Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)

1936-11-11 / 262. szám

m# WrnVWmVWr fi. mncBNzwm Vasúti szerencsétlenség Pre deal ét Bratov között BUCUREŞTI, november 10. A Brasov—Predeal közötti meredek útszakaszon súlyos vasúti szerencsétlen­ség történt tegnap reggel 4 óra 45 perc­kor: a Satu-Maré—Cluj—Brasov—Bucu- resti-i gyorsvonat, közvetlenül azután, hogy elhagyta a Predeal előtti nagy alagutat, összeütközött hat összekapcsolt, lefelé robogó lokomotivval. Az összeüt­közés következtében a gyorsvonat két mozdonya, valamint a lefelé robogó mozdonyok közül a két első kisiklott. A szerencsétlenség miatt az útszakaszon egész nap átszállással bonyolították le a forgalmat. Ennek következtében az ösz- szes vonatok késve érkeztek Bucxirestibe. A tegnap reggel történt vasúti szeren­csétlenségről a következő újabb részlete­ket jelentik: Az egymásra torlódó kocsik utasai közül öten súlyosan megsebesültek: Ele­na Aldea, Ion Aldica, Ion Ongia, mér­nök, loan Margineanu és Olteanu Sebas­tian. Halálos áldozata nincs a szeren­csétlenségnek. A sebesülteket haladék­talanul a Brasov-i kórházba szállították, ahol gondos ápolás alá vették őket. Ha­lálveszélytől egyikük esetében sem kell tartani. Az öt súlyos sebesülésen kivül a szerencsétlenségnek több könnyebb se­besültje is van. Ezeket a Predeal-i állo­máson részesítették első segélyben. Eddigi hírek szerint a vasúti szeren­csétlenségért egy Ionescu nevű Predeal-i tisztviselőt terhel felelősség, de hibás egy Robu nevii váltóőr is. Inescu állitó- iak kelleténél korábban útjukra en­gedte Brasov felé az összekapcsolt moz­donyokat, anélkül, hogy bevárta volna a gyors beérkezését. Ennek következté­ben végzetes katasztrófa lehetősége állott elő. Hogy nem történt tömegszerencsét­lenség, csak annak köszönhető, hogy a mozdonyvezetők, látva a fenyegető ve­szélyt, utolsó pillanatig helyükön ma­radtak s minden erejük megfeszítésével igyekeztek csökkenteni a menetsebessé­get. Ez részben, sikerült is nekik, az összeütközést azonban nem tudták el­kerülni. Érdekes körülmény, hogy a mozdo­nyokkal összeütköző gyorsvonat, utasai között volt Maniu Gyula, Valér Pop iparügyi miniszter, Valér Roman, Titu Gane és Manolescu-Strunga volt minisz­ter is. Ugyancsak ezen a vonaton uta­zott Zacharie Boiia, a Romania Noua c. lap felelős szerkesztője is. A szerencsétlenség után Pop Valér mi­niszter autón utazott tovább Bucuresti- be s megérkezése után az újságíróknak a következőket mondotta: — A biztos haláltól menekültem meg. Szerencsés megmenekülésemet annak köszönhetem, hogy a szalonkocsi váza rendkívül szilárd volt. Aludtam már — mondotta, — mikor megtörtént a sze­rencsétlenség. Az összeütközés ereje ki­dobott az ágyból. Ha, mint rendesen, a vonat hátsó részén is lett volna egy mozdony, valósággal összepréselődtünk volna. Szerencse, hogy vonatunkat csak vontatták a mozdonyok és nem tolták. Az összeütközés után az ablakokon másztunk ki a kocsikból. A sötét éjszakában a mentési munká­latok nehézséggel jártak. A mentővonat megérkezése után átkutatták az összes mozdonyokat, de a személyzet közül senki sem sérült meg. A sebesültek mind a vonat utolsó harmadik osztályú ko­csijában tartózkodtak. A nyomban meg­indult vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenségért Ionescu Emil Pre­deal-i forgalmi tisztviselő és Robu loan váltókezelő a felelősek. Tudták, hogy szembejön a gyorsvonat és ennek elle­nére útra engedték a hat mozdonyból álló szerelvényt. Q/x. „őictól meqoőlL Remekeinek eqeszseqefc mert az ODOL megelőzőleg hat fer­tőzések ellen, tehát nátha, torokfá­jás, influenza és más bajok esetében. Az ODOL üdit és élénkít. Az ODOl egészségesen tartja a fogakat és a szájat. Gyermekei tehát kezdjék et korán a szájápolást ODOL-lal és jegyezzék meg a mondást: Használj ODOL-t s ép marad Szájad, torkod és fogad 1 (05) V_y a tökéletesített ODOL jelzése, melynek fertőtlenítő hatását nagy mértékben fokoztuk. Az ODOL-nak ezt a kiváló baktériumölő hatását bakteriológiai és kli­nikai kísérletek tudományosan bebizonyították. a Nagy mozgás politikai életben Taímescu csütörtökön fontos beI- és külpolitikai kijelentéseket tesz Omdean. ™ A nemzeii-parasztpári vezérel Bucuresiiben tanácskoznak BUCUREŞTI, november 10. A liberális párt legutóbbi vezetőségi ülésén, a Curentul jelentése szerint, el­határozták, hogy a kormány eddigi munkájának eredményét az országgal ismertetik és központi irodát állítanak fel a propaganda irányítására. Az ülés folyamán Tatarescu miniszterelnök — a párt orsz. főtitkára — felhívta a jelen­lévő megyei tagozati elnököket, hogy minden hét vasárnapján népgyüléseket tartsanak a közvélemény felvilágosítá­sára s az eredményről hetenként tegye­nek jelentést a központi irodának. Tata­rescu miniszterelnök ezután felkérte a jelenlevőket, hogy mentői számosabban jelenjenek meg csütörtökön a liberális párt Oradea-i népgyülésén, hol Bucu­resti-i lapok jelentése szerint a kormány bel és külpolitikai programját fogja is­mertetni. A Rador távirati iroda jelen­tése szerint az antirevizionista gyűlés előkészítésére nagy előkészületeket tesz­nek Oradeán. Az Inter Balkan Press ma reggeli te­lefonjelentése szerint a képviselőház és szenátus külügyi bizottságainak tagjait értesítették, hogy a bizottság, november 20. napján ülést tart, melynek során An- tonescu külügyminiszter a nemzetközi helyzetről beszámolót fog mondani. BUCUREŞTI, november 10. Miha- lache, a nemzeti-paraszt párt elnöke, teg­nap délutáni kétórás királyi kihallgatá­son volt s pártjának álláspontját ismer­tette az uralkodóval. A kihallgatás után Tizezerleies be 8f_ f _ B $ BB S f OSi'llSI 19 Az Ellenzék, — hiven ötvenhét éves múltja minden hagyományához, — friss hírszolgálatán és becsületes magyar hangján kivül újabb áldozatok hozata­lával igyekszik olvasótáborának rendel­kezésére állni. Baleset ellen biztosítani akarja min- denik olyan előfizetőjét, amelyik előfizetési díjjal hátralékban nincs. Hogy ez az akciónk a mai felfejlődött technika világában mit jelent, azzal tö­kéletesen tisztában van az az olvasónk, aki jól ismeri a mai kor jelszavát. „Se­besség!“ — ez a mai kor jelszava. A ma embere autón, gyorsvonaton, repülő­gépen száguld célja felé. Természetesen a sebesség és a technika megköveteli a maga áldozatait. A közlekedési balese­teken kívül a gyárakban és műhelyek­ben dolgozó gép is számtalanul okoz balesetet. Baleset fordulhat elő odahaza a háztartásban, a rosszul szigetelt villa­mosáram által és igen sok baleset for­dult már elő a főzőkészülék felrobbaná­sa által és más hasonló módon. A nyugati államokban a balesetbizto­sítás egészen természetes valami. A nyu­gati országok lapjai már régebben be­biztosították balesetek ellen olvasóikat. Lapunk jelen esetben követi a nyugati államok nagy lapjainak példáját és je­lentékeny áldozatot hoz, hogy előfizetői­nek segítséget biztosítson arra az esetre, ha baleset, vagy halálos szerencsétlenség érné őket. Nagy anyagi áldozatok árán meg­egyezést létesített az ország egyik legna­gyobb és legmegbízhatóbb, tőkeerős in­tézetével, a Cluj-i Első Ardeali Általá­nos Biztositó Társasággal és igy gondos­kodik arról, hogy előfizetőit ingyenes balesetbiztosításban része­sítse. Ezt a kedvezményt minden olyan éves előfizetőnk igénybe veheti, aki előfize­tési hátralékban nincsen. Ezek az előfi­zetőink egy, a nevükre kiállított 10.000 lejes balesetbiztositási kötvényt kapnak ajándékba, amelynek érvénye mindaddig tart, amíg az előfizetés fennáll és az elő­fizetési díjjal hátrálékban nincsenek. Felhívjuk tehát minden előfizetőinket, hogy ezt a kedvező alkalmat senki se mulassza el és siessen mindenki rendez­ni hátralékát, hogy megkaphassa az ajándék 10.000 lejes balesetbiztosítást. it©©sevell frasscias ereJe^ü? A „Maiin** bizonyítékokat sorol fel, — de felmutatni egyet sem tud PÁRIS, november 10. A Matin c. francia lap egy cikkében megállapítja, hogy Roosevelt, az Egye­sült Államok elnöke, régi francia neme­si családból származik. A cikkíró Lilié­ből szerzett értesülései szerint, Roosevelt ősei a Lille közelében levő Lannoy-ból erednek. Roosevelt édesanyja, aki szin­tén itt született a La Nőve családból származik. Ez a család 1600-ban hagyta el a helységet és emigrált Amerikába. A Lannoy-család különösen több táborno­Madgearuval találkozott, majd Dobresti-i birtokára utazott, honnan pénteken tér vissza a fővárosba. A nemzeti-paraszl- párt soraiban ismét élénkség tapasztal­ható. Maniu Bucur esti-be érkezett, hol Madgearuval és a párt Ardeal-i képvise­lő és szenátor tagjaival folytat tanács­kozásokat. A Rador ma reggeli távirata szerint Mihalache után Őfelsége II. Károly ki­rály a többi pártelnököket is kihallga­táson fogja fogadni. Politikai körök­ben a parlament megnyitásának kü­szöbén, nagy jelentőséget tulajdoníta­nak a kihallg’atássorozatnak, mely után a feszült belpolitikai légkör enyhülése fog bekövetkezni. kot adott Franciaországnak, 16 tagja az Aranygyapjas-rend kitüntetettje volt, Charles Lannoy pedig a paviai ütközet győztes hadvezére, akinek I. Ferenc át­adta kardját. Roosevelt elnöknek a Lannoy-családdal való kapcsolatait azon­ban nem támasztják alá bizonyítékok, mert a helység levéltára megsemmisült. Öngyilkos lett, mepí — sikkasztott ? GALATI, november 10. Az Unic-szá!ló egyik szobájában főbelőtte magát Patriche Dumitru Ruseta községi (Braila-megye) adófőnök. Az öngyilkost kór­házba szállították, itt azonban csakhamar ki­szenvedett. Patriche egy unokatestvérének címezve búcsúlevelet hagyott hátra, amely­ben hívja rokonát, „jöjjön, hogy boldognak lássa“. Az öngyilkosság okait nem lehet tud­ni. Egyes, még beigazolatlan feltevések sze­rint, sikkasztás áll a tragédia hátterében. Anglia nem tréfál LONDON, november 10. Hivatalosan jelentik, hogy az uj an­gol rendtörvény szigorúan tiltani fogja a politikai jellegű egyenruhák viselését. Ugyancsak tiltja az uj törvény a kato­nai jellegű magánalakulatok tagjai szá­mára is az egyenruhaviselést. Ez a tör­vény foglalkozik a nyilvános gyűlések és utcai tüntetések ügyével is és szigorú intézkedéseket ir elő rendzavarások ese­tére,.

Next

/
Thumbnails
Contents