Ellenzék, 1937. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-17 / 13. szám
j/937 január 17. ellenzik ll Vasárnapi levél Írja : ZÁGONI DEZSŐ Minden a föld Azt mondja neJíein valamelyik «te az egyik fiatal kollégáin, aki csak nemrég nősült: — A tavasszal hazamegyek. Eladom azt a pár hold földet, meg a házam, amit örököltem, s itt valahol a környéken veszek helyette másikat. Ránéztem. Nagy tüzes szeme bei évi Hant a mondás nagyszerűségébe s hogy belőlem a folytatást is kiolvashatta, igy fejezte be: — Szeretem az újságírást. Több ez, mint szeretet. Talán maga az imádkozás. De azért mean tudok meglenni föld nélkül. fivről- évre érzem, hegy minden a föld. Maga a megtestesült függ tlenség. Amire mindig vágytam, s amiről sohse tudnék lemondani A szerkesztőségi szobában ketten voltunk s hirtelen arra gondoltam, hogy milyen kár. Mennyire sajnálom, hogy nem többen hálották ezt a kitörést s ezt a szent és örök igazságot, hogy „minden a föld", „a f üggetí f nség, amire mindig vágytam...“, ..... amiről sohse tudnék lemondani.“ A nagy csendben, amely megülte a szobát — nem hatottak sem nagyképűségnek, még kevésbbé fiatalos nagyotmondásnak az elhangzott szavak. Nekem mondta, aki jól ismertem, s akitől talán tanácsot is várt. De ahogy' mondta, volt benne valami nagyszerű, valami ősi, valami paraszti, nagy, megingathatatlan hit a földben, a függetlenségben. S ahogy néztem, eszembe jutott térben is, időben is messze egy másik i átéllek tue!, az együk kedves barátom. A neve nem fontos. Egy a sok közül, aki szintén ős. i ajándékaként hordozza magával a főidnek és a függetlenségnek rajongó szeretetét. Eszembe jutott, ott voltam nála, szőkébb pátriámban és eszembe jutott az a virágfakasztó áprilisi délután, amikor ott álltunk a barátom kertjében. S rajongó fiatal kollégámnak szinte válaszképen elmondtam ennek az áprilisi délutáninak történetét, így: Meleg dő tavaszi délután volt. A nap be- »rsmyczía a virágba borult gyümölcsfákat, teliszórta arany sugarával a veteményes kertet és ievegőiakaró formájában ránk terítette a meleget. Apri’is volt, s bizony — mi tagadás — jól esc-tt ez a meleg. —- Nézd, — kezdte a barátom s rámuta- íot egy előttünk elnyúló lapos törpe fára. — Öt éves ez a fa, öt éves, teli virággal. Ahogy mondta, felcsillant a szeme. Aztán folytatta. Elmondta, hogy bár kis Szetésü tisztviselő, de minden, amit itt látok, a ház, istálló, a kert, a fák, a kerítés, minden, de minden az ő két keze munkájának eredmény-. Elmondta, hogy alig várja. megszabaduljon a hivatalától és hazajöjjön, ide ki, messze az, emberektől. — Itt élek én igazán emberi éklet. Ili hinni. Messze a lármás várostól, messze az emberektől. Erős két karját vízszintesen kivágta s egy pillanatra olyan volt, mint a megdioső- ült, diadalmas, élő Krisztus. belenézett a napba. Büszkén. Bátran. — Ez az igazi élet — mondta. — Kinn élni a természetben. Élni és do’gozni és szeretni mindazt, ami itl él. Szeretni a földet. ami maga az erő, az élet, a független ség. Ránéztem, Nagy domború mellével ngy állt a leom'ó napsugárban, mint egy bronzba öntött szobor. Teli erővel hittel,' akarattal. Vártam, hadd szólaljon meg. Vétek lett volDa megzavarni. Lassan megmozdult. Fe.ém, Rátette két kezét két váiiamra és ezt mondta: — fin mondom neked, hogy minden a föld. Mir den. — Lobet, — h agyiam rá. — Nean lehet — mondta keményen, — de igy' von. Minden a föld. Látod én is ennek a földnek köszönhetem, hogy vagyok, hegy élek, hogy dolgozhatom, hrgy boldog vagyok, mert — független vagyok. Leültünk az egyik kerti padra. ő meg folytatta: Egyet’en megoldás a mai kétségbeesett ir.te U khieT' k részére, ha visszatérnek a ; óidhoz. Ahogy' én is. Mert az a pár ezer kJ* minden hónapiban nngynehezen megszereztem, talán csak arra lett Volna jó, hogy egykét évtized múlva — ha ugyan addig még éltem volna — megvegyem magamnak a koporsót. De én n m igy gondoltain. Megszólalt bennem a rég eltávozott paraszti ősöm lelke, s én eladtam, amim volt, bútorokat, szőnyegeket, minden egyéb limlomot s megvettem ezt a kis házhelyet. Ezt rá! S szétmutatíptt körülöttünk. — Hogy' szeretem és hogy ragaszkodom ehhez, amit itt látsz. Mrrt szeretni, ragaszkodni kell ahhoz, ami él, amiben az van, ami bennem, ami benned, ami ebben a fűszálban is beiiiie van: maga az Isten, Csupa hit, rajongás, melegség áradt ki belőe, amikor beszélt. — Már gyermekkoromban ilyen voltam. Csak az érdekelt, amiben élet van. Én ma is megfordulok, ha egy szép ló elvágtat mellettem, de hidegen hagy a legszebb gépkocsi Ls. Megbámulom, de nem érzem meg. Engem nem a gép, de az élet, a lélek izgat. Ránéztem. — A leiek? — Az — üti rá szóval. — A lélek. Mert tudd meg, hogy lélek van mindenben, ami nő, ami erősödik, ami újból fakad, ami tavasz-nőként felé-led. De lélek van esősorban abban, ami ezekbe adja, leheli, ojtja bale a lelket: lélek van magába \ a földben. A földijén, amely belém ojto-tta kitörölhetetlenül az emberi vágyak legmagasabbját, a függetlenséget. Hittel, meggyőző erővel folyatta: — Átütöm, hogy lélek van a földben. Amely ma és nekünk minden. Nekünk ma- , gyár inteüektueloknek, akik, — vissza kell menekülnünk a földi:(íz. Elhallgatott, A fáradt napsugárban kis méhecskék szól tak virágról-virágra. A lelkem teli volt a rázúdult szavak melegétől fis sohse felejtem el ezí az áprilisi délutánt. * így' én, a fiatal kollégámnak, aki a napokban tisztára ösztönösen, újból felém dobta ezt a két szót: föld, függetlenség. Aztán órákon át folyt a beszélgetés kettőnk között arról, hogy ' életünkben mennyire is fontos tényező ez az elhagyott, otthagy ott, megvetett föld ... Mert bizony sokunk otthagyta, sokunk elhagyta, és sokunk megvetette, Pedig nincs más hátra, mint bűnbánóan visszaíróneked:jünk hozzá. Hegy megéljünk, hogy' újból független ember kké tudjunk válni. Tehát vissza a földhöz. Vissza mindenkinek, »ki elszakadt tőle és aki ma kenyér és munka nélkül áll. De vissza aimak a magyar ’ ' intellektuelnek, amelyik származásánál ösztönös érzékénél fogva még nem szakadt el teljesen az anyaföldtől. Ezek között az intellektuclck között is azonban elsősorban vissza a földhöz az a fiatal intellektuel magyar nemzedék, amelyiknek luasszu ideig még kilátása sincs ahhoz, hogy bármiféle munkához jusson. A kérdés gyakorlati megoldására sem ez a hely, sem ez a fonna nem alkalmas. Hála Is teltnek van már nekünk nem egy olyan kisebbségi szervünk, amely erre a kérdésre a gyakorlatban választ tud adni. Csak akarni kell — s sietni. Sietni különösen azért, hogy azt a ' magyar nemzedéket, amely zsebében egy két diplomával, tökéletes felkészültséggel lépne bt* a magyar kisebbségi é’et munkásainak sorába —- el ne íártorodjék. Mert hiába minden felkészültség, hiába simulnak egymás mellé a diplomák, ha kenyér nincs, h» munka nincs, még a legszentebb nemzeti érzéstől átitatott fiatal lelkek is megtorpannak s aztán eltévo- ’yednek. Nem tekintve tehát a kérdés gazdasági oldalát, nemzetei lkai szempontból is még inkább foglalkoznia kellene mindenkinek, aki ma életünkben vezetést vállalt, a kérdéssel. A ,,mindjein a föld“, a „vissza a fö’dhöz“ problémája ma életünk legfontosabb problémája. Éppen ezért a kérdés megoldását sem elhamarkodnunk, de időben eltaktikáznunk sem lehet, ös-sz? kellene ülni mindazoknak, akik haló tényezők és tervszerű, részletes módszert kellene kidolgozniuk: míképen lehetne munkát adni azoknak, akik lelkileg és testileg erősek, de akiket a könyörtelen sors tétlenségre kárhoztatott. Természetesen nem elméleti megállapitá- sekat és útmutatásokat várunk, hanem gyakorlati mego'dásekat. ügy képzeljük, hogy a „minden a fö d“ és a „vissza a földhöz“ gondolat igazságának megállapítása után Előzze meg a fertőzést, védekezzen a nátha, hu lés, náthaláz és hörghurut ellen, kérjen mindig VALDÄ pasztillát eredeti dobozban 1-m intellektueljeickuek módot és alkalmat is adnának arra, hogy a gondolat igazát ők maguk is meg'ássák és felismerjék. Tehát a városi embert meg kellem' tanítani arra, hogy azon a kis területen, ami lyen háza és kertje van, hozzáértő munkával és szorgalommal annyit termelhet, amennyi háztartásához szükséges. Gazdasági egyleteinknek ki kell me terjeszkednie munkájában arra a területre is, ame'y városokban éppen a konyhakertészet, virágkertészet megtanítását tűzné ki célul. Mindezek azonban már részletkérdések. De mivel éppen ezek a részletkérdések a legfontosabbak, várjuk azt, hegy a magyarság vezetői végre az uíoisó órában igyekeznek megmenteni azt. amit lehet s amit kell: a magára hagyott magyar iideLcktueicket és a támasz nélkül ailó intellektuel magyar if júságot. i A fö’d volt mindig az, amely berniünket eltartott — ha szerettük. A föld keli!, hogy legyen most is eltartónk — ha újból visszatérünk hozzá. EGÉSZEN helyénvalónak találjak, hogy az emberek minden elképzelhető módon védik azt a terepet, vagy intézményt, vagy rendszert, vagy más forrást, mely minél kényelmesebb és nyugodtabb megélhetésüket biztosítja; legyen az igénytelen tűzhely, néhány lánc földecs- ke, fejőstehén, vagy jól kiszámított nyereség. De egy annyi erkölcsi kötelezettség mindnyájunkat terhel, hogy az eszközök kiválogatásában valamennyire körültekintők legyünk, tudván, hogy a különböző módszerek akárhányszor egymással ellenkező eredményeket szülnek. Egyenesen imponáló az a kivételes erély, mellyel az Egyesült-Államok gyárai és vállalatai félmillió dollár értékben vásárolnak könnyfakasztó gázt, hogy azzal törjék le a sztrájkolókat. Ám elismerésünk meghatványozódna, ha azzal a te- méntelen pénzzel nem fakasztanának újabb könnyeket, hanem a meglevőket törülnék le. * NEM UJ dolog annak a kérdésnek a hány- torgatisa, hogy’ hány évvel legyen fiatalabb a feleség a férjénél. A megver, üh tapasztalatok hdmi szabályokat öntöttek ércbe, melyeket finom számításokkal tetszetős egyenlete" kel próbálnak igazolni, de a szeszélyes kedvű nagy Ismeretlen hol itt dönti halomra a számokahol ott borítja fel az egyensúlyt. Száz szónak is egy a vége: a nő kedvességévé/1, gondosságával a házát otthonná varázsló művészetével, egyéniségének pótolhatatlan bájával egyszóval: a gyengébb erejével legyen fiatalabb; — a férfi udvariasságával, védelmével, i ét fenn tartó munkájával], más szóval: az erősebb gyöngédségével legyen öregebb. De feltétlenül egyidősek legyenek: « hűséges szere étben. Ez zz igaz? egyenlet, melyet lo- garilhmus nélkül is meg lehet fejteni. * NEHÉZ, nagyon nehéz némely bírósági keletre pontot tenni. Nehéz a bíróknak is, ment sok paragrafus után tke'l igazodniok, de még nehezebb ,a lelkiLsmeretnek, mert annak csak ógyszakas-zoi törvénye van. — A gép- irókrsasszony elvesz.ette állását, mert nem volt ereje lemásolni egy válóper förtelmes akták. Nem bírta ki annak az erkölcsi fertőnek dögfetes bűzét, mely megejtő, éhes vigyorgással feléje csapott. Ám az üzletnek semmi köze a kisasszony gyenge természetéhez, eltekintve attól, hogy az ilyen magatartás 1937-ben vagy képmutatist rejteget vagy ostobaságot árul el. Rábólintok, hogy mindez igaz lehet és én mégis, — ha annak a pernyertes ügyvédnek a helyében lettem volna — nem adtam volna ilyen aktát olyan leány kezébe. Könnyű az asztal meálett pré- d kációt irni — gondö hatja az ügyvéd ur — s ebben is igazat keli adnom neki. Mert lám a jóizlés nem engedi meg, — amint a tapintatos ügyvéd ur mondja —, hogy két „társaság-bek“ virtuóz pestis es titkát idegen máso'ó irodák martalékául dobjuk. Elllenben úgy látszik, azt megengedi, hogy egy, a szennytől ösztönösen irtózó Hánynak a lelkét rákos daganatokkal cifrázzuk ki. S ebben is lehet valami elfogadható. Emict estük jeli ént éktelen belső elváltozásról lehet szó, me'y a mai leánynak nem is áll olyan rosszul; — de amott nemcsak ketten, hanem velük épületes kapcsokban ki tudja, hányán takargatják a fes> fleű&ségből kirakott piramisokat?... Hát igen, könnyű a szőrszálhasogatás, de higyják el Doktor urak, — másfelől olyan nehéz napirendre térni egy gyámoltalan leánynak bírói pecséttel vesztésre ítélt ügye felett, akinek ebben az egyenlőben harcban egyetlen divatja mult, berozisdísodott, kicsorbultt, ártail- matlan fegyvere volt: — a tisztasága. * AKIK még nem tudják. azoknak egy kis késéssel hírül adom, (én is csak most tudtam meg), hogy az Antonius felesége Cicerónak — nem az élőnek, hanem csak a halottnak — a nyelvét tűvel szúrta át. A hagyomány azt farija, hogy ez a szokatlan bosszuállás irigység müve volt, amennyiben Cicero bőbeszédűbbnek bizonyult, mint Antoniusné őkegyelmessége. A bevett tapasztalat nem engedi, hogy ilyen ráifogásnak hitelt adjunk, de annál elfogadhatóbb az a feltevés, hogy a hires szónok a Nagyasszonynak valami olyan titkát beszélhette ki. melynek a szellőztetése nem volt kívánatos. Omikron. Harmincnégy évet késett szere ms Mint valami szentimentális románc, úgy hangzik ez a francia lapokban sokat szereplő szerelmi történet, amely 36 év elteltével jutott szomorú befejezéshez. Egy párisi magasállásu köztisztviselő felesége, aki azóta nagymama is lett, nemrégen egy levelet kapott, amely különös emlékeket ébresztett fel szivében. Egy régen ismert és sokat olvasott kézírás elfakult vonalai néztek reá a sárguló levél papirosról és mikor belső remegés közben a levelet felbontotta és rajta az 1902 julius 7-iki dátumot meglátta, azt hitte, hogy álmodik. Valami különös véletlen folytán a levél 36 évig utazott Tóul óntól Párisiig. Az őszhaju nagymama könnyes szemekkel olvasta a levelet, amelynek feladása idejében 23 éves leány volt. Hajdani vőlegényének, egy fiatal tenyerésztisztnek szenvedélyes hangú szerelmes levele volt ez, akivel akkoriban összekülönbözött. Gaston Moireau, <xz egykori vőlegény adott okot menyasszonya féltékenységére akkoriban, ak[ Toulonban állomásozott, Gaston Moireau két éve volt már ekkor Adélé D.-nek, egy párisi gyáros leányának a vőlegénye. Adélé névtelen levelekből értesült, hogy vőlegénye igen hevesen udvarol egy touloni színtársulat szubrettjének. Adélé azonnal Toulonba utazott és heves összetűzése volt vőlegényével, amikor is a vita hevében felbontották eljegyzésüket és a lány Parisba tért visz- sza. Adélé azonban napról-napra vágyakozva várta, hogy vőlegénye bocsánatot kérjen tőle, levél azonban nem érkezett... Lassan tehát ö is belenyugodott, hogy eljegyzésük felbomlott és igyekzett elfelejteni szerelmesét. Gaston Moireau, akinek levele most előkerült, menyasszonya elutazása után azonnal belátta hibáját és bocsánatkérő levélben újra megkérte a kezét. Mivel azonban a levél valamely postaszekrény sarkában megakadhatott és igy menyasszonyától választ nem kei pék ott, büszkesége titotta, hagy ismételten közeledjék Tragikus véletlenen mult tehát, hogy o fiatalok ismét megtalálják egymást. Ä: évek pedig múltak. Adélé egy fiatal tisztviselővel jegyezte el magát, aki később ragyogó karriert futott be. A világháború alatt iádig arról értesült, hogy hajdani vőlegénye, akiről már másfél évtizede semmit st m hallott, egy tengeralattjáró elsülyedésekor lelte halálát
