Ellenzék, 1937. július (58. évfolyam, 147-173. szám)
1937-07-18 / 162. szám
1937 Julius 18. ELLENZÉK Ideális fényképezö-gép fiataloknak és öregeknek. — A készülék ára: 250 Sej 10 felvételre 32 alkalmasfilm Képviselet: Bucureşti, Strada Barátiéi No, 2. - Ili. Eiei io _______írja: DÓZSA ENDRE_______ Az Apáti asztal Amine Barabás Béla, Holló Lajos függetlenségi, Major Ferenc, Buzáth Ferenc néppárti kollégáim, az egyetemen ifjúsági elnöktar- saim, velem é velőd te k — a tekei képviselő választókerület szász polgárai azént küldöttek. éppen engem báró Kemény János helyett a parlamentbe, mert nem voltak esetleg annak kitéve, hogy képviselőjüknek uj iköpe- nyeget kellessen csináltatniok. Éppen olyan zömök termetű lévén, miint őexcellenciája, a fejbőségünk is táláig, Deák Ferenc azon megjegyzéseivel, amit egy fiatal óriásra lett, akii elcserélte az öregur kalapját s bocsániaok éréssel igy adta vissza: ,,Bocsánat kedves bátyám, de körülbelül egyforma fejünk van.“ Hát szép öcsém, — mondotta mosolyogva Deák — körül igen. de belüli nem. így voltam én iis Kemény Jánossal, de viszont Miklós Ödön, Regiályi Lajos szintén -ifjúsági elnök- társam a mameluík gárdia nagyobb fejűi biztosították a pártvezetőséget, hogy a köpenyeg forgatás, vagy az ezt megelőző lintrikálás és halbozás éppen úgy nem természetem, mint nem vol-t lermészete Kemény János bárónak. Hűségesen, még édesatyámtól örökölt hódolatomnak Deák Ferenc emlékezete iránt és mély tiszteletemnek Kemény János báró iránt kezdetben az Angol királyné-szállodában étkező parlamenti csoporthoz szegődtem. Az „Angol királyné“ volt ugyanis Deák Ferenc szállodája, ugyanott lakott és étkezett Kemény János báró. De Csermai Gyurival és sok -más fiatalabb képviselő ’társammal arra a tapasztalatra jöttünk, hogy az „Angol királynéban“ annyi az az excellenciás. Lipóf- rendes, Viasikorona-rendes, udvari tanácsos és mindenképpen dec-oralt főmameluk, hogy nekünk a különben pompás haliakból csak a farka, a vadakból meg a feje jutott. Letettünk hát a főmameluk társaság szüntelenül szükségszerű adorálá'sáról, szabadabb légkör vágyától űzetve, átmentünk az Operaházzal szemben lévő Drexler Bélfl-féle étterembe. Itt aztán hamar kialakult egy jóval nagyobb parlamenti asztaltársaság Apáti Péter és gróf Bszterházy Kálmán vezetése alatt. It-t a hangulat már sokkal emelkedett, a beszélgetés sokkal feszélyteleneb-b volt. A menü ellen sem -lehetett kifogás, az árak pedig hihetetlenül olcsóbbak voltaik. Itt már egy forint szabott ár mellett nemcsak -a halfark és vadfej jutott nekünk, hanem bőséges és elegáns ktáMitásu 5—6 fogásos dbéd, mégis a számla sörrel, borral,, feketekávéval ritkán haladta meg -a két forintot. Itt már nem az ex-excell- lenciás és az ex-méltóságos koturnusos társaságai, hanem főszolgabirákból, vidéki előkelő ügyvédekből, nyugalmazott nagy birák- bóil és földesurakból, szóval a vidéki kiskirályokból rekrutálódott társaság hozta- a vidélk zamatos levegőjét és el a Bácskától fel a tót vidékekig, ami csak kedves, vagy mulatságos esemény volt, az itt mind terítékre került. Eszterházy Kálmán gróf ragyogó causeriáii. Bessenyei Ferenc és Olykor Urai Miklós fűszeres adomái, Ajdinges Jánosnak, a pécsi volt polgármesternek Csák Lajossal, a kaposvári követtel állandó évelőd-ései, közbe-közbe lebírálása: minisztereknek, államtitkároknak, parlamenti szónoklatoknak volt napirenden. Az Apáti-ászul egyre bővült, Az a derék, jó Kelemen Irta: FERENCZl SÁRI — Kelemen, ha szépen megkérne, nem mondom, elmennék magával egyszer a moziba. Kelemen nem is felelt, egyet rántott a mellényén, megigazította nyakkendőjét. — Uraságodnak jól áll a kék szint — Na, majd megmutatja ő, hogy milyen ember az, akinek szőke tündérek virágokat dobnak páholyokból. Félretolta Irma kisasszonyt és elállta éppen belépő főnöke útját. — Jó reggélt, kedves Kelemen, pontos, mint mindig? Bravó, bravól Az igazgató tovább akart menni. Kelemen megint mellényéhez nyúlt. — Kérek 3000 lej előleget. Mi? — A pocakosodó despota kitolta angol szövetben feszülő hasát. — Előleget nem adunk. Ellenkezik intézetünk elveivel. Vgy-e bár? Maga megörült! Ugy-e bár? Minek magának előleg? Szükségem van pénzrel — Kelemen hangja a magasba csapott. Csak úgy dalt benne az alig született, éretlen férfiúi dac. Te persze nem érted, neked senki sem szór ibolyákat az utadra, vén marha, — gondolta tiszteletlenül. Az igazgató egyetlen taksáló pillantással becsülte le hivatalnoka uj ruháját, fényes cipőjét, az egész szándlmas és egyáltalán nem helyén való cicomát: — Uj ruha? — bravo, bravo, de könnyelmüsködésnek nincsen helye az én szememben. Ugif-e bár? Maga mindig rendes ember volt, megbecsültük, bízunk magában*, hát csak igy további Ugy-e bár? Nekikeseredett gyűlölettel vonult visz- sza Kelemen a kasszába. A forgalom megindult. — „Ezerötszáz lej!“ — Idegessé tette saját hangjának megszokott, rekedtes monotonsága. A bankjegy előtte volt és szivében lázadó melódiák daloltak: — „Ezer lej!“ — mennyi, menynyi ibolyát lehetne venni értei — „Százezer lej!“ Elég lenne vasúti jegyre a Riviérára, számolta titokban. — „Háromszáz lejt“ — Még egy öltöny. — „Tízezer lej!“ — Egy hét, két hét Montecar- lóban. Ott vagyonokat lehetne nyerni. Montecarló... Riviérái... Még franciául is tudott valamicskét. — Kesztyűs kezek... gyémántok... asszonyok, ápoltak, szőkék!... „Tízezer lej!... százezer... húszezer... — Élet, jövő, szeretem! — A megszokott mozdulattal nedvesítette meg ujját mindig újra a szivacson és számlálta tovább a bankjegyeket. A Wert- heim-szekrény ürült, elvitték tartalmát mások, virágra, csipkére, nőre, utazásra. Ö pedig itt állt ludtalpu, sülyedő lábán, belegémberedve a buta, egyhangú robotba. Undorral dobott 1000 lejt a pultra.-— Sajnálom, hatezerét kértem. Kelemen megrendült, ö nem tévedett eddig még soha. Sápadt pillantása a nyugta felé fordult, aztán nekivörösödve tett még háromezer lejt a zöldkalapos nő elé. Az óra kettőt ütött. Ebédidő. Most mehet kikanalazni azt a sürü, ronda, állott levest, aztán visszajöhet leszámolni, körmölni, miközben elhervadnak otthon az ibolyák. Irma kisasszony pirosra mázolt szájjal ment el előtte. ,,Pá, Kelemenke, ne felejtse a mozit.“ — Aztán lezseren szólt oda a portásnak: „A méltóság os ur autóját!“ Kelemen egy nagyon csúnya szól küldött utána. — Háromezer lej előleget kértem, ezerötszázzal beértem volna. Disznóság, piszoksági Ugy-e bár? Tizévi szolgálat után: háromezer lejt Megörültem, mondta. Hát meg, leggen igaza, de én nem bírom tovább, én nem csinálom tovább. Megkopni, elpusztulni, mindig brávo, brávo Kelemennek lenni érte, a bankért, a mások ibolyáiért. Meglapult a pénzszekrény mellett, majdnem átölel-- ve tartotta. Az övé volt, ő szolgálta ezt bálványt, ezt az aranyborjút, a boldog ság, a jövő, az élet osztogatóját. Egy darab papír: nyugta! Tévedtem: Háromezer lej!... Nem három, sokezer van itt, itt, egyetlen mozdulatnyira. Nedvesség ütött ki a testén és rettenetesen megijedt, hogy át találja izzadni uj kabátja hónaalját. Hallotta az osztálytársa hangját a tornaórán: „Te soha se izzadsz meg, Kélemen?“ — Az a Véges Imre már államtitkár volt és ö most hevült bele először a létezésbe. „Pénztáros ur, nem is tetszett meginni a tejet“. — A szolga a szalmaszálas üvegre mutatott. Kelemennek jól esett ez az újabb,, soha elő nem fordult rendetlenség és választ sem adott. A pénzszekréng súlyos ajtaja lágyan fordult keze alatt. Ha nyikorog, ha ellent- áll, talán más lett volna, de a puha engedékenységet, amellyel a bankjegyek felé simult, szinte kéjesen perfidnek érezte. Szeme ma szokatlanul élesen vett tudomásul mindent, mikroszkopikus in- diszkrécióval leplezte le azt, amit eddig észre sem vett. Milyen ocsmány az nz óra ott a széf deposit felett. Az arany stukkót körülötte minden nap látni kell. Aztán majd jön egy renO‘válás, de biztosan csak azért, hogy még rondábbá tegyenek mindent. A szomszédja, aki olyan idegölőn szuszogott munka közben, ott hagyta a zsíros tízórai-papirost az asztalán. A piros szőnyeg olyan kopott és az asztalokról mál'ik le a barna festék, mint az iskola elhasznált padjá.- ról. A mult, az egész kopott, elhasznált, leélt mult nyúlt bele fakón jelenjének túlfűtött pillanatába. Kelemen az elmúlt éjjel sokat ivott és már régen nem evett eleget, gyenge testében alkoholos tüszu- rásokkal működött az ellenkezés és minden gondola egy-egy lándzsadöfés volt a lét ellen. A manzsettája azonban szokatlan tisztaságban világított és kezének eddig nem ismert ápoltsága harcra szólította. Igazán nagyon szép formájú körme van, — mondta volt tegnap a manikűrös kisasszony. — Lakkot is parancsol?... Színtelent, vagy rózsaszínűt? — Uraságodnak rendkívül jól áll a kék szín! — Jussom van, jussom van az élethez, manikűrözve, fényesitett körömmel, uj ruhát próbált a Kelemen r. Minden sza. üzyjXA ^ leiben kapható! Leonid® & Co. Bucureşti és vidéki fiókjai. nekihevült agya. — Ibolyáim vannak otthon és végre foldozatlan, tiszta ingem. Ápolt ujjai rácsaptak a bankjegyekre ott a kasszában és dühös felfor- ranásában markoltak bele a mindenható csomóba. — Pénztáros ur, kérem, elvihetem a tejet? — A szolga ott állt előtte. — Hagyjon békén, mindenki hagyjon békén engem! — ordította Kelemen és elkapta kezét a bankjegyekről, amelyek gyűrötten zsugorodtak a zsebében. * Mikor másnap elfogták Kelement,, egy elsőosztályu vasúti jegyet találtak nála a Riviérára. Szerény, vulkanizált kofferjében egy uj sportruha volt. Ennyibe került a banknak Kelemen Bálint nagy kalandja. „Az a derék, jó Kelemen“! — Senki sem értette a dolgot. Kelemen maga sem tudott magyarázattal szolgálni. Nem tudott, vagy nem akart? Mindenesetre megállapították, hogy konokul hallgatott. Mit is mesélhetett volna szegény feje ibolyákról, kék színről, fényes körmökről, vágyakról? — Nem maradt más hátra számára, csak a néma megadás. ICaffifitfiiy fürigye* ; Siéresra A híres humoreszk-gyüjtemény most uj kiadásban pár napig még fűzve 40 lej, azután csak kötve 99 lej Lepage nál, Oluj. Kérjen uj Athenaeum jegyzéket „Utazás a koponyán körül. Karinthy uj nagy regénye fűzve 106 lej, kötve 132 lej. mindinkább -számottevő mennyiséggé fejlődött. Már hol ez, hol az a miniszter jelent meg a pincehelyiségben, tartani -a kapcsolatot és felüdü-lni az egész ország széliéből1. hosszából, itt kipaiR-ant politikai és társadalmi, -sokszor nagyon jellemző kliszólások- kal frissítették a társaságot -a vidékről bejött főispánok, alispánok, fő-szolgabirák, kiket valamelyik képviselő a parlamenti -asztalhoz invitált, akik hoztak is, vittek is újdonságot a vidékre, felverték vele kint a -közhangulatot. Aminit -az Apáti'-asztni mind jelentősebbé vált, kezdtek egyénenként is felfigyelni ránk -a miniszterek. Zsligárdi Gyula, Pozsony- vármegye egyik kerületének képviselője, —• ki hozzám hasonló kis kor-pulcn-s ember volt — igen sikerült parlamenti beszédet 'tartott. A kiválóan figyelmes Wlassits meg is gratulálta a pompás beszédet — nekem. Pár nap múlva én tartottam -szintén éppen -a közoktatás tárcáról beszédet, a kiválóan figyelmes Wlassits miniszter melegen gratulált Zsigár- dimak. A tartalmas és komoly kérdések tárgyalásánál Rohonyr Gyula később államliükár és Sándor Józsi vezettek. Rohonyin-ak megbocsátották komolykodását is, mert mikor hangulatánál volt, pompásan adta elő a bunve- vác nép tréfás dolgait és adomáit1, de Sándor Józsi a pikáns adomákat nem szerette. Ezt -tudva róia a fiatalabb képviselők, üldözőbe vették nemcsak pikáns, hanem olytkor trágár adomákkal. Egy darabig, mint „bibl.i- Sándor József -a- folyton megújuló attakot. Egyszer aztán kifakadt: „Hagyjatok bekét ne- sezr aztán kifakadt: „Hagyjatok békét nekem — mondta — hisz még a vadaknak Is Schonzeitja van!“ Ez az érv hatott, kimondottuk1, hogy Sándor Józsinak kedden és pénteken Schonzeitja van, adomát mondani neki nem szabad. Természetes, hogy habár az Apáti-asztal nagy 'többsége, részben a már bevégzett életpálya miatt, részben anyagi teljes független- 'sége miatt -a képviselőséget csak mint élet- folyama jutalmát tekintette és nem aspirált sem hivatalra, sem kitüntetésre és ez alapon nem kellett hajhá-sznia minisztereknek és más notabil itások na k kegyelt —■ voltak mégis köztünk is, akik kis káplár-kodással akarták -kivívni a marsallbotot, az Apáti-asztal nevében otl settenkedtek -a mindenkori minisz- tereilnök-pár-tvezér előtt. A -téli idény eltelte után a parlamenti asztal pálmák é.s oleanderek tömegével kidiszb tett virágos kertté alakított udvarra lett áthelyezve. A nagy construkc-ió idejében pár:- vezelős-égtől, miniszlerektől, főispánoktól sűrűn kaptuk a felszólítás-e, hogy azonnal menjünk Budapestre, állanunk kellett a kánikulába belevitt obstrukciót. Hát nehezen ugyan, de állotcuk. A virágos udvaron azonban, hogy valami vigasztalódásunk legyen, tömegesen jelentek meg elegánsabbnál elegánsabb bécsi artistanők. Gróf Bsz-terházy Kálmán már a Royal Hotelből, szemlélgetésből ismerte őket, Csák Lajosnak egy piroskakpos, igen csinos d'iva magára vonta figyelmét. Cvikkerét sűrűn csapkodta fel, hogy jobban 'szemügyre vehesse. A díva nemcsak hogy állotta, de kacéran félszemére vetett monoklival visszavágta a támadást. Az öregur tüzet fogott. Végre Eszterházyhoz fordulva tudakozódott. hogy lehelne 'kikezdeni vele. Eszterházy odainiteite a főpincért, elkért tőle egy számolócédulá-t, odaadta Csik Lajosnak. — írd rá ezt a két szót: „Wann, und wo?“ Csik feliirta, -a főpincér átadta. Megjött a válasz: Wenn- Sie können Morgen um drei Uhr in der Pannónia!“ A cédula kézről-kézre járt, bosszantották vele Csik Lajost: add át Joanov-ltsnalk, a bunyevácnaik, ingerkedtek vele. Átadta, vagy megtartotta, nem tudom. így hullámzanak a régi emlékek a maguk szinességükkel régi dolgokról, régi emberekről, amikor az ember már a múltban él csu pán.
