Ellenzék, 1937. június (58. évfolyam, 123-146. szám)

1937-06-13 / 132. szám

t o RLLFINZfiR I () 3 7 I ii n I ii H I Vasárnapi írja ! ZÁGONI DEZSŐ ÉRDEMES...! ..oNiaanMMUBHgii p I'.' :i iKip in ind Pu évben ;i tiéd kedves Ko­vács Berci I.cgnlább is »hii minden év ju- nius 13 an rád gondolok Magam elé idéz­lek. lileálinodla k Beszélgetek veled Te ii^yan t'iröi a megemlékezésről mii sem tudsz Ott fekszel csöndben n budai Farkas, réti temetőben és fejfádon is csak emnyi: „Élt 23 évet“. Jnniiiis 13--a volt akkor is, amidőn egy átmulatott éccaka után cigányniuzsiikn mel­lett egy kislány ablaka alatt sziivenlötted magad. Fgy pátiunk veled volt akkor, lm is. Emlékszem. Ujhofd fénylett niég este az égen, de hajnalra csak a csillagok virítot­tak. Nagy csendben az egyik Tabán-j kis ház muskátlis ablaka előtt megálltunk, fe intetté] ,s a cigányok ivalkain rákezdték: .»Levelein, levélem...“ Mi csendben dúdol­tuk a dalt s — most is tudom — az járt az eszemben, hogy miért huzatod te Kovács Berci ezt az asszonyos nótát egy kislány ablaka alatt. De semmit se szóltam neked erről, hamem veled együtt én is énekeltem: .. utolsó levelem, mondd meg egy asz- szonynak, hogy ml történt velem“. Aztán — a dal közepén, vagy a dal végén, már nem emlékszem pontosain — dörrenés, a zene elhallgatott, te összeestél $ a kezed­ben görcsösen szorongattad a parányi Brow­ningot. Amit állaindóan magaddal hord'ál s amelyet annyira gondosan tisztogattál. Aztán .. .? Aztán rendőrség, mentők, jegyzőkönyv, temetés és a sürodná^ újból felhangzott a nóta: „Levelem, levelem, utolsó levelem...“ A dalt mi huzattuk. S amikor szétnéztem a gyászolók között — nem láttam azt a kislányt, akinek az ablaka alatt meghaltál. — Kár volt — gondoltam. Kár volt ér­ted, de azért a kislányért is kár vo.t. Mert ez bizony nem érdemelt meg téged — még igv halva sem. Ahogy valóban, mert rá egy pár hétre 1 megtudtuk — eljegyezte magát. Kovács Berci! Lehet, hogy te ezt tudtad előre. Lehet, hogy éppen ezért dobtad el magadiói az életet. Leshet. Mit tudom én, mi minden rohant rajtad keresztül, amíg eljutottál] a végső gondolatig: „Nem érdemes élni...!“ És a kis Browninggal... jaj, mem is jó rá emlékezni .. .1 Amikor behantoltunk és a hulló görön­gyök mellé elhullattunk egy pár igaz és őszinte baráti könnyet is, mi — egy páran a régi jó cimborák közül — az egyik budai kis kocsmában összegyűli tünk — felejteni. Igazi halotti tor volt Kovács Berci: osak a jó tulajdonságaidat emlegettük. És csak mi négyen, mert neked senkid sem volt. Ár­ván nőttél fel. Rokon, testvér nélkül éltél. S úgy mentéi el közüliünk, mint aki senki­nek semmivel sem tártoziik. Akik ott összegyűltünk abban a kis budai kocsmában, messzi elkerültünk egymástól. Egyikünk a Felvidékre, a másik Pesten ma­radt, a harmadakat Amerikába vitte az útja s én ide kerültem le. Mielőtt elváltunk vofl- na megfogadtuk, hogy minden junius 13-án rád gondolunk, s azinap egymásnak ezt meg is Írjuk. Egy ideig ment tus a levelezés. Egy­szer az egyik kihagyott. Megtudtuk róla mi hárman, hogy — meghalt. Aztán hárman maradtunk. Jött a háború. Hárman a fron­tokról irtuink egymásnak junius 13-án. Egy­szer az egyik nem irt. Megérdeklődtem — elesett. Később a másik, sem értesített. Enroll meg azt tudtam meg, hogy fogságba került. Él-e még, hol van — nem tudom. Magamra maradtam Kovács Berci, aki rtáld gondolok és arra a szomorú junius 13-ára, amikor ott Tabán egyik muskátlis ablaka a Platt golyóval mondtad, ki: „Nem érde­mes .. .1“ IDe sokszor is tettem fel magamnak a kér­dést, hogy hát „érdemes-e?“ Érdemes-e élni ebben a szörnyű világban, amelyikbe embe­rek milliói élnek. És — meg kell vallanom Kovács Berci — bizony mindannyiszor azt kellett válaszolnom: „Érdemes...!“ Pedig — Istenem — de sok kovács-bércük dobták el maguktól az életet és de sok ólyast lát­tam, ami bizony néha-néha — ha csak egy pillanatra is, de megingatta bennem a hitet és — megtántorodtam. És arra gondoltam, hogy hátha, mégsem érdemes . . .! Evek hosszú soréin, telefon, távirat, tevéi adta tudtomra, hogy ez is, az is, itt is, ott is, fiatal is, öreg is, szegény is, gazdag is eldobta magától az életet. Tudtam az okot, éreztem sok mindent, ami] a revolverdörre­nés előtt meg volt ezekben a távozó lelkek­ben, szinte beleláttam soknak a leikébe — s ilyenkor — sokszor meg is értettem, hogy ezek a szerencsétlen emberek az örök mozgásból, az ÉLetbő] kimenekültek az örök mozdulatlanságba, a Halálba, ahon nincse­nek perek, nincsenek váltóóvatolások, nincs kenyér, nincs probléma, nincs szere­lem, nincs csalódás. Sokszor megértettem, hogy ezek a belefáradt emberek az élet he­lyett a halált választják, a halált, ahol a végrehajtó nem kopogtat a kripták ajtaján. A halált, amely után nincs fájdalom és nincs fájó öröm . . . Küzdő, szenvedő, érző ember vagyo-k. Nem élem a siiltgalambváró emberek békés éle­iét. A kenyérért, álmaim beteljesedéséért magamnak is mindig meg kellett vereked­nem Az élet jaja — foglalkozásomon át — itt zsong a fülemben még iákkor is, amikor esténként pihenni lérek és — bevallom — az álmaim «em a régi, csendes, puha álmok, többé, de a keményküzdésü nappalok lázas folytatásai. S éppen ezért meg tudom érte­ni, hogy akadnak emberek, akik magukban felvetik a kérdést: „Hát érdemes é . . .?“ De ugyanakkor bennem mindig erősebb volt a kétség kérdésénél a bizonyosság felelete: „Érdiem esi" Érdemes, mert élni annyit jelent, mint cselekedni! Tenni, alkotni, teremteni. Jót, rosszat, mulót vagy maradandót, de .csele­kedni! Ez az élet egyik értelme. Ez sir fel az igaz emberben. Ahogy ama bizonyos nagy francia költő, amikor a vérpadra küldték is, odaszólt a hóhérjához: — Kár, hogy éppen most kdM meghal­nom, amikor annyi sok jót és szépet tudnék cselekedni. A halál mozdulatlan-ágának irtózata vál­totta ki ebből az emberből az élet utáni vágyakozást, a tenni, a cselekedni hatalmas érzését. Az igaz, hogy cselekedni csak az erős ember tud és ebben a nagy, nehéz és irdat­lanul sötét világban még az erős ás elgyön­gül. Elveszítjük könyen a lelki egyensulyun- kát, amire pedig éppen a ma emberének van nagy szüksége. Igaz az is, hogy az örök emberi tragédia az örök elbukás. De az igazság, hogy a világot sohse az el- bukottak és fékvernanullák, de mindig azok mentették meg. akik felemelkedtek és tovább- mentek. Az élet harcának nehézsége igaz, de férfias, határozott rá a madáchi válasz is: „...ember küzdj és bizva bízzál...!“ Ahogy a természetben is hiába van lomb- huliató ősz, fagyos haláltél — mégis elkö­vetkezik a rügyfakasztó tavasz és a Joinbo- sitó és érlelő nyár — úgy van ez az őrök igazság az ember életében1 is. A szenvedés, a csapás, 'a küzdés adja meg az erőt. S az erő cselekvésre indát. A cselekvés pedig ma­ga az élet. Azonban a véges erejű ember kellő felké­szültség hijján nem tudná megállni ebben o harcban, amit az életben és az élettel meg ke,II vívnia. De nem elég még a felkészült­. ség sem. Szüksége van a ma emberének a Hitre is. Ez. a mai világban* az egyedüli fáklya. En hiten nem vallási értek, de erőt. magát az Istent aki talpraállítja a bukdácsoló embert ; s tlki beláttál ja a megroggyant emberrel, I hogy valahányszor elbukik — utána mind- ' annyiszor tulpraállhat. I Hinni kell! Ahogy hitt annakidején Galilei, j vagy Kolumbus Kristófl , Azt mondhatja valaki, hogy mit érünk ma i lőttel, amikor kenyerünk sincs Azt mond- [ hatná ellenvetésül valaki, hogy hittel nem Î lehet jóJlákcilni az üres gyomrokat és ke* l nyer kell. kenyér . . .1 Az állítás vallóban helyón ál lónak látszik. De csak egy pillanatra. Mert... Mert igaz, hogy gazdasági krízis vám, azonban ki merészeli mondani, hogy csupán ez az egy gazdásági krízise volt a világnak? Aki ;iz emberiség nagy háborúinak történel­mét ismeri, jól tudja, hogy minden nagy háború után a máihoz hasonló helyzet állt elő Csak az ilyen nagy háborúk után válik fene-vaddá az ember. Ilyenkor lazul meg az erkölcs gyengül meg az emberi erő és győz a halál. Azonban ez örökké nem tart. Az élet min­dig erősebb a halálnál, mert hiába szapo­rodnak a fejfák a temetőben, friss-, uj kaca­gások verik fel az élet utcáit (és ez a friss nemzedék nem féli az életet, de merészen nekivág Vájjon győz is? — kérdezhetjük. Hát nem győzelem-e az, hogy ma már a világ minden részében lejátszódó eseményt hallhatom, láthatom rádión és képtávárón keresztül? Nem az élet himnusza-e az, hogy nincs távolság a földrészek között és pár napon belül Tokióból Londonba juthat « te­relődő ember? Nem-e maga az Isten lakik az emberben, amikor Rómában egy gomb­nyomással meggyujtják Rio de Janeiro lám­pa it? ’ Nem érdemes e tehát élnie ma az ember­nek ma, amelynek őse hónapokig csiszolta baltáját ■» kökorszakban? Hát megakadhat a világ fejlődése, ha egy pár tízezer ember félelemből, gyávaságból, gyengeségből el is dobja magától az életei? A felelet egyszerű. És világos. Érdemes él­ni. mert a haladás, amely ezt a- mai világot jellemzi, uj életlehetőségek és jobb életlehe­tőségek elé állítja az uj nemzedéket. Ame­lyik pedig mindig jón. Örökké jön. Itt is. Kisebbségi életünkben. Amelyben küzdeni Hu Buda/icslcti bármit jól cs gyorsan akar e lin téztetni, forduljon biza­lommal a köz­ismeri ERDŐS JÓZSEF hirdetési iro­dához, Buda­pest, VI. kér., Teréz körút KÉT VERS HALLGATNÁL HAJNALIG Te gondolat nélkül való vagy s milyen csodálatos. Te vagy mégis a gondolat, a talány, mely megfejtésre vár. Súlyos és édes teherrel feszitve-telten ülsz és várva hallgatsz. De jönnek napok és jönnek órák, mikor így könyörögsz és fohászkodol: ó, fejtsetek meg, fejtsetek meg, nem bírom tovább terhemet és nincs erőm megfejteni önmagamat.. Te a természet vagy, mely csak éli, de nem érti önmagát. A vad szelek, a vad vágyak üldözik s űzik álmaid. S ha néha vak ösztönöd őrjöngve nem hajtana, Te csak hallgatnál, mint a föld és ülnél örökké — álmos-álmosán. Hallgatnál, mint áldott anya, ki nem tudja, mit hordoz önmagában, csak érzi: napról-napra súlyosodnak