Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-29 / 278. szám
ELLENZÉK 1936 november 29. MINIATŰRÖK Esti séta Irta: Illés Endre Már vallottam róla megremegő szívvel. Most úgy szeretném átadni, amilyen a mosolya volt: játékosságában felejthetetlen grimasszal.. . A költő lehajtott fejjel ment a járdán. Ifjúsága hires fái alatt járt, amelyekről igy dalolt a hajnalcdó évek boldog égzengése idején Ti adtatok kedvet, tusát, Ti voltatok az ifjúság, üllői-uti fák. Esti félhat volt. A költő elgondolkozva ment hazafelé. Fekete keménykalapja volt fején, amit nem szeretett. Ez a kalap mindig szégyenkezővé és mélázóvá tette. Gyerekkori bársonyruháira gondolt, amelyeket anyja varrt és amelyekben halálosan szégyelte magát osztálytársai előtt. Mégsem tehetett semmit. Apja szigorú volt, nem szerelte a kényeskedést, anyját meg éppen nem bánthatta meg érzékenységével. így volt ezzel a kalappal is. El szerette volna dobni, de nem merte. Ekkor valaki élesen füttyentett a háta mögött: a szél volt, a vad novemberi szél. Láttátok éjjel őt, ki oly vad, Letépte az égről n holdat. — igy fordította valamikor a remek Verhaeren-verset. De most nem a holdat tépte le az izgága süvölvény, csak fejéről a kalapját. A fekete kemény kalapját, amit nem szeretett. Már ott gurult az úttesten. Elkarikázott egy villamos előtt, az a kerékpáros az utolsó pillanatban kikerülte, jaj, egy nagy teherautó elülső kereke kegyetlenül rátaposott. A halálát akarta, — döbbent meg. A halálát... — mondta elfehéredö ajakkal. És úgy érezte — bűnös. A kalapból csak egy fekete folt látszott. Az ellenszenves fekete kalap szörnyethalt. A költőnek most egy hasonlat jutott az eszébe: olyan, mint egy vidéki kis fekete kutya, amelyet elütött Pesten egy autó. De a hasonlat még süket volt, semilyen rim kolompja nem szólt benne. Emberek vették körül a költőt, leplezetlen kíváncsisággal és kárörömmel bámulták. Csoportosulás támadt körülötte. „Elgázolták a kalapját“ magyarázták az előállók egészen hangosan, a később érkezetteknek. A költő hirtelen elszé- gyelte magát, átvágott az embereken, besietett a legközelebbi kalaposboltba. Uj kalapot vett, később büszkén mutogatta, szép, drága kalapot: barna nyúlszőrt. Amikor fiz perc múlva kijött a boltból, az emberek már nem álltak ott, de a költő mégis megrezzent. Az ut közepén még mindig ott volt a Elszenvedett régi kemény kalap. Mint akiért még nem jött el a morgue kocsija. A költő megállt a járdán, szivében furcsa szeretet támadt. „Temesd el halottaidat“ — gondolt a keresztényi igékre. De hogyan temesse el? Ilyenkor, az esti órákban életveszélyes az ut közepére merészkedni. Ekkor azonban eszébejutott, mit kell tennie. Visszasietett a boltba és az uj kalap sötétbarna szalagja helyett feketét kért. — Nem illik rá, — tiltakozott a finy- nyás segéd. De a költő türelmetlenül intett: — Gyászolok valakit. — Az más, — nyugodott meg a se- géd. Fekete gyász-szalagos kalappal jött ki n költő a boltból. Amikor elment a régi mellett, megemelte a feketeszalagos ujat. ügy érezte, igaz lélek. Hat hétig hordta a gyász-flórt a kalapján. A részvéttel közelítő kérdezős- ködőknek kedvtelen elmondta a furcsa kis históriát. Hat hét után leemelte a fekete szalagot — távoli, kellemetlen rokonnak nem jár több — és nyomban meg is irta az egész történetet. A szedő tévesen szedte a nevét cikke alá. A korrektor javította ki fejcsóválva. És ekkor igy hangzott: Kosztolányi Dezső. jjmh6V Magyar nyerte a brüsszeli fodrászversenyt. Parisból jelentik: A brüsszeli nemzetközi hölgyfodrászverseny mgydiját a magyar származású Szemetkay Lajos,, a párisi Lyr-cég ilárstulajdonosa nyerte el. A nyertest a nemzetközi versenyen, valliaminit párisi szaktánsai körében is ’lelkesen ünnepelték szép teljesitményéért. Negyven falánk harcsát fogtak egyszerre a pöstyéni halászok. Pöstyénből jelentik: A pöstyéni halászok szenzációs zsákmányra llettek szert; egyetlen húzásra negyven hatalmas harcsát fogtak, amelyeknek súlya több mint 500 killó. Vannak köztük 35—40 kilós példányok, amelyek óriási károkat: okoztak, mert nemcsak a kisebb halókat pusziliitották ezerszámra, hanem a vízben úszkáló kacsákat és libákat is föifalták. A harcsák különösen a pöstyéni vulkánikus hőforrások közelében szaporodtak és hiztak föl ennyire. Néhány hónappal ezelőtt hatvankilós harcsát fogott az egyik hallasz, amely mosil is látható a pöstyéni múzeumban. REMÉNY1K SÁNDOR Szeretnélek melíenragadni. Ember, akárki légy — Ha államfő, népvezér, sorsot forgató kormány kormányosa vagy. Ha forradalmár, etlenfcrradalniár, hadiszