Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-08 / 260. szám
n TITOKZATOS SORSOK, REJTELMES ÉLETEK Az eishauseni rejtéíy Minden legendában van egy kicsinyke történelmi mag, amelyből azián a képzelet termékenyítő esője idővel kiteröbélyesiti a legenda hatalmas fáját ... így született meg a halhatatlan magyar elbeszélő, Jókai Mór tollán irodalmunk egyik leggyönyörűbb regénye, a Névtelen vár. Igen érdekes dolog a költő fantáziájának filmjét 'visszafelé pergetni mindaddig, amíg rá nem bukkanunk arra a kicsinyke magra, amelyből a regény, a ballada, az eposz vagy más költői munka született. A napokban unalmas este volt — mit csinálhattam volna egyebet? —, végigkerestem rádiómon az egész európai műsort. Boszorkányos gyorsasággal váltotta egymást jazz és szalónzene, táncmuzsika és felolvasás. Nagyon eshetett az eső, hogy én Stuttgartban kikötöttem, ahol éppen bemondtáik, hogy felolvasás következik, mégpedig Maeckl professzor ismerteti most megjelent könyvét, amelynek címében valami rejtélyről volt szó. — Ezt meghallgatjuk — gondoltam. Német is, professzor is, valami könyvét ismerteti. No ez éppen nekem való! Rossz alvó is ■vagyok. Ilyen előadás kell nekem! Jobb, mint a legerősebb altató — gondoltam és pkmóm állítottam a gépemet. Egyetlen kényelmes bútordarabomra keveredtem, a kére veire. Elkészültem arra, hogy legkésőbb már három perc múlva az igazak álmát horkolom. De bizony nem így történt. Az első percben a fülembe csapott a „weltberühmter ungarische Schrifsteller Moritz Jókai“ neve... Odaugrok a rádiómhoz és jólhallihatóvá erő- silem az előbb még idegzsongitóan suttogó előadást. Az előadás mindjobban érdekelt. A végén már azon vettem észre magam, hogy egy pompás előadást hallgatok — feszült figyelemmel. Rájöttem arra, hogyan igyekezett Maeckl tanár ur megfejteni az eishauseni rejtélyt, amely tulajdonképen neon egyéb, mint érdekes történelmi esemény év®z ám okkal, pontosan feljegyzett eseményekkel és olyan furcsa történetekkel, amelyeket csupán az akkori idők és viszonyok tettek lehetővé. Hogy is volt hát? 1806-ot Írtak a világ kalendáriumai akkor, amikor a csendes Hildburgíbaiisen városában megjelent egy előkelő, zárt üvegajtós határ. Négy fekete paripa toparzékol; a kocsi előtt. Negyven év körüli férfi ugrott ki belőle, de mielőtt a lefüggönyözött ajtót be'- csapta maga' után, egy pillanatra látni lehetett a 'kocsiban egy erősen lefátyolozott nőt is ... A negyven: év körüli ur magát Vavel de Versay báró néven nevezte meg. Csák néhány évig élt itt teljes és legszigorúbb el zárkózottságban a „báró“, akit a nép nemsokára:, mint „grófot“ emlegetett. 1810-ben a szomszédos kislvároskának Eis- haiiisennek várkastélyát bérli ki a rejtélyes ur és oda vonul vissza azzal az ifjú hölggyel, akinek az arcát soha senki sem látta, örökké sürü fátyol takarta el. Az ablakok mindig lezárva és ha rövid időre ki is nyílnak i egy-egv percig, megfigyelhetnek a kiváncsiak egy gyönyörű termetű, de sűrűn lefátyolozott nőt. Egy alkalommal a ,-gróf“, ahogy a nép nevezte, pisztollyal kergetett el egy kíváncsian bámészkodó vándorlegényt . . Reggelenként zárt kocsiban vitték sétára a titokzatos 'hölgyet, akiről a nép már azt rebesgette, hogy azért van olyan sűrűn lefátyolozva, mert disznóié je van . . . Pattanásig feszült ö kíváncsiság — de senki nem tudott semmit. Még az öreg, hallgatag szolga és felesége sem, aki a kastélyban amolyan szakácsnői teendőket látott el. Később egy Schmidt nevű házaspár is szolgálatba került. A „gróf“ minden útjukat távcsővel kísérte, ha Eishausembe mentek, nehogy valakivel is szóbaállbaissanak az utón,. A hallgatag öreg szolga -— valami Scharre nevű svájci ember, nemsokára meghal. Hiába kér papot — aiz eishausem