Ellenzék, 1937. július (58. évfolyam, 147-173. szám)
1937-07-30 / 172. szám
1937 Ialias 30. tilVBNZlBK naans Sztálin — Kalinin helyén ? Állítólag a szovjet elnök „kimerült" és le akar mondani, mely esetben a párt főtitkárával Sztálinnál töltik be a helyét VARSÓ, julius 29. A lengyel lapok moszkvai tudósítói azt a szenzációs hirt közhit, hogy Kalinin orosz szovjetköztársasági elnök a lemondás gondolatával foglalkozik. Állítólag leromlott egészségi állapotára és kimerültségére hivatkozik. Ezzel szem ben a valóság az, hogy az utóbbi időben erőltetett ütemben folytatott kivégzéseket nem helyesli. Amennyiben lemond, Sztálinnál töltik be az orosz köztársaság legmagasabb állását Kies harc a szerb kormány és a Szent Szinódus között BELGRAD, julius 29. A jugoszláv kiormány és a szent szinó- dus közötti viszályban a szerb ortodox egyház u.j pátriárkájának megválasztása körül újabb bonyodalmak támadtak. A kormány tagjai, a miniszterelnökkel az élén ugyanis jogszerinti tagjai a pátri- árka-választógyülésnek. Az egyházból való kiközösítésük miatt ezt a jogokat természetesen nem gyakorolhatják és a választást előkészítő tanácsban sem vehetnek részt. A vitás kérdést úgy oldják meg, hogy a pátrrárkaválasztást elhalasztják addig, mig valamelyes meg- állapiodás nem jön létre a kormány és a szent szinódus között. Olvassa el a Scherlc arcviz üvegen levő kis könyvecskét. Látni fogja, hogy csak az alaposan megtisztított bőr friss és szép, csak ez bir az egészséges szépség vonzóerejével. Selherk arcviz tökéletesen megtisztítja a bort és az arcot ruganyossá, gyengéddé zsássá teszi, üvegek á 62 J 03,164,300,475 Mi a feáffere a pénzügyi vizsgálatoknak ? —— — Seisms alapja az „aslócsaíássaüfk4*, csupán egyes nagyváradi áulbuzgá áiszá viselőik ellen (olytfatfna'k vizsgálatai CLUJ-KOLOZSVÄR, julius 29. A Bucuresti-i lapok hasábjai tele vannak a kolozsvári és nagyváradi „adócsalásokkal“. Egyes „jólértesült“ lapok, igy q „Facla“ its, azt a fantasztikus hirt közli, hogy Kolozsváron a kereskedők és iparosok valóságos szö!- vetkézetet létesítettek az államkincstár ellen. Megállapították az adókivetésért fizetendő összegeket és ily módon az államot az utóbbi időben csaknem másféimilliárd lejjel károsították meg. Mondanunk sem kell, hogy a lapnak ez az állítása üres kitalálás. Kolozsváron nem volt semmi bűnszövetkezet és tény az, hogy itt az adózókat, úgy a rész- vénytárseságokat, mint a kereskedelmi vállalatokat, alaposan megterhelték, mert a múlt- évi adójukat 60—100 százalékkal emelték fel. Ezt a tényt mindenki tudja és nem is lehet letagadni. Már az adókivetések elején botrány is történt emiatt. Az iparkamara delegátusa, Borna novici Grigore kamarai ölelnök lelkiismereti kötelességének tartotta, hogy a súlyos adókivetések ellen a legerélyesebben tiltakozzon. Emiatt aztán súlyos összetűzés következett az adókivetések ellenőrzésére kiküldött Bucuresti-i inspektor és az iparkamara delegátusa között. A Bucuresti-i inspektor kifogásolta Romanavici szereplését, erős hangon tiltakozott ellen. hogy Romanovici kifogásolja a kivetett adó összegét és mindent elkövetett, hogy eltávolítsa az adókivető bizottságból. Az inspektor -Bucuresti-i munkája nem járt eredménnyel, mert a kolozsvári pénzügyi és gazdasági körök felvilágosították a királylátogatás idején véletlenül Kolozsváron tartózkodó Cancicov pénzügyminisztert és Roma- novici továbbra is a bizottságban maradt. Heves összetűzése volt ennek a Bucuresti-i inspektornak az adótárgyalásokon elnöklő törvényszéki bíróval is. Az inspektornak nem tetszett a széleskörben köztiszteletben álló törvényszéki bírónak szigorú tárgyi ilagos- sága, megjegyzésekkel kisérte szereplését és