Ellenzék, 1937. július (58. évfolyam, 147-173. szám)
1937-07-17 / 161. szám
<1937 lutru» Í7. BEEETVZg/C FRANCO: PÁRIS, julius 16. Az Excelsior Franco tábornok nyilatkozatát közli, melyet az amerikai United Press nevű sajtóügynökségnek adott. — Hogyan lehetne befejezni a háborút? — kérdezte Webb Miller újságíró. — Egyedül úgy, hogy ellenfeleink minden feltétel nélkül megadják magukat — felelte határozottan Franco tábornok. — Beszélgetés Maniu örök rajongójával „Részünkre Gyulai eh érvár WBmwmmmi katekizmus maradee A Tiiea-ügy. — Maniu külföldön. — Franciaország és a nemzeti-paraszt- párt. “ A párt egységes. — Máramaros készül a tanácsválasztásra CLUJ-KOLOZSVÁR, julius 16. öregszünk. Lazar Ilié dr. — a tegnap még fiatal, zengőhangu, mulatós gavallér, életvidám politikus — összeráncolt homlokkal, deresedő fejjel, szigorúan, kétkedve néz felém a kávéházi terra- szon. Kemény, harcos szive határtalan szeretettel veszi körül bálványát: Mamut. Ismerni kell mindkettőt, hogy megértsük a vezér és hűséges zászlóvivője közötti kapcsolatot, mely az utóbbi idő-' Man gaa oeei — Tiz nappal előbb köszöntem ej! Miainiutöl — kezdi- rendkívül érdekes nyilatkozatát Lazar Ilié dr. — Együtlt voültunüa Bécsben, honnan Maniu Csehszlovákiába utazott. Két és félhónapos külföldi utján mindent látott, amire idő és alkalom .adódott. Áprilisban indult éli, mikor Bécson át Prágába utazott, hol Hodzisa miniszitianelnölkikel találkozott. Prágából a Semmeningre ment, oitlt töltötte a húsvéti vakációt, majd Sailzhurgott és Müncheni kereste fék Néhány napos németországi tartózkodás után Zürich, Luzern, Genf, Lausanne városokat liátogatJüa meg. Svájc után Franciaország köveLkezdtt. Néhány napig Lyonban volt, azután Beam-Sóiéit fürdőbe! yipe érkezett, honmam -teTeifonoin beszélt! Tiltiulescuval. A vol!) külltügymiiinrászter egészségi állapota felől érdiektődőtlt, mire ez Béau- Solaillben maga fcerefsifce fel Mamiiul. A látoga- ■táist rövidesen újabb találkozó követte, midőn Mamiin visszaadta a vizitai: s néhány napos tartózkodásra Gap-Mart inba Titmlescu- hoz utazott. Bőt aztán több megbeszélést, folytattak, mig Marnám tovább folyta/tlta útját s megtekintette Toulouse, Lourdes, Bianitz, Bordeaux várósiokait. Végű] Pániéba érkezett) s itt Delibos külügyminiszterrel, Daladier hadügyminiszterrel, Bimm akkori miniszterelnökkel, S arrant, Reyn ami, Leger, Fl and in, Paul Boncour és több más francia vezető politikussal találkozott. Letette névjegyét Lebrun köztársasági elnökinél, aki szintén névjegyet tett le abban a szállodában, ahol Mamu lakott. Mindenütt szereíetltél fogadták. Párkiból a Saar-vidékire ment, majd néhány nappali előbb Becsein ált -Kiairfebadba érkezett, ( Mit óhajt Franeiaország? — Milyen benyomásokkal hagyta cl Ma- niiu Franciaországot? — A lehei'ő legszebb benyomásokat vitte miaigávaH. A franciáké a leghaitöilimiasalbb, legjobban felszerelt 'hadsereg a világon. Haza- árulók azok, akik más szővetsiégdt óhajtanaik. Framiaiai politikiaiii körökben őszinte sziivvei] óhajtják, hogy a liberálisok távozása után a íremzeti-parasztpárt vegye ált a hatalmat. Erre az esetre tiermészettesen milnden támogatásit megadnak. Mihala ehe és Man,in személyében ugyanis megfelelő biztosítékot látnak arra nézve, hogy nem fog Ingadozást mutatni Románia külpolitikai irányvonala. — Módosult-e Mamid programija? —- A program: ugyanaz — válaszolj a ragyogó szemekkel Lazar Ilibe dr. — Hodzsa csehszlovák miniszterelnökkel párhuzhimosan Maniu is a dunai konfederáció tervét szolgálja. Nagy tanulmányon ddllgozlk s könyvet in erről az annyira fomitosi, általános érdekű kérdésről. Valószínű, hogy rövidesen elík'és z üi mu niká j ávaíl. Â Tilea-beszéd A beszélgetés edmélyül, most már rátérhetünk a legkényesebb problémára. — Miit 