kastélyba be nem mehetett . . . így múltak a napjai az eishannseni kastély rejtélyes lakóinak. Rengeteg könyv érkezett címükre. — Igen müveit ember lehetett a „gróf“. Az olvasáson kívül a mindennapos kocsizás volt egyetlen programjuk. De később ezt is beszüntették, mert az eishatuse- riiek magas utvámjukkal és más egyébbel kellemetlenkedtek 0 kastély idegen lakóinak. A gróf eladta a lovaikat, de az istállópénzt tovább is fizette. E napitól kezdve Eishausen népe nem látta többé a sűrűn lefátyolozott nőt máshol, mint a kertben sétálni, előtte ment az öreg komorna — aki évtizedeken, át szolgálta titokzatos úrnőjét, de soha máshogy nem állhatott úrnője előtt, mint hátat fordítva . . . A „gróf“ rendkívül jótékony volt. Szinte áldása a kis Eisihaarsennek. Mégis féltek tőle az emberek ! . . . Néhány iparossal ugyan elbeszélgetett néha, csak lassan alakult ki a vélemény, hogy a gróf rendkívül jószivü, müveit ur. Úgynevezett jó élet folyt az eishnuseni kastélyban. Drága borok és pezsgők, a francia konyha remekei, a legdivatosabb ruhák érkeztek a sűrűn forduló postakocsikkal . . . Még a csendet is csengő arannyal vásárolta meg a rejtélyes várur. Ez akkor volt, amikor ősi szokás szerint az eishausená fiatalság pisztolydurrogással ünnepelte az uje&ztendőt. Hogy ez zavarta a grófot, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden újév napján nagy összegeket osztott ki Eisihausen szegényei között, de ennek fejében január első napján is olyan csendnek kellett honolni a városika fölött, mint az év többi napján. A titokzatos kastélybői naponta többször vitt levelet egy külön futár. Az egyik címzett: Hildburghauseni Sarolta hercegnő volt a másik Kühner tiszteletes ur, Eishausen őszhaju papja. Tizenöt éven át folyt a levelezés, de minden sort, amit a gróf küldött, vissza kellett hozni a futárnak, elolvasás után, a válasszal együtt. Egy dolog bizonyos: sem a hercegnő, sem az öreg pap nem lépte át az eishauseni kastély kapuját és nem beszéltek aimak urával. A titok központjában a „grófnő“ állt. Mikor Eishausenben letelepedtek, 15—18 éves lehetett. A rendkívül széptermetü, örökké lefátyolozott hölgyet egyetlenegyszer látta Kühner tiszteletes ur fia, akitől az eishauseni rejtély feljegyzései származnak. Ekkor nem takarta arcát fátyol. — „Csodaszép arcát dús barna haj koronázza“ — Írja az ifjú Kühner. „Szomorúság és bánat uralkodik gyönyörű vonásain . ..“ — Csak ennyit tudunk a nőről. A „gróf“-nak yolt egy jogi tanácsadója, aki egyszer érdeklődni merészelt a nő után. A legszigorúbb elutasítást rideg kiutasítás követte. Többé senki sem látta a jogtanáQlvassa el a Scherk areviz üvegen levő kis könyvecskét. Látni fogja, hogy csak az alaposan megtisztított bor friss és szép, csak ez bir az egészséges szépség vonzóerejével. Scherk areviz tökéletesen megtisztítja a bőrt és az arcot ruganyossá, gyengéddé zsássá teszi, üvegek á 475 csost Eishausen kastélyában . .. Harminc éven át kisérte a rejtélyes nőt reggeli sétájára Scbmidtné asszony. Harminc éven át mindig háttal állt úrnőjéhez... sohasem látta kit kisér. . . Úgy látszott, hogy a nő fogoly volt. De önkéntes fogoly, mert e reggeli sétákról könnyen megszökhetett volna! . . . Az idő mult.. . 1826-ban a szász-meiningeni hercegi ház vette át a területet. Uj kormány, uj köz- igazgatás jött a helyébe, amely igazolást kért. A „gróf“ kijelentette, hogy ő igazolja ugyan magát, de az igazolás után azonnal elköltözik a hercegség területéről. Mire közölték vele; hogy a herceg személyesen veszi át az igazolást. Erre sem volt hajlandó . . . Nagy jótékonyságára gondoltak, amikor ettől is eltekintettek. Ez volt a hatóságok utolsó kísérlete arra, hogy a „rejtélyes idegen“ kilétét megállapítsák. Nagy adományokat tett, amiért Hildburghausen városa díszpolgárává avatta. Ekkor vettek Hildburghausenben házat és kertet, ahová gyakran kirándultak. Egy városa tanácsos belesett a kertbe és ő mondta először, hogy a gyanútlanul sétáló nőnek határozottan Bourbon-arcvonásai voltak ... Itt történt egyszer, hogy a „grófnő“ meg akarta szólítani a Schmidt-fiut... de alig hallatszott el néhány hang, mikor a „gróf“ közbelépett és dühösen elvezette öt. 1837-ben a „grófnő“ meghalt. Orvos nélkül. Senki sem tudja, mi baja volt... A hildburghauseni kertben temették el éjLegyen z ÖV I hét riP^ Sorsjegyek kaphatok fővárosi és vidéki irodáinkban. SZÉKHELYEK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN. A szerencse újra id e g k e z d i a milliókat ért való verseny- futását Aki a DACiA nemzeti nagyárudátó! vásárolt sorsjeggyel vesz részt, bizonyos lehet afelől, hogy a legnagyobb nyerési esélye van. DACIA tartotta és fogja tartani minden húzásnál a milliók rekordját. Nagy nyerők, kisebb nyerők, mind boldogok és szerencsések a félikor ... A „gróf“ adatai szerint: Bottá Zsófia 58 éves hajadon Westfáliából — pihent el örökre .. . Most már a hatóságok is megmozdulnak az esetleges örökség miatt. A „gróf“ erre 1470 forintot helyez letétbe. Óriási összeg volt ez akkor, amely szükségtelenitette a szokásos vallomást. A „grófnő“ halála nagyon elszomorította a „grófot“ is. Állandóan betegeskedik. Kétszer orvost is hivat. Nyolc évre rá, 1845-ben ő is meghal. Halála előtt idegen nyelven beszélt... Tetemét a hildburghauseni temetőben hántolták el. Természetesen azonnal megindul az örökösödési eljárás, amely majdnem teljes bizonyossággal deritette ki, hogy az elhalálozott 1769-ben született Amsterdamban és nem más, mini — Leonardus Cornelius van der Valck. A nőről sohasem derült ki semmi bizonyos. Egyesek szerint egy Barthelmy vagy Bartheleiny nevű százados felesége volt, akit a „gróf“ szöktetett meg. Ehhez a feltevéshez hajlik Jókai is a „Névtelen vár“- ban, de erre bizonyíték nincsen. Maeckl — akinek előadását a stuttgarti rádióban hallgattam és a rejtélyről tudományos bizonyítékokat vonultatva fel, könyvet is irt — azt mutatja ki, hogy az eishauseni hölgy a Bourbon-család egyik nőtagja lehet. Valószinüleg Mária Terézia Sarolta, tehát XVI. Lajos és Mária Antonia leánya. A királyi szülők, mint tudjuk, vérpadon fejezték be életüket, ugyanakkor leányukat, Mária Terézia Saroltát a Temple börtönébe vetették a forradalmárok. A royalistái azonban hamarosan kicserélték a hercegkisasszonyt és Svájcba csempészték ki. Ugyanekkor őt mással helyettesitették. Ezek szerint a későbbi Angouléme hercegnő nem azonos Mária Terézia Saroltával. Lelkiismeretes lörténelemkutató erre is keres bizonvitékokat. Már pedig a német Maeckl feltétlenül az volt. Amikor Angouléme hercegnőt volt barátnői közé vezették, a hercegnő igen furcsán viselkedett. Szóba sem állt egyetlen volt barátnőjével, még azokkal sem, akik azelőtt legbensőbb titkának voltak tudói — írja Maeckl. De volt egy francia trónkövetelő, aki Naundorf név alatt órásmesterséget folytatott. Ezzel a Naundorffal sem váltott egyetlen szót sem. Haragosan hátat fordított neki és szó nélkül faképnél hagyta az állítólagos testvért, a francia trónkövetelőt. Egy bizonyos, hogy a rejtély még ma sincs megoldva és egy kicsit örökké rejtély is marad. SZENTPÉTERI-GAZDAC-FÉLE Elesni Sslíofaíi egységes olvasókönyv : KANDRAY-T1TZ-FÉLE Elesni iskolai sxámáass© MINDEN OSZTÁLYRA az Ellenzék könyvoaziályáibs:: Cluj, Piaţa Unirii, kar,« h tók! ! — Iskoláknak jelentős árkedvezmény 1 FÉItFISZABÓK FIGYELMÉBE» At w-é isezou divatlapjai nuS? naöy választék .Atv kaphatók ü8 EHéiiaék konyvosziályábáé« Cluj, Piaţă Unirii» Vidékre utánvétéi ^ azonnal szállítunk»
