Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)

1936-11-06 / 258. szám

BLL BN 7 tiK 1934 *mWr B. CXiífflO Tripo£iszi)an sincs csen«S_>_ RAYRUT. november .r>. Tripoliszlxm tetjnaj> utcai tüntetéssel kapcsolatos zavargások róttak. A reinl- örséi) és tüntetők közt több golyóval tűs történt. Többen könnyebben megsebe­sültek. Munkában a GPU Dimitrov barátait is lefogták Dimitrov helyét Kun Bélcíval akarják betölteni PÁRIS, november 5. A Matin értesülése szerint Jejov bel­ügyi népbiztost és a GPU főnökét a ko- mintern nemzetközi törvényszékének el­nökévé nevezték ki. E törvényszék az idegen kommunisták súlyosabb cselek­ményei felett Ítélkezik, melyeket a ko- inintern nemzetközi ellenőrző bizottsága fedez fel időnként. A gyanúsakká vált külföldi komintern megbízottakat ilyen­kor különféle ürügyek alatt Moszkvába hívják. Itt azonnal letartóztatják őket s a nemzetközi törvényszék elé állítják. Az ülések azonban csukott ajtók mellett folynak és sem ezekről, sem az elitéltek további sorsáról nem szivároghat ki semmi. A vádlottakat rendesen halálbün­tetéssel sújtják, amit azonban nem kö­zölnek velük. Különleges börtönökbe: Jaroslavba, vagy Tobolszkba viszik s ti­tokban végzik ki őket. így végeztek ki, Domskival az élén nemrégiben 18 len­gyel kommunistát. Uj hivatali minőségé­ben Jejov ugyanezt az eljárást alkalmaz­ta Dimitrov barátainak üldözésére. Ezek I közül Hugo Eberleint azzal vádolják, hogy az ö gondatlanságából kifolyólag fedezték fel a kominlernnek a német— francia határra elhelyezett titkos hálóza­tát A másik vádlottat Willy Münzenber­get. a Reichstag volt tagját azzal gya­núsítják, hogy hanyagsága folytán a Franciaországba folyó titkos pénzszállít­mányokra felhívta az érdekeltek figyel­mét. De letartóztatták ezeken kivid még Wilhelm Piecket is, Dimitrov lcgösz.in- tébb politikai barátját, akinek a komin­tern politikai titkárságánál megürült he­lyét Kun Bélával, Jejov barátjával töl­tik be. Mindezen jelenségek a Matin sze­rint arra mutatnak, hogy a komintern vezetői közvetlen és kevéssé burkolt te- vékenvségbe kezdenek. AGYVÉRZÉSRE HAJLAMOS IDŐSEBB EM­BEREKNEK a rendkívül enyhén ható természe­tes FERENC JÓZSEF kcserüviz. — reggel éhgyo­morra egy kis pohárral — nagyfontosságu szol­gálatot terz azzal, hogy a bclmüködést szabá­lyozza és igen könnyű, lágy székletére: biztosit. Orvosok ajánlják. Vásároljon Sorsjegyet' a COLECTURA OFICIALA által! BÜ Falvakban vásároljon sorsjegyet a COLECTURA RURALĂ A OFICIILOR POSTALE * által, a levélhordóktól A nyeremények igen nagy száma, amelyet ezek az árudák minden húzás alkalmával kifi­zetnek igazolják a szerencsét, amelyet játékosaiknak hoznak. Ezen kívül az irodák tökéletes szervezete a játékosok leg­pontosabb és figyelmes Ici- szolgálását biztosítja. VÁSÁROLJON SORSJEGYET az Állami Sorsjáték I. o sztály ár a a COLECTURA OFICIALĂ által. Székhelyek az egész országban. Főintézetek Bucurestiben és Clujon. Colectară @!lcia?a Frdéiy központi székhelye, Cluj, Str. Regina Mari® No. 46. üflegkönnyUetfék az iparigazolyáiiyok becseréléséi Nem okvetlenül szükséges az állampolgársági bizonyítvány CLUJ, november 5. Ez év nyarán életbe lépett munkatörvény végrehajtási utasítása helyett egy hónappal ezelőtt o munkaügyi miniszter körrendelet­ben közöite a munkakamarákkal, hogy az ipar ügyi igazolványok és munkákon y vek be­cseréléséhez milyen igazolványok kellenek. Nem kevesebb, mint hat igazolványt köve­telt meg a miniszter annak ellenére, hogy a törvény 16-ik szakasza csak arra kötelezi az iparosokat és munkásokat, hogy egy egysze­rű kérés kíséretében