Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)
1937-04-20 / 91. szám
Í937 'április 20. ELZKNZßR 3 gáliatót mind elismeréssel és köszönettel háláljuk mieg. A ilteYk'es éljenzéssel és nagy fietszéesél fogadott elnöki megnyitó után dr. Szász Pál a jegyzők ön y vezetésére Tőrök Bálint lE'GiE- i'.gazgatót, hitelesítésére pedig dr. Jelein Gyula és dr. iDankó Akois tegolkat kérte fel. Kegyelete« szavaikkal! emlékezett meg az elírtok iaz EGE időköziben elhalt tagjairóh ak'üknék emlékét jegyzőkönyvben örökitette meg a közgyűlés. Dr. Szász Ferenc elismerő szavakkal emlékezett meg az EGE elvégzett, becsületes munkájáról és az alapltó'tagságí: dijak felemelésére tett indítványt. Javaslatára a közgyűlés a törzsalla/piitásli dijat az eddigi 2000 lejről 5000 lejre emelte fel. Dr. iPállffy L'álsziló az iugatllanleladá sókká 1 kapcsolatos jelentését a közgyűlés elfogadta. Biró József olyan kereskedelmi vállalat tmegailaiki- tását javasolta, amely a mezőgazdasági életben fontos szerepet töltene be. Szálsz Pál elnök felhívást intézett a közgyűlésen megljellenitekhez, bogy az EGE működéséről, a mult évi tevékenységről szóló jelentésről és az uj célkitűzésről terjesszék elő kritikai véleményüket. 4 kiíkáíiciöááek iid>öz!ik az EGE elnökéi és iisziikarái Molnár György, a Salonta-i gazdalkör elnöke kifejtemre, hogy a SaUoflitia-i magyar gazdatárSadalom mieirmrég sulyots erőpróbán esett keresetül. Többmilliós vagyon árverezését .határozták el és a nehéz napokban állapitották csak meg, hogy -a gazdák önmagukban milyen gyengék. Az EGE közbelépésének, eils ős óidban dr. Szász Pál elnöknek köszönhető, hogy gyors intézkedésükkel megmentették Salon ba ha talmas értékű vagyonát. Elismiarésisel adózik a !tél folyamán megrendezett gazdasági tanfolyamért és a budapesti tavaszi mezőgzadasági vásárra rendezett elutazásért. Nem a sfajáit nevében, hanem' Saílunta egész magyar gazdatársadalma képviseletében mond őszinte köszönetét és biztosítja az elnököt és az EGE vezetőségét tör heti ellen ma gaszJk od á suk ró!. Gs. Nagy Sándor a Banal-i magyar gazdák nevében üdvözli aiz EGE vezetőségét. Az egyesület átfogó munkájának gyönyörű bizonyítéka, hogy az ország másik messzefekvő részében élő magyar gazdák éppen o 1 van komoly figyelemben részesülnek, mént a közvetlen közelben működő gazdakörök. Méltatja az EGE vetőmagakciójának jelentőségét. Dávid Sándor, a Zerimd-i gazdakör elnöke az összefogásban 'rejlő erő fontosságát hangoztatta, kiemelve a gazdalestvéreinek hála érzet ét az EGE réz-ser ől megnyilvánult eszmei támogatásért és imáinyiitáisért. Dr. Jénáky Feilenc, Alba-Iu'li a-i főgim- názrjumi igazgató réfeizlebesen ismer teái a középiskolai szakoktatás maii helyzetét, mely nem felel meg a követelményeknek. Túl elméleti és elvont. Nem neveli az ifjakat a gyakorlat: életire, éppen ezért kéri, hogy az EGE tanulmányozza ezt a kérdést, hogy lássuk, miképen vezethető be a mai középiskolai oktatásba a gazdaságtan gyakorlati tanítása, illa a tanárok is együttt dolgoznák a fiukkal, az egyformán kérges tenyér képezi azt a kapcsolatot, amely a tanuló és a tanár közt a helyes utat megjelöli. Társadalmi összefogás u4|a Kese Attila Sisuodorheiu-i református lelkész örömmel állapi Ijjla meg, hogy az EGE munkája kihat a falu határának utolsó barázdájáig. A dr. Szász Pál által beindított munka állati nagyon sok veszendőnek indult barázda marad .meg a régi tulajdonosok kezében. A mezőgazdasági építő lendület nemcsak a számiló-vető népet ragadta miagával, akiik sorompóba álltak a gazdasági egylet vezetősége mögé, hanem a falu értelmiségi: rétegét is belevonta a munkába. Közöttünk, papok és földművelők között nincs különbség. Most nagy elégtétel •számúinkra, hogy itt látjuk a magyar kisgazdatársadalmat kezetfogva a többi gazda- rétegekkel. A mi; utunk a társadalmi ösz- szefogás útja. Kifejezésre juttatja a falu óhaját, hogy az EGE maradjon meg gazdasági intézménynek és tartsa magát távol a politikától, mert csak azóta tud komoly munkát végezni, amióta független. Végül javasolja, hogy a gazdaságii egylet j évente legalább kétszer falvakban tartson I váindorgyüOéseket. Bíró Péter, a Sintereag-i gazdakör elnöke megkapó szavaikkal beszéli el, hogy milyen érzést váltott ki Szász Pálnak az első fel - hívása a magyaír gazda társadalomhoz, amit igazi nemes szózatnak 'tekintenek. Végre elérkezett az az idő is, amikor bekövetkezett a tulajdonképeni egymásra utalás, illetve egymásra találás. A falu mindig ott áll, ahol az önzetlen vezetői parancsolják és hűséggel követi őket, mert tudatában van a biztos eredménynek. Vásárhelyi István, a kudus-i gazdakör elnöke igy kezdi beszédét: Méltóságos Elnök Ur! A megszólításra Szász Pál azonnal válaszol. Határozott, kemény hangon, amely egy elvi álláspont leszögezósét Ijiellemti: — Nem óhajtok cimibiltorló lenni, nem illet meg a méltóiságos öim. Én osak egyszerű gaz dates tv ér vagyak, kérem, hogy osiak ezt a megszólítást használják. (Nagy éljenzés.) A cluji telefonszolgálat rövidesen automatikus lesz. Tekintettel erre az esemenyre, a Societatea Anonima Română de Telefoane elhatározta, hogy azok, akik május 1-ig fizetnek elő a telefonra, mentesek a felszerelési illeték — 850 lei — fizetése alól. Csak a telefonelőfizetési dijat fogják fizetni. használja ki az előnyöket, amelyeket a Societatea Anonima Româna de Tefetcane Önnek ajánl. Ghibu Onisifor egyetemi tanár A sigheti ref. líceum vagyonának az állam javára való átírását szorgalmazza „ALik nem kérnek Szakács Balázs Giuc-Bosova-i gazdaköni elnök olyan klasszikus tömörségű belszédet mondott, hogy az egésiz közgyűlési hallgatóság állandó helyesléssel és éljenzéssel kísérte. — Mi nlem politizálunk, a mi politikánk a kenyér politikája, a napi politikát hagyják miásókra. iNem tudom kifejezni azt a mély tiszteié tét és azit a hálát, anniit székely megyém dolgozó földművesei éreznek, Áz EGE számunk Ha sokkal többel jelent, mint ahogy azt bárki hiszi, mert végre megtaláltuk a mi igazi vezetőinket, akik nem azért jönnek ki hozzánk, hogy kérjenek, hanem épp az ellenkezőjét cselekszik, adni akarnak nekünk. A kjenyértől függ a mii jövőnk és gyerme- kefilnlk megélhetése. Ezért fogadtuk olyan nagy szeretettel a tia.nifol yarn okait, ahol rájöttünk az igazságra. Mii, büszke gazdák azt hittük, hogy mindenhatók vagyunk és meg tudjuk művelni a földel. Csak most jöttünk rá arra, amikor végighallgattuk a tanfolyamokat, hogy mii bizony semmit se tudunik, nem liHmlerjülk a növénytermesztésit', gyümölcstermesztést. Köszönjük Szász Pálnak áz érettünk kifejtett munkáját és hisszük, hogy továbbra is ott marad az élen, hogy bennünket vezessen és tanítson. Azt a kézszoritást, amellyel bennünket fogadtak, hálásan köszönjük és egyben igyekszünk is azt megragadni. Budapesti Nemzetközi Miatavásáp kedvezményes vasúti jegyei és igazolvány „HERMES“ MENETJEGYÍRODÁBAN Cluj, Regele Ferdinand 13. Telefon 29. íőliioüá, <fe adna!*“ Amiért egy kicsit) kérges .a tény őrünk, nem fogjuk elengedni, mert egy életre szóló kézfogásnak tekintjük. 'Báró Atzél Ede, az EGE tagjainak köbele- ziettíségeire mutat rá', amit egyébként minden gazda á terez. A mali gazdia sági élet egy állandó aknamunkához hasonlít, ahol csőik szívós, .kitartó, szorgalmas munkával .felkészülve áll1 hatjuk meg helyünket. Kuti Dénes Gereifalc-i gazdáik őri elnök, Du&'ugy János Dioiojsonmartiin-ii, .Kocsis János., Bodnár Sándor Diósig-i, Danko Lajos Aita-mare-í gazdakört elnökök szintén Iköszönetüklet fejezik ki. Szász Pál dr., aiz EGE elnöke válaszol az elhangzott beszédekre. Dr. Jémiáfei Ferenc javaslatát az ískotaifenmtaiptó hatóságokkal meg fogják tárgyalni., a vándargy üléseket már programijába vette az EGE. Köszönetét mond a feJsz ólai óknak, akiknek beszédei után azt érzi, hogy a föld szeredéire és megértésre tanít.ja .az embereket. Az életet adó napsugár egyformán síit mindnyájunkra, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzethez is tartozunk. Ezzel a krisztusi szeretettel távozzunk el és hirdessük gazdalestvéreinknek. hogy a jövedelmezőbb «lapokra fektetett életmódot csak az EGEn keresztül érhetjük el. Köszönetét mond a sajtónak rendkívül értékes támogatásáért, közvetlen munkatársainak, az EGE tisztviselőkarának, akik odaadó tevékenységükkel lehetővé teszik az EGE épitő munkáját. Végül pedig javasolja, hogy az ország első mezőgazdáját, 11. Károly király őfelségét, Tatarescu miniszterelnököt, a földmivelésiigyi minisztert, a mezőgazdasági kamara uniójának eHnökét és dr. gr. Bethlen Györgyöt az EGE diszelnökét táviratilag üdvözöljék. A közgyűlés nagy lelkesedéssel tette magáévá az indítványt, ezzel befejezést is nyert. A közgyűlés után közebéd volt, ahol számos pohárköszöntő hangzott el, ORADEA, április 19. A királyhágómelléki ref. püspöki hivatal értesítést kapott arról, hogy Ghibu Onisifor Cluj-i egyetemi tanár, aki napok óta Sigheten tartózkodik, szombaton. megjelent a Sighet-i járásbíróság telekkönyvi osztályánál, ahol kérvényt nyújtott be, amelyben a református líceum tulajdonát képező, többmillió értékű vagyonkom- plexumnak az állam részére való átírását kérte. A kérést Margineanu Savu vezető járás- biró vette át azzal, hogy az iratok áttanulmányozása után ez ügyben dönteni fog. Ez ügyben az Oradea-i ref. püspöki hivatalban nyilatkozatot adtak, melyNincs főbb? gyengeség Miint minden betegség, úgy a gyengeség gyógyításában is nagy haladást tett az orvostudomány. Izgatószerek eddig is voltak, hatásuk csak egyszer volt érezhető, utána pedig a szervezetét iehangolttá és újjáéledésre képtelenné tette. Az orvosok mást kerestek: egy orvosi készítményt, mely a gyengeséget gyógyítsa, közvetlenül hatván annak zavaraira. Ezen tulajdonságokat a Reton tabletta magában egyesíti. A Reton hatása a kezelés harmadik napján már erősen érezhető. E pillanattól kezdve a férfi visszanyeri újjáéled: nemi képességért és azt mindaddig megőrzi, miig a Reton tubusban található masitásunkat .követi!. A keze és napi 3 tabletta. Egy 25 .tablettás tubus ára 98 lej. 110 lej előzetes beküldése ellenében postán, bérmentve kapható. Kapható az ösz- szes gyógyszertárakban és drogériákban. — Vezérképviselet: E. et. L. Ciora, Bucureşti ILI. Str, Speranţei 37, ben kijelentették, hogy nem tudják, milyen címen kéri Ghibu Onisifor a sigheti református líceum vagyonának az állam részére való átírását, azonban mindent megtesznek a líceum vagyonának törvényes megvédésére. Itt írjuk meg, hogy folyó évi április hó 28-tól 30-ig a kiirályhágómelléki református egyházkerület lelkészei gyűlést tartanak Oradeán. Ezeken a napo kon tartják meg a kerületi lelkészi értekezlet alakuló gyűlését, valamint az egyházkerületi nőszövetség konferenciáját és közgyűlését. Minden valószínűség szerint az Oradea i református napok során szóvá teszik Ghibu akcióját, amely a Sighet i református líceum vagyona ellen irányul. Ä kuHuszmmiszter íobb vallási szekta működését tiltotta be BUCUREŞTI, április 19. A kultuszminiszter rendeletet irt alá., mely a különböző vallási szekták működését szabályozza. Ugyanakkor a mi lenisták, biblia tanúi, Jehova tanúi, biblia társaság, apostoli egyház, bűnösök, nazarénusok, reformista adventisták, penticostalisták, aratók, hlistiák, inocen listák, stilrsták működését betiltották. A szekták imaházait a közigazgatási hatóságok bezárják s a propagandát szolgáló iratokat, füzeteket lefoglalják A rendelet ellen vétőket az állam védelméről szóló törvény alapján büntetik. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja, o. kisebbségi és emberi jogok elöharcosa.