Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)
1936-12-16 / 291. szám
IO TrtBNZfílC 1936 december 16. CHARLES LAU (VIII. Henrik, Ave Cesar nagysikerű lőszere lőjejá sza az egyrészbc 1 All CiMÜ FILM FŐSZEREPÉT Nagy premieri Szerdától! D^vf/a Mozgóban! LM 528—8 cSIcnci>ín Raosereíí ez eddigi legnépszerűbb elnök LONDON, december 15. Newyorki jelentés szerint Roosevelt elnököt tegnap választották m<“g végltgesfn az Egyesült-Államok elnökének a most következő négy évre. A múlt hónapban nagy Izgalmak között lefolyt választás nem maga az elnökválasztás volt, hanem csak az d!nök- választó elektorok megválasztása. Természetesen ez a választás döntötte el a végleges elnökválasztás sorsát is. A tegnapi választáson Roosevelt az amerikai elnökválasztások történelmében példátlanul nagy győzelmet aratott. 528 szavazattal választották meg az Egyesült-Államok elnökévé ellenfelének nyolc szavazatával szemben. retUlíizssatíáK az összes âiiasnpofgârsftgi ißazsia- nu»kal BUCUREŞTI, december 15. A belügyminiszter körrendelet adott ki, amelyben utasitotta a közigazgatási hatóságok főnökeit, hogy a csatolt területeken kiadott állampolgársági igazolványokat vizsgálják felül abból a szempontból, vájjon ezeket az igazolványokat nem szabálytalanul adták-e ki? E rendelkezéssel kapcsolatban a Bucu- resti-i lapok azt közlik, hogy vizsgálat tárgyává teszik mindazoknak az állam- polgárságát, akiket a békeszerződések rendelkezései, illetőleg az 1924. évi törvény alapján vettek föl az állampolgárok jegyzékébe. A megyefőnökök felhatalmazást kaptak arranézve, hogy mindazokat töröljék az állampolgárok jegyzékéből, akik csalárd utón kerültek be az állampolgárok közé. A felülvizsgálat módját illetőleg a Bucurest-i sajtó nem közöl részleteket. Kîfoszto^sk Aradon egy lakást a Síár ícLb, mini 200 eitr I jj ARAD, december 15. Fischer Antal nyugalmazott igazgató felesége feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek et’:en, akik távollétében teljesen kifosztották lakását. Az ur asszony augusztusban egy szomszédos községbe ment szőlőbirtokára, ahonnan tegnap tért vissza. Amikor a lakásába lépett, megdöbbenve tapasztalta, hogy távoliét« alatt teljesen körítettek lakását, bútorait elvitték, az éléskamráját is kitakarították. Kára 200.000 lej. Ä $&rd®k bárénak fallal felesküdtek az m királyra LONDON, december 15. A lordok házának tagjai tegnap felesküdtek VI. György királyra. Az eskütétel után Cromer lord felolvasta a király trónralépését bejelentő okiratot, amelynek szövege igy hangzik: „Példa nélküli körülmények és személyes szomorúság pillanatában foglaltam el a trónt. Azonban el vagyok rá határozva, hogy megteszem kötelességem abban a tudatban, hogy bizhatok itteni és a világ minden részében levő alattvalóim határtalan jóakaratában és szereteté- ben. Isten segítségével és szeretett feleségem támogatásával kitartó igyekezetem n király megbecsülésének fenntartására és népeim boldogságának elősegítésére fog irányulni.“ IGY KÉSZÜL A BÉKE? Nagyarányú hadíkészüíődésekbe kezdett a Szovjet PÁBÍS, december 15. Az Echo de Paris moszlayai jelentése szerint a szovjet védelmitanács tagjai háromórás tanácskozást folytattak a Kremlben Vorosilov marsall, hadügyi népbiztos, Tuchasew marsall, Igorom tábornok, vezérkari főnök, Blücher tábornok szélsökeleti katonai parancsnok s Budienny lovassági tábornok részvételével. A távirati jelentés szerint nagyarányú hadikészülödések és uj haditer- vek körül folytak a tanácskozások. A katonai parancsnokok kétszeresére szeretnék emelni q jelenlegi vörös lovasság létszámát s meg aJ<arjúk háromszorozni a szovjetorosz repülökeretcket. A rrér^öhhonTe^s a oi Bucureşti fejlődéséről beszéltek; Budapesten BUDAPEST, deeeml>er 15. A magánmérmükü>k országos kongresszusán dr. Forháth Imre mérnök érdekes előadást tartott Bucureşti fejlődéséről. Előadta, hogy Bucureşti lakossága 1912 óta kétszeresére emelkedett, évenként 6750 lakásra van szükség. Az 1934-ben készített uj városfejlesztési terv »’apján a város belső területeit modernizálták, 8—10—13 emo'etes Gpüle eket emeltek, gyepes területekről és játékterületekről gondoskodtak és igyekeztek a régi épületeket is összliangba hozni az egyes utcák jellegével. Magyarországon vásárol bii lokol Windsor Edward A téli hónapok egy részét Romániában íoÜi BltCS, december 15. Az osztrák főváros érdeklődése elsősorban Windsor Edward herceg felé irányul, aki már músodnopja Rotsehild Jenő báró vendége a Bécstől 40 km.-re fekvő enzesfe’di kastélyban. Tegnap az a hír terjedt el, hogy Simpson asszony is átlépte az osztrák határt s útban van Bécs felé. Ez a hir tévedésnek bizonyult. Mistress Simpson még mindig C.annesban tartózkodik s aurkor megtudta», hogy Ausztriába érkezéséről terjedtek el hírek, feladta eddigi elzárkózott ágát és megjelent a még mindig nagyszámban olt tartózkodó újságírók előtt. Környezete kijelentette, hogy Simpson asszony lega'ább karácsonyig még Cannesbam marad. Edward ex- kirü.ly tegnap délután Enzesfeldből autón Bécsié jött. Hir szerint, Neumann orvosprofesszort kereste föl, akivel fülbaját gyógyitta t ja. BUDAPEST, december 15. A „Pesti Hírlap“ jelenti.’se szerint Windsor herceg megbízottai a magyar mágnás-világ egyiik tagjával tárgyalnak, hogy dunántúli birtokát, me’ynek nagy vadászterülete is van, megvásárolják. Föltűnő dolog a lap szerint, hogy ezek ft tárgyalások, melyek befejezés előtt állanak, már három hét előtt megkezdődtek. BUCUREŞTI, december 15. A „Capitala“ cimü lap azt Írje, hogy megbízható értesülése szermi Wlaidsor Edward herceg n tél folyamán Romániába is ellátogat, A herceg a telet Ausztriában, Magyarországon és Romániában akarja tölteni. Valószínűleg januáriban -érkezik Romániába, ahol Rmsov környékén akar si-kirándulásokat rendezni. teeiiélwes gyermekgyilkosság ügyében nyomoz az aradi rendőrség ARAD, december 15. Rejtélyes gyermekgy-ilkosság ügyelvén indított nyomozást az aradi rendőrség. Tegnapelőtt megjelent az aradi rendőrségen egy ismertn-avái orvos és feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen gyermekgyilkosság miatt. Feljelentésében elmondta, hogy napokkal czeiőtt 22 hónapos gyermeket hoztak hozzá fülvérzéssel. A gyermeket kezelés alá vette, a vérzést elálli-totta, de a vérzés keletkezése gyanús volt és amikor a gyermek kísérőjétől megkérdezte, hogy mi okozhatta a fül- vérzést, azt a választ kapta, hogy a gyermek kiesett az ágyból. Másnapra a szerencsétlen gyermek meghall. Ekkor az orvos a rendőrségre sielett és gycrmekgyilkosság címén feljelentést lett, A gyermeket a feljelentés után az ügyészség rendeletére felboncolták és a vizsgálat megálló pilot la, hogy az orvos feltevése igaz voit, mert a gyermek jobb halántékán erős ütés nyomát fedezték fel, amely a koponyát is behorpasztotta. A kis áldozat egy válófélben lévő házaspár gyermeke volt. Az édesapja, aki egy ismert aradi iparos, egy nővel él közös háztartásban, a gyermek anyja pedig a gyermekei gondozásra adta ki. A szülők sűrűn látogatták gyermeküket és amikor nz állítólagos ágyból való kiesé» megtörtént, aznap is mindketten meglátogatták gyermeküket. Tekintve, hogy a házasfelek gyűlölik egymást, felvetődön az a kérdés, hogy valamely k fél bosszúból, hogy a másiknuk fájdalmat okozzon, nem-e ütötte meg úgy a gyermeket, hogy az azután sérüléseiévé belehalt. A kihallgatások folynak az ügyben, de őrizetbe- vétel előreláthatólag csak a mai nap folyamán következik be. (Első oldali cikkünk folytatása) RÓMA, december 15. Az olasz kormány válasza a spanyol polgárháborúban való francia-—angol közvetítési indítványra, hasonlóan van megfogalmazva a német kormány válaszához. Az olasz kormány azt uz óhaját fejezi ki, hogy Spanyolországban minél hamarább helyreállítsák a rendet és minden elkövettessék annak érdekében, nehogy a háború Európa többi részére is átterjedjen. Megállapítja a jegyzék, hogy az önkéntesek toborzásának, közadakozásnak és egyik vagy másik fél számára való propagandának kérdéseit elejétől fogva tanulmányozás alá vették volna, a spanyolországi helyzet ma más volna. Az olasz kormány nem látja akadályát annak, hogy a benemavatkozási bizottságban levő képviselője utján tanulmányozás tárgyává tegye mindazokat az intézkedéseket, amelyek hivatva lesznek biztosítani a benemavatkozás elvének maradéktalan alkalmazását azzal a feltétellel, hogy azokat az intézkedéseket egyidejűleg és teljes mértékben alkalmazzák. Az olasz kormány végül kijelenti, hogy kedvezően fogadja a közve- titési javaslatot, de kétsége van annak eredményét Illetőleg. Felhívja a figyelmet arra, hogy a spanyol nép bizonyos mértékben rokonérzését fejezte ki a búr- gosi nemzeti kormány irányában PARIS, december 15. A Matin újabb részletekkel szolgál a Szovjetunió által a marxista Spanyolországnak nyújtott támogatásról. A Kuban, Ciubăr. Cioret és Khurkom hajók 3000 önkéntest, a legjobb orosz ezredek katonáiból kiválasztottakat. tettek partra Spanyolországban. Ezek a 11. és 12-ik nemzetközi zászlóaljakba vannak sorozva, a legjobb felszerelés felett rendelkeznek és Madrid körzetében több mint 100 orosz gyártmányú harcikocsi áll rendelkezésükre. AKADÉMIAI ESTÉLY a református teo’ó- gia d is zűrömében. A református teológiai fakultás folyó hó 15-én, kedden este fél 9 órai kezdettel tartja utolsó advent! akadémiai estélyét. Bibliát olvas és imádkozik dr. Tavaszy Sándor teológiai professzor. „Az Istentiszteleti rend törvénye** címen előadást tart dr. GÖnczy Lajos igazgató-professzor. A műsort Gál Károly teológiai hallgató szavalata és az I. K. E. kórus énekszáma egészíti kL A CLUTI KOLPING TAKARÉK ÉS HITEL- SZÖVETKEZET FELHÍVÁSA. A Koíping Takarék és Hitelszövetkezet igazgatósága értesíti •ragjuát, hogy a kifize* ések folyó hó 20-án. va;ár- nsip délelőtt fél io órakor eszközöltetnek Kérjük tégláinkat, hogy -z elszámolások megejtése véget- pontosín megjelenni sz veskedjenek. A jövő évi befizetések 1937 január 3-án kezdődnek. A KATOLIKUS KÖR SZILVESZTER ESTÉLYE A Kató’ íkur Kör vjgti'mi bizottsága, hogy az idén é maradt Katalin-bál hiányát pótolji, a legnagyobb gondoskodással készül at december 31-én este 9 órakor kezdődő Szi'vesz'er-estélyre. Az estély a- Kör Str. Ccga’niceanu 7 szám aim levő ö'-zes helyiségeiben 'esz megtarrvsi. A nagy érdek'ődésre va’ó tekintettel ajánl? os ssztalok- ról előre gondoskodni és azt a» Kör titkárságánál vagy gondnokinál e’öjegyezstetnf ZÜRICH Nyitás december 15- (Radar) Berlin 175, Amszterdam 236.777, Newyork —. London 2137, Paris 229.50, Milano 229.250, Prága 15 36, Budapest 85.76, Rclgrád 10, Bucureşti 325, Varsó 85.90, Bécs . Kérie azonnal mm K INGYENES NAGY *» karácsonyikonyr jegyzékünkéi I „Elknz k“ kö-yvo ztá'va Cluj, Fiaţt Unirii No. 9. tylelős szerkesztő: Dr. Giiülis LAbZLO, =-. Kiadótulajdonos: LLLEiNZLK iii» » &z Ellenzék „CoACordm** luuiiUezetéjié* uj.muA