Ellenzék, 1937. március (58. évfolyam, 50-74. szám)

1937-03-07 / 55. szám

1937 március 7. BLL'BNZßR 7 MALAGA Viszontláttam az egyik képeslapban. Malagát, Malagát. Dísztelen nagy füstfelleg tolakodik fel az égnek Malaga tetői felett. Robbanás­nak a haragvó fellege. A nemzetiek lőt- stek be a városba, ott állanak a hajóik Malaga előtt a tengeren. Igen, tudom. De igaz ez igazán? Malaga, Malaga. Azaz, hogy Máláchá. Ott igy mondják. Kiéneklik a végét, igy: Málácháá. Mintha arabul szólana, ugyebár. Az­ért, igen, mert arab város is volt ez a Malaga, hét-nyolcszáz esztendőnek előt­te. S mintha az a kocsis is arab lett vol­na, legalább abban a percben, mikor ki­nyitotta a száját azt mondani, hogy: Málácháá, meg azt, hogy: Andaluchi- ijá! Mert helyesbítette a mi szavainkat, a magamét, meg egy doktor barátomét, akik beszállottunk az ő kis ekhós bér­kocsijába s egymás közt hangulattal di­csértük Andalúziát. Annak a szerelmes meleg Andaluzia tartománynak a szék­helye Malaga kikötőváros. A kocsisunk arab lehetett volna, ha nagyobb, erősebb legény lett volna; de a közt, a spanyol közt a kocsis is, a rend­őr is, a katona is jobbadán csenevész, hibásszemü, romlottfogu fiatalember szegény. Onnét lebbennek szét a világra pedig a démoni szép spanyol táncos­nők, Andalúziából. Az anyjuk volt gyö­nyörű, nem az apjuk. Az az andaluz'ai spanyol asszony nagyobb is, erősebb is, mint az ember. Az embere többet dol­gozik, hamarább lesorvadt. Az az egész mesés Andaluzia nagybirtokosok kezén van. I Láthattunk Malaga városában szép urifiukat, láthatunk hitvány kis szegény­asszonyokat, szegénylányokat, azok var­rodában dolgoznak, meg a kikötő rak­táraiban, a malagabort, a malagaszőlőt, mazsolát, narancsot, banánt csomagolják, szegezik a ládákba. De szép volt az a május reggel, m'kor a hajó a maiagai kikötőbe ért, de szép volt, istenem. Két nagy-nagy lakkos barna csónak jött a hajó elé, azokba szállottunk be mi utasok, azok vittek a móló lépcsője elé. Mintha nem is élet, mintha balettkép lett volna, olyan volt a szememben az a fe­lejthetetlen két csónak. Egyikben is, má­sikban is tizenkél-tizenkét gyönyörű kreol leányka ült, ők éveztek és énekel­tek. Nemzeti díszben voltak. Lángoló virágok voltak. Mind a két csónak köze­pén ott állott ugyanazon díszben egy magasfésüs, fehér csipkéskendős szenyó- ra. A városi táncosnő-képző növendékei voltak ezek a nyolc-tizenhat éves leány­kák, az a két szenyóra egy-egy mester- nőjük volt. Közeledtek és énekeltek a kislányok, azt h'ttem, álmodom, álmom­ban hallom. Mikor a hajó alá értek, fel­ugrottak, mind felkapott egy-egy kosár­kát az evezőpad alól, ez a kosárka teli volt szegfüvei, ügy futottak fel a lebo- csátott hágcsóra, minden utast lesegitet- tek a kezükkel, miután egy szál szegfűt tűztek a gomblyukába, illetve egy-egy kis csokrot adtak a leszálló hölgyeknek. — Siccol siccol ,r Azt teszi: tessék. Délután öt órára pedig a hajó népét meg'nvitáhták a Hotel Asturiasba, teára. Bemutatták a táncaikat, csupa vendég­szeretetből. Ezt a csoda kedves délutánt el se kezdem, rögtön kipottyan a könny a szememből. Egész Malaga csupa sötétpiros palo­tácska. A villamos pedig sötétkék. Nincs meg­állóhely. Ha le akar szállani valaki, megáll a kocsi; ha fel akar szállani va­laki, int, megáll a kocsi. " rA nagy utcákon vég'g állanak kétfe­löl a pálmafák. Tiszta fehérek a portól, amit az autók fölvernek. A kis kertek­ben citromfák, narancsfák állanak, meg banánfák. I Ebéd végével a pincérkisasszony óriási tálba szedte nekünk a banánt a fájáról. Nem tudom mitől lettem Utasabb, an­nak a friss banánnak az illatától-e vagy a fekete Lagrima Chrlstitől, amit csak pálinkáspohárból itatnak az emberrel. \ki egyszerűbb asszony, varr, horgol, helint munkál, az mind kin ül kisszé- - az utcán a ház előtt. A suszter is a n dolgozik, segéddel, inassal. A képeiket., q madárkalická'kat ki­akasztják a falra az utcára. Ez a rend Malagában. Aki asszony, leány bemegy a temp­lomba, a templomajtóban háromszögletű kis fehér csipkezsebkendőt tesz a hajára. Minden ablaknak erkélye van. Az er' kélyen olvassák a szenyórák, a szenyo- riták a regényt. Eltettem emlékbe egy amatőr-felvételt arról, a boldog maiagai napomról. Este­felé lekapott a doktorom, amint a mó­lón két legyezős, nagy fésűs, nevetős, kor­zózó szenyoritával próbálok valamilyen nyelven társalogni. Hátrább egy baszk- sipkás f'u áll, a cigaretta majd kiesik a szájából, úgy mulat rajtunk. Ez a két jókedvű bájos kisasszony. Meg az a cigar ettás fiú: kék szövet pa­pucs volt a lábán. Mindenkiért fáj a szivem, akit láttam életemben, életében. Szép Ernő. Olvassa el a Seherk areviz üvegen levő kis könyvecskét, látni fogja, hogy csak a* alaposan megtisztított bőr friss és szép, csak ez bir az egészséges szépség von­zóerejével. Seherk areviz tökéle­tesen megtisztítja a bort és az arcot ruganyossá, gyengéddé és rójy zsássá teszi. Üvegek é Lei 62,103,164, 300, 475 Eszmék és emberek nyüzsgése, kavargása, fantazmagóriái és humora a perpignani „vörös főhadiszálláson“. Perpignan, március hó. A keleti Pyreneuso-k departementjének prefektusi irodájában, Perp.gnanban: a viza- vim élénk szavakkal hadakozik a német pro­paganda ellen, amely a bolfcevista forrada­lom tűzhelyének akarja bélyegezni ezt a he­lyet. — Ha egyszer forradalom lör ki Francia- országban, — mondja — bizonyos, hogy nem innen lör ki. Nézze, az emberek itit kispolgárok, igazi francia gürcölök, irtóznak minden za­vartól és nyugtalanságtól. Szeretik a politi­kai dumát, 'beállítottságuk balolda1;, radiká­lis vagy ’szocialista: szívesen vitatkoznak — de nem kommunisták. A spanyol események miatt most nehéz a közigazgatás dolga, de egyúttal ez a legnyugodtabb és legjózanabb departement. Ebben a p llanatban nyilt az ajtó és egy férfi — külsőre olyan, mini Herriot — lé­pett a szobába. Kezében aktahalmaz. Nem Herriot volt, de olyan pályán működött, •amilyenen a mostani kamarai elnök — taní­tó volt. — Azt mondják, hogy nálunk forradalom készül, — fordult a helyettes prefektus a lá­togatóhoz — izgul miattunk a külföld. Bemutatta a kövér embert. Én azt az ön­kéntes toborzó trodát 'akartam látni, amely­ről anyi szó esik. Egyenesen meg is mond­tam. A jövevény először azt mondta, hogy az képtelenség —- olyasmi nem létezik. Csak egy ,,közjpont“ van. Egyébként üljünk össze egy kis poharazásra és beszéljük meg nyugodtan a dolgot. A fegyver is átjut Kimentünk az utcára. Uj barátom, valódi délfrancia, barátságosan belénk karolt. A nap úgy sütött, mint nyáron. — Beviszem a Conitin en-talba, — tudja’, mi az a Continental?... Derengett bennem valami emlék, hogy Perpignan szivében van valami központ, egy kávéház, ahol francia kommunisták és anarchisták talál­koznak spanyol milicistákkal, akik minden formalitás nélkül átjárnak a ha­táron. Különösen a gazdája nevezetes em­ber, a Pedro, öreg anarchista vagy kommu­nista harcos. Ebbe a kávéházba viitt a bará­tom. Viharosan üdvözölték, az öklök antifasiszta üdvözletre marlkolódtak, csakhamar ember- gyürü vette körül. Nyers és elszánt fickók, de nem valamennyien: a Front Populaire milltánsai, amely tudvalévőiéig 1 a legkülön­bözőbb elemekből áll: polgári intellektuelek- bőil, arisztokrata idealistákból, proletár osz­tályharcosokból, kispolgárokból, hivatásos forradalmárokból, radikális aggastyánokból és 'ifjú kommunistákból. Vezetőm persona grata volt a törzsvendégeknél. Asztalhoz ül­tünk, csakhamar megjelent Pedro is, a1 gazda. Minden vendégnek sipka ült .a fején, a leg­több bőrkabátot hordott, szörnyű dohány­füst tökölte meg a termet. A nyelvek megoldódtak és -Hamarosan megtudtam, hogy élénk határforgalom van í Franciaország és Vörös-Spanyolország közt. Naponta, néha kétszer is, tolják át. a hatá­ron egész rakományokban az élelmiszert, dohányt, sisakot, távcsöveiket, ruhaneműt, lakarót, párnákat. Fegyvert is? Minden va­lószínűség amellett szól, hogy a sok szeretetadomány közt fegyver is át­jut. Nem szükséges, hogy francia fegyver le­gyen. A francia vámtörvény nem ismer kü­lönösebb ellenőrzést az átmenő árukra. Pél­dául Belgiumiból érkeznek a lepecsételt lá­dák, ráütnek egy bélyeget, talán rá is néz­nek és a láda odaát van. Egyik szomszédunk a Continental-Bar asztalánál hunyorítva mondja: ( — Fegyverről nem tudok semmit, mert nem szabad tudnom... Ki áll a falhoz? Ekkor egy inte.lektuel elegyedett a beszél­getésünkbe. Baszk sipkája és bőrkabátja nem lejplezhetle el az eredetét: akadémiai növen­dék volt. Vigyázott szavainak választékos- 'ságára. Azt mondta: — Fegyverszállítással nem foglalkozunk, Franciaország kezdeményezte a be nem avat­kozást, e tekintetben nem segíthetjük spa­nyol elvt-ársainkat. De minden egyebet baráti szivvel és legbecsületesebb meggyőződéssel naponta küldünk nekik. Segítünk, ahol tu­dunk és büszkék vagyunk rá, hogy helyt- állhatunik a meggyőződésünkért. — De ha 'törvényerőre emelkedik az ön­kéntes küldési -tilalom? — ikérdeztem. — Akkor egyszerre megáll minden, le­gyen nyugodt. De mi. ahogy a kormány is kijelentette már, csak akikor emeljük jogér­vényre a 'törvényt, ha a 'többi állam is el­fogadja. Franciaországot nem lehet falhoz állítani. Azt hiszi, hogy meg fogjuk engedni, A fájdalmak kifárasziiák a szikét — Jaj! Á reuma összetörte csontjaimat ! — Egyetlen egy orvosság van ez ellen : reggel és este egy Carmol*)-os bedörzsölés. *) Carmol a legjobb bedörzsölőszer meg­hűlés és gripa, reumatikus fájdalmak és láz ellen. Ára üvegenként Lel 22. hogy Németország és Olaszország támogassa Francot, mi pedig karbatetj kézzel álljunk? — És mi lesz akkor a maguk bizottságai­ból és (központjaiból? — Becsukunk. A törvény mindenekfölött való és bármit mond is a külföldi saj:o: Franciaországban -tisztelni fogják a törvény:-. Az ember, aki igy beszélt, radikális meg­győződésű volr, amin-b az egész magatartá­sán -látszott. A nemzeti öntudat nemzetközi szolidaritással párosult benne, a törvénytisz­telet a népfront-harcosok segítésének vágyá­val. De a többi ember az asztalnál kevésbé képzett volt, kevésbé diplomati­kus és kevésbé törvénytisztelő. Egy vad arckifejezésü fekete alak, egy spa­nyol, trockist-ának hirdette magát. Blum ellen Az inleliek't-uelen kivü[ nem akadt senki, akiről el lehetne mondani, hogy Leon Blum pártján állana. Ellenkezőleg: nem egy keserű szava esetit a kritikának, sőt a felháborodás­nak a miniszterelnökkel szemben. — Mut akar? — mondta az egyik — Blum ■tulajdonképpen a másik táborból jött. Jó- napot', drága Schacht ur, hogy van, nuncius ur, menyegzői ajándék Juliánénak — gondol­ja, hogy Blum forradalmár? A trockijista az asztalra kopogott: — Mondom nektek, az egyetlen igazi for­radalmár Trockij, ő legalább tudja, mit akar. Az intellektuel, akiről később megtudtam, hogy a Front. Populaire párizsi főirodájának delegáltja és azzal a kényes misszióvá] bíz­ták meg, hogy Perţpignanban ,.a kormány által vállalt nemzetközi Iköte.ezettségekkel összhangban segítse a spanyol teslvéreket“, Uj poharak, uj nevek Uj poharak kerültek az asztalra. Bámula­tos dolgokat hallottam: 1 ámadták Largo Ca- btaillerót, Alvarez del Vayót, *az egész valen­ciai kormányt1, nem is szólva Azanáról, aki a Continental-Bar törzsvendégei számára nyilvánvalóan nulla. — Ezek akarnak forradalmárok lenni! — üvöltött az egyltk bőrkabátos •— Marhaság, marhaság! Azana, Girai, Del Vayo, valameny- nyi szemenszed-ett polgári ellenforradalmár, rendőrdemokrata, szociá'fasiszta1, rendjel- és cilindermajom! ; <*v Senki sem ütközött meg azon, hogy kül­földi van jelen. A Continental-Bar nemze'- közi, ez a találkozópontja a minden ország­ból a nemzetközi brigádba igyekvő önkén­teseknek. Németek, hollandok, svédek, ola­szok', irek jönnek. Megjelent a gazda és ka­talánul mondott valamit a jelenlevőknek. Bevezetett egy mellékszobába, ahol a poli­tikai üléseket szokták 'tartani. iSá,; — És hol vannak a robbanóanyagok, bom­bák és fegyverek? — kérdeztem félig tréfá­san, félig komolyan. Revolvert húzott- ki a zsebéből és az! mondta: — Itt'. Játékrevolver volt és Pedro örült a vicc­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents