Ellenzék, 1937. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-08 / 5. szám
7*37 fan air 8. V LL'fíff Z ű K 3 Bucurestiben befejezett ténynek tartják, hogy január 18-áig kormányválság lesz LfcHfüÄ ,4 Beavatott politikai körök szerint előbb választási kormány alakulna, a választások lezaj á a után lorgával az élen tekintéiykormány venné át a kormányzást. - Mihalache és Goga pártja kimarad az uj kormányból?--- I ■ ■ ——— m m Pan Haíípat íevétffák es Basarabia! tagozat élérői Politikai körökben a kormány lemondásának idejét találgatják. Egyesek szerint a költségvetés megszavazása után, mások szerint viszont még a par= lament megnyitása előtt következik be az ellenzék által annyira várt piS = lanat, mert a hosszú időre szóló költségvetésnek az eljövendő kormány programját kell szolgálnia. Erre mutat, hogy a liberális párt választást előkészítő népgyiilések rendezését tervezi az^országban. Rucuresti-i lapok jelentése szerint átmeneti célt szolgáló, úgynevezett „választási kormány“ következik, mely után „koncentrációs kormány“ alakul a képviselők többségének támogatásával. A nemzeti-parasztpárt és nemzeti kereszténypárt részéről nagy erőfeszítések várhatók a reájuk nézve sérelmes kibontakozási tervek ellensúlyozására. A Lv 1 szeriní e hó élőit lemond a kormány BUCUREŞTI, január 7. Kormánykörökben -napok óta élénk tanácskozások indultak. A Lupta jelentése szerint vállozhatatlan már a kormány távozása, melynek pontos idejét még a parlament kapuinak megnyílta, tehát január 18. előtt közük az or- száiggall. Politikai körökben — írja a lap — Öt'e'sége JI, Károly király újévi beszédét kommentálják, mely egyedül a jövő kormányává] foglalkozott. Visszaemlékeznek Tătăresc u miniszterelnök mult év augusztus 29-én tett kijelentésére, mely szerint a ftibe- rálispárbÜ unalom utolsó fejezetéhez jutóit. ■Ez a fejezet pedig 5—7 hónapnál tovább nem tarthat. Január hó tehát a miniszter- elnök kijelentése szerint is a fejezet végét hozza. Kormánykörökben az uj állami költségvetés összeállításának és megszavazásának kérdésével foglalkoznak. Ellenzéki körök véleménye szerint az állami költ ségve ti es mindig az illető kormány terveit tükrözi vissza s mert 1937—1938. évekre szóló kőlt- ségvetésiről van szó. nem hiszik, hogy ezt a lemondani készülő Tatarescu-kormány megszavaztassa. Nem tartják tehát kizártnak, hogy a kormány még január IS. előtt benyújtja lemondását. Az uj kormány — írja a Lupta — mely áprilisban kerülne hatalomra, a liberálisok által megszavazott költségvetéshez lenne kötve is nem 'valósi'tihatn í meg programját. A kö’tségvetés megszavazása tehát azt jelentené, hogy Tatarescu őszig marad kormányon. Politikai körökben kiváncsiam várják, hogy Garam fit légügyi és tengerészeti miniszter lemondása folytán sor kerül-e a kormány 'kiegészítésére. Ennek megtörténte a kormány- nyál szemben a legfelsőbb bizalom megújítását bizonyítaná. Választási előkészületeket tesz a liberális párt A politikai vakáció befejezése után a liberális párt választási előkészítő népgyülé- seket tart az országban. Kormányfcöirökben — árja a Gazeta — biztosra veszik, hogy a kormány a parlamenti ülésszak befejezése után nyomban lemond, kiírják az uj választásokat, mélyet „tekintély-politikusokkal“ az élén választási kormány fog levezetni. A választások befejezsée után aztán annak ön nem ismerte eddig saţâi háfái! Nem láthatta, mert az évek óta fejlesztett mészszappan ezt nem engedie. Az uj irány u. szzppím- és tugmenies — ADA — az első mosás után bemutatja Önnek az Ön igazi haját! Lágy, dús, omlós, szintéit, korpa- és mész-szappanmeníes lesz. ADA gyirsborotvaszappasmal egy perces szappanozás után borotválkozhat ! Bőre utána b rsonysima marad eredményéhez képest „nemzeti egység“ kormánya alakul a képviselők széleskörű támogatásával. Az Epoca azzal erősiti meg a hirt, hogy a nemzeti-parasztpárt és nemzeti kereszténypárt nagy erőfeszítésük ellenére sem kerülhetnek fiatalomra. Az • előbbi sor altban — Írja a lap — nagy a széthúzás, Gogának pedig nem érkezett el az órája.“ Ezek után meglátjuk, ki kerül uralomra. Vaida kijelentette Cin jón. hogy a koncentrációs kormányt éppúgy megilleti a szavazatok 40 százalékos „hozománya“, mint bármely kormányra került pártot, így most már egyedüli a.z a kérdés: kivel kerül) hatalomra, Amennyiben a koncentráció nem sikerülne, az Epoca uj T ataresc u - kormán y t jósol az országnak. lorrga-kormány következne? Nemzeti keresztény párti körök véleménye szerint a liberális párton tapasztalható derűlátás súlyos válságot takar. A „Porunca Vremii“ jelentése szerint lappangó bizalmi válságról van szó. Tătărescut — írja a lap — közömbösen hagyja ez a körülmény, mert felfogása szerint teljesen mindegy, hogy most, vagy néhány hónap múlva távozik a hatalomról. Ily körülményiek közötti ismét aiktuá'lis a hatalom átvétele. Jobboldali körök véleménye szerint Torga- kormány következik valamely formában. Oly együttműködésről van szó, melyre Vaida célzott Ctuj-i újévi beszédében, melyen sok tekintetben meglátszott Iorga felfogása. Az „Ordinea“ jelentése szerint Áverésen, Vaida és Miromesou személyében három helyetlesminiszíerelaiöke lesz a Iorga- kormánynak. Levált iák Pan Halipala Basarabia! tagozat éléről BUCUREŞTI, január 7. A nemzeti-parasztpárthoz tartozó egyetemi tanárok bizalmas megbeszélést tartottak Bucureşti hea annak a népgyülésnek előkészítése céljából, melynek az ifjúság uj útra terelésének népszerűsítése a célja. Ugyanakkor a párt többi vezetőtagjai is fontos megbeszéléseket folytatnak egymással, A „Gazeta“ jelentése szerint Pan Halipa volt minisztert a Basa rab'a-i tagozat éléről leváltják. «a —török DüSB'daneMai e^yez^iíény VARSÓ, január 7. A Havas távirati iroda jelentése szerint Törökország és Lengyelország között egyezmény jött létre a Dardanellák használatára vonatkozóan. Az egvez- mény utján Lengyelország ugyanolyan jogokhoz jutott, mint a montreuxi egyezményt aláiró hatalmak. Vizkereszt ünnepe Cl újon Vizkereszt ünnepét Glujon 'is a hagyományos fénnyel ünnepel ték meg. A vrzszen bélés a Da vila-sziLmh á z mellett a Szamos partján íölyt le, ahol a felállított díszsátorban Colan püspök, valamint a polgári és 'katonai előke- iőségek foglaltak helyet. A Szamos partján jégből keresztet emeltek, majd a jégen vágott léken bedobták a fakeresztet. Ebben a pillanatban a Fellegváron megszólaltak az ágyuk és huszonegy ágyulövés adta tudtuk a városnak, hogy a vizszentelési ünnepségek megkezdődtek. A szentelési ünnepség után megindult visszafelé a körmenet, melynek élén Colan püspök, Florescu tábornok és Dunca vármegyei prefektus haladtak. A Cercul Militar előtti gyalogjárón fenntartott helyen helyet foglaltak az ünnepségen résztvevő katonai és polgári előkelőségek, akik előtt elvonultak az ünnepségen résztvevő katonai csapattestek. Az ünnepség ezzel véget is ért. Az eddigi szokástól eltérően, az ünnepségre az egyes kerületek görögkeleti hívei most nem a katedrálistói, hanem saját templomaikból vonultak fel a vizkeresztelés színhelyére. A Szamos partján lezajlott viz- kereszfelesi ünnepséget megelőzően a katedráiéiban Colan püspök mondott nagy segédlettel misét. Hasonló istentiszteletek voltak ebben az időben a többi görögkeleti és görög katolikus templomokban is. A görög katolikusok az Eminescu-utca végén levő szamosparti részen tartották meg a vizszen- telést. piegnyugtaíá kijelentések az állampolgársági listák felülvizsgálása ügyében CLUJj január 7. I .Amióta Hertz Márton Bucuresti-i könyvkereskedő-cég főnökét román állampolgárságától megfosztották és amióta a parlament egy részének kérésére a kormány az állampolgárok névjegyzékének felülvizsgálatát rendelte el, állandó izgalomban él az ország népe, mert egyesek attól rettegnek, hogy ez a felülvizsgálat nem 'lesz elég tárgyilagos és azt bizonyos egyéni szempontok szerint hajtják majd végre. Fokozza a riadalmat az is, hogy a legutóbbi híradások szerint a belügyminiszter hétfőn titkos utasitásdkat küldött a prefektusoknak. akikkel közölte azokat az irányelveket, mezeknek alapján a revíziót majd végre kell hajtani. A beliigyminiszter utasítása alapján a prefektusok a mai napon értekezletre hívják össze megyéiknek azokat a hatóság? közegeit, akiknek a felülvizsgálatot végre kell hajtaniok. Clujon is sokan aggódnak az állam- polgári névjegyzékek felülvizsgálása miatt, nem mintha csalárd utón jutottak volna ahoz, hanem azért, mert nem tudják, hogy ez a revízió nem lesz-e kellemetlen azokra nézve is, akiknek állam- polgárságát már legfelsőbb birói fórumok is véglegesnek ismerték el. Hogy ezt az aggodalmat eloszlassuk és a helyzetről megnyugtató felvilágosításokat kapjunk, tegnap felkerestük hiva- \ tatában Ivan Gheorghe városi tanácsost, j az állampolgári hivatal vezetőjét, akitől ; aziránt érdeklődtünk, vájjon a felülvizsgálat irányelvére vonatkozólag kaptak-e már utasításokat. Kérésünkre elmondta Ivan tanácsos, hogy még semmilyen rendelkezést nem kaptak, de ettől függetlenül az a véleménye, hogy Clujon bármilyen rendelkezés is érkezik, az állampolgári listákon nem fog történni lényegesebb változás. Clujon 37 ezer családfő szerepel az állampolgárok névjegyzékében. Ezek mind törvényes utón jutottak állampolgári jogaikhoz. Azoknak állampolgárságát, akik a névjegyzék összeállítása uián jelentkeztek, birói fórumok ismerték el s ezeknek határozatát közigazgatási utón nem lehet megváltoztatni. Mindössze 20—25 olyan eset van, ahol az állampolgári jog vitatható. Ezekben az esetekben is nehéz az állampolgári jog megvonása, minthogy annakidején az állampolgári jog elismerése vitás esetekben a városvezetők belátására volt bízva és a városvezetők ezzel a joggal egyetlen esetben sem éltek vissza, sőt a legszigorúbb szempontok szerint bírálták el az állampolgári jog megadását. Ennyit mondott Ivan tanácsos akkor, amikor a belügyminiszter utasítása még nem érkezett meg városunkba; lehet, hogy a titkos utasítás más szempontok szerint bírálja el a tényleges helyzetet. A közönségnek nem lehet kifogása az ellen, hogy töröljék azokat, akik csalárd utón jutottak állampolgárságukhoz, bízik azonban abban, hogy az állampolgári névjegyzékek felülvizsgálatának nem lesz zaklató jellege és nem történik semmi báníódása azoknak, akik jogosan szerezték meg, különben is a nagy rostálás már az állampolgári névjegyzék összeállításánál megtörtént, amikor egyszerű apokrif és rosszindulatú feljelentésre ezrek és ezrek jogál tették vitássá és csak a bíróságok állapították meg jogaikat. Az állampolgári névjegyzékek felülvizsgálatáról azt a reményt is lehet meríteni, hogy most már a kormány végleg tisztázni akarja az ország lakosságának állampolgári jogait. Ha a kormányt az igazságosság szempontjai vezérlik ebben a munkájában, akkor nem csakhogy meg kell fossza azokat, akik érdemtelenek erre, hanem meg kell adja azoknak a tízezreknek is, akik önhibájukon kívül még eddig nem szerezhették meg állampolgárságukat