Ellenzék, 1937. július (58. évfolyam, 147-173. szám)
1937-07-29 / 171. szám
6 193 7 Juli un 29. ELLENZÉK —WMIIIIIfl SIMHg p «EHE Holnap es.e kezdi meg kalapos zárőciiáiusá^ szln^árs^lainnk Négy-néfíy előadás iesz a színházban és a szabadterén A szerda esti nagyváradi szezonzáró után holnap este kezdi meg színtársulatunk hatnapos zárós/ezonját. E hat nap alatt nyolc előadást hirdetnek a/, öles falragaszok és a lapok heti műsora, anuv lyek közül négyet a színkör épületében, négyet pedig a református kollégium udvarán felépített monumentális szabadtéri színpadon fognak megtartani. Első előadásul és egyben utolsó bemutatóul László Miklós szellemes, sziporkázó ötletekkel teli, helyenként azonban igen szentimentális vigjátéka, az Illntszertár kerül színre. Ezt a ragyogó vígjátékot a budapesti Vígszínház mutatta be és az utóbbi évek egyik legnagyobb vigjáték- sikere volt. Csütörtökön és pénteken este kerül színre az lllutszertár, amelynek fő. szerepeit Fényes Alice, Harmath Jolán, Stefanidesz Ili, Czoppán Flóri, Kovács György, Tompa Sándor, Jonei János, Csóka József, Lantos Béla, Momm Pál, Nagy István, Deésy Jenő alakítják. Az előadást Deésy Jenő rendezi. Olcsó hetyáras előadások Szombaton és vasárnap délután olcsó- helyáras előadások lesznek a színkörben. Szombaton délután öt órakor Shaw nagy sikerrel felújított vigjátéka, a nagy gu- nyulódó leghíresebb darabja, Az orvos dilemmája van műsoron, mig vasárnap délután három órakor az idei szezon bombasikerii revüoperettjének, a Meseáruháznak lesz az előadása, olcsó helyárakkal. Szabadtéri előadások a kollégium udvarán Mialatt a színházban csütörtökön és pénteken az Illatszertárt játsza a társulat, a református kollégium udvarán újra felépitik a hatalmas, ötsiku színpadot, hogy eljátszák rajta a mult ciklus két nagy sikerét, .Az ember tragédiáját és a Liliomot, valamint szabadtéri újdonságokként a Szibillt és a Bob herceget. A Szibillt már Nagyváradon bemutatta színtársulatunk. Ezrek és ezrek nézték végig a Szibill három előadását és az elragadtatás hangján 'nyilatkozott úgy a közönség, mint a nagyváradi sajtó a festői, lenyűgözően színes, hangulatos, szép előadásról. Még egy eredeti szabadtéri bemutatót tart a színház nálunk. Először fognak felcsendülni szabadtéri színpadon a Bob herceg közismert, gyönyörű melódiái s miután mindkét operett a legalkalmasabb szabadtéri előadásra, bizonyos, hogy nálunk is feledhetetlen sikert fognak aratni. APR0MI?DEIE$EK F.[;y «70 ára 2 lej, vastagabb betűvel szedve «j lei. Lcgk sebb hirdeti ári 20 lej A lfstkeresőknek CRV n6 ! lej, va-T<ifţ.’bb brrövel mredve 2 tej. — Csak v.KÍrnaprj' feladott hirdetések után 15 *7Í- 7«!ék felárt ;7.