Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)
1937-04-04 / 78. szám
IO wicrenvziiir I 9 37 á prii Im 4. Vdtíirncipi^kvctZDA^2°^ I ősök, hagyományok ^BBsaaBDsnoienii Df sokszor L gondolok Miifíiini, ilrájj.) barátom Kiroyumn uinstaii.súg áprilisban, »'.sert'.s z.»y t* v i rág/ás hl »'.jé n! De gyakran ideálimulmn ilyenkor a regi szép diákéveket, amiket együtt liilttitliink el . . . a széles Dunát, amelyben együtt gyű- ny Őrködtünk . .. a virágzó budai begyoldalt, amt’lyi'4 együtt mászkáltunk be . . . a Pol,,‘ pázó asszonyok, lányok s/á/a t, akikre együtt ragyogott fel fiatal szemünk és — azt a sokszor viss/akivául fiatalságot, amelyet mindketten ottfelejtettünk a békeévek ulolso hónapjában valahol .. Mii talán Budapestéin s Maga ott valahol mégmesszibb Nippon va- lamelyik városában ... Sokszor gondolok Magára Kiroyama, aki eljött távoli hazájából, megtanult magyarul és amíg egyetemi tanít!Hiányait végezte, az egyik nagy tok ói lapnak volt a tudósilója. Most különösen sokszor toppan elibém. Csak ngy gondolatban, de talán most jobban látom, hallom, mint akkor régen. Igen! Most is itt van. Vagy én, mi kelten Kiroyama, vagyunk olt a széles Duna partján, u budai Oldalon és beszélgetünk? Mindegy, hogy itt most, vagy ott akkor . . . Hallom, ahogy beszél. Látom, ahogy csontkeretes szemüvege mögül nevetve rám figyel. Mintha azt iesué, hogy minden szava micsoda nyomot hagyott az arcomon. Emlékszem, mennyire büszkén beszelt nekem, hogy Japánban a nyugati kultúrából mindazt, ami a nemzetet erőssé, nagyobbá tette, miként vették á|t, szinte máról holnapra anélkül azonban, hogy saját kétezeréves kultúrájukat félredobták volna. Emlékszem mílyen büszke volt arra, hogy a régi japán szellem nem halt ki, de tovább él a modern Japánban. Mintha ma mondaná, amikor igy szólt: — Bár villámoslámpák fénye mellett áldozunk is manapság őseink szellemeinek és telefonon szólítjuk rokonainkat az áldozat bemutatásához, azonban a hagyományokhoz váló ragaszkodás és az ősök tiszteletének lényege változatlan maradt. Mennyi szeretet, mennyi tűz áradt ki Magából drága barátom, amikor ezeket a szavakat elmondta. Szinte emberfelettin megnőtt előttem, pedig alig ért a vállamig. Teli volt a hangja rajongással s úgy tüut fel -- hallottam, ahogy a szive ver, ver, ver ... és csak ezt az egy szót veri Nippon, Nippon, Nippon ... S arra is emlékszem, amikor hirtelen fe- lémfordult s ezeket mondta: — Egy nemzet csak addig él, amig ragaszkodik hagyományaihoz és tisztelni tudja ősei emlékét. Kiroyama! Drága barátom! Akkor talán nem, de ma igazán megértem magát. Visz- szacsendiiíl bennem az emlékezet és a sok» szép, szines szó, amiket — egy kissé ugyan darabos magyarsággal, de — összerakott s mögöttük megláttam N'ppont. A maga elhagyott messzi otthonát, hazáját, ahol millió és millió ember egyformán őrzi a hagyományokat és tiszteli az ősök emlékeit. Közel negyedszázad mult el azóta, hogy mi ketten találkoztunk. Ma már azt sem tudom él-e még. vagy meghalt. Lehet, hogy már ebben az életben többé nem kerülünk össze. De — lássa — mire jók a gondolatok — drága Kiroyama! Összetartanak bennünket. Örökre. Mert bizony, bizony mondom én azt, hogy amit Miaga akkor az ősök tiszteletéről és a hagyományokhoz valló ragaszkodásról beszélt, anoak szeutséges igazságát ezerszeres súllyal most érzem csak igazán. A hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás ...! Istenem milyen boldog is lehet egy nemzet, amelyik kétezer évre tekinthet vissza, ahogy Maguk is Kiroyama! De úgy hiszem, a népek, nemzetek történelmében nem utolsó az ezer éves mult sem. Ezer év ...! Ezer harcos, törekvő esztendő munkája, véres verejtéke, dicsősége, szégyene, könnye, kacagása, öröme, bánata feszi ki azt a magyar nemzetet, amelynek egyik kis hajtása vagyunk mi — transsylván ma- gyarck. De ahogy ez az egész magyar nemzet, úgy mi is, transsylvániai hajtás, éppen ezen az ezer esztendőn keresztül — részesei vagyunk annak a nagy múltnak, amJ't úgy hívnak európai kultúra. Ebben a nagy, át- fogó kultúrában nem vétek, ha ki-ki görcsösen ragaszkodik a maga sajátos hagyományaihoz, ha szívósan és gondosan ápolja ennek minden emlékét. De felteszem a kérdést. Vájjon itt és mi transsylvániai magyarok ápoljuk-e azzal a gondossággal és szeretettel ezeket a múltból átmentett hagyományokat, amely szeretettel, gondossággal ápolnunk kötelesség lenne? Vájjon az a nemzedék, amelyik utánunk jött s amelyek meg ezt a nemzedéket követik majd, tudnak-e azokról a szent népi és történelmi hagyományokról, amelyekről mi tudunk? S ha nem tudnának — mint ahogy bizonyos, nem sokat tudnak 9 — t ii ii it jük -e öklel a megismerésre, a megszerelésre és az ápolására? Valljuk be — nem! Legalább is nem azzal a rendszerességgel, amellyel tanítanunk kellene. Egész, sora a fiatalságnak felnő, ki- ! lép az életbe anélkül, hogy ismerné nemzete népi és történelmi hagyományúit. Neu» akarok szemrehányást tenni sem iskoláknak, sem szülőknek, sem olyan kö/ületek- nek, amelyek hivatottak lennének ezt a hiányt pótolni, csupán szomorúul) állapítom meg: nines seninii céltudatosság azokban, akiknek joguk, kötelességük is lenne úgy az egyéni, mint a nemzetnevelés. Az igazságért meg kell írnom, hogy egy-két nemzeti vallásunk iparkodik eleget tenni ennek a szent kötelességnek s ha mégsem ér el teljes sikert — néni egészen ö az <*ku. De mindez nem elég. Rendszeresség, komoly és alapos munka kell ahhoz, hogy azok, akiknek az neu. meg a lehetőség a hagyományainak megismerésére másutt, de mégis megismerhessék azokat. Drága barátom Kiroyama, Maga mennyi szeretettel beszélt ilyenkor, áprilisban a „szakuráról 4, a maguk kedvenc cseresznye- virágjukról. Mennyi melegséggel emlegeti« májusban a „fudszi*-1. vagyis a lila glyci- uiát, a jun usi Íriszt, a tűzpiros és babfehér azaleákat és az októberben nyíló „kiku no hana‘‘-t, a ehrysanthemumot és a többi virágot mind. mind, amit maguk japánok annyira szeretnek és ápolnak és adnak tovább apáról fiúra . .. S milyen nagyon fáj nekem, hogy egykét évtized múltán alig akad majd magyar gyermek, amelyik ráismerne a fodormentára, vagy a bazsarózsára, vagy akár majd a muskátlira is... Bizony milyen kár, hogy mi nem tudunk annyi szeretettel és bensö- séggel ragaszkodni egy-egy virághoz, fához, házhoz, földhöz, amit apáinktól, nagyapáinktól, szépapáinktól kaptunk, mint ahogy olt a messzi Nipponban tud ragaszkodni egy- egy generáció iua is virághoz, fához, házhoz és földhöz ... De az ősök emlékének tiszteletével sem állunk másként. BÁL Hétköznap van a báli estéig. Hétköznap általában dolgozni szokott minden rendes családfő. A legtöbbjének belenyuHk munkája az éjszakába is. A nevezetes bál estéjén tehát kapkodunk. Az irodában helyettesünket kérjük fel egyes dolgok elintézésére. Nem egyszer rászorulunk a haragosunkra, az ellenlábas főnökre, vagy éppenséggel a legveszélyesebb versenytársra, hogy minél előbb szabaduljunk a hivatalból és rohanhassunk haza, ahol az asszony már a vállán I és mellén kinyílt rózsaerdőben vár a kivilágított állótükör előtt. Idő igazán kevés van arra, hogy megvitassuk: miért is megyünk el mi szivem a bálba? Se nagy lányunk, se nősülendő fiunk nincs. A bálkirálynői koronára választási költségünk nincs. Táncolni táncolhatunk mindennap otthon, vagy az ötórai teákon, a vacsorákon, családközi ösz- szejöveteleken. Hódítani egyikünknek sincs szándékában. Mi h!át az az ok, vagy kényszerképzet, amely kiragad bennünket megszokott életrendünkből és frakkba bújva, a pénzt és a drága kényelmet nem kímélve, belevetjük magunkat a báli éjszakázásba. Többféle magyarázattal szoktak szolgálni arra az idejétmulta farsangi járványra, amely ebben a vigalmi időszakban magával ragadja a békés házaspárokat. Az ifjúság szociális megsegítése tűnik fel a leglogiku- sabbnak, noha ebben hinni nagyon nehéz annak, aki ismeri egy bálrendezés költség- vetését. Nyomós érv a szériákban megtartott bálák mdllett a hagyomány, amely elsősorban arra kötelez, hogy az évnek ebben a siralmas szakában élet jelt adjon magáról minden szunyókáló alakulat. Életerős egyesületek és nemes elgondo'lásu klubok egyaránt összeszedik minden felesleges idejüket és idegüket, hogy felmutassák a világnak az intézmény diadalmas nevét. A mai Ifjúság nem olyan vak, hogy az emelvényre féláron, vagy ncgyedáron felültetett bálanyai és védnöki jövedelemre komolyan építsen. Felemlítik a bálok sokasága és erőfeszítése mellett azt a pazar romantikát is, amely a két nembeli fiatalság közt magától kivirul és megszépíti a fáradságos, a zajos és költséges éjszakát, amely borzasztóan ismert zeneszámok, zavaros menük, rengeteg cigaretta, léghuzatos folyósók és drágán megfizetett rossz italok tömény- telensége közt zajlik le. A pincérek idegesek és izzadtak. A lányok gyönyörű ruhája be- mocskolódik. A mai lármás zene mellett az úgynevezett édes sugdolózás szinte lehetetni merné állítani, hogy nemzetünk történelmének, irodalmának, gazdaságának nagy jait úgy ismeri a most iskolából kikerült fiatal nemzedék, ahogy azt kellene? Diplomás emberek nem egyike előtt teljese» idc- I g»‘n név Apáczai Cseri János, a kél Bolyai, I Fráter (lyörgy, lltrlusu Balint, Mányoki Adóm .sth., sth. Arról nem is beszélek, hogy Széchenyit, Mikót, Vörösmarty!, Kölcseyt, Eötvöst, (iáielőnyM, M ks/álhol. Tömörkényt, Mórát, talán csak éppé,, hogy megemlíteni hallották. Hol vaunak kulturegyesüleleink, amelyeknek mindezekre gondolniuk kellene? Vannak-e s ha nincs, miért — népkönyvtárak, amelyek sok hiányt pótolni hivatottak? Kaszinók, különböző körök, társadalmi, iroti ii 1 ini és gazdasági egyesületek vezetői miért nem iparkodnak az iskolák mulasztásait helyreütni? Kérdések ezek, sokszor fájók, de solise rosszakaratúnk, azonban síiket csend reájuk u válasz. És közben minden pusztul. Emlék, vagyon, akaraterő, hit. S egyszer azt vesszük észre, hogy — csak voltunk. Oh. ezer esztendő, szép — ha keressük benne a szépet, a maradandót, a magasztost, az. örököt! De csak üres szám, ha nem adjuk ál mindazt, amit ezer esztendő minden nemzedéke apáról fiúra továbbadott. Hogy a mai idők nem alkalmasok a hagyományok megőrzésére és az ősök emlékének megóvására? Lehel. De nézhetem-e ölhetett kezekkel a vihart, amelyik el akarja ragadni mindazt, ami nekem kedves? Nem ülhetünk patópáios karosszékben mozdulatlanul és nem ábrándozhatunk egy nyugodt élet csendességén. Ma legalább nem. Hogyan is mondta annak idején Maga, drága barátom Kiroyama: Egy nemzet csak add g él. amig ragaszkodik hagyományaihoz és tisztelni tudja ősei emlékét. Mennyire igaza van drága Kiroyama Magának. aki olt és régen ezeket elmondta nekem a széles Duna partján. Pedig vihar csak maguknál szántott végig. Tájfun, földrengés, tűz és a Fuzsijama, meg a többi tűzhányók borzalmas pusztítása csak magukat Irta: PAPP JENŐ len. A tánc. ez a megengedett ölelkezés“, nem lehet titkos és mély indoka a jorró(?) báli estéknek, mert láncalkalom akad bő- g ven a közeli érintkezés, felügyelet mellett persze — mindennapi öröm. A kivételes ki- csinositás, a nagy estélyi kivágás, a kemény ingmell, amely ragyog, a takkcipő. ékszerek használata és a sorfal, mely mélyet bókot: felemeli, minden? Kell ez ma nekünk? Vibrál-e még a régi nagyságból és derüböH valami abban a bálözönben, amely ma változatlanul ragaszkodik az elavult farsangi formákhoz? Nem kell nagyon törni a fejet, hogy száz módot találjunk arra, hogy megszépítsük az élelet. A szokványos bálok senkinek sem ártanak, azonban ki nem sajnáltja azt a mérhetetlen energiát, ami itt az álló diszletezés ege alatt semmivé válik. Mulatósnak nem lehet nevezni azt a tömegszórakozást, amely több bosszúsággal és kényelmetlenséggel jár, mint örömmel. A felnőtt lányok bevezetése a társaságba régen mellőzte mdr a bál ünnepi kereteit. Házasságok nem a bálon köttetnek. Az anyák ott sinylenek a körbefutó bársony padokon, kinzó páncélzatba beszorítva, az apák hátán recseg-ro- pog a frakk szűk háta. Egyetlen üdvözítő sajátsága a táncos estélyeknek, hogy az ember nagy igyekezetében és a társadalmi szokások nyomása alatt néhány órára elfelejti, hogy mi van körötte. S hogy mi van otthon, mi van odakint s hogy honnan a csudából sereglett össze hirtelen az a tizenhat- ezer ember, aki a mult héten mind havat | akart seperni. Még jó — mondja magában g az ember, hogy a gondolataimat össz,ponto- 1 sitanom kell a keménygallérra, amely nyak- | bon szőrit, a költségek előteremtésére, bor- ! ra, pezsgőre és a társalgásra, meg a táncra | — az asszonyok szórakoztatására és a sok finom udvarioskodásra, meri különben folyton ez a sötét hókaparó tömeg lebegne az ember szeme előtt’, mint egy függöny, amelyen keresztül szakadatlanul a szemünkbe villogna a karám, amibe beszorítottak s a nyugtalanság, amelyet a messzebblátó szem folyton tudomásul 'kell hogy vegyen. . . . Nagy baj lenne abból, ha ezekről a bálok ideje alatt se feledkeznénk meg? Ha mindent mindig látnánk és ehhez igazítanánk még a farsangot is? Ha még a tánc, az örökzöld és a sor,fal is csak azért állna fel. hogy erre figyelmeztessenek? Volna célja a céltalan sereglésnek, tündöklő célja. I Az ember igy még a kemény gallér szorító- g sát is könnyebben viselné el. ® j tizedelte meg igazán. Hogy emlékszem • rr.i, milyen fojtod hangon mesélte el nekem .»/!, amikor tűz ütött ki szülővárosában Ifakn dáte-„ * a nagy szélviharban majdnem teljesen hajléktalanná váll közel 100 e/ei ' in her. De arra Is emlékszem, milyen boldogan mondta, hogy egy kél év és Hakodate is mé| állt. Szorgos kis japán kéz, szívó* Ja pán „karút ujfeiil felépítette azt, amit a tűz elhamvasztott. Kiroyama, Kiroyama! Mennyire örülök, hogy összehúzod Magával a sors s megismerhettem magában a mongol faj egyik szl- vós tagját De sokszor jut eszembe: milyen kár, hogy nem jutod minden transsylvániai magyarnak osztályrészéül az. a szerencse, hogy hónapokat töltsön cl egy apró kis emberével a távoli Nipponnak. Mennyivel másképen is látnók akkor azt, mit tesz ragaszkodni a hagyományokhoz és szeretni, tisztelni a hősök emlékét. Kiroyama! Nekem szerencséin volt. \l doni is érte a sorsot, amelyik Magával iiv/- szehozotl. S mit tehetek egyebei elmondom másoknak azt, ki voll .Maga s milyen votl .Maga Kiroyama. Talán akkor el i$ mosolyogtam azon a szent fanatizmuson, amely elöntötte, ha Nipponról beszélt. Bocsásson meg azért a mosolyért. Ne haragudjon rám. Ma megértem .. . Ma, amikor — ahogy most itt is — virágzik Hakodátc-ban is „ szakura, a japán cseresznyevirág — ma megértem Önt drága barátom. Szentnek tartom Magát. A hagyományszeretet és az ősök tisztelete szentjének. Ahogy minden japánt, akik mosolyogni tudnak akkor is. amikor a tájfun elsöpörte mindenüket és mosolyogva építik fel házaikul, amelyeket a vulkán, vagy a földrengés elpusztított. És ha vihar jár felénk — és bennünket sem kiméi meg — Magára gondolok Kiroyama. S Magától meritek erőt. És Magával hiszem azt, hogy „görcsösen ragaszkodni a hagyományainkhoz és tisztelni őseink emlékét, annyi, mint örökké élni‘‘. Én pedig szeretném hinni, hogy mi is örökké élünk. RADIO MQSQH. Vasárnap, április 4 BUCUREŞTI 7.30: Reggel: műsor; 11.50: Ha- rangszó. egyházi beszéd: it.io: Karének; 1240: Hrek; 12.50: Dinicuzenekar; 1910: Jazz; 20: Felolvasás; 20.2q): A B-cau-i vasutasénekkar; 21.15: Bach: 104 kantáré, részetek a XII kan- táréból; 67 kantáté. Közvetítés az evangélikus templomból. Közreműködik a B=eh-énekkar, Baumann-Radulescu szoprán, Dimiru alt, W, itting basszus és Radulescu csembaló; 22 15: Mar- cu'zenekar BUDAPEST. 10.30: Hírek; 11 —12.10; Egyház ének tzentbeszéd; 12 15—13.15: Ev. isten- tisztelet; 13 20: loőjelzés; 1330: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar; 1445: Hanglemezek; 15.45: Felolvasás; 16: Előadás; 16 50: A rádió szalonzenekara; 1720: Előadás; 17.50: Stefániái Imre zongorázik; 18.25: A Ferencváros—Hungária Ubdarugómérkőzés II. félidejének közvetítése; 19.20: Cigányzene; 20.30: Fiatalok rádióizinpada: Ahogy tetszik. 23: jazz; 24: Cigánygyerek zenekar; 1.05: Hrek Hétfő, április 5. BUCUREŞTI 6.3c: Reggeli műsor; 13,1c: Le- metzek; 18: Rádiózenekar: Weber: Turandot, ny tány; Puccini: Turandot, részietek; Suli’-vari: Mikádó, nyitány és részletek; Komzak: Mikádó, induló; MascagnU Iris, előjáték és nap himnusz; 19.20: Massenet; Werther, előjáték; Thomas: M:gnon, nyitány; Bizet: Carmen, inauló; Humperdinck: Jancsi és Juliska, előjáték; Cherubini: l.odoiska, nyitány; Wagner: Tännhauser, induló; 20.2c: Szórakoztató zene; 21.05: Felolvasás: 21.10: Csak Bucureşti: Schubert: E-dur zongo- irahármaJs; 2J 10: Marinescu'Moreanu énekesnő előadása.. BUDAPEST. 10.15: Hrek; 1045: Közvetítés a máriaremetei bucsujáróhelyrői; 11 — 12.15: Egyházi ének és szentbeszéd; 12.20: A rádiózenekar szalonötöse; 13.20: Időjelzés; 13.30; Cigányzene; 15: Hanglemezek; 16: Bátori Irén meséje; 16.30: BSzKRt-zenekar, 17.45: Swinburne, a nagy angol költő. Babits Mihály előadása; 18.15: Sormó József énekel; 18.45: Barbe.rine; 20.25: Marie Therese Holley francba énekmüvésznő műsora; 21: Élő-adás; 21.30: Cigányzene; 22.30: Hírek: 22.45: A ,,Jankó“-rendszerü zongora ismertetése; 22.50: Budapesti Hangversenyzenekar; 24: Hirek német nyelven; 24.05: Szalonzene; 1.05: Hirek. MEGJELENT i GBÓf BÁNffY MIKLÓS regény trilógiájának második része A halal más sikerű „Meg- számláltattál* után végre megjelent az oly régen várt Il-ik rész is. is nijjMfi TALÁLTATTÁL Két kötetben. - 260 lej : HUNZEK ftöngwoszláligái?® kapható. Cluj, Piaţa Unirii 9. sz. ala t. Vidékre ut/nvéttel is azonnal szállítjuk !
