Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)
1937-05-15 / 109. szám
6 ELM NT ÉK 7957 ffl’i/vi II. Rabszolgalázadás Irin: MTU LEN MARCIT Most hazanwgyekl jelentette ki Jankó, a sárkányt karja alá véne, Palkó s:ine összeszorult. Már? kérdezi szomorúan. — Jó szél van, olyan szépen repült. Mért muszáj hammenni? — Csak. Feladatot kell csinálni, meg... mit tudom én9 — feleli Jankó létrádról, miközben a sárkány zsinórját gondosan fölcsavarja. Palkó áhítattal nézi u műveletet. — Segítek vinni., jó? — Nem kell. Elbírom egyedül is! Es már indul, a sárkányt, mint jogos tulajdonos, erősen szorítva mayához Palkó bánatosan néz utána: — Holnap kijössz? A kérdés úgy szakad ki torkából, mintha húsából tépnék ki. Jankó vissza sem fordítja fejét: — Talán. Nem tudom. Ne kérdezz mindig. Az unalmas. És lépteit szaporázva, csakhamar eltűnik Palkó vágyódó szemei elöl az ut fordulatában. Az zsebre rakott kézzel, lassan rugdalva maga előtt egy kavicsot, ballag az ellenkező irányba. Tegnap sem jött ki és tegnapelőtt sem, pedig akkor is azt mondta, hogy talán. Pedig jöhetett volna, nem akadályozta semmi. Mért nem teszi, amikor tudja, hogy ő itt várja, mindennap, ahogy a legkisebb szél mutatkozik, mely a sárkányt felvi- hetné, hogy inkább elszökik otthonról, elmulasztja a leckét, vállalja a büntetést érte, akármit inkább, semhogy elmulassza a lehetőséget, hogy a sárkány zsinórját néhány percig kezében tarthassa. Mert hosszabb időre Jankó úgy sem engedi ki ujjai közül. Legalább is neki, neki nem adja oda, ámbár múltkor is látta, hogy annak a toprongyos fickónak, a cigánysorbeli Pistának, félóra hosszat is kölcsön adta. Attól nem féltette. Azt mondja, kaputos ember fia nem ért a sárkányeregetéshez, csak az ő fajtája, az ért hozzá. Aki cipőben jár, az nem tud szaladni. Azt csak meztéláb lehet. Régen bezzeg nem volt olyan büszke, örült, ha szóba állott vele, megmutatta neki hárompengéjü bicskáját, adott neki a tízóraijából, ügy kullogott utána, mint a pulikutya, amikor néhanapján játszani hívta. Csak amióta rájött, hogy nem tud a sárkány nélkül meglenni, azóta. i Hát igen. Nem tud meglenni nélküle. Senki más nem tud olyan sárkányt csinálni, mint amilyen ez. A Jankó nagybátyja eszkábálta az olyan ezermester, festeni tud, meg rajzolni, meg furni-fa- ragni, papirosból alakokat kivágni, hogy olyanok, mintha élnének, nyulat, meg kacsát, meg gyikot és még sok egyebet. Azokat ragasztotta a sárkány oldalaira, piros meg sárga, meg zöld papírból és a g farkát is abból csinálta, hogy úgy lobog | utána, amikor fönn röpül az égben, mint valami szivárványos csóva; olyan szép, olyan gyönyörű az, hogy attól a naptól fogva, hogy először meglátta, nem tudott többé egyébre gondolni. Azóta van ö Jankóhoz kötve, azóta lett a rabszolgája, azóta követi minden lépéséti, tűri szeszélyeit, megalázza magát előtte kéréssel, könyörgéssel nap-nap után, hogy az imádott sárkánynak legalább néha-néha közelében lehessen. Hiszen igaz, hogy elvehetné. Erősebb nála jóval. Egyszer meg is próbálta. Kitépte kezéből és elfutott vele. Jankó nem szaladt utána. Ott állott egyhelyben, amíg végül vissza nem tért hozzá. Csak akkor mondta egészen keskennyé vált szájjal: — Ha ezt még egyszer megteszed, öss- szetépem a sárkányt! És ő akkor szó nélkül visszaadta. Azóta Jankó az ur. És ezt tudja is. Tudja és kihasználja. Palkó nem sejti még, hogy ez általános emberi tulajdonság, hogy alig van valaki, aki képes volna ellentállani annak, hogy zsarnokká ne váljék, amikor nyilvánvalóvá lesz előtte a másiknak gyöngesége, hogy ezt nemhogy gyermektől, de felnőtt, sőt magukat nem jellem nek tartó egyénektől sem igen várhatjuk el, csak azt érzi, hogy Jankó rossz hozzá, minden ok és igazság nélkül kínozza öt. Hiszen igaz, hogy időről-időre kijön ide a rétre és olykor meg is engedi neki hogy fogja a zsinórt, de felér ez avval a Óriási tűz pusztított Bucureşti ben BUCUREŞTI, május 14. Tegnap délutáni a Lipscani utcában tűz keletkezteti a „Wlal“ gyapjuáruház- ban. A tűz innen gyorsan átterjedt a szomszédos épületekre. Tűz keletkezett a Rliehter szabókellék raktárban, Marcu szabómiihelyében, valamint az Amy és Voiculeseu áruházakban is. A tüzbebo- rult házak lakói riadtan menekültek a tűz színhelyéről. A helyszínre érkezett tűzoltók óriási erőfeszítésekkel megakadályozták a tűz továbbterjedését. Hivatalos megállapítás szerint a tüzet rövidzárlat idézte elő. A kalapács és a sarló munkában Kolsevizáliii ak:apja a szovjet Indiát PÁRIS, május 14. Angol és francia liberális lapok cikksorozatokban hívják fel a figyelmet Ázsia bolsevizálására. A Le Matin az indiai Madrosban lefolyt tüntetésekkel foglalkozik, melynek során a munka- nélküliek kalapáccsal1 és sarlóval kezükben vonultak fel. Ugyanligy történt a francia Pondichériben. — Kalkuttában legutóbb vörös zászlókkal 100 ezer munkás tüntetett az utcákéin. Anglia erejének teljes lekötését jelentené a 355 millió lelket számláló indiai lakosság fel- lázlitása. A kommunisták munkája a japán—angol összefogás gyengítésére irányul. APMfMHffilBEK Egy szó ára i lej, vastagabb betűvel rzedve 4 lej Legkisebb hirdetés ára 20 lej. Alíóstk ereséi nek egy szó i lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Cs;k vasárnapra feladott hirdetések után is százalék felárat számítunk fal, Dij előre fizetendő Apróhirdetések feladhatók • kiadóhivatalban, könyvosztályunkban, bizományosainknál, bármely krderési irodában. Csak vá aszbályeges kérdésekre válaszolunk. Címer tartalmazó h rdetésekre a ví* l«szt közvetlenül a megadott címre kell irányítani. ADÁS VÉTEL MOTORBICIKLI (kétüléses 500-3,« Ssrolee) eladó. Cím a kiadóban. G. 1 ş6i, ÍRÓGÉPET keresünk megvételre, keveset használt, modern, márkás gyártmányt. Ganz cég, Cal. Regele Ferdinand 90. ___Ko_331. MIKSZÁTH Kálmán összes müveit keressük megvételre. Ajánlatokat kérünk az Ellenzék könyvoszlályábi Cluj, Piaţa Unirii, küldeni. PERFEKT német nevelőnőt keresünk Franciául beszélők előnyben. Farmacia Hanes, Dej. Ko. 330. ALKALMAZÁS PERFEKT HIDEGSZAKÁCSNŐT keres H sőrendü, forgalmas étterem. Ajánlatokat igénymegjetöléssel kiadóba kérünk „Hidegszakácsnő“ jeligére. G. 1593. AUTÓSZERELŐGYAR keres azonnali beré- pésre mechanikus-szerelő, bádogos, Duco* fényező, üvegező és kárpitos segédeket Jelentkezés Autószerelőgyárnál Cluj, Str. Baciu 14 szám. ________________________Gy, 80$. KERESEK bejáró rzakácsnőt, aki vendéglői főzésben is jártas, azonnali belépésre. Jelentkezni lehet Str. Iuliu Maniu 43, földszint. G. U97. Állast-keres KÖZÉPISKOLÁSOK korrepetálását nagyon olcsón vállalom. Megkereséseket ,,Tanárnő" jeigére kérek. Ko. 335. incjaflaii-LaHás I A Tusnad'fürdői Central-vendéglő szezonra kiadó. Érdeklődni Go'cfricd, Brasov, Iuliu Maniu No. 67. ___________________K, 592. GYQMÖLCSÖSNEK Wó egy hold prima szántót gazdasági épületekkel olcsón elad Chfor rendőrigazgató. G. 1595. KIADÓ bútorozott, klüIönbejíra/Cu utcai szoba, fürdőszobahasználattal. CaJ. Marechal Foch 24. G. 1596. Belső kölcsön kötvények húzása A következő számok 1000 lejt nyertek : 1 923 1.932 1.948 1,967. 1,976 1,996 2,013 2.021 2,080 2,087 2,093 2,106 1 2,120 681-700 501-520 .321-340 821-840 ,101-120 .249-260 .501-520 .501-520 .321-340 .361-380 .761-780 .451-460 521-530 1,926.961-980 1,929.941-960 1,932.681-700 1,937.901-920 1,962.941-948 1,962.950-960 1,968.981-990 1,968.992-9.000 1, 989.741-760 1,996.241-247 1,996.741-760 2 014.621-640 2.023.821-840 2,085.321-340 2,088.041-060 2,100.341-360 2,107.261-280 2,005.681-700 2,017.381-400 2,028.541-560 2.085.141- 160 2 093.081-100 2,106.441-449 2.120.141- 160 2.120.532-540 2,129.981-30.000 (Folytatjuk.) hosszú, kínos, kibírhatatlan várakozással, mely ezt a rövid örömöt megelőzi, avval a gyötrődéssel, mellyel kénytelen végignézni, ahogy imádott kincsét Fer- kó., Pista, Lupuj, meg a többi toprongyos kézrőt-kézre adja? Palkó összeha- rapja fogát, ahogy ezekre gondol. Jankó másnap nem jött ki. Harmadnap sem. Palkó mind a két nap kiszökött a rétre, pedig apja megígérte, hogy félholtra veri, ha leckemulasztáson kapja. Be is tartotta ígéretét. Negyednap azért mégis ott volt, amikor Jankó három toprongyostól kísérve megérkezett. A sárkány pirosán, sárgán, zölden ott virított a kezében. A kisfiú szive hirtelen mintha könnyű pehellyé változott volna. Csak most érezte, hogy milyen nehéz, milyen tompán sajgó volt három napon át, mint valami seb, melyet folyton érez az ember, akkor is, amikor eszik, vagy beszél, vagy játszik, mindig, mindig, folylon-folyvást, egy nagy, súlyos kő, melyet ott hord bent a keblében és melytől nem lehet szabadulni soha. — Te is itt vagy? Hagyjál most békében. Ma Pista eregeti a sárkányt! — mondja Jankó bosszankodva, ahogy őt megpillantja és elkezdi a zsinórt kezéről lecsavarni. Palkó valami zsibbadásfélét érez a szive tájékán. — De... de aztán... később... máskor is mindig... — kezdi elszorult lélegzettel, de Jankó nyersen félbeszakítja. — Ma nem! Kié a sárkány? Az enyém-e vagy a tiéd? No, látod. Azt teszem vele, amit akarok. Ha nem akarom, nem játszol vele többet soha. Nesze Pista! — s már nyújtja is a cigány- fiúnak, aki röhögve veszi át. Palkó vére egyszerre borítja el az agyát. Soha? Soha többé? Várni itt nap-nap után, hogy kijön-e s aztán oldalt állva lesni, hogy más, hogy fogja kezében azt, ami neki na hogy a megszűnt Búdul Színkör helyett /,/, rom budapesti színház tart n agáron előadást. A Vígszínház, ahol Offenbach Szép Helénáját adják elő. A Fehl Színházban a Sárgupitgkóx közlegény cimü operettet játszók s a Royal Színház is tort majd előadó sokat de nyári darabját még nem válasz lőtt a ki; hogy Hans Bartsch, a hires amerikai szin- [>adi kiadó száz magyar színdarabot vitt ki Amerikába; hogy julius közepén Ábrahám Pál ünnepi játékok lesznek Abbáziában. A BÚJ a Savoy- buri primadonna szerepét Harmati) Hilda fúrj ja játszani; hogy olasz—német filmszerződés jött létre u napokban Berlinben; hogy Kell er marm Anettől cimü világhírű regényét filmre vitte Tourjunsky, a nagy orosz rendező; hogy Merle Oberon, a legérdekesebb szépségű amerikai filmcsillag ilegutábbi filmjé ben Brian Ahern-nel, Marlene Dietrich egyik partneréoel játszik együtt; hogy szombaton eredeti Bartók bemutatók lesznek o budapesti Zeneakadémián; hogy a pesti Terézköruti Színpadon uj műsort mutattak be. A friss egyfelvonásosok között legnagyobb sikere Kőváry Gyula kél uj tréfájának volt. Mozgószinhazak műsora; CAPITOL-MOZGÓ: Minden idők legnagyobb filmje! MAROKKÓ. Főszerepben Mar- fene Ditrich és Gary Cooper. DAVILA-MOZGÓ: A francia filmgyártás büszkesége! MAYERLING. Rudolf trónörökös: Charles Boyer, Vecsera Mária: Daniellie Darknix. 3, 5, 7, 9-kor. EDISON-MOZGÓ: I. TÖKÉLETES GYILKOSSÁG. Bűnügyi dráma. Lukács Pállá]. II. STAN ÉS BRAN RENDŐRÖK. Nevető orkán. III. HÍRADÓ. Diákoknak* kedvezmény. MUNKÁS-MOZGÓ: I. NŐK. NŐK ELLEN. Fősz. Dick Powel, Ruby Keller és Joan Blondei. II. A 13-AS KÉM. Fősz, Gary Cooper és Marion Davis. III. Journal. OPERA-MOZGÓ: Szerdán szezonnyitó premier: A SZIVEK VÁSÁRA. Fősz. Kay Francisc és George Brent. Műsor elölt orosz kabaré. Helyárak: Erkély 15 lej, földszint 24 lej. Előadások: 3, 5, 7 és 9 órakor. ROYAL MOZGÓ: Premier! UJ GAZDAGOK. Harry Baur és Signorét világsikerű filmregénye Rendezte Marcel L'Herbier Vasárnap délelőtt 11.20 órakor 7 és 12 lejért MATINÉ. A Mont-Blanc meghódítása. SELECT-MOZGÓ: A SZERETETT ELLENSÉG. Merle Oberon kiváló művésznőnek egyetlen idei filmje. A férfi főszerepben Brian Aherne. URANIA-MOZGÓ: RIN-TIN-TIN, AZ ÉLETMENTŐ. Izgalmas ka'andorfilm, főszerepben Jackie Cooper. l*ie5j°!Oif az ui ftőziHazgafósi törvény végreftalíási utasítása magyar ioröifás!?an Dir. Kiss Endre ügyvéd fordításában, ára 30 lej az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre 35 lej előzetes beküldése mellett szállítjuk. Ugyanitt kapható a ..Közigazgatási törvény“ magyar fordítása is 50 lejért. Aki együtt veszi meg a törvényt a végrehajtási utasítással, annak a két példány együtt csak 70 Jej. Vidékiek 75 óej előzetes beküldése ellenében kapják. minden egyébnél drágább és látni, hogy Pista, meg Ferkó, meg Lupuj eregetik vígan. diadalmasan, miközben ő... ő... és még ha néha meg is lágyulna Jankó és odaadná néhány percre, mit ér az, amikor sohasem lehet biztos benne, hogy mikor lesz az, ma, vagy holnap, vagy holnapután... nem/ Akkor inkább ne is legyen. És hirtelen, oly váratlanul, hogy Pistának ideje sincsen a védelemre gondolni, nekiugrik a fiúnak és kikapva a sárkányt kezéből, kézzel-lábbal beletaposva. rúgva, tépve, szempillantás alatt tönkre silányitja. Aztán, nem is védekezve, tűri, hogy a négy gyerek a földön meghempergetve, agybd-főbe verje. Mindegy. Most már minden mindegy, érzi kétségbeesetten és mégis valami különös, furcsa, érthetetlen megkönnyebbüléssel.