Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)

1937-04-27 / 96. szám

l$37 április 27. bllbnzbk* 813883888 Bensőséges ünnepséggel áldoztak Purjesz Zsigmond emlékének tanítványai, kamatai és tisztelői CLUJ, április 26. Szómba tan este & Központi Szálló emeleti termiéiben várositok magyar orvos társad alma és társadalmunknak vezető egyéniségei ün­nepi vacsora keretében áldoztak dr. Purjesz Zsigmond egyet, tanár emlékének, aki mint a magyar orvosi tudomány kimagasló egyé­nisége, de úgyis, mint a.z emberi erények példaképe, olyan emléket állított fel az ál­tala felnevelt orvosi nemzedék szivében, amelyek .az évek távlatában nemhogy elho­mályosodnának, hanem egyre élesebbek. Purjesz Zsigmond tiszteletére összegyűltek azok, akiket az európai hírű, belgyógyász be­vezetett az orvo'si tudomány misztériumaiba, de eljöttek azok is, akiknek életét megmen­tette és egészségét visszaadta. Pr. Parásfi Ferenc ünnepi beszéde A vacsora során, a hivatalos emlékbeszé­det dr. Koleszár László által az. EME orvosi szakosztálya: részére adományozott serleggel dr. Parádi Ferenc Dej-i főorvos mondotta. — Dr. .Purjesz Zsigmondot a. helyi egye­tem harmincegy tévén át működő tanárát, a belgyógyászat legendáshírű képviselőjét a betegek és orvosok áhítattal emlegetett ba­rátját a soha nem halványodó emberszeretet és szigorú kő tele s'ségtudás jellemezte. Ezek voltak az elhunyt adaptulajdonságai, amelyek kitűnő megfiigyelöképessége, nagy tudása és széles látóköre segítség ével az igazi nagy or­vosok közé emelitek őt. De nemcsak az em­beri nyomorúságok megértésében és az em­beri együttérzésben volt nagy, hanem abban is, hogy az igazi orvosok és emberbarátok művé­szetével sikerűit neki másokban is felkel­teni a szenvedések résztvevő megértését. A tanítványok soha nem szűnő hálával vet­ték atyai figyelmeztetését és évek múlva, is szívesen idézték szellemes rendreutasitásait és meglepő jellemzéseit. A harmincegy évi tanári működése alatt alkalmazott tizenhét tanársegéd és ötvenkét gyakornok közül a:z orvosi kar legkiválóbbjai kerültek ki. Egyik gyakornokai tábornoki rangot ért éli, hat al­kalmazottja egyetemi tanár lett. A tudomá­nyos folyóiratokban megjelent dolgozatai meghaladják a háromszázat. A dolgozatok egy része a régi klinika két sötét szobácská­jábán készült. Külö,mös örömet szerzett az elhunytnak az uj klinikára való beköltözés. Tanári működésének tizenhetedik évében történt ez ® nem munkájának jutalmát látta az áldozatos készségben, amivel az állam módot adott a vizsgálódások majdnem kor­látlan lehetőségeire, de uj kötelezettségeket állapított meg a maga részére. Amilyen nagy örömmel fogadta a tudomány haladásának minden jelét, éppúgy kritikai érzéke is szün­telenül! résen volt. Sohasem vezette elfogultság és önmagával szemben alkalmazta ezt a legszigorúbb mértékben, Purjesz az uj orvosnemzedéket nem saját hírnevének gyarapítására, hanem a régi klasszikus' orvosokhoz' híven a tudomány ne­velésére és az emberiség boldogitására: bo­csátotta szárnyra. Nemcsak emberszerető tu­dós, de vérbeli tanár is volt. Dr. Parádi azután ismertette az elhunyt­nak a Muzeum-Egyesület orvosi szakosztá­lyában végzett önfeláldozó és áldásos tevé­kenységét. Jellemző epizódokat említett fel a nagyhírű orvos életéből. Nem volt benne a fölényességnek parányi nyoma sem. Nem változtatott magatartásán' lés életmódján a legfelsőbb helyről jött többszörös kitünte­tés, sem azi, hogy neki szobrot állítottak. Megmaradt továbbra is koránkelő szorgalmas orvosnak, bölcs megfigyelőnek, gondolkodó­nak és jóságos tanácsadónak, nem hallotta II Már a Il-ik kiadása jelent meg a vazJa>hiciomány cimü gazdasági és kertészeti ency- klopediának, mely a szakember nél­külözhetetlen kézikönyve !! A kö­vetkező gazdasági ágakat öleli fel: Részletes növénytermesztés. Takarmá­ny ozástan. Állattenyésztés. Tejgazdaság­ig Baromfitenyésztés. Méhészet. Se- ly^jtnhernyő-tenyésztés. Kisgazdaságok berendezése és vezstéss. Kertészet. SzcS- lömivelés. Növéayvédelem. Gyümölcs­fák. A szőlő betegségei. Kartoakötés, 615 oldal, 306 képpel, ára csak 9 0 lej az Ellenzék kon?vaspályában Cluj, Piöfa örairis szám Telefon 109. Vidékre azonnal, után­véttel is szállítunk!! — Kérje a gazdasági szakkönyvek jegyzékét! ! őt senki dicsekedni, sem pedig elérzéke- nyeclve panaszkodni. — Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim —J fejezte be Parády beszédét, mikor ezit az órát a Muzeum-Egyelsüiliet 'Purjesz Zsi gmond emlékezetének szenteli, áldozzunk az ő szel­lemének azzal, hogy az orvosi működés tu­dományos sziirnvonaliának megőrzésére é's a kartársiasság ápolására tegyünk fogadalmat Minél inkább sikerül ezt az eszmét meg közelítenünk, annál meggyőzőbb tanú bizony «ágát szolgáltaltijuk a jövő nemzedéknek ar ról, hogy valóban Purjesz Zsigmönd széllé méhen tevékenyikedünk. Az emlékbe szed mély hatást keltett az era- lé kezesben elmélyedt hallgatóságban. Azután dr. Koleszár László, a szakosztály elnöke szeretettel üdvözölte dr. Ángyán János pécsi or­vosprofesszort, aki a magyar belorvosok ne­vében jelent meg a vacsorán, hogy áldozzon f az elhunyt mester emlékének. Az üdvözlő beszéd után dr. Ángyán professzor emelke­dett szólásra és mondta eil nmga'sszárnyalá- isu beszédét, melyet 'teljes 'terjedelmében la­puink vasárnapi számában közülünk le. A vacsoráin jelen volt Vásárhelyi János ‘re­formátus püspök 'is. Vásárhelyi püspök, aki szép beszédben méltatta az elhunyt profesz szór érdemeit, beszédében előadta, hogy nem ismerte személyesen Purjesz Zsigmondot, de ismeri volt tani lyányainak és munkatársai- inak kiváló tudását, akrjk a szenvedő embe­reknek .százain segítettek és akik tudásukat és elhivatottságukat Purjesztöil sajátították el. A cinji telefonszolgálat rövidesen automatikus lesz. Tekintettel erre az eseményre, a Societatea Ano­nimă Română de Telefoane elhatározta, hogy azok, . .dk május 1-ig fizetnek elő a telefonra, mentesek a felszerelési illeték — 850 lei — fizetése alól. Csak a telefonelőfizetési dijat fogják fizetni. HASZNÁLJA KI AZ ELŐNYÖKET, amelyeket a Societatea Anonima Romána de Teiefocme Önnek ajánl. JohhoMaíi-e Brtttianu Gheorghe? Jamandi mmiszíer éles íámadása a georgisták ellen BUCUREŞTI, április 26. Iamandi miniszter lasi-i beszédében éles támadást intézett Gheorghe Bratiauu ellen, akiről azt állította, hogy jobboldali szélsőségesekkel tart összeköttetést s sógora válasz­tási paktumot kötött a Piat'ra-Neamt-i legionistákkal. Ami az általános politikai helyze­tet illeti' Iamandi miniszter magáévá tette Dinu Bratianu ismert nyilatkozatát, mely sze­rint utódlás tekintetében a nemzeti-parasztpártiak jönnek legkomolyabban számításba, hozzátette azonban azt is, hogy véleménye szerint nincsenek kellően felkészülve az ura­lomra. Meleg iiísttepiésbets részesítette Óraidén lakossága a jubiláló Tóth Eleket ORADEA, április 26. Oradea város magyar közönsége csü­törtökön este a színház zsúfolásig meg­telt nézőtere előtt ünnepelte Tóth Elek negyvenéves színészi jubileumát. Moz­dulni sem 'lehetett a nézőtéren, mely zsúfolva volt ünneplő közönséggel. Vi- rágerdőbe borult a jubiláns öltözője, a melyet számos virágcsokor és babérko­szorú diszitett, közte egy hatalmas ba­bérkoszorú, a szalagon aranynyomással ez a szöveg: „Oradea társadalmának ajándéka. Primaria. Prefektura.“ A hölgyközönség kiküldöttei vezették a színpadra Tóth Eleket, akihez először Parlaghy Lajos mondott meleg üdvözlő beszédet. Az Oradea-i színházlátogató közönség minden elismerésünk mellett, fejezte be beszédét, fogadd itt a Téged 36 esztendőn keresztül szerető Oradea-i kö­zönségünk előtt hódolatunkat és tiszte­letünket és kérjük a jó Istent, tartson meg Téged a magyar színjátszásnak, kedves családodnak, szerető közönsé­gednek, barátaidnak, kollégáidnak. A következő szónok dr. Soós István volt, aki a magyar párt Oradea-i tago­zatának nevében üdvözölte az ünnepel­tet. Utána a Szigligethy Társaság nevé­ben Radó Pál tanár, az újságírók nevé­ben Katona Béla mondottak meleg, ben­sőséges üdvözlő beszédet. Tóth Elek meghatva fogadta a közön­ség szeretetét és felemlítette a harminc­hat évvel ezelőtt az Oradea-i színpadon együtt lépett fel T. Pogány Janka szí­nésznővel. Az ünnepség Parlaghy Lajos beszédével ért véget, aki a prefektura, a városháza és a közönség ajándékát tar­talmazó betéti könyvet adta át. Ezután megkezdődött a Cigány előadása, amely­ben Tóth Elek, mint rendesen, ezúttal is feledhetetlen alakításával nagy szín­játszó tehetségéről tett tanúságot. INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK. Ápri­lis 24—30-ig a következő gyógyszertárak tel­jesítenek éjjeli szolgálatot: Dr. Hintz, Piata Unirii 27., telefon 15—73, dr. Halász, Plata Cuza Voda 2., Flohr, Calea Regele Ferdi­nand 79., telefon 8—99, Diana, dr. Már- tonffy, Str. Iorga 19., telefon 5—52. hogy nagy sikerrel mutatkoztak be a Román Operában Marcu balettmester gyermek- és felnőtt növendékei. A kitűnő mester frap­páns sikert aratott mint pedagógus és tán­cos, némely inövendéke már kiforrott; kész művész; hogy most folynak a szerződtetések a bu­dapesti Operaházban. Uj tagok: Gyurkovics Magda koloratura% Németh Anna alt énekes­nő, Laczkó tenorista és Homory baritonista; hogy a Sziklay Jenő vezetése alatt álló szegedi színház Bécsbe megy vendégszere­pelni; hogy óriási sikere volt a Liliom budapesti rcprizének a Művész Színházban. Day ki Margit és Páger Antal mesteri alakítást nyúj­tottak a főszerepekben,­hogy Hitler a napokban „állami színész- névvel tüntetett ki egy csomó német színészi. Paul Wegener, Lil Dagover, Viktor de Kova és Willy Birgel lettek államiak a filmcsil­lagok között; hogy meghalf Bodrogi Zsigmond, a kifli nő ítépdalszerző, akinek Parasztlakodaloni cimü daljátéka annakidején nagy sikert ara­tott; hogy Reiner Frigyes, a hires magyar kar­mester vezényli Londonban a Covent Gar denben a Parsifalt; hogy Hetényi Elemér, a kiváló főrendező és pedagógus növendékei közül Sdnth'a Ilo­nát' Homm Pált és Temesváry Gittát leszer- zödtette a Thália. Idő.eges gyengeség Természetes körülmények közöli az egésr séges férfi megőrzi sexuális képességéit (te­jes egészükben 60—65 éves koráig, vttsrun ezeknek a képességeknek teljes vágj a-wsele ges eltűnése olyan rendellenessége aaaÖKnek okait kutatni kell. Az egyedüli orvosszer. améfa a gjensgasb get gyógyítja, a Reton. A Retoa neas stBgftá szer, hatása három napi bura alia «aseahar ît ez a hatás azonban erős és tarSéau Miután a Reton tabletták « gjpasajpaaăe Ibei ső előidézőire hatnak, a hatás c&Nfi&äfre. • A férfi újjászületik és vKsaääcapjja Ifjú­ságát. A kezelés módja: napesttel 3 teíSWfi». i£gv 25 pasrtillás tubus Ära $8 GSati gyógy­szertárakban és kophat áj. 1110 lej előzetes békáidé»* puss ián -'be­mentve kaphat !£. ;.«t L. Giora, Bucurată Öt. hSpeiuritii 337.

Next

/
Thumbnails
Contents