csak a m unkáikon yvü- ket, illetve iparigazo'ványukat mutassák be. A munkaügyi miniszter által előirt igazol­ványok beszerzése majdnem képtelenség volt s ennek magyarázata az, hogy az először ki­tűzött batáridőig, október 30-ig, a munka- könyvdkkel és iparigazoiványokknl rendel­kező munkásoknak és iparosoknak még egy har­mada sem tehetett éleget a rendelkezésnek. Az ország területén működő munkakamarák felterjesztésére aztán a munkaügyi miniszter is meggyőződött, hogy lehetetlenséget 'kívánt, mert a közelmúltban újabb körrendeletét bocsátott ki, mely a munkakönyvek és iparigazolványok becse­rélésének módozatait lényegesen megköny- nylti. Ghirila munkaügyi főfelügyéö a napokban értekezletre hivta egybe a városunk területén levő ipari szervezeteket, a munkakamara el­nökségét és tanácsosait, hogy a körrendeletét velük ismertesse és véleményeiket is kikérje. A volt ipar testület közgyűlési termében, gyűl­tek össze az érdeketek, hol a főfelügyelő pontról-pontra ismertette az uj körrendeletét s azután annak egyes pontjai felett széles­körű vita indult meg. A vita. során ehamg- zott észrevételeket és óhajokat a munkaügyi felügyelő közölte a munkaügyi miniszterrel. Mint ismeretes, a munkáikonyvek és ipariga- zolványok kicserélésének egyik legfontosabb feltétele a román állampolgárság igazolása volt. Minthogy állampolgársági ügye csak át­lag minden tizedik embernek van rendben, az eddigi batáridő alatt éppen ezért jelent­keztek beeserélési kéréssel olyan kevesen. A körrendelet ezeken akar segíteni, mert közli, hogy állampolgársági bizonyítvány helyett be- m üteg hatnak más okmányt is, ha ezekből állampolgárságuk kitűnik. A rendelet szerint születési bizonyítvány, is­kolai bizonyítvány, katonai vagy választói igazolvány is elég, ha ezekből határozottan kitűnik, hogy az illető román állampolgár. Ha valamelyik okmányból kitűnik az, hogy a kérvényező a román hadseregben kato­nai szolgálatot teljesített, nem szükséges h°gy az az okmány kifejezetten igazolja azt, hogy annak tulajdonosa román állam­polgár. Amennyiben a kérvényező ilyen okmányt sem tud felmutatni, vagy az okmányokból kifejezetten nem tűnik ki román állampol­gársága, állampolgársági bizonyítványt kell bemutatnia. Azokat, akik kimaradtak az ál­lampolgársági listákból, román állampolgá­roknak tekinti a rendelet, ha igazolják, hogy utólag beírták őket a listákba, hogy nem re­patriáltak, vagy igazolják, hogy kérték az állampolgári listákba való felvételüket és nem voltak idegen állam alattvalói. A rendelet feísoro ja azokat a módozato­kat is, melyek alapján idegen állampolgárok megszerezhetik az iparengedélyt, szabályozza a vállalatoknál alkalmazott munkások mun­kakönyvének becserélését. Ebben az esetben közös kérvényben kell kérni a munkaköny­vek becserélését, ehhez mellékelni kell az e'őirt illetékek befizetéséről szóló nyugták, a személyi adatokat, amelyekért a vállalat­nak kell felelősséget vállalnia, mert ameny- nyiben valótlan adatokat sorolnának fel, úgy megbüntetik őket. Az angol koronázás felforgatja Hollywoodot Minden érdemes moziszinész ott akar lenni Londonban LONDON, november 5. A hollywoodi filmstúdiókat alaposan ; felforgatta az 1937-es londoni koronázás hire. Úgyszólván épen a legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb sztárok vonakod­nak attól, hogy jövő év áprilisára vagy májusára lekössék magukat. Ha pedig mindazok, akik ezekre a hónapokra sza­badságot kértek, azt meg is kapják, Hol­lywood e hónapok alatt olyan képet fog nyújtani, mint egy elhagyott falu. Egyes sztárok úgy akarják megoldani a kérdést, hogy a koronázás hónapjaira kérik ki szabadságukat, mások viszont angol filmgyárakkal igyekeznek erre az időre, esetleg továbbra is szerződést köt­ni. Az ismertebb sztárok közül eddig a következőknek sikerült szabadságot kap­ni a londoni koronázásra: Joan Crawford, Franchot Tone, Ro­bert Taylor, Lionel Barrymore, E. E. Horton, Norma Shearer, Clare Gable, Robert Montgomery, Erda May Oliver, a négy Marx-fivér, Claudette Colbert. Ezenkívül valószínűleg Londonba jönnek Ronald Colman és a kis Freddie Bart­holomew, akik mindketten angolok. Az amerikai sztárok londoni kéjutazá­sa ezenkívül súlyos probléma elé állítja a londoni rendőrséget is, amely az el­múlt héten Marlene Dietrich londoni tar­tózkodásával kapcsolatban már ízelítőt kapott abból, hogy mit jelent egy világ­hírű hollywoodi sztár londoni tartózko­dása. A népszerű Marlenet a londoni kö­zönség olyan lelkes ünneplésben része­sítette, hogy a Scotland Yard úgy érzi, a sok a jóból is megárt. H. Á. NA6YA! lAPJAWKBM ,,DICSŐI LAPOK“ Diciosaranartin („Ne­veljünk egységes gondolkodású ifjúságot“): Éppen ideje volna már az ifjúságunk töme­géből öntudatos, egységes gondolkodású ifjú­ságot nevelni s e munkában a régi generá­ció azon tagjai is kivehetnék a részüket, akik ezen építő munkára vállalkoznának. ..Keleti Újság“ Cluj („Itt az uj sajtótör­vényu): Az újságíróknak, elsősorban pedig a kisebbségi újságíróknak. elemi kívánságuk az. hogy a: ölcet életegzisztenciájukban ér­deklő törvénytervezetet már azelőtt kézhez kapják, mielőtt azt a parlament elé terjesz­tik. Már az is súlyos sérelem, hogy, noha két hét múlva már összeül a; országgyűlés, a kisebbségi újságíró szervezet véleményét a kormány meg sem kérdezte s csupán a bu- curesti-i lapok — nem lehet tudni pontosan, I de semmi esetre sem teljes — közleményei- * bői kapunk valamelyes tájékozást az uj saj­tótörvény irányelveiről. „HÍRLAP“ Arad („Békét a felekezetek kö­zött“) : Az Ortodox Román Testvériség aradi gyűlésén lélekemelő beszédek hangzottak el Olyan komolytalan vádak, hogy a magva* kisebbségi egyházak csak névleg kereszté­nyek. talán nem is kívánják a cáfolatot, sok­kal leverőhb a tény maga, hogy egy keresz­tény gyülekezet ünnepi ülésén ilyen kutmér- gező és komolytalan vádak hangozhattak e. Az ortodox egyház tekintélyének nincs szük­sége arra, hogy egy hive ilyen rosszul értel­mezett lés még rosszabbul gyakorolt kérész- tényi igyekezettel kisebbítse — nem a ve- télytársait, azokat az egyházakat, amelyekkel párhuzamosan kell megvívnia nagy harcát a hitetlenség, a szektárius-mozgalmak és egyé vallásromboló mozgalmak ellen. On isif or Ghiíbu beszéde nem illet bele az Ortodox Testvériség ünnepi keretébe, hanem ott ta­pintatlan disszonancia volt. „KRASSÓSZÖRÉNYI LAPOK“ Lugoj (Gaz­dasági előadások): Ne akadjon egyetlen falu sem, ahol a tél folyamán legalább egy isme­retterjesztő előadás 1 nívónként ae tartassák. Hasznait és áldásait ezeknek az előadások­nak rövidesen élvezni fogják agy az egye­sek, mint a nagy közönség. Ká­ra ív SEBESTTÉ!! SHAKESPEARE Élete, kora, müvíi. — Érdekes és értékes uj könyv. 310 lap, nagy alakban 139 lei LEPMfíE- Clui. utánvétteL Eliáéiá iiis^as áülásss ^IssávSseiő BHXJÖKESTI, november 6. A Credinţa jelentése szerint az Ilfov-i tör­vényszék I. szekcióján egy hava fogházra és 2000 lej pénzbüntetésre Ítélték Vasile Micu volt földművelésügyi miniszteri iroda­főnököt. Micu 400 ezer lej jutalomért lege­lőt ígért egy Făgăras-megyei községnek. Az elitéit volt főtisztviselő fe&ebbeaést jelentett be az ítélet ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents