúlni a polgár­ság társadalmi és gazdaságii -tartalékaihoz, egy emberiként keltek fel ellene. Az ellenál­lásit Gailkux vezette; a jelentős ütközetet a szenátus csendes és szívós hadai nyerték meg. Mit akart Blum? Kivételes pénzügyi felhatal­mazásit kért kormánya számára, hogy refor­málhassa a francia vasutak statútum alt, hoz­zájuthasson a frankkiegyenliiitő alap tartalék­jaihoz — közel tfzmillliiárd frankot remélt Így felszabadítani s igénybevennr, hogy eny­hítsen a deficiten — ® végül jogot- kért arra, hogy ellenőrizhesse a banktőikét. A szenátus, a francia politikának és alkotmányosság­nak e nagy mérséklője és higgadt ellenőre, visszadobta a javaslatokat s nem adta meg Blumnak a kért pénzügyi felhatalmazást. A szocialista kormánynak, mint ez -alkotmányos országban más-kép n-em is képzelhető,, távozni kellett. Az uj kormány, élén a demokratikus polgári politikusokká!, a r-adikálszo-ciateta párt légikülönb élcsapatával ® a polgáriak kö­zött Blu-m-mal és mindazokkal a -szocialisták­kal, akiknek -támogatásáról ma nem mond­hat le semmiféle francia- kormány, minden­esetre mérsékeltebb, polgáribb színezetű. Népfront-kormány ez is, -aminthogy a ftan­aid népnek az esztendő elő-titi választásokon kiinyilvánitott akárata szerint) Franciaország politikáját hosszú időre a Front populaire- ben tömörült pártok irányelvei szabják meg; Népfront-kormány, mely gyorsan és elszán­tan alakult meg, amiben talán segítette a ikormányelnököt, Ghautemps-it, a' „Leipzig" német cirkáló álltai felidézett nemzetközi bo­nyodalom Is; de mérsékeltebb, kevésbé orto­doxán marxista kormány — olyan kormány, mely számol -a francia polgári tömeg dk kö­veteléseivel s kivételes felhatalmazások nél­kül, a szigorúan értelmezett alkotmányosság elvei szerint^ kénytelen vezetni az állam- ügyeket, A távoli szemlélő talán nem téved, miikor azt, hi-szil, hogy ez a kényszerű lemondás nem is volt túlságosan kellemetlen Blum és elv­barátai számára. Blum, mint ügyes pártpoli­tikus, kiváló elméleti -szakértő és gyakorlott taktikus, húsz éven át őrizte presztízsét, ment rendületlenül ragaszkodott a francia szocia­lista párt érintetlen ideológiájához, nem -alkudozott a középpel,, sem -a szélsőballal s- a pártot és a pártvezérek mögö-tt csoportosult tömegeket ideológiai, érintetlenségben tudta átmenteni' a pillanat számára, mikor át kel­leti! vennie a hatalmat. Ezt a presztízst a kormányzat gyakorlata közben már nehe­zebb volt megőrizni. Az egyetlen lehetséges utón járt: nem engedett a kommunisták és a Népfront túlzó, baloldali szárnya nyomá­sának s nem turtle, hogy Franciaországot belesodorják a spanyol polgárháborúba. Mert a francia kommuniilsiták, legalább iis kezdet­ben, ezt -akarták; ez a 'szándék ma már nem kétség-eis többé. Jövetelét rendkívüli várakozá­sok előzték meg. Franciaország szociális struktúrájában messze elmaradt Anglia, vagy a -skandináv államok -mögött-. Munkaidő, munkabér, aggkor! és betegség-biztosítás, a francia -adózási, rendszer aránytalanságai, mindez sürgős rendezésre várt- s Blum nem Ls késeit a reformokkal. S a kormányelnök hamar észrevette, -ámít a pártvezér mindig gyanított, de -soha nem vallont be: hogy a szocialista -ideológiai- lehet,elen eszményien megvalósítani a kormányzati- gyakorlatban, ţ Egyik nap harsányan követelték tőle, ugor­jon fejest -spanyol polgárháborúba, másnap, hogy szoai-alizál-ja a gyárakat, harmadnap, hogy -ismerjen el törvénytelen sztrájkokat s s végül, hogy -maradjon erős!, fegyverkezzen és mutasson erélyes frontot- kifelé, igy első­sorban Németország és Olaszország felé. Nem könnyű szerep, különösen olyan ,„eszmé­nyien pacifista“ államférfi -számára, oki az el­múlt, években makacsul fegyverkezés-ellenes volt. Észre kellett vennie, hogy az a Francia- ország, amely egyoldalúan kitart a leszerelés mellett, legalább oly veszedelmes a békére, -mint a fegyverkező nagyhatalom. A békét csak nemzetiközi egyensúllyal lehet biztosíta­ni; s ez egyensúlynak éppen olyan feltétele a német fegyverkezés, mint az angol;, vagy a francia. Blum kemény vizsgán esett át ez esztendőben; s valószínű, hogy megkönnyeb­bülten vonult el -a bukás- pillanatában az uj, pol-gániia-n demokratikus Népfront-kormány kevésbé veszélyes sáncai mögé. Meg kellett mentenie ez esztendőben az illúziót' -a francia éis a nemzetközi munkás tömegek előtt, hogy a szocializmus -alkalmas a koncessziók nélkül v-aló kormányzás feladatára. Ezt az illúziót nem sikerült tökéletesen megmenteni. Fran­cia, angol és középeurópai lapvéleményeik Blum /távozásának pillanatában csaknem egy­öntetűen állapították meg, hogy a francia szocialisták egyéves- kormányzási kísérlete után kijózanodás maradt a tömegök-ben. E „kijózanodás“ nemcsak a konzervatí­vabb szellemű francia szenátusban éreztette hatását. Blum veszedelmes (kísérletének kö­vetkezményei még nem múltaik, el nyom nél­kül a francia -társadalmi és gazdasági: életből. A sztrájkok, szabotázsok kínos jelképes'ség- gel éreztetik hatásuk-at a nagy kiállítás (kulisz- szái között; ezt -a kiállítást a Népfront vi­lágraszóló tüntetésnek szánta; -s a tüntetés nem sikerül, a francia munkásság szabotálta a munkát, a kiállítás ma is torz s -kezdetleges váza csak annak, aminek tervezték; -s való­színű, hogy -sokáig az is marad. A francia polgárság e szabotázs ellen éles ösztönnel vé­dekezett. Most, mikor világszerte divat! te­metni a polgári életformákat és a polgári szemléletet, nem árt rámutatni- -a szellemi és anyagi -tartalékokra, melyekkel éppen a fran­cia polgár rendelkezik. Igaz, nincs még egy ország a világon, ahol a polgárság életformá­ja oly elmosódottan folyna össze a kispolgár­ság, az agrár, éj ipari proletariátus életfor­máival, miiint éppen Franciaországban. Pol­gárnak lenni nyilván nem születési kiváltság, nem is társadalmi helyzet, hanem életmód és világnézet1. A francia munkás és -a francia nagy polgár életmódja között nincs meg az a mélyreható különbség, mi-n-r a középeurópai osztályok között. A francia polgári evolúció még nem ért véget s belső struktúrájában éppen ez -az osztály alkalmas arra, hogy ma­gába fogadjon, polgárosítson feltörekvő tö­megeket. Ez éppen a lényeges különbség a nyugati és -a középeurópai polgárság közölt: a középeurópai védi sáncait], a nyugati nem zárkózik el a befogadás elől s nem hajlandó -eüproletárizálódnii. Ennek a védekezésnek számukra egyetlen lehetséges módja-, hogy a parlamentárizmus és az alkotmányosság haj- szálfinom gyakorlatával megengedik ugyan a szocialista és szélsőbal tömegeknek a kor­mányzati kísérletet, de -aggályosán ügyelnék arra, hogy ez a kísérlet megmaradjon a do­kumentáció 'keretei között s a pillanatban, mikor kudarca nyilvánvaló, visszaveszi tőle a hatalmai!, anélkül, hogy jogos reform-ered­ményeit és természetes követeléseit v-i-tatni kezdené. A polgár védekezik, az egyesien le­hel séges módon: világnézeti fölényével és azzal, hogy az osztály kapuit kinyitja a fe­léje lörő tömegek előtt. A folyamat félreért­hetetlen. A francia világ polgári világ ma­rad, minden '-kommunista izgatás dacára; pol­gár! világ, amely él jogaival- és ismeri köte­lességei;; polgári világ, mely védekezik, ami­kor enged s ellenáll, amikor egyezkedik; pol­gári világ, amely egy életmód keretei' közé mii-ndnagyobb -tömegeket iparkodik bekap­csolni. Polgárnak lenni, legalább i-j Nyuga­ton, nem osztályhelyzeli többé, hanem tör­ténelmi szerep. " ff-JHUITiygB LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a legválasz­tékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék köuyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. SZABÓ ISTVÁN Halál a strandon Érett zöld lombba borul a tájék s a boldogság láng-kék köntösében diszlik [az ég. A nap fényesen tűző aranydárdáinak csillogásában bámul a bőrünk s az élet csodálatosan acélos, síkos és rugalmas szövete nagykedvvel, fiatalosan kitárul a sodró viz és kristályos cseppek ragyogásában örök izgalmas nyári játékát [egyre űzi. őszbe csaholó messze vad kutyák ugatását nem hallani. írók könyvei, tudósok elmélete, állítások és cáfolatok, a törvény paragrafusai és előítéletek szaggatták izeink és fénytelen szobák csúnya robotjában senyvedtek izmaink, megvertek és megaláztak. Most fekszünk e széles virágos parton, a nap mint bőkezű nagyur özönével küldi melegét minden rossz télért kárpótlásul. Kifizetetlen számlák, lyukas hócipők, mitikus szörnyűségek párolognak enyhén s a becsapódó hársillatban ifjú istenek kedve nőne bennünk, de rongy fellegek takarják el a nyugati eget, a nap hirtelen fényes pikái még egyre izzanak rajtunk, mikor a zugó felett a hídon, matt-ezüst hideg veretben, kiséret nélkül, mint jelenik meg a halál. rangrejtett fejedelem Gyümölcsök édes izét ízleltük; most lapulunk és sötéten látjuk, hogy miként folyik a drága elem, a vér. [sebeinkből Nem tudunk semmit bizonyosan, csak forró a homok, selymes a fü... Sebesültek vagyunk, kiket nem kötöz be senki. Feküdtünk a század kiapadón sósviz és harangpróba közepette értük el a legfájdalmasabbat és legegyszerűbbet: emberek vagyunk. Felénk közelit a halál. A zugó felett a hídon, kiséret nélkül, mint rangrejtett fejedelem jön a halál. Még egyszer, mint váróteremben sietve búcsúzó rokonok, úgy éljük meg az életet. Lassanként ő lesz egyetlen hideg és bizalmas barátunk s már sebeinket is úgy mutatjuk fel neki, mint akitől egyedül várunk felmentést és könnyítő panaceát. Szivünkben nincsen pátosz, nagyzolás, sem gyengék, sem erősek nem vagyunk, szeretjük a havasok kékjét, a himbáló virágos ágat, az ért gyümölcsöt s a [hullámokat. De tudunk-e néhány évig a távlatban maradni s pogány testünk bronzában hányszor mutatjuk még fel az ifjúság szentségét, ki tudja? . .. Elértük ezt a nagy szerelmet és igaz barátságot, mit lángoló vörös bullájával pecsételt meg a nap. Elértük a csókaratást, de lesz-e maradásunk a forró homokon és selymes füvön, ki tudja? . . . Emberek vagyunk. Felénk közelit a halál. Látod, amint a kabinsorok közt egyre hűvösebben vetül ránk hideg és tömör fakó ezüstjének súlya. Őszbe csaholó messze vad kutyák ugatása hallszik.

Next

/
Thumbnails
Contents