'szól Maniu Tiiea támadásaihoz? — Éppen Becsben volltiunk — válaszol Lazar Ilire dr. — Ott értesültünk Tálea nyila'.'koz aóárói, mellyel csak káint okozott az országnak. A bécsi lapok kövér hetükkel, vezebő helyen hozták a szenzációt: „Maniu I ben történt támadások, hírek hatása alatt még jobban megacélosodott. Ez a körülmény különösen, érdekessé teszj La' zár Ilié dr. volt máramarosi nemzeti- parasztpárti képviselő szavait. Az irigyelt, óvatos „titoknok“ szól belőle, mikor nyilatkozik. Háromszor ismétel egy szót. Megfontoltan beszél és erdélyi módon maga fordítja magyarra román mondatait. íéil&m köztársaságot akar “. Jelietn voltaim, mikor Miamin kezébe vette .az első reggelűi lapot. Nyomban megálltapáitotiiam, hogy nem ni él tatja komoly figyelemre a Maros- újváron elhangzott támadásokat. Bármit mond Tillea\ az erdélyiek Mamiin nvell1- űett állmaik s mielliette továbbra .is kiiitairtainiak. A jól értesültek ismerik Tiillea módszerét, ki sokat köszönhetett ennek pályafutása alatt. Egyszer azonban majd megjárta. A londoni romáin követség titkára volt is valami cselhez folyamodott. Érdekes, hogy akikor éppen Vaida követelte leg:h angosabban: „Távoli tsá- toík el Londonból!“ — ? — Megkérdeznem legyiik vailahiLsta volt mi- niilszlBer ba rá tornait: V a ida előzetes beleegyezésével beszélt-« Tiiilea Mairosuj váron? ... — M midiké ti tőt ismered! — volt .a válasz.. Vaiida öreg, a fiatal TLlea pedig farkasimieisékkel igyekszik hatást elérná. „Jön a farkas!“ — kiáltja időmként, mig végül aztán senki siem figyel vésziki állásaira. Egyébként egyivásaiaik vagyunk. Velem együtit doktorált 1922-ben a kolozsvári egyetemen, de*- gyöngébb volt. A memorandum-perből isimért Ratiu ágából való, Maniu és Vaida azért támogaltiták. Erdélyi hagyomány szerint ugyanis ai családi tradícióit, /nézték s niem vizsgálták: vájjon, igazán alkalmas? Kemény harcra készül a nem- zeti-parasztpárt — Mikor jön haza Maniu Csehszlovákiából? — Julius végén érkezik. Díszes fogadtatást rendezünk számára, elmegyünk Badacsonyba isi, hogy meglátogassuk. Aztán erdélyi nagygyűlések következnek, nehéz harcokkal lesz tele augusztus. Valószínű, hogy Maniu is beszélni fog. — Mikor számítanak a kormány távozására? — A mandátumok -lejárnak, igy augusztus, vagy szeptemberben kerül sor a parlament feloszlatására. Ezt aztán nyomban követni fogja a belpolitikai válság kirobbanása. — Mi történik, ha- a nemzeli-parasztpá-rt nem kerül uralomra? Lazar Hie dr. szeme megvillan a hangsúlyozva mondja: — Bármilyen lehetetlen helyzet is adódik olykor-olykor, mégsem látom célszerűnek, észszerűnek és lehetségesnek a nemzeti-pa- ra-sztpárt kizárását. — Vaidával? — Az ő dolga! Magam részéről nem hiszem, hogy egyszer még egy politikát folytassunk. — S a Costachescu, Galinescu, Potarca volt miniszterek vezetése alatt álló jobbszárny? Bucurestiben azt beszélik, hogy kö- zéputon jiáró kormány alakul velük, Vaidával és a liberálisokkal. — Üres kombinációk! Az utóbbi időben Costachescu ék mind többet hangoztatják, hogy nem vesznek részt csak nemzeti-pa- rasztpárti -kormányban. Minden más kombináció ideiglenes jellegű, melytől irtóznak, mert csak hoszabb időn át tartó uralom alatt valósítható meg a nemzeti-parasztpárt programja. Egyébként, mindazok, akikre számítanak, becsületszavukat adták, hogy nem hagyják el a pártot. Nem hiszem, hogy sikerülne s.z étdarabol ni a nemzeti-paraszt- pártot. bár jelenleg minden politikai célkitűzés erre irányul1. «> salafeKérvár részünkre katekizmus — Milyen 'lesz a kisebbségek sora, ha » nemzetiípar-ais-ztpárt kerül hatalomra?... — K>ckekizmust képez részünkre Gyulafehérvár. Nem kívülről diktálták a gyulafehérvári pontokat, az ezekbe foglalt igazságok népünk leikéből faketdtak. Gyulafehérvár — nem tréfa! Meg akarjuk és meg is palósitjuk a pontokat legelső alkalommal. A kisebbségek azonban maguk is közeledjenek azokhoz, akik ezt őszintéin akarják s érdekükben dolgoznak. — Mit szól Maniu Bethlen István gróf kezdeményezéséhez ? — Maniu nem tölt be most olyan méltóságot, hogy módja lenne nyilatkozatadásra. Nem pártelnök, nincs kormányon. Szimpátiával beszélt nekünk Bethlen gróf javaslatáról azzal, hogy a nagyjelentőségű kezdeményezés megfontolás tárgyát képezheti. „A nép védje meg érdekeit“ — Mi lesz a legközelebbi program? —* Máramarosba készülök a városi és megyei tanácsválasztásokra s sajnálatomnak adok kifejezést azért, mert a zsidóság a liberálisokkal kötött paktumot. Mindig együtt harcoltunk, a parlamentben sokat szenvedtem miattuk. Most kiadom a parancsot, hogy a nép Védje meg érdekeit s vezetőiket teszem felelőssé azért, ami következni fog. A vér arcába szökik, mikor a tanácsválasztásra gondol. Lazar Iliének szívügye Máramaros. A pincért hivja, fizet. Néhány perc múlva uj harcra indul. Kövess István. Megiévedí tisztviselők A Galíia-cég selyemtolvaj tisztviselőit tartóztatta le a Bucuresti-i rendőrség BUCUREŞTI, julius 16. A Bucures ti-i titkos rendőrség -a Lipscani- utcában levő Gallia-cég feljelentésére letartóztatta a cég két tisztviselőjét, akikre rábizonyult, hogy többszázezer lej értékű selymet tulajdonítottak el a cég raktárából és a végselymeket ® főváros üzletnegyedében rendkívül alacsony áron adták el. A letartóztatott tisztviselők beismerték, hogy üzel- meiket már két év óta rendszeresen folytatták. Suheffi&ten revü'őrekor düh ™iaft iilipcslci! Slips gŰCgrOftOaSOi kopott Bozo Cisiticoiiiio Budapestről jelentik: Bázu Gantacuzi- no, a kiváló román repülő, tegnap Zi- meniceaban felszállt, hogy megdöntse az 5000 kilométeres, zártpályáju repülés világrekordját. A kiváló repülőnek azonban nem volt szerencséje, mert tegnap délután a budapesti mátyásföldi repülőtéren motorhiba miatt kénytelen volt leszállani. Cantacuzino Bossy meghatalmazott miniszter lakására hajtatott, majd este ismét visszatért a mátyásföldi kikötőbe, ahol gépét javították. Itt hirtelen idegroham tört ki rajta és nem akart bemenni a városba, hogy orvosi kezelés alá vegyék. Bossy miniszter két orvossal ment ki a repülőtérre és mindhárman a beteg repülő mellett tartózkodtak egész éjjel. A legújabb jelentések szerint Cantacuzino állapota ma reggelre javult és remény van arra, hogy rövidesen elhagyhatja Budapestet. KÉT ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET. A tegnapi napon két öngyilkossági ki- sérlet történt. Kolozsváron. Oancea Alexandru Sălcilor utca 6 szám alatti lakos a Malomárokba akarta vetni magát. Tettében járókelők megakadályozták és a helyszínére érkezett rendőr a központi rendőrségre kisérte be, ahol azonban megtagadott minden felvilágosítást és kijelentette, hogy hiába akadályozták meg szándékában, mert úgyis csak véget fog vetni életének. — A másik öngyilkossági kísérlet szereplője dr. E. D.-né aki a Dermata bőrgyár közelében a vasúti töltésen akarta magát a vonat elé vetni. Az ott szolgálatot teljesítő rendőrnek feltűnt az izgatottan viselkedő asszony, bekísérte a legközelebbi őrszobába, ahol beismerte, hogy öngyilkosságot akart elkövetni, mert a törvényszék elválasztotta férjétől. Keresek gyermektelen házaspárnak 3 szoba hallos lakást központban, vagy VlLLA-negyedbenü íloycri Drogueria „A háborúnak csak akkor lesz vége, ha ellenfeleink feltétel nélkül megadják magukat“ Nem lenne mód arra, hogy a két szembenálló fél között békés utón felosszák Spanyolországot? — következett az újabb kérdés. — A nacionalista Spanyol- ország egységes kell maradjon — hangzott a válasz, amiből nyilvánvaló, hogy nem lehet szó Franco és a köztársaságiak között induló béketárgyalásokról.