Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-10 / 261. szám
' 150 ezer ember a Cuza—Goga gyűlésen Bucurestiben Románia Róma Rábai ’BUCUREŞTI, november 9. A nemzeti keresztény párt 150 ezer ember részvételével tegnap tartotta országos kongresszusát a fővárosban. Az egyetem előtt ■több órán át tartott a megjelentek felvonulása. mely után kezdetéi vette a kongresz- szus o B nearest i-i Velodrcxmban, hol Cuza és Goga szólaltak fel, hogy a bel- és külpolitikai kérdésekben kifejtsék álláspontjaikat. Cuza professzor elégtétellel állapította meg. hogy jelszava győzelmet aratott. MitssoÜmi- vel kapcsolatban kijelentette, liogy Románia Róma nélkül is megélhet, ami pedig Németországot illeti, ezzel közös céíkitüzése kell legven a román külpolitikának, mely szintén a kommunizmus ellen harcol. Goga dicsérő szavakkal halmozta el Cuza iprofesszort, majd Mussolini lieszédével foglalkozott. — Igazságot tettek a románokkal — mondott« — 6 ugyanokkor nem történt igazságtalanság azokkal, akik töblwnillfló embert jogtalanul unalmuk alatt tartottak. Ezt Itália is elismerte a békekonferencián s kije— mottóig lem lenletle, hogy az igazság győzőit. Mussolini löszödét Gogu arm vezeti visz- sza, hogy a Duce megharagudott, melyet majd kiengesztelnek a latin családban. — Románia határait vérrel szereztük meg — hangsúlyozta — s vérrel fogjuk megvédeni. Végül üdvözletét küldte Franco tál>omok- nak azzal, hogy Románia nem köthet egyezséget Oroszországgal s nem lehet a szovjet előcsapato. Ami pedig Németországot illeti, kijelentette, hogy Románia kezet fog Németországgal, ha ez jelenlegi határait biztosítja. Vaida nyilatkozata A román front Cluj-i rVa!aJi-Iégiója“ nagy ünnepséget rendezett szómból este a: Albi- na-patotában, melyen Vaida is megjelent vezérkarával. Az ünneplésre Vaida meleg szavakkal válaszolt. Megemlékezett Jorga leg- ittóbbi rádióbeszédéről s helgeselte azt a választ, melyet Jorga professzor adott Mussolininak. Ezután a hisztériás politikusokat táis aciclici madia, akik szabad irtat akarnak nyitni TM- vinovnak. •— A nacionalisták ellenségei — mondotta — kommunista diktatúrát akarnak Európában. Az utóbbi években hibás politikát foly- tattunk' midőn mindinkább Oroszország karjaiba dobtuk magunkat. Vaida ezután az uralkodóval való együttérzés szükségességét hangoztatta azzal, hogy mindig az igazságot keli megmondani az uralkodónak. Az Albina-palotában rendezett ünnepség a késő éjféli órákig tartott. Iorga nyilatkozata Cnlngareni-lMin tegnap Mihai Viteazul emlékére nagy ünnepséget rendezlek, melynek során Jorgn is felszólalt. — Ha egyszer bekövetkeznék az, amiben nein hiszek — mondotta — s olasz katonák jelennének meg Ardeal határán, magam is ott leszek, re ám is számíthattok. Az évszázados magyar ellenségeskedéssel szemben megálljuk helyünket. mmmmnmmmmmmmmammammmmmm Öregségem könnyű teil, mert visszakaptam egészségeméi... ezt irjj nekünk C. Grorgfscu kereskedő, Turnu- Mágurelc, Str. Cipr. Stänciulcscti No. 12. aztán így folytatja: „71 éve*, vagyok. Évek óta. gyom or bajban r/.envedtem és szédüléseim voltak annyira, hogy ágyb«n kellete martuiom az erős gyomorégés és erjedési fájd^imk mia/t. Két üveg Gastro D. ei- liasználána, után teljesen helyrejöttem. Hálom jc- I léül ajánlottam ezen kitűnő gyógyszert mindazoknak, elük megkérdezték tőlem, hogyiji le- he'séges az, hogy makkegévzsége» lettem, mikor azelőtt olyan súlyos !>ctcg voltam...“ A levél hálálkodó szavakkal végződik. Fentiekből látható, hogy miért lett a világhírű cmerkai Gartro D. annyire népszerű a sok gyomor éj bélbe:egségben, emésztési «varokban szenvedők között. Gastro D. kapható az ország minden gyógyszertárában és drogériájában, vagy postán megrendelhető 130 lej utánvét melkte Crdszir E. gyógyszerárában. Bucureşti, Calaa Victoriei 124. RómamelletS mi«ij«ismmbbw———a felrobbant több robbanó anyaggal teli láda RÓMA, november 9. Heves robbanás rázta meg az olasz főváros környékét, mely a lakosságban nagy pánikot keltett. A Monté Verde tetején fekvő faraktárban egy tartány- ból kifolyó benzin több robbanó anyaggal telt láda közelébe folyt és ott felrobbant. A robbanás hatása 3 kilométeres körzetben volt érezhető. A gyár több fala beomlott. Két munkás súlyosan megsebesült. A tüzet hamar eloltották. GYOMORBAJOS EMBEREKNEK nagy megkönnyebbülést okoz, ha félórával étkezés előtt három-négy evőkanálnyi természetes FERENC JÓZSEF kererüvizet vesznek be. Orvosok ajánlják. A bécsi hármas tanácskozásra Az osztrák fővárosba érkezett Ciano A tanácskozás három főpontja * (Elsőddali cikkünk folytatása} Egijidőben Jague ezredes támadásával nyugati és déli oldalról is megkezdődött az előnyomulás. Már az első órákban elfoglalták a nemzetiek a Valencia felé vezető útvonalat, (miivel a menekülés utolsó reménye is szertefoszlott a vörös milícia előtt. Számosán megadták magukat. A felszabadított városrészek lakossága leírhatatlan örömmel fogadta a nemzeti csapatokat. Állítólag egy feldühödött polgári csoport szétrombolta a madridi kommunista napilap nyomdáját. A Sunday Dispatch c. lap telefonbeszélgetést folytatott Forbes madridi angol ügyvivővel, aki elmondotta, hogy a követségen, ahol jelenleg több mint 200 ember talál menedéket, minden rendben folyik. Utcai harcok folytak ugyan a követségtől alig 4 kilométerre is és a bombázás is nagy károkat okozott a követségek negyedében, magát az angol követséget azonban nem érte kár. A főváros elfoglalása különben — Forbes szerint — egyik pillanatról a másikra várható. A Madridban őrizett politikai foglyoknak és túszoknak eddig nem történt bántódásuk. LONDON, november 9. Hivatalos körök szerint, az utolsó időben lefolyt angol—francia eszmecseréről arra lehet következtetni, hogy sem Páris, sem London nem hajlandó elismerni Franco tábornok kormányát csak azért, mert a tábornok csapatai elfoglalják Madridot. Az angol ügyvivő a főváros elfoglalása után is Madridban marad, hogy megvédje a brit érdekeket, a hatóságokkal való kapcsolatai azonban nem lesznek olyanok, hogy belőlük a Franco-kor- mánynak akár tényleges, akár jogi elismerésére lehetne következtetni. Londonban azt hiszik, hogy a francia kormány hasonló értelemben fogja utasítani madridi megbízottait. IL et ~ Ft 6 £ t a tt a le ©gy Rémet ' PÁRIS, november 9. A Havas-ügynökség levelezője a következőket jelenti Montpellierből: Hans Schumann német állampolgárt kémkedés igyanuja miatt letartóztatták ép akkor, mikor a spanyol határt át akarta lépni. Hamarosan a Montpellier-i katonai törvényszék ítélkezik felette. BECS, november 9. Tegnap este a bécsi déli pályaudvarra megérkezett Ciano gróf olasz külügyminiszter különvonata. Ciano gróf feleségével és gyermekével jött az osztrák fővárosba. A római jegyzőkönyv államainak tanácskozása csak november 11-én, szerdán kezdődik, addig Ciano gróf kihallgatáson jelenik meg Miklas szövetségi elnöknél és előzetes megbeszéléseket tart Schuschnigg kancellárral, valamint Schmidt Guido külügyi államtitkárral. Az olasz külügyminisztert a pályaudvaron Schuschnigg kancellár, Schmidt külügyi államtitkár fogadta, de megjelentek Salata bécsi olasz és Rudnay Lajos bécsi magyar követek is. A vasárnapi bécsi lapok nagy cikkekben méltatják a hármas megbeszélések jelentőségét. A cikkek szerint az olasz—magyar—> osztrák tanácskozásokon nemcsak a római jegyzőkönyvben lefektetett