Ellenzék, 1937. március (58. évfolyam, 50-74. szám)

1937-03-07 / 55. szám

16 «rtrvm'jrirn 7917 »mm 1 7. (Efcft olditll ctkkBnk f«lytatán*) lorga lemondott tanszékiről IU c l Kl.S Pl. március 6. Iorg.i professzor levelei intézett Angelescu dr. nemzetnevelés ügyi miniszterhez a bejelentette, hogy le­mond egyetemi tanári állasáról Elhatározá­sát szabadságolás iránti kérésének sértő el intézésével indokolja Röviddel ezelőtt ugyanis panaszt emelt az egyetemeken I« pusztulható állapot miatt s bejelentette, hogy «zabadságolását kéri, vagy lemond. h<\ az ál­lapot tovább tart. A ncmz.etnevelésiigyi mi­niszter erre udvarias formáhan ugyan, de hosszabb időre szabadságolt« lorga prolesz szóit. A lemondás óriási feltűnést keltett po­litikái körökben. Angelescu miniszter nyom­ban válaszolt és annak a reményének adott kifejezést, hogv lorga eláll lemondási szán­dékától. Rendben történik a diákok hazautazása BUCI)HrJSTI. március 6. Hivatalos jelen­tés szerint teljes rendben folyt le a diákok hazaszállítása az egyetemi városokból. A diákotthonokat mindenütt lepecsételték 3 hatóságok. Buc irres üben csupán az a két diákotthon maradt nyitva, melyben hadi- árvák maradtak. A luleránus templomban vasárnap dél­előtt 10 órakor magyar istentisztelet lesz. Szolgál Járosi Andor. A templom fütött. Foytalju le tári kiárusításunkat! olytatjuk leltári ki írusiiéíunk.’it I Ügyeljen a cimre: HERCULES GYÁRI LERAKAT Cluj, Calea Regele Ferdinand 13. RENDKÍVÜL OLCSÓ ÁRAK I Felkérjük a t. közönséget, hogy vásárlásait a torlódások elkerülése véneit, lehetőleg reggel es.közölje! Még mindig nincs egyezés a benetnavat­kozást bizottságban VON1 DON, március 5. A benemavatkozási albizottság ülése teg­nap 8 óra 25 perckor fejeződött be, anélkül azonban, hogy a napirendre vett munkála­tokat befejezhették volna. Ennek óka az, hogy a tagok között bizonyos ellentétek me­rüllek fel ngy a szárazföldi, mint a tengeri ellenőrzés tekintetében. A benemavatkozás! bizottság döntése kö­vetkeztében a spanyol halárok ellenőrzése e héten még nem kezdődik meg, miután az ellenőrzésben résztvevő államok előbb tör- ▼ónvhozásilag kell szankcionálják az ellen­őrzésben való részvételüket. A szárazföldi ellenőrzésben a spanyol-francia határon 130 tiszt, a gibraltári angol-spanyol határon 5 angol tiszt végzi 'az ellenőrzést. A tengeri eb lenőrzésben Angiia, Németország. Olaszor­szág és Franciaország 550 tisztje vesz részt. Egyévi ellenőrzés 9 millió fontol emriszt fel. » & " 1 Benes csehszlovák höztárs:t- scigf elnök aţ ’ivo hónap elején Belgrádba látogat BELGRAD, március 6. Áimiint beavatott politikai körökből jelen­tik, Benes köztársasági elnök április 5-én a jugoszláv fővárosba érkezik, ahol két napot fog töl'tenli. Benes látogatását megelőzőleg, •április 2-án és 3-án fog Belgrádban lefolyni a kaSaStta n't-kül ügy mini sz terek konferenciája. lön o szezon légiiig óbb drátndja: *nwiwwi»*^wiiBiiMai*raMBwr«iWBi^iBa8saPiBBawni iottít v i A munkáspárt győzött a londoni közigazgatási választáson i LONDON, március 6. Áz angol politikai élet nagy érdeklődéssel várta a londoni városi tanácsválasztási, me­ly« erős. helyenként elkeseredett kortes­harcok előztek meg. A választásokból a munkáspárt került ki győztesen, mely az eddigi 69 tanácstagságát 75-re emelte. A veszteség a konzervatív pár­tot érte, melynek az eddigi 55 tagság he­lyett 49-cel kellett beérnie. Március 25,-cre írták ki városunkban a községi választásokat CLUJ, márcus 6. Ma reggel a város utcáin váratlanul falragaszok jelentek meg, amelyek be­jelentik, hogy a kormány március 25 re tűzte ki a Clujri községi választásokat. A falragasz, amely Decusara törvényszé­ki elnök aláírását viseli, érdekes uj ren­delkezést is tartalmaz a választások rendjére vonatkozólag. Bejelenti ugyan­is, hogy még a választás napján is ki­adják a szavazó igazolványokat. A vá­lasztások krirása egyelőre készületlenül találta a pártokat, még a kormánypárt részére is meglepetést jelent. Az Egyesült-Allamok és Kanada is háborús tehetőségekről tárgyalnak egymással WASHINGTON, március 6. Roosevelt, az Egyesült-Államok elnöke teg­nap a Fehér Házban tanácskozásokat foly­tatott Kanada miniszterelnökével Ma ekén sic IvyoScyankéfmillíó lonf-sferiingei költ az id én hadi repü és?e Anglia LONDON, március 6. Nagybritannia előirányzata 1937-re a légáfegyverkezések terén 82,500.000 font­sterlinget, mintegy halvanmilliárd lejt tesz ki a tavalyi 50,700.000 fonttal szem­ben. Hat repülőgépmotorgyár van ké­szülőben, amiket néhány hónapon belül befejeznek. Több bombagyár is épülő­ben van. Ä Múzeum-Egyesület orvostudományi szak­osztályának előadása. A Muzeum-Egyesület orvostudományi szakosztálya mláreius 8-án, hétfőn este fél 9 órákor a Kárpát Egyesület Brafcianu-utca 24. szám alatti helyiségében szafkülést tart. Az ülés napirendje a. követ­kező: 1. Elnöki megnyitó. 2. Dr. !Prof. Stöi- ner Pál: Do'llingen Gyula emlékezete. 3. Dr. Prof. Sofranek János: A gégegümőkór mo­dern megvilágításban; szövettani és gége­tükör vetítésekkel . LEGÚJABB David is fog játszani vasárnap az Universitatea csapatában. Bucurestiből jelentik: A labdarugószövelség felebbezési bizottsága tegnap esti ülésén tár­gyalta az Universitatea felebbezését David játékos letiltása üg}'ében. A bizottság helyet odott a felebbezésnek és törölte a jál1 kos Sz r p h bliuzi (-i tísodoH ember) nyolc napra szóló felfüggesztését. Dávidot csupán dorgálásra ítél lék. Ugyancsak tegna­pi ülésén foglalkozott a bizottság a Football Club Rapid felebbezésével is és visszaadta a klub játékjogát, mivel ennék képviselője a bizottság által megítélt összeget a Crisana bőszére a helyszínen lefizette. Vasárnap te­hát megtartják az Universitatea—'Football Club Rapid mérkőzést, melyen az U csapa­tában David is játszani fog. Az Universita­tea egyébként ma reggel utazott le Bucures- ti'be a Rapid elleni mérkőzésre. ___________ Vésztörvényszék: Oradeán. !_ Oradeáról jelentik: A CAO—Crisana ve gyes csapatának külföldi túrája deficittel végződött. A CAO, Crisana és az alkerület vezetőségei a turavezetőket tették ezért fele­lőssé és Racha dr. eMen fegyelmit rendellek el, Szabó Andort pedig polgári bíróság elé állították. Az Oradea i sportköröket meg­döbbentették ezek az intézkedések annál is inkább, mert a két turivezelőt az anyagi balsikerekért nem terhelheti felelősség, vi­szont a csapat szép erkölcsi sikerrel végezte túráját. A CAO és Crisana vezetőségei kü­lönben elhatározták azt is, hogy erélyesen rendet teremtenek csapataikban és 1—9 hó­napi felfüggesztésével, továbbá súlyos pénz- büntetésekkel sújtják azokat, akik mérkőzé­seiken nem játszanak lelkesedéssel és teljes erőkifejtéssel. I ROM ÄER-Msbl SIN! Mai ffigAPuy Mit hallgassunk meg? Vasárnap. márciui 7. BUCUREST. 7 30: A rendeli műsor közvetí tése; 11 50: H«rartKS2Ó, egyház.. b-j?éd; 12 10: Karének; 12 40: Uirrk: i? 50: A Dinicu zenek.r bangverenyínek közvetítése. A hangverseny közben: 14 10: Hírek; 15: Mezőgazdáknak eiz- dasigi szakelőadás; 18: Motzot-zenckir. Szóra­koztató zene; 19: Felolvasás; 20: A nemzet órája; 20 20: Carmcn-énekkar hangversenye; 2055: H<mg|áték; 22.30: Hírek; 2240 A rád jó - zeneker hangversenye, Tasstan baritonizta közre- müködé'ével; 23.55: H rck; majd: Hírek néme­tül és franciául. BUDAPEST. 10.30: Hírek; 11 — ti.55: Ref. istentisztelet; 12 — 1315: Egyházi zene éj szent- beszéd, 13.20: Időjelzés; 133c: Az Operahíz tagjaiból alakult zenekar; 14.15: Felolvasás 15: Lemezek; 16: Gazdáknak'; 16.50: A rád ó szalon­zenekara; 17.25: Eöadái'; 17 55: Katonazene; 19: Hogyan lett Budapest világváros? Előadás. 19.30: Magyar nóták; 20.30: Sporthírek; 20.40: Hangjáték: A feleség csókja; 22 40: Hírek; 23.05: Jazz; 23.45: Budapesti Hangverseny Zenekar; 1.05: Hirek. Hétfő, március 8. BUCUREŞTI 7.30: A reggeli műsor közvetí­tése; 13: Gr*mofonlemezek; 13.25: Sporthírek adása; 13.40: Gramofon.emezek; 14 15: Hirek közvetitére; 1430: Gramofonlemezek; 15: Hirek; 16.45: Előadás; >8: Szórakoztató gramofonleme­zek; 19: Időszerű anyagok; 19.10: A Theodo- rescu-vonósnégyes hangversenyének közvetítése; 1945: Lehmann Lotti gramofonlcmezei; 20: Fel­olvasás; 20.20: Mandolinzenekar, Volanescu éne- kemővel; 20 55: Felolvasás; 21.ro: A rűdiózene- k»r hangversenyének közvetítése; 22.05: Könyvek és folyóiratok; 22.10: Lucserszkajs. Eugénia és Irén énekkettőse; 22.30: Hírek; Zene közvetítése egy vendéglőből; 23.55: Hirek. Majd: Hirek kül- fö'cbe németül és franciául. BUDAPEST. 7.45: Torna; Utána: Gramofon; 8.20: Étrend; 11: Hírek; 11.20: és 11.45: Fel­olvasás; 12.10: Viz jelzőszolgálat; 13: Déli ha­rangszó; 1305: R. Raskó Magda énekel; 13.4c: Hirek; 14.15: Időjelzés; 14.40: Sza'onötös; 1540: Hirek; 17.15: Diákfélóna; 17.45: Időjelzés; i8- E őadás; 18 30: Jazz; 19.2c: Előadás; 19.40: Janine Weill zongorázzk; 20.15: Előadás; 20.45: Egyetemi énekkarok; 21.35: Hirek; 21.55: Ci­gányzene; 22 55: Időjárásjelentés; 23: Az Opera­ház tagjaiból clakult zenekar; 24.15: Hírek né­met nyelven; 24.10: Lemezek; 1.05: Hirek. Üveg, kristály, porceüán COMERŢ 6.A ( u% Pisla tfnir'i 8. * ÜGYVÉDI HÍR. Dr. Csákány Béla ügy­védi irodáját Brasov, Sír Regele Carol 56—58. s:ám alatt megnyitotta. Telefon 210. „Elsősegély“. Tetszetős kiállítású, zsebbe kívánkozó kicsiny könyvecske. A M. E ki­adása, dr. Kaleszár László sebész-főorvos Írása. A negyedszázados gyakorlattal ren­delkező kiváló orvos terjedelemben a leg­szűkebbre szabva, de annál gazdagabb tar­talommal, igen érthető rajzókkal illusztrál­tan nyújt oktatást a mai élet forgatagában keringő embernek a reáleselkedő sokféle faj'ta baleset eshetőségére. Minden kultur- ember, család, iskola, de még a hadsereg tagjai is, különösen pedig azok, akik gyors közlekedési eszközök szolgálatában állanak, hasznát fogják venni Koleszár dr. kitünően megírt könyvecskéjének. Turisták, cserké­szek, sportemberek zsebéből egy ilyen „mentőorvos a mellény zsebben“ sohasem szabadna hogy hiányozzék. A baleseti sérü­léseken kivül nagyon helyesen belefoglalhat­nak a különböző mérgezések és életveszélyes hirtelen megbetegedések (gyomorátfuródás, vaikbélgyuMadás, belső vérzések) esetén kö­vetendő első teendők leírása is. A. könyvecs­ke stílusa mindenütt könnyed és világos, te­hát mindenki számára könnyen érthető. Ha­sonló hijján csak őrömmel üdvözölhetjük ennek a praktikus és nívós útmutatónak á megjelenését. Minden trafikban kapható. Ára 12 lej. ________ ZÜRICH Nyílás március G. (Rador) Berlin 176.10, Amszterdam 239 90, Newyork 438.12, Lon­don 213.850, Paris 19.90, M lano 23.07, Prá­ga 15 29, Budapest 86, Belgrad 10, Bucureşti 325, Varsó 83, Bées 73 95. Budapesten minden dolgát elintézi „4 budapesti tíiltár“ Y10L Öifőrid 2. sz­Felelős szerkesztő: Dr. GKOIS LÁSZLÓ, r- Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT, — £» Ellenzék „Concordia“ oiűiutézetéuek ayswtté«*, King-geJ. Ez alkalommal Amertíkn és Kann da viszonyát beszélték meg egy esetleges há ború esetén.

Next

/
Thumbnails
Contents