Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)
1936-12-25 / 299. szám
io 'fí i: CBNZ ÉK IV3 6 d ece m b er 2 3. ŐSZI RÜGYEK Kapható gyógyszertárukban és drogériákban. Messzire sárgá'.llottt a .szőlő mintha a nyári aranynap folyatta volna tékér a hegyoldalra. A gyümölcsfák lombját már letépte az ősz, irt-ott ogy-egy hala Ina - vált Ilevél az ágak végen forgatja még tányérját a sapp.uk napfényben. Vékony hajtások derekára kötözött, száraz, levelet, jövő évi hernyólakásst hintázcat a szól, igénynelküli peoeólec most a gyümöleskertész tavaszra ellett bosszúsága. Vadruca csapat, húzott el a falu lelett. Egyik este a vad libák egesz tömege vonullt a magasság utam, nem itámadt porfelhő utánuk, a levegőég világszóles utai n tel lett, égi háziasszonyok bosszantására nent szálil be por az ablakon, itovakibbenő madárcsapatok hangtal.utsiga láthatatlan hang’le- meztüvel csupán a lelkűnkben karcol Itániatl- melódiát. Az ősz, csalafinta orvvadászként, vaikamfllyik leohdyéről, minden évben szi- vünkbelövl fájdalomébresztő nyilát. Bármennyire kerüljük, reánk talál valahol a her- vadís, az elmúlás fájó gondolata. Ilyenkor mintha a reménytelenség ollója nyirbálná életünk örömduzzasztotta bajit ásást. Csak Both Farkas nem értette az ősz beszédét. Hallani se akart semmit az ősz üzenetéből. Úgy becsukta most örömfélő életét, hogy nem tudott hozzáférkőzni az ősz. Szemébe kacagott a haldokló természetnek. Az őszi szél panaszló sírása a Both Farkas élete örömfalába ütközött, ezt a falat pedig szomorú évek hosszú sora alatt volt ideje szikiakeményre rakni bősze. Negyven évet töltött, életének itöbb mint felerésze, súlyos idők iteherbordozisában telt el. Atyja, ki a járás főszolgab'-rája volt, a háború alatt el- j halt, nűg Farkas a harctereken szerezte a hősiesség ezüst, arany és vérszmü jelvényeit. Csak az apja után bezárt kripta ajtajához érkezhetett a vitéz gyermek. Az édes anyját nem is ismerte, özvegy' apja melleit egyetlen gyermekként nőtt feL A mezőségi fajúban megmaradt birtok anyai vagyon volt, a nyarat rendszerint itt töltötte Farkas a gazdaságban. Atyja inkább csak vasárnapra jött oda, legtöbbször egy szekér vendéggel s ilyenkor hétfő reggelig tartott a muri. A hétfői hivatalos óra idejére hivatalaikba szálKtot- tík az ország ügyeinek végzésére bereit urakat — dolgozni. Barkas már kamaszkorban szivéből utáflta ezeket a mulatós vasárnapokat, Farkas ilyenkor elbuj-t, magukra hagyta a vendégeket, éden töltötte ezeket a napokat s az erdőmélyen, vagy a családi sírbolt mdEect a szomorúság cipóját fogyasztotta. A nagy háború végével került haza ő is. Tanulását kettétörte a háború, egy csomó csalód ássad, szivében végtelen elkeseredéssel, a lefokozott tiszt elnyűtt egyenruhájában tért a kicsi faluba az ősi birtok ifjú gazdája. Kinabo&t lakás, letörőit erdő, elhurcolt kerítések nyoma, üres magtár és istálló vártak reá. Csak a kiéhezett ebek fogadták, mikor bazaltért, üdvtövéseket a lakásban levő ajtóikat csapkodó őszi szél szolgáltatott. Tökéletesen bdletalák ebbe a szomorú környezetbe az ifjú tulajdonos- elkeseredett élete. Napokait töltött a fenyő árnyékolta sirbolt mellett, gyászoló élete számára biztató vb gaisizt üzent a halálverem, a Both-család utolsó sarja onnan indult él újraépíteni az ősi fészket és megmenteni az adósság, meg be- rekboritotta birtokot. Munkaizzosztotta nehéz évek következtek, de a nekifeszült izmokban öntudatra kelt akaratot nem törhette meg se kisajátítás, sem rossztermés, árvíz, jégeső, a negyedére zsugorított telken a kitartó