összeköttetést fogják még szorosabbra fűzni, hanem dönteni fognak az összes fontos és időszerű kérdésekről. Ciano gióf az osztrák és magyar külügyminiszterek előtt ismertetni fogja berlini tanácskozásainak teljes anyagát, azonkívül — tekintettel az olasz exportlira átértékelésére — uj kereskedelmi megállapodások is születnek majd a megbeszélések során. gyait három főpontban lehet összefoglalná. Ezek: 1. a Duaa-medence kérdéseinek megvitatása, 2. Németország állásfoglalása a római jegyzőkönyv államaival szemben, 3. Olaszország és Jugoszlávia viszonya. Ugyancsak beavatott körök értesülései szerint Németország az értekezleten nem képviselteti magát. Papén bécsi követ azonban előreláthatólag összeköttetést fog fenntartani az értekezlettel, amivel kapcsolatban érdeklődést kelt a bécsi lapok Kire is, mely szerint Papén követ, aki ma érkezik vissza Németországból, az utolsó napokon hosszas tanácskozáCLUJ, november 9. | A romániai kisebbségi életben nagy j feltűnést keltett a belügyminiszter szom- 1 bat délben kiadott rendelete, amely szerint a Brassói Lapok megjelenését felfüggesztette. A belügyminiszteri rendelet a felfüggesztés okát mindezideig még nem nevezte meg. sokat folytatott Hitler vezérkancellárral és Neurath külügyminiszterrel. BUDAPEST, november 9. Kánya Kálmán magyar külügyminiszter vasárnap este hosz- szasan nyilatkozott a bécsi hármas értekezletről: „A szerdai megbeszélések megnyitják a tanácskozási sorozatot. Bécsben megvizsgálunk minden uj jelenséget és közös álláspontot fogunk választani az időszerű politikai kérdésekben. A római jegyzőkönyv ma egyike a kevéssé szilárd politikai bázisoknak Európában. szervezet foglalkozott a feltűnő esettel és az elnökség az alábbi táviratot küldte el Iuca belügyminiszternek: Dimitrie Iuca belügyminiszter ur Őexcellenciájának BUCUREŞTI. A Romániai Népkisebbségi Újságíró- szervezet megdöbbenve értesül a Brassói Lapok megjelenésének betiltásáról stop. Ez a rendelkezés nemcsak a sajtószabadságot sérti hanem többszáz újságíró nyomdász és egyéb alkalmazott kenyerét is veszélyezteti stop. Epen ezért mély tisztelettel kérjük Excellenciádat hogy a felfüggesztő rendeletet hatálytalanítsa. Sárkány Gábor Demeter Béla elnök főtitkár ZÜRICH NYITÁS, november 9-én. (Rador) Berlin 175, Amszterdam 233.50, Newyork 435.25. London 21.22, Páris 20.16, Milano 229.250. Prága 15.39, Budapest 85.75, Belgrad 10. Bucureşti 325, Varsó 81.80, Bécs —. Ár ELLENZÉK a haladást szolgai*. >. kisebbségi és emberi jogok 0lÖh.ií "Z u s-MBeavatott körök szerint a tanácfdcozás társí nyeregényék húzták ki iüca Eomaira ds Comerţ, Mmf\ Még ma siessen kiváltani sorsjegyét, mert már siovem- bos® iS-éss. ©gy életre boldog leltet. Cluj-i képviselet: Ellenzék Scönyvosztólya, CIujs Pl AT A UNIRII 9. — TELEFON NO. 109. — Vidékiek rendelését azonnal elintézzük! okt. 15-én az ország leg ze- renc ;,ésebb főelárusitójának elárusitásából : 1.000.000 lejt a 250589 sz. mell ék-.orsj eggyel l,030.n00 lejt a 169221 sz. mell. ksorsjeggyel 400.000 lejt a 42469 sz. fősorsjeggyel 400.000 lejt a 1823 sz. fősorsjeggyel 200.000 lejt a 3426 sz. fő sorsjeggyel 200.000 lejt a 33106 sz. f5sorşjeggyel 2O0.COO lejt a Î&379 sz, fősorsjeggyel 100.000 lejt a 1685 sz. fősorsjeggyel 100.000 lejt a 131612 sz. melléksorsjeggyel és ezenkívül még rengeteg 70.000-—, 30,000'—, 20,000-—■. 10.030-—, és 7,000-— lejes nyereményt fizettünk ki a szerencsés nyerőknek. Felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. Kiadótulajdonos: ELLENZÉK BT. Ellenzék „Concordia“ műintézetének nyomása, (uENZL h v y A Népkisebbségi Ujságirószervezet Sávirata a Brassói Lapok ügyében A Romániai Népkisebbségi Újságíró-