léptei, s néma félelmében egyre nyugtalanabb lesz. Hallgatnál s várnád, míg megfejt valaki, s béklyóid kínzó szorítását megoldja. Hallgatnál, várva hajnalig, ha csodálatos kínokkal meg nem születne a gyermek. De megszületik a gyermek, s mindörökre megfeit és megáld Tégedet. MINT AZ ÓRA Olyan vagy, mint az óra, kit ha fölhúznak estétől estig ketyegve fut. De miért sajnáljalak ezért? Alázatos vagyok, s nálad egy gyerekujjal se több. Az Isten ajz föl engem minden éjjel, azért ketyegek nappal olyan vígan és vadul. —BBH— még istenibb feladat, még emberibb köte lesség . . . ★ Kovács Berci, drága elporladt barátom, ma, június 13-án is megtartottam, amit an­nakidején megfogadtam: emlékezem rád. Köszönöm neked, hogy emlékezhetem. Kö­szönöm. hogy a kérdésre, amelyre tagadólag tudtál felelni. én azt mondhatom hittel, meggyőződéssel és örök derűlátással: „Ér­demes . . .!“ Mozgószmííázak műsora; CAPíTOL-MOZGÓ: Pram:e<! A legnagyobb bécsi film: CSAK EGY KOMÉDIÁS... Fősz. Rudolf Förster, Hilde v. Stolz, Christ Mardayn. DA VILA-MOZGÓ: PORT ARTHUR, az orosz —japán háború legizgalmasabb fe-jeze le. Helyárak bélyeggel 15, 20 és 24 lej MUNKÁS-MOZGÓ: I. KNOCK-OUT. Sport film. Fősz. Annv Ondra és Max Schme ling. II. 4 ÉS FÉL MUSKÉTÁS. Fősz Halmay Tibor, Szőke Szakáll. Szünet ben: Prof. Willy prágai akrobata EDISON-MOZGÓ: I. NAPSUGÁR KISASZ- SZONY. Operett. Shirley Temple, John Boles. II. HÖLGYFODRÁSZOK. Vígjá­ték. Slam és Bran. III. HÍRADÓ. OPER A-MOZGÓ: Keddtől: ORLÁK KEZE. Fősz. Peter Lorre. Csak felnőtteknek. ROYAL-MOZGÓ: I. EGY ASSZONY VÁLNI AKAR . . . Warner Baxter és Minna Lov. II. AZ IGAZI LOVAG. Ken Maynard és Tarzan, a csodaló. 15 és -9 plus 5 lejes heSlyárakkal. SELECT-MOZGÓ: ALLAH KERTJE. Csodá­sán szép, végig színes film. főszerepek­ben: Marlene Dietrich, Charles Boyer. UR ANIA-MOZGÓ: KALIFORNIA CSÁSZÁ­RA. Izgalmas film az aranykeresők éle­téből, főszerepben: Luis Trenker. IDEGESSÉG. FEJFÁJÁS SZÉDÜLÉS. ÁLMAT­LANSÁG^ REGGELI ROSSZULLÉT, LEVERT­SÉG BÁGYADTSÁG, sok esetben hamarosan megszűnnek, ha bélmüködésünkeL reggelenként egy-egy pohár Természetes FERENC JÓZSEF ke- serüvizzel elrendezzük. Az orvosok ajánlják. PRIMĂRIA MUNICIPIULUI. CLUJ. No. 32.264—1936. ANUNŢ. Mun-cipiu! Cluj închiriază prin licitaţie publică cu oferte în scir* închise şi sigilate cele 22 lo­caluri de prăvălie contsruite pe teruorul fostului Muzeul Etnografic din P. Mihai Vitazul 19 pe durata de 5 (cinci) ani dela daca predărei către chiriaşul respectiv, Licitaţiile se vor ţine pt. fiecare local separat pe lângă respectarea dispozitunüor cuprinse în art. 88—110 din Legea Contabilităţii publicata în Mon. Of. Nr. 127—1931, în ziua de 7 Septem­brie 1937 orele 11 m. pt, închirierea localu­rilor No. 12 — 22 inamtea Comisiei de licitaţie, sal® de şedinţe, numerotarea localurilor de sub licitiaţie începând cu ceT situat inspre Strada Masaryk. Deodată cu ofertele lor concurenţii vor depune la mâna D-lui preşedinte «î comisiei numite în plic separa^ o garanţie provizorie în numerar sau efecte garantate de Stat egală cu cinci la suta ain sumai oferită drept chine pt. întreaga durau de 5 ani. Caietul de sarcini poate fi văzut în birou’ Serviciului Economic a primăriei. Cluj, la 28 Mai 1937. PRIMĂRIA MUNICIPIULUI, CLUJ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents