Ellenzék, 1937. március (58. évfolyam, 50-74. szám)

1937-03-26 / 71. szám

193 7 március 2 6. •BEVBNZam IPAROSOK LAPJA A kisipar és a iogyasztókozöuség bőrért* Hetvenhat százalékkal drágult egy év alatt a nyersbőr A nyersbőrök hosszabb ideje tartó nagyarányú áremelkedése mindjobban erezteti hatását. A nyersbőrárakkal egy­idejűleg a készbőrárak is drágulnak- Ennek következtében természetesen a cipőárak is felemelkedtek, részben pedig közelebbről újabb áremelkedés várható. Mig a nyers marhabőr kilogramja 1935 novemberében 29 lej volt, ma már £1 lej. Az ebből készült felső zsíros bőr (bakkancsnak való) kilogramja 1935 no­vemberében 145 lej volt, most már 220 lej. Az áremelkedés a nyersbőrnél 70 százalékot, a készárunál 52 százalékot tesz ki. Ez a szokatlanul nagyarányú drágu lási folyamat a nagy cégeknek, gyáro­soknak és kereskedőknek busás nyere­séget jelent, mert általában nagy raktári készletekkel rendelkeztek, melyeket az áremelkedés idejében adtak el, a timár- ipart azonban alapjában renditette meg. A nyersbőriparban az áremelkedés ugyan összhangban van a nemzetközi piaci árakkal, azonban részben a hazai bőrgyárak éles versengésének a követ­kezménye. Ugyanis ezek a gyárak mini­den árat megadnak, csakhogy nyers- áruhoz juthassanak. Ennek az áldatlan állapotnak a kellemetlen következmé­nyei pedig elsősorban a kisiparos és a fogyasztó közönséget érintik. A Cíuj-1 Vezidégipari Munka­adók Szövetségének közgyűlése A Vendéglősök, Kávésok és Italmérők Cluj-i szindikátusa f. hó 23-án tartotta meg rendes évi közgyűlését a szindiká­tus helyiségében, Ehrlich Ernő ügyveze­tő elnök és Rotaru Joan diszelnök el­nöklete alatt. Gadaleanu Viktor titkár részletes beszá­molót tart a szindikátus mult évi műkö­déséről. Wlaszák Árpád pénztárnok a pénztári jelentést tette meg, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott és a felmentvényt megadta. Rotaru elnök bejelentette a vezetőség lemondását és a gyűlés további vezeté­sére Ciociu János korelnököt kérte fel. Ciociu János korelnök az alábbi ve­zetőségi listát ajánlja elfogadásra. Diszelnök Rolaru Joan, iigyv elnök Ehrlich Ernő, alelnökök: Kacsó Teodor és Moldovan Joan, pénztárnok Wla­szák Árpád, ellenőrök: Nagy Ferenc és Botoc Mihai, választmányi tagok: Cio­ciu Joan, Neisz Josif. Salamon Sándor, Scortescu Gheorghe, Borbáth Josif, An­toni Sándor, Nagy Miklós, Farkas Ba­lázs, Crăciun Gheorghe, Szilágyi Sándor, Klein Moise, Bichis Miklós, póttagok: Kálmán István, Gecse Ferenc, Marmor Menyhért, Maier Dumitru. A közgyűlés egyhangúlag elfogadja a fenti vezetőségi listát és a korelnök azt megválasztottnak jelentette ki. Rotaru elnök ezután átvette az elnök­séget és a szindikátus f. évi költségveté­sét terjesztette elő, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott ni mám uiGtm A f&gyveeels. visszanéznek Zilahy Lajos uj regénye diadalmasan te­tőzi be régebbi nagy alkotásait: (Két fogoly. Szökevény, Valamit visz a víz, Halálos ta­vasz, Lélek kialszik). Ez a könyve izgalma­san érdekes, gerincesen bátor a mindenelt- feteti mélyen emberi és magyar. A 340 ol­dalas könyv ára fűzve 132, kötve 17® lej az Ellenzék könyvosztályában. Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállít­juk. Kérje a köuyvttjdonságok iagytsaea jegyzékét, Szerkesztik: DR. VERESS ENDRE «8 MÁTRÁI JANOS. neitánuos adóbehajtást az adóhátralékok tincsét és Igazságos adókivetést kérnek a largoHnres-i kisiparosok Emlékirat az adóbehajtást túlkapások ellen TG.-MURES, március hó. Tg.-Muresen az utóbbi időben napról- napra előfordult, hogy a jogtalanul, túl magasan kivetett adó miatt, melyeket az iparosok semmiképpen sem tudtak meg­fizetni, elhurcolták adóhátralék fejében az iparos minden ingóságát s amit a tör­vény a leghatározottabban tilt, az iparo­sok szerszámait és gépeit is. Az adóvég- rehiajtási túlkapások ellen eddig egyé­nenként igyekeztek védekezni az iparo sok, azonban a panasz most már any- nyira általánossá vált, hogy az ipartes tőletek kérésére a Magyar Iparos Egye sülét memorandumban fordult a pénz ügy miniszterhez, pénzügy igazgatóság­hoz, a megye prefektusához és a város időközi bizottságának elnökéhez a jog talanságok sürgős megsemmisítése érdé kében. Az iparosság memorandumban sürgős intézkedést kér, hogy: „a helybeli pénz­ügyigazgatóság, illetve adóbehajtási alantasabb tisztviselői részéről nap-nap után tapasztalt törvénytelenségek azon nal szüli tettessenek be...“ kérik, hogy „ezek a szervek kizárólag a törvény szi­gorú betartása alapján dolgozzanak... ne történhessen meg, hogy kisiparosaink utolsó munkaszerszámát, utolsó bútor darabját és utolsó ruháját, sőt az iparo­saink műhelyében talált és munka alatt átló idegen anyagokat foglalják le és árverezzék el, a törvény határozott tiltó rendelkezése ellenére.‘‘ ,,Mi — folytatja a memorandum — természetesen állampolgári kötelezettség­nek tartjuk a megcsappant, sói legtöbb esetben teljesen meg is szűnt jövedel­münknek megfelelően kirótt adó fizeté­séi, azonban képtelenek vagyunk a lehe­tetlen kivetések miatt évről évre felgyűlt óriási adóhátralékaink kifizetésére, me­lyek meghaladják lehetőségeinket és fi­zetőképességeinket.“ Megállapítja u memorandum, hogy: utolsó munkaeszközünknek, gépeinknek cs ruhadarabjaitoknak a törvénytelen el­árverezése esetén nem tudják kifizetni önhibánkon kívül felgyűlt adóhátralé­kainkat s igy legfeljebb csak az követ­kezik be, hogy ezeknek a munkaeszkö­zöknek a hiányában teljesen tönkremen­ne, sem halnap, sem a jövőben többé nem leszünk fizetőképesek s igy a leg­jobb akarattal sem hidunk eleget tenni az állammal szembeni kötelességünk­nek. “ Végül sürgős intézkedést kérnek az iparosok, hogy szigorú revízió alá vé­tessenek a felgyűlt adóhátralékok, indo­kolt esetben töröltessenek azok s azután a tényleges, mai jövedelmeknek megfe­lelő adóval rovassanak meg, melynek alapján pontosan fogják fizetni az adó­kat. Az összes iparosok nevében az Ipar­testületek vezetői irták alá a memoran­dumot, melyben az éhenhalásra Ítélt iparosok százai kérnek sürgős jogorvos­latot. Megvan a remény rá, hogy a megye és város vezetői megértést fognak tanú­sítani az elkinzott iparosok jogos kéré­sével szemben és pártolni fogják ügyü­ket a felsőbb pénzügyi hatóságok előtt. Milyen okmányok szükségesek az iparos tanoncok beszegődtetéséhez A tanoncszerződések szabályozása a munkaügyi törvényben 1929-ben már megtörtént a modern elvek figyelembe vételével, azonban az uj törvény ezen rendelkezéseket hatályon kívül helyezte és a tanoncok jogi helyzetét az uj ipar- törvényben újra szabályozza. Ha tehál egy munkaadó szerződést köt tatoioncával, illetve a tanonc törvé­nyes képviselőjével, tudnia kell, hogy milyen okmány alapján kötheti meg azt 1 az uj törvény rendelkezései szerint. Ki tarthat tanoncot? A munkadónak elsősorban arról kell meggyőződést szereznie, hogy tarthat-e tatoioncot. 1. Tanoncot csak az szerződ­tethet, ak» kézmüiparosi mesterképzett­séggel bir, ha pedig ipara a kézműipar körét meghaladja, vagyis több mint 10 munkást alkalmaz, vagy 20-nál nagyobb lóerejü gépet használ, ha mestermüve- zetője van, ha maga nem .szakiparos. A tanoncszerződést csak azon szakmára kötheti meg, amelyre képzettsége van, tehát iparigazolványa szól 2. Fedhetet­len előélettel kell bírjon a mester. 3. Igazolnia kell, hogy nem áll gyámság alatt. 4. A mesternek legalább 25 éves életkort be kell töltenie. A törvény értel­mében, amennyiben a munkakamaránál a szerződést a mester benyújtja, mind­azon feltételeket hiteles okiratokkal iga­zolnia kell. Hogyan igazolja a kézmüiparos, hogy a törvényes feltételeknek eleget telt és hogyan szerzi meg ezen bizonyítványo­kat? 1. A kézmüiparos mesteri minőségét és az illető szakiparra vonatkozó képzetlsé gét a mesterkönyvvel, illetve az ipariga­zolvánnyal igazolja. A szerződéshez te­hát kiveszi az iparigazolványok hivata­los másolatát, illetve, ha iparigazolványa birtokában van, azt a közjegyzőnél le­másoltatja. 2. Születési bizonyítványát a születési lakhelye szerint illetékes anyakönyvi hivatalnál szerzi be. 3 Az áillampolgársági bizonyítványát csatolja hiteles másolatban. Ha ez nincs, igazol­ja ezt illetőségi bizonyítvánnyal, vagy azon kérvény számával, amelyet beadott az állampolgárságának elnyerése végett. 4. Az erkölcsi bizonyítványt a lakhelye szerint illetékes törvényszék ügyészi hi­vatalánál kell megszereznie. Ide kérvény adandó be, amelyre 8 lej okmány és 1 lej repülőbélyeg ragasztandó. A nyom­tatványt az illetékes ügyészi hivatalban megkaphatja és arra a kiállításkor 14 lej okmány, 2 lej repülőbélyeg és 2 lej igazságügyi bélyeg ragasztandó 5. Azt pedig, hogy nincs gyámság alatt, úgy igazolja, hogy a lakhelye szerint illeté­kes törvényszék árvaszéki hivatalához bead egy 2 lej okmány, i lej repülőbé­lyeggel ellátott kérvényt és személyi ada lainak felsorolásával kéri egy ilyen tar­talmú bizonyítvány kiállítását Magára a bizonyítványra 14 lej okmány, 2 lej repülő és 2 lej igazságügyi bélyeg ra­gasztandó fel. Ha ezen adatok együtt vannak, a maga részéről igazolta, hogv a szerződést a. törvény feltételei szerint megkötheti. Milyen okmányok szükségesek a tanoncoknak? A tanonccal a szerződés csak akkor köthető meg, ba ez is csatolja a követ­kező okmányokat: a) Születési bizonyit- i ványát, amelyet a születési helye sze- ■ í’jfjti anyakönyvi hivatal állit ki. b) Ál­lampolgársági bizonyítványát, vagy az ezt pótló illetőségi bizonyítványát, ha ál­lampolgársága nem volna c) Iskolai bi zonyitványát, amely szerint legalább ö elemit végzett, vagy ehelyett az iparfel­ügyelőség igazolványát, hogy az a szer­ződés megkötését megengedi kevesebb iskolai képzettséggel is. d) Orvosi bízó nyitványt hatósági orvostól, hogy a szakmára alkalmas és egészséges, e) Vé gül 30 lejes nyugtát a kerületi botegse- gélyzöpcnztártól Ha gyám köti meg a szerződést, úgy annak igazolnia kell, hogy jogosult a kiskorú helyében eljárni Ezek alapján a munkaügyi minisztérium által előirt formula alapján a szerződő felek a szer­ződést kiállítják és azt beterjesztik az il­letékes munkakamara ipari csoportjához beiktatás végett^. A szerződés-formulát a munkakamaráknál kaphatják meg az érdekeltek. Változatlanul tilos a nemes fémekkel való kereskedelem A Banca Naţionala felhívta az ilfov-i ügyészség figyelmét arra, hogy a régi aranyvásárlásokra vonatkozó hirdeté­sek a nemes fémek forgalmát szabályo zó törvény intézkedéseibe ütköznek, mi­vel a törvény kizárólag a Banca Naţio­nala nak biztosítja a nemes fémek for­galmazásának jogát. Az Ilfov-i törvény­szék mellett működő ügyészség magáé vá lette a jegykibocsátó intézet állás­pontját, sőt, még szigorúbban bírálja el a helyzetet, mint a Banca Naţionala. Az ügyészség ugyanis arra az álláspontra helyezkedik, hogy a hirdetésekkel nem csak a nemesfémek forgalmazását szabá­lyozó törvényt sértik meg, de a hirdeté sek sértik az uj büntető törvénykönyv­nek a törvények be nem tartására törté­nő izgatás ellen intézkedő szakaszait. A vádhatóság intézkedett, hogy a Banca Naţionala közben jöttével mindazon üz­leteket zárják be, amelyek nemes fémek­kel kereskednek. Vendégiparosok figyelmébe. I. A Mon. Oh'cial f. hó x7-i, 66. számában megjelent 'törvénnyel a Nemzeti repülő alapra vonat­kozó törvény módosítva lett. Ezen módosí­tás folytán a szállodások és vendéglősök kö­telesek a 20—99 lejes értékű szái odai vagy vendéglői fizetési cédulákra (nota de plată) T lejes repülőbéJyegct tenni, mig a ioo-ló io.ooo lej értékűre, úgy mint eddig z lejes bélyeg ragasztandó. Midőn ezen rendelkezé­seké: tudomásukra hozzuk, kérjük azok pon­tos teljesítését, mert áthágás esetén a legki­sebb birság 2000 lej. II. Zenék lokálok tu!aj- donosainak pedig felhívjuk figyelmét a f. hó 20-1, 66. számú Mon. Oboáiban megjelent a színházakra vonatkozó törvény azon ren­delkezésére, hogy csak azon zenészek fogad hatók, türhetők a lokálokban zenélni, kik a zenészek szindikátusa álca| kibocsátott szabad­foglalkozású könyvecskével vannak ellátva Ezen rendelkezés nem teljesítése, súlyos bír­ságot von maga után. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg- választékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyA osztályában, Cluj. Piaţa Unirii. CONTINENTAL SZÁLLODA (Budapest, VII., Dohány - utca 42.) A főváros középpontjá­ban, mindenhez közel. 100 szoba Hideg-meleg viz, köz­ponti fűtés, garázs a házban. Kitűnő étterem' Szolid árak, figyelmes kiszolgáló;­Finom családi szálló

Next

/
Thumbnails
Contents