munka varázslatára, évek hosszú sora után, gyönyörködni járt az élet, a rend és talpraállás csodás igazolásaik kímélettel, babusgatássail jött csókolni a napsugár. Both parkas végre boldog volt. Nagyszerű termés töltötte meg a gabonást, az istállóban béres1- legények füityörásztek, lánc csörgött a szénarángató ökrök nyakán, csikók, meg borjak tánca villogott a napfényben, malacsereg; si- vitott az ólak felőli, a pincében teli hordók hasasodnak és minden ablakban, szegeletben nyílott a virág. Both Farkas véres verejlék- kel fizette meg az édes apja eldáridózott tartozásait. Úgy érezte, hogy a keservek ideje lejárt, igazolta magát a világ ás önmaga ellőtt. Az é’etrevaílóság és óletrehivatottiság bizonyságainak trónján érezte magát, mint a győztes király, aki a maga országa feletti, uralma elismerését követeli. Ezen az őszön rajzott az öröm a Both-ház körül. Nemcsak a birtok és gazdaság külső képe eílvenedett meg,, fü- tyürészve járt-kelt a magáratalált gazda, a jókedv ráült életére és lovagolta minden mozdulatát, a száműzött nevetés visszaiszálZOLTAN lőtt, mint édességet kereső lepke a tüzemész- tott hdlyen nyílott vilrágra. Takarmány feszítette a tartókat, egy évig a rüzrevaló gondja se bánthatta, régen befejeződött az őszi vetés, Both Far kősóktól ugyan jöhetett a tél. De az ősz állta ai sarat erősen, még novemberben is isikerrelt védekezett a tét közeledése előtt, igazi hóharmat se volt még, csak úgy lopva, su ha nemód ra csipkedte meg a fák leveliét a leske - lődő hideg. Évszakok halálos csókolózásának, bus ravatala felelt zokogott a természet, varjak szálltak a kopasz ágakra, a harkályok a ház körüli, fákon kopogtak elesésért, a pintyek serege 'lepte el az. orgonafákat, minden elkészült a tél fogadására, csak a Both Farkas arcán ragyogott, tavasz, reménymelen- get.te őszi rügyezósbe fogott benne az élet. Annyi év után végre parancsoszitáson meg rendelkezésen ikivül is szóbaállott az öreg Miklóssal, aki ott született a Bothék zsdllér- házíban s ezen a birtokon szolgálta át közel hetvenéves életét. — Ma este hét órára fogjon be! Ugylehet csak reggelre jövünk haza! — Értem, Tekintetes ur! A megértést ugyancsak igazolta az öreg, pedig nem értett ő egy mákszemnyit se, inkább cyodá közölt gazdája ilyetén parancsa miatt. Helyből nem mozdulhatott a csodálkozástól, ide-oda topogott a benne támadt sok kérdeznivaló matt, végre kitört belőle, mire sarkon fordult a parancsadó gazda: — Eiszen éjszakára nem küldenek idézőt! — Miért kérdi?! — Amióta itthon tudom, csak hivatalos idézésre mozdult ki hazulról a Tekintetes ur! — Számomtartotta azt is! — Nyitott szemekkel, meg fülekkel végeztem én a dolgomat mindig! Nekem a csend is mondott! — És mit értett belőle? — Amit mindenki, az egész környék mond. — Na mik? — Azt, hogy nem húsból és vérből, hanem vasból van a Tekintetes ur! — Nem emlékszem, hogy az utóbbi években kezet fogtam volna valakivel! — Nem is úgy! Hanem az akarata! Any- nyi bajon átjutni, akkora támadás ellen megállóm és a pusztító árból ennyit menteni, ahogy azt a Tekintetes ur végezte, csak emberi erővel nem lehet. — Láthajtja! — Látom, látom! Ilyennek kellene lenni minden birtokos embernek! — Nem utánozhatatlan valami. Becsülje meg az ember a keveset is, elégedjék meg vele és minden erővel tartsa, védje az övét. Aki a magáét félti, az a más tulajdonát is becsüli. Az tör a másokéra, akinak sohse volt drága a magáé. — Én már nem tíudom: hogy és miként, de nagy dolgot végzett itt a Tekintetes ur! Az őszön tizennyolc éve, hogy szolgálom, de