figyelmeztette, hogy a pénzügyminiszter bizalmas rendeletében az adók emelését irta elő. Mire aztán a törvényszéki biró önérzetes hangon jelentette ki, hogy neki a pénzügyminiszter nem adhat utasi tást, őf bírói esküje és lelkiismerete köti. Ezután pedig otthagyta a tárgyalótermet s nem volt hajlandó a Bucuresti-i inspektorral együtt működni. Az inspektor fenyegetőzött, hogy leváltatja a hivatása magaslatán álló elnököt, ami a törvényszék bírói karában meglehetős ellenhatást váltott ki s már arról is beszéltek, hogy a birói kar szolidaritásának kifejezéséül nem vesz részt az adófe- lebbezési tárgyalásokon. Az ellentétek azonban elsimultak és a Bucuresti-i inspektor csatát veisiztett. Ninos kizárva tehát, az úgynevezett „adócsalások mögött“ a Bucuresti-i inspektor elégedetlensége húzódik meg. Egyébként jól informált helyről a napokban lefolytatott vizsgálat hátteréről a következőiket tudtuk meg: Nagyváradon polgári repülőtér van folyamatban. Az ügy érdekbéen Bancila prefektus magához hivatta. a kereskedelmi és ipari vállalatok vezetőit és kérte őket, hogy anyagi támogatásukkal tegyék lehetővé, hogy Nagyvárad minél! előbb belekapcsolódhasson ! a nemzetközi légi forgalomba. A kereskedők a legteljesebb jóindulatról és támogatásról j biztosították a prefektust, ugyanekkor azon- j ban elpanaiszolták, hogy az adókivetések ki- í vizsgálására Nagyváradra kiszállt Bucuresti-i j vezér felügyelő milyen különös módon járt J el, lepecsétel tét te üzleteiket, etvitette üzleti I könyveiket és ezzel valósággal megbénitóttá j működésűket. A prefektus meglepetéssel ér- I tesült a kereskedők és iparosok panaszáról j és miután meggyőződött arról, hogy a pa- I nasz nem alaptalan, a legszigorúbb vizsgálat ' elrendelését kiérte Cancicov pénzügyim nisz- I tértől. A pénzügyminiszter aztán eleget tett ennek a kérésinek és úgy Nagyváradon, mint Kolozsváron, kiküldötte Simionescu pénzügyi vezérfelügyelőt, hogy « panaszok jogosságáI ró] meggyőződve, elégtételt adjon az indokolatlanul zaklatott kereskedőknek. A pénzügyminiszter tényleg vizsgálatot rendelt el, ennek a vizsgálatnak célja azonban nem az állítólagos adócsalásoknak kivizsgálása, hanem egyes túlbuzgó pénzügyi tiszt vies lök tevékenységének és hivatali hatalommal való visszaélésének megállapítása volt. Kolozsváron mindössze háromnegyed órát tartózkodott, azután visszautazott Bu- curestibe. Az adókivetések terén Kolozsváron történtek szabálytalanságok. Ezeket a szabálytalanságokat azonban azok >a pénzügyi tisztviselők követték el, akik a pénzügyminiszter egyenes utasítására jobb meggyőződésük ellenére 60—100 százalékkal emelték az összes adózó kategóriák adóit. u^kiiMMmiaiawamCT ■ BzéltMife Ellenáihatatlan humoru zenés vígjáték. — A főszerepeket alakítják: THEO L 1 N G E N, TRUDE MARLEN, RALPH ARTHUR ROBERTS Ma, csütörtökön utoljára! 1 Farkasod epyniás között!! Eddig nem látott — rendkívül izgalmas k é m- f i 1 m. I Teljesen felgyógyult betegségéből Mária anyakirályné SINAIA, julius 29. őfelsége Mária királyné betegségéből felépülve, tegnap hosszab sétát tett a királyi kastély parkjában. A királyné a jövő hánap elején Balcicba utazik, hol tovább folytatja pihenését. i»lf§f€f€ienpé§i€l Bncnrcstsftc! LetarÉóziatíák Hermann Lajos gyógyszerészt, akinek lakásán gyanús eredetű gyógyszereket találtak BUCUREŞTI, julius 29. A Bucuresti-i rendőrség nagyszabású gyógyszercsempészés ügyében folytat nyomozást. Megállapítást nyert, bogy a gyógyszerek vámmentes mintaként érkeztek az országba s patikusok és orvosok hozták forgalomba. Súlyosbítva a helyzetet, hogy nagymennyiségű kábítószert — morfiumot, kokaint — csempésztek. A szerencsétlen betegek ismerték a forrást s nagy árat fizettek meg- rontóiknak. Az Informaţia jelentése szerint Hermám Lajos Bucuresti-i gyógyszerészt letartóztatták, miután gyanús származású gyógyszereket találtak lakásán. Az a gyanú, hogy a csempészek az egész országot behálózták. Erélyes eljárás indult a csempésztársaság tagjainak kézrekeritésére. Tájékoztató a Katolikus Kör Anua-báijára. A Katolikus Kör Amna-bálja folyó hó 31-én, szombaton este a Kör összes helyiségeiben és ainmak udvarán a Sir. Kogălniceanu-uica 7. szám állatit lesz megtartva. Tekintette] a bálra, a hetenként rendezni szokott kirán- dúl ások iis elmaradnak. A nagy érdeklődés miatt ajánlatos asztaliról gondoskodni a Kör gondnokánál. Mindazok, akik tévedésből meghív ójukat nem kapták meg, a bál napján a pénztárnál átvehetjük. A bál kedvezőtlen idő esétén is meg lesz tartva, mert a Kör megfelelő kényelmes heHyiségekikief] rendel kezik. A rendezői gárda mindenben készséggel áll a vendégek szolgálatára é.s gondoskodott, hogy kitűnő tánc és elsőrangú cigányzene, valamint elsőrangú buf felben ne legyein hiány. Az előjelekből ítélve a Kör id'eii Anna-báljának sikere már ás biztosítva van. KOImMtHP! A magyar könyvnapra jönnek ki a magyar irók legújabb uj könyvei. Hla most rendel, még a kedvezményes könyvnapi árakat élvezi, később a zárójeles árak lépnek életbe: Körmendi Ferenc: Találkozás és búcsú 280 lap, fűzve 99 lej (152), vászonkötésben 125 lej (178), Karinthy: Tanár ur kérem, fűzve 40 lej, (99), Kodolámji: Boldog Margit, történelmi nagy regény 370 lap, fűzve 105 lej (132). vászonkötlésben 132 (158) lej. Arany János összes költői müvei egy köt. vászonban 1760 (ezerhétszázhatvan) lap 440 lej (617), Berend M.: Lüktető talaj 2 kötet 900 (kilencszáz) lap fűzve 132 lej, kötve 185 (251 fej. Csermely: Toprini nász. 320 lap 99 lej, vászonk. 119 lej (158), Halasy Nagy József: A filozófia kis tükre. 264 lap, vászonkötésben 99 lej (198), Zsolt Béla: Villámcsapás, fűzve 79 lej. kötve 106 lej (139), Földes Jolán: Péter nem veszti el a fei&, kötve 59 lej (79), Révag József: A költő és a császár, fűzve 99 lej, kötve 132 (165) Lepa- genál, Cluj. Postán utánvéttel. Román hivaímos kiírok o Radar ui§án is cáfolják őfelsége németországi látogatásának híréi őfelsége II. Károly király tegnap délben cWtazött Brüsszeliből. A pályaudvaron Lupát) belga király és öccse: Charles herceg szívélyes búcsút vettek az uralkodótól, kit meleg ünneplésben részesített a belga főváros közönsége. Bélgia lapok jelentése szerint Lipót belga király el volt ragadtatva őfelsége látogatásától és annak a reménynek adott kifejezést, hogy rövidesen ellátogat Romániába. A lapok hosszabb cikkekben méltatják néhai Ferdinand király és őfelsége U. Károly király uralkodásának jelentőségét s részleteden ismertetik azokat a reformokat, melyeket uralkodásuk alatt valósítottak meg az országiban. BUCUREŞTI, julius 29. őfelsége II. Károly király tegnap este 8 órakor Zürichbe érkezett. £ hét végéiig Svájcban üdül az uraJlkodó. Illetékes helyen határoz ottan cáfolják a hiirt, mely szerint őfelsége Hitler vez él-kancellár rat való találkozás céljából Berlinbe utazik. A Rador távirata szerint egy pillanatra sem merüli fej. ennek 'terve. I Az uralkodó Svájcból Jugoszláviába megy s augusztus 5—8. napjai között tér vissz az országba. BUCUREŞTI, julius 29. Angol lapok boss szabb cikkekben méltatják őfelsége II. Ká rölty király londoni utjának jelentőségé Szigorú inkognitóban Történt utazása sorá egyedü] az angol miniszterei nőknek és kii ügyminiisztermek adott kihallgatást az ura. kodó. A két angol államférfi igy biztos érte sülőst szerzett arra nézve, hogy a közép- é kelle (európai kérdésekben milyen álliláiypontr helyezkedik Románia.