ámitunk fel. Dij r őre fÍ7etendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivai.j ban, könyvo'atilyunkban. bizományosa nkníl. bármely hirdetési irodában. Délután h rdetéseket fvaks Jz F.!lcn7/ék könyvosztilya (P. Unirii 9.) vciz fel. Telefon: 11—99 O.ak vil^T-bCyc (ţe» kérditek re válaszolunk. Címet tartalmazó hirdetésekre a vilim közvetlenül 3, megadott címre kell irányítani HÁZASSÁG DIPLOMAS, 30 évea. tizenötezer fixfzetésse' biró, jómCRjelenésü, nyugdijképcs állami fő* ti.'7tv selő házasságot kötne. Hölgyérdeklő dőnek felviiígositást nyújt Bizony Ferenc házasságközveütő irodája, Tmisoara. ___________________________Gy. 894LEÁNYOK! Nősülni akarok! Jó feleségre van szükségem sürgősen! ,,29 éves asztalos" jeligére a könyvosztályba. G. 1667. ALKALMAZÁS I IEVELCZÉS A Nó ÖRÖKÖS PROBLÉMÁJA! ho»y dl- vatoci és jó szabó által késztett ruhadarabot öltsön magára. Ne mulasiza el és keresse fel női divatszalonunkat Str. Berde 2. (Cale» Victorie: sarok), Czinczárné és Füiöp Ferenc diplomává] és ezüst éremmel ktüntetve. ASSZONYOM GONDOLJON A REKKE* Nó NYÁRI NAPOKRA, hogy m>t szenvedett ön a kályha mellett; sürgősen kere-se fel a MOSKOVITS ÉS TÁRSA céget, Clui, főportával szemben. «hol különleges petrol- gázfőzőt legolcsóbban vásárol, TakarékosSág- ra if. _______________________________ M-me HIRSCH füzőszdon, Cal. Reg. Ferdinand it. Modern fűző, strandmdltartók, gyógyfüzők méret szerint készülnek. F. 267. ADÁS VÉTEL ETEL I ■BBMgSggg A nézőtér u\ beosztása Tekintettel arra, hogy a színpadot ezúttal nem a templom tövében, hanem az ellenkező oldalon építik fel, a nézőtér beosztása ás más lesz, sokkal löbb férőhely lesz s a tömegek elhelyezése is pontosabban fog történni. Külön bejárata lesz az I. és II. helyeknek, — amelyek számo- zottak — külön bejárata lesz a III. helynek és az állóhelynek. Az u\ leszálltait helyárak Éppen a nézőtér uj beosztása, amely lehetővé teszi akármekkora tömeg elhelyezését, engedi meg, hogy a színház erre a négy szabadtéri előadásra leszállítsa a h'elyárakat. Az uj, mélyen leszállított helyárak tehát a következők: I. hely 75 lej, II. hely 55 lej, III. hely 35 lej és az állóhely 20 lejbe kerül. Fenti árakhoz csupán a köteles bélyegilleték számítódik. A Színház műsora: Csütörtök este 9: ILLATSZERTAR. (László Miklós nagysikerű vigjátéka. Fényes Alice; Harmath Jolán; Stefaniderz Ili; Tompa Sándor; Kovács György; Jeney János; Csóka József; Lantos Béla; Nagy István; Homm Pál; Deésy Jenő a főszerepekben. Rendes helyárak.) Péntek este 9: ILLATSZERTÁR (Másodszor) Szombat délután 5: AZ ORVOS DILEMMÁJA. (Olcsó helyárakkal.) Szombat este 9: Szabadtéri előadás a református kollégium udvarán: SZIBILL. (Káprázatos, teljesen uj kiállításban, hatalma? kórusokkal, megnagyobbitott zenekarral, tűzijátékkal, rtb. Rendező: Gróf László. A főszerepekben: Sólymosán Magda; Urmössy Magda; Ştefani" desz Ily, Jeney János; Homm Pál; Tompa Sándor; Fülöp Sándor; Csóka József; Deésy Jenő stb. Leszállított: 75, 55, 35 és 20 lejes helyárakkal, a bélyegeken kívül.) Vasárnap délután 3: MESEÁRUHÁZ. (Olcsó heiyárakkal.) Vasárnap erte 9: Szabadtéri előadás a református kollégium udvarán: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA. (Az Erzsébet énkka- és a Magyar Dalárda, valamint a munkásmükedvtlők közreműködésével. Leszállított heiyárakkal.) Hétfő este 9: Szabadtéri e őadás a református kollégium udvarán: LILIOM. (Letzállitott helyárakkal. Kedd este 9: Szabadtéri előadás a református kollégium udvarán: BOB HERCEG. (Teljesen uj, ragyogó kiállításban, az énekkarok közreműködésével ELADÓK igen szép rokokó cserépkályha és egyéb ócska építési anyagok. Cluj, Str. Bér • telot 4.___________________________Ko, 541. GYERMEKKOCSI, sportkocsi, gyermekágyi jókarbm, olcsón eladók. Str. Tache Ionescu I a. __________________Ko, 546. EGY KEMÉNYFÁBÓL komplett hálószoba, elköltözés miatt sürgősen eladó. Cim: Str. Vulcan 13. ________________________Ko. 545. ELADÓ 40 drb. űzhóntpos oltott mangalica süldő. Bancos Gheorghe, Arinii», jud Salaj. Gy. 905. Mozgószinházak műsora: CAPITOLAIOZGÓ: EGYSZER FENT — EGYSZER LENT. Az őszi szezon egyik legnagyobb fiilmszenzácdója. Főszereplők!: Carole Lombard, Fred Mac Murray és Dorolhy Lamour. EDISON-MOZGÓ: I. TESTVÉR TESTVÉR ELLEN. Izgalmas cow-boy film. John Wayne-val. II. DONOGOÖ TONKA — A REJTELMES VÁROS. Anny Ondra- val. III. HÍRADÓ. MUNKÁS-MOZGÓ: Ma 3, 6 és 9 órakor: Î. A HALÁLOS JEL. Fősz. William Powel éiái Mary Astor. II. BAKFISASSZONY. Fősz Jenny Jugo és Paul Hörbiger. III. JOURNAL. OPERA-MOZGÓ: Premier: REPÜLÉS KÍNÁBA. Izgalmas repülőkaland. Fősz. Richard Arien, Marie Wilson. Gsütörtöktől premier: A SIVATAG RÉME, a cowboy fiilknelk királya. Fősz. Dick Foran és a csodáló. PERFEKT tzakácsnőt és szobaleányt keresek augusztus i-re. Fischer üvegüzlet. F. 171. KÉT személye«) család keres mindenes főzőnőt. Str. Bucovina 28. Ko. 547, Ingaflan-Laftäs ELADÓ komfortos családi ház. Cim a könyvosztályban. _______________ _K._670. KÉT SZOBA, parkettes, fürdőszoba, konyha és mellékhelyiségek földszinten, két parkettéi szoba, konyha mellékhelyiségekkel emeleten és szoba, konyha szuterén, azonnal kiadó. Érd. Str. Oaranu 80. Ko. 540. ÖSSZKOMFORT, modern garzonakárok augusztus i re k^dók. Str. Saguna 16-a. Ko. 542. KIADÓ 2 szoba, konyha *tb. komfortos, modern, napos, emeleti fakás. Str. Mat«: j. Portásnál. F. 214. KOLÖNBEJÁRATU, elegáns bútorozott szó ba, fürdőszobahasználatul központban kiadó. Cim a könyvosztályban. __________G. 1665. KERTES villában, 1 szoba alkóvval, konyhával és mellékhelyiségekkel azonnal kiadó, Str. El'-ubeta 32._____________________Ko. 544. HIVATALNOKNÓ teljes ellátást kaphat központban fürdőszobahaszná.attal. Érdeklődni Ellenzék könyvosztályában. G. 1666. NYARALÁS I NYARALÓ Hidán. minden igénynek megfelelően nap: 70 lejtől. Kívánatra prospektust. Tallosné, Hida. K. 674. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja. A kisebbségi 6$ emberi jogok előbarcosa. RAYAL-MOZGÓ: I. AZ ELSÜLYEDT HAJÓ TITKA. Premier. Fősz. N. Batalöff. Előadás kezdete: 4.25, 6.50, 9.30. II. AZ ELADOTT MENYASSZONY. Premier. Fősz. Jarmila NovoÜna, Willy Domo- grav. Előadás kiezdele: 3.30, 5.50, 8.20, 11 órakor. SELECT-MOZGÓ: FARKASOK EGYMÁS KÖZÖTT. Izgalmas kalandoraim, főszerepekben Pierre Renoir, Renéo Saihjit-Cyr. URANIA-MOZGÓ: A VESZÉLYES ÉLETKOR. Főszerepekben: Lukács Pál és Madge Evans. Erdős René uj könyve: ARGIRUS A legtisztább romantika költői hangjai zen- dülnek meg e bő meséjü regényben. Ára fűzve 132, kötve 158 lej az Ellenzék könyvosztályában, Cluj—Kolozsvár. Kívánságra utánvéttel azonnal küldjük. HÁROM LÁNY ELINDUL sss REGÉNY 57 közlemény A hotel ebédlőjéig vezette őket, szolgálatkész, szinte sugárzó mosollyal. Halat rendeltek, szokatlan ízű volt, de jó. Főzeléket és tésztát ettek. Aztán felmentek a szobájukba, levelet irni. Panni hosszú levelet irt Vassnénak, elragadtatott, boldog, gyerekes levelet. Borzasztóan fogunk spórolni, hogy tovább maradhassunk — fejezte be levelét — és hidd el, hogy nem volt érdemes engem sajnálni, hogy koptattam a lábam a tanítványaimhoz, mert ezerszeresen megérte, sőt boldoggá tesz, hogy magam szereztem magamnak ezt a nyaralást. Végül számtalan csókot küldött haza és Luput is megemlítette. Mia levelezőlapot Irt, türelmetlenül sürgette Panniit. Kicsit pihentek, aztán újra lementek a plázsra, ahol a kabinos asszony már ismerősként üdvözölte őket. A feketére sült csónakos embert is ismerték már és a fényképészt is, aki csontosán és úszónadrágban ölpercig is tudott járni a kezén a maga mulattatására. Nem maradtak sokáig, boriik fájt, keveset úsztak. A partem feküdtek, vagy csigákat kerestek, gyöngy- házfényü kagylókat, remekművű, spirális vonalak voltak benne, szimetriájában benne volt a természet egész nagyszerűsége. A vizben sziklán álltak, réseiben hemzsegtek a kis rákok, férgek, apró halak. Gyerekek építettek várat a homokban, négerbanna emberek hevertek a napon, meztelen felsőtestü nők, senki sem törődött velük. Néha erős csipős balszagot hozott feléjük a szél, becsukták a szemüket és úgy hallgatták a hullámok erős, egyenletes zúgását, ahogy a parthoz ütődtek, fehéren és habosán megtörtek, visszahúzódtak. Örök játék volt, a tenger él't, mozgott és beszélt. Hajókat láttak messze, amelyek vékony füstszal- lagot húztak az égre, csónakokat láttak, fehérszárnvu yachtokat. És sirályokat, sok bukfencező, fehér sirály játékosan és kegyetlenül, ezüst, karcsú, fickándozó halakkal a csőrükben. Idegen világ volt, boldog, napfényes idegen világ. A nap már a tengerbe sülyedt, ezer színben és szikrázva, amikor visszaindultak a szállodába. Pár perc múlva Katona Márton bekopogtatott. Két adag jégbehütött habos kávét hozott, süteményeket. — Köszönöm —, nmnda Panni — de mi ezt nem rendeltük. Márton elpirult: — Kéremszépen nagyon jutányos — dadogta, letette a tálcát és kiszaladt. — Jutányos — ismételte Panni s odafordult Miá- hoz — ha haboskávézunk és cukrásztésztázunk, mi lesz a spórolással? Mia nevetett. — A te irántad való tiszteletből hozta a szegény fiú. — Nagyon sajnálom, nem kell. Csengetett, a szobalány bedugta a fejét. — Kérem, küldje be a londinert. — Elment kérem, ebben a pillanatban. Egymásra néztek. — Együk meg — szólt Mia — majd kifizetjük. * (Folytatjuk.) MSSZO az ElLEüZÉH-iltö í