mostanig még a szava se jött meg. Nem ért reá beszélgetni soha. Csak dolgozott, irányított, parancsolt... — Egyet ne felejtsen: imádkoztam is! — Hát itt csoda történt, az bizonyos. — Kemény próbára tett mindenkit az idő. Jaj annak, aki elvesztette a harcot! — Kezdi élőiről! — Ha ideje lesz hozzá! Mert az most nagyon drága ám, fukarkodik az idő és fennen követeli az arra valóságot igazoló feleletet. — A Tekintetes ur megfelelt! Példát adott és csodálatba ejtett ellenséget, jóbarátot vele, hogy mire képes a szorgalom. — Tizennyolc év kellett hozzá, míg egy lépéssel előbb jutottam, végre szabad és független vagyok, nem tartozom a földön senkészülök a második lépésre, ezért kelünk j útra m.a este. ( — Segélje a jóságos Isten! — Ha ebben is magamra lehelnék, nem is ! közeledne felém a kétség, ám a további har- ; cat kettesben vívni parancsol már minden, j Ekkora bizalmaskodást alig hordozhatott I el Farkas, utána halát is fordított az öregnek, aki meg nem állhatta, Hogy felé gyanakodjék csendesen: _ Tán nem házasodni készül az én gazdám! Nem sok lévén már estig, Miklósnak ugyancsak neki kellett fogni, hogy minden jószág rendben legyen, műre indulni akarnak. Mintha a gazdája öröméből és készülődéséből cseppent volna Miklósba is;, olyan lázasan és vágyódással sirült, tett-vete az öreg. Pontosan hét órakor előállolt a fogat. Miklós erőszakolt türelemmel várt, pipált! a bakkon, pedig csupa kérdőjelbe görbüllek szemei előtt .az ut szegélyén kopaszon melos, de se csomag, sem semmi rendkívüli, bar egy sérapáloa, még annyi se volt, ami igazolta volna, vagy csak valamicskét is 10- vábbfüzte volna a vén cseléd gyanúját. Meg is bosszankodott ennyi titkolózáson, amikor a délután végre egyszer úgy beszédbe elegyedtek, meg se kérdezte, hogy merre, úgy rázta indításra a gyeplőszárakat, hogy markába a Rzijjak közé minden keserűségét belészori- cot'ta. Mikor a kapun éppen kiléptek, akkor szólalt meg Farkas, hogy jobbra vegye az utat s ezt idejében is cselekedte, mert abban a jókedvében bizonyára a szemben levő kerítésbe rudailt volna az öreg. Szótlanul haladtak tova. Mikor a faluból kiértek, mindketten összébb húzták a kabátot, a határ felett már hűvösebb volt a szél. A kanyarnál visszaitekintve látszott, hogy milyen füstfelhőbe borítja az őszi este a falut. Éppen csak, hogy .sötétedett. A nap még egy pár sugárcsókot hintett és eltűnt az éjszaka állagul jában. A magasban varjakat hajigáit a játékos szél, a madarak tettetett károgással ijedget- tek az orkán dédunokának, a tavasz legyőzött lombja a porban hengergetőzött az örök trágyadomb felé, fáig orgonasipokon fújt kü. lönös dallamokat az őszi szél. A fűz és égerfaágakon rügyek hangolták a dallamot, a szivében örömrügyeket féltő Both Farkas most is meglátta a fáik ad ás okát, miket az őszi nap melege csókölt életmozdulatra az ágakon. Jól esett neki, a természet rokonszenve volt 'számára ez az őszi rügyfakadás. öröm rügyezett a Both Farkas életfáján. Az ősz neki most melengető üzenetet hozott és éilte nagy lépésére indította. Olyan boldog volt, hogy meg kellett osztania örömét, ketté kellett vágnia életér, hadd ömöljék egy leány, leendő felesége lábai elé, annak az életnek tisztasága-, vágya, szerelme. kinek. Tizennyolc évi erőfeszítés után most redő fűzfavesszők. Jött már Farkas is. Eiieget vizsgálhatta MkMérsékelt, szolid, polgári, kávéházi árak. Esténként nagyvárosi nivóju kabaré, kiváló művészek fellépésével — állandóan változó műsorral. — Uj vezetés! — Uj tulajdonos! _ ■—■iw I —i—i Irta: SZABÓ falu felett, fes-
