Ellenzék, 1937. június (58. évfolyam, 123-146. szám)
1937-06-13 / 132. szám
1937 j ti n 1 ti s 13. ellenzék 15 vmmmn Minden dolgozó embernek pihennie kell! Nyaraljon olcsón és jól Fürdő * Nyaralás * IKtazá Fürdőlevelekre válaszbélyeg melléke lésével szívesen ad| mindigutbaigaziíásl i a szerkesztőség! is számos beteg Szamosiaíva fürdőiét lel A világhírű fürdőlklklali versenyeznek belföldi fürdőink, amelyelk csupán (kényelmi berendezéseikben maradnak a 'többiek fölött. Ezek közé tabtoaiik a városunk határában lévő Som cseni, szamosfalvi gyógyfürdő is, amely annak ellenére, hogy csak a napóikban nyílt meg, máris tömeges látogatásnolk örvend. Ezt1 a jóhirmevet kitűnő, jóerejü gyógyvizének köszönheti, amely rövid néhető vissza, hogy a fürdői Igazgatóság az ösz- szes látogatóikat a legnagyobb előzékenységgel, olcsó árakon szolgálja ki. Ez különben természetes ás, mert hiszen a kitűnő orvos, dr. Stanca Dominic irányítja a fürdő vezetésiéit, aki nemcsak, hogy széles körük rokon- szenvnek örvend, hanem szolgáiatkészsege, nagy bizalmat kelt mindazokban akik gyógyulásért keresik fel Szamosfalva fürdőjét. CABMEN-SYLVA - MOVILA Movila Nagyszá loda és Fürdőszáiló! Nv .va un us 1 -töl szeptember 30-ig Kényelmes szobák, folyó viz, penzióval vagy anélkül. - Meleg gőzölgő iszapkurák. 3800 lejtől. Teljes ellátást (penzió) orvosi vizsgálatot, fürdőt és összes egyéb dijakat is beleértve ! hány év alatt is sok száz embernek adta vissza egészségét és munkaképességét. Aránylag kis területen a legfkütönbözőbb gyógyforrások törnek elő .a földből», amelyelk nemcsak a krónikus reumatikus bajokat, hanem különböző gyomor és vese szervi megbetegedéseket is kitünően gyógyítják. Az igazgatóság kezében a (köszönőlevelek százai bizonyítják ennek a gyógyfürdőnek kiváló gyógyerejét, amelyet nemcsak belföldről, hanem különösen -külföldről, elsősorAz Cn szállodája Budapesten a főváros szivében újonnan megnyílt CORVIN száll®dm Családi szálló minden kényelemmel berendezve. — Központi fűtés, hideg, meleg folyóviz a szobákban. Árak: t ágyas szoba 3, két ágyas szoba fi-— pengéiét. Teljes penzió (szoba, napi háromszori étkezés) napi 6 pengő 50 fillértől. Közvetlenül a Nemzeti Színháznál, a Népszínház-utca sarkán: Vili. Csokonav-utca 14. szám ban Magyarországról nagyszámban ikeresnek fel. Érdekes, hogy Budapestről, a világ egyik legelismertebb fürdővárosából is számos beteg keres gyógyulást a szamosfalvi kénes, jódos és sósiszap fürdőjében es használja azokat az iszapborogatások at es iszapfürdőkéit, melyeknek gyógyereje vetekedik a pösityéni iszapfürdő világszerte elismert gyógyerejével. Ez a nagyszerű hatása orvosi analíziseik szerint annak tulajdoni tható, hogy nemcsak tömény ásványi, savakat, hanem rádiumaktív anyagokat is tartalmaz, amelyek megsokszorozzák gyógyvizeinek erejét. Melegfürdője az összes hüléses betegségeket nagyszerű eredménnyeá gyógyítja. A közönség nagymérvű látogatása arra vezet9,Luxor“ speciális szanatórium Pősíyén gyógyfürdőn rendkívül előnyös huszonegy nap PA US ALKURA! ajánl reumás és köszvényes bán- talmak ellen. Elsőrendű ellátás, orvosi kezelés, az összes gyógyfürdők luxusosztályon, kurtaxa, az összes adók és költségek mindössze Î 1.500•— Sej Tökéletes komfort. Modern diétás orvosi kúrák. Fogyó és ifjitó kúrák. Információval szolgál közvetlenül a szanatórium főorvosa Dk Schmidt L. valamint; Dr. Gábor Erzsébet Cluj, Strada Fantanelei 7. szám Prospektussal, valamint díjtalan felvilágosítással szolgál, szobákat fenntart az Europa nemzeti utazási és turisztikai hivatal és összes ügynökségei, valamint a fürdő - szálló igazgatósága. — Interurban telefon-szám: 20. arasasaBaBsesRi Fáradhatatlan agllitásu, 'kiváló orvos lelkiismeretessége iközisment a fürdözők körében és tőle Vesz példát a fürdő egész személyzete, akiki mindent elkövetnek, hogy a fünA fürdőterület már teljesen be van fásitva, kitűnő ivóvíz, pompás konyha és jó cigány áll a közönség rendelkezésére. Junius 15-től kezdve a fürdőtelepen áll meg minden Bucureşti és Oradea között közlekedő személyvonat, úgy, hogy a szamosfalvi fürdőt az ország bármely részéről féláru vasúti jeggyel lehet felkeresni. A fürdőszezón szeptember 30-ig tart, a meleg fürdő azonban a közönség kérésére, mint az elmúlt évben, úgy most is október végéig marad nyitva. Végül igen kedives meglepetéssel igyekszik a fürdő'igazgatóség szolgálni a kolozsvári közönségnek azzal, hogy érintkezésbe lépett n Rapid autóbusz szindikátussal arra vonatkozólag, hogy a város bármilyen mess zees ő pontjáról is aránylag olcsón lehessen megtenni az utat a fürdő telepig és vissza. Ebben az irányban a Rapid autóbusz szindikátus és a fürdő vezetősége beható tárgyalásokat folytatnak s minden remény meg van airra, hogy a kérdést síikerül a nagy- közönség érdekeinek megfelelően kedvezően elintézni. Néhány nap múlva egyébként, június 20-i körül az országút Javítási munkáBEflZIÜ hotei RTLAKTIGfl Minden komfort, központi fekvés, kitűnő konyha dőt felkereső betegeik kellemesen érezzék magukat és egészségüket helyreállítsák. Néhány év alatt a fürdő örvendetes változásokon ment át. Az Igazgatóság óriási1 költséggel, olyan épületeket emelt és beruházásokat eszközölt, amelyek a még nagyobb kényelemhez szokott emberieket is idevonzzák. latok i® befejeződnek, úgy, hogy ettől kezdve kitűnő betonúton, räüid néhány perc alatt lehet kijutni a városból a szamosfalvi fürdőbe, amely máris ezres tömegeket kéipes befogadni, roig a legközelebbi tervek szerint a jövő szezonban már tízezer ember befogadására is alkalmas lesz. Abbázia strandélete ideális! Quisisana és Eden nagyszállodák, Páratlan központi fekvés. Tökéletes modern kényelem Kitűnő konyha. Összes diéták. Mérsékelt árak SíídaoHsfeíí Sterk Imre a CIT Utazási Irodában VI., Andrássy-ut 29. sz., szolgál felvilágosítással ! BUDACHI GORDON Egészség!! Kényelem!! Olcsóság!! Iszapfürdő, tavi és tengeri fürdő, elsőrangú strand IDÉNY: JUNIUS 15-TÖL SZEPTEMBER HÓ 15-IG ! Felvilágosításokkal szolgál a helyi fürdő és turisztikai hivatal, valamint az Europa román nemzeti utazási és turisztikai szervezet ügynoksé ei BuÉpesteü az (VI. Podmaniczky-u. 8.) kaphat minden igényt kielégítő, mérsékelt áru szobát! ! Teljes kényelem, központi fűtés, állandó meleg-hideg folyóviz, lift, telefonos szobák. Telefon: 202—43, 294—34. T usnád-íürd É60J in. maea sávban az Abrud-Petru Rares-Brasov vonalon (70 km.) — Csodálatos Ev.gő, százados fenyőerdők. Strandfürdő, ásványvíz. Ásványi és hideg-meleg fürdők. — Idény junius hó 15-től szeptember hó 15-ig. Olcsó élet! júniusban és szeptemberben 50 százalék kedvezmény. Felvilágosításokkal a nemzeti turisztikai és fürdöiroda helyi irodája, valamint az Europa román nem éti fürdő és utazási iroda ügynökségei szolgálnak. Kolozsváron : Europa-Economia P. Unirii 21 BĂILE EPiSCOPEST Pl spOüííürű® Nagyvárad mellett 600 év óta használják eredménnyel 42° C. kénes, rádiumos hőfDrrásait — reuma, kösz- vény, csuz, i chias, trombózis, valamint női bajok ellen. Iszaplttrűő szakorvos felügyelete mellett. I. 0. Penzió : lakás, háromszori étlapszerinti elsőrendű étkezés — Gyógy- vagy Hullám-fürdő . Május és szeptember 160-180 lej naponta Junius — — — 180-200 lej napont: Julius és augusztus — 210-240 lej naponta II. o. Penzió — — 180-150 lej napunta Gyermek-penzió 12 évig: 120 lej naponta 5ö°/0-cs vasúti kedvezmény a visszautazásnál Elsőrangú zene. Curszalonban minden este tánc és tombola. — Ortodox kóser étterem is. — Románia egyetlen liiillómfürűőie ROVATVEZETŐ ÜZENETEI: M. S. Chesereu. Levelét csak ma kaiptiik meg, Így lapunk zártáig nem volt alkalmunk megbízható helyről beszerezni a levélben kérdezettekre vonatkozó választ. Szives türelmét kérjük. Figyelje a közeli napokban a Szerkesztői üzenetet. Táj dohnak elszállítok rheumánál, köszvénynél, ischi- ásznál, ha a beteg közvet. lenül magukban az őserejö és nem preparált kénes hőfor< rásokban fürdik. A balneológia ezen ideálját valóra váltja TRENCSÉNTEPLIC gyógyfürdő, H. D. Targu-Mures. Bártifafiirdő 382 m.-re a tenger színe fölött. Nyári hónapokban középhőmérséklete 17.7 C. Vasas vizek, mód- fürdök, vizgyógyintézet, inhalatorium, meleg- vizű strandfürdők. Gyógypausál 10 niaipra 480 csehkorona. Julius 1-én megnyílik Bopsecfürdőn Dr. DRAGOMIR TEOF1L Cluj-i ideg- gyógyász nyári üdülő és magaslati gyógypenziója. — Modern komforttal! P. G. Budapest. Tusnad a magyar fővárostól a kérdezett vonattal 17 óra. Brassóba autómotorvomattal jó összeköttetése van. Legmagasabb a fürdőforrás hőmérséklete 23.9 fok. Leveleket kérjük az Ellenzék szerkesztősége dm érc küldeni. Levélben csak bélyeggel ellátott levelekre válaszolunk. a OuWoYnilíi Riviera legnagyobb STANBFÜRDOfE! A szállodák közvetlenül a finom fövénystrand mellett, páratlanul szép subpropikus park közepén terülnek el. A szobákban a legii tökéletesebb komfort.Mindennap tánc, hangverseny, sport. Kitűnő konyha. Felvilágositáss d szolgál: Fürdöigazgatóság, Kupari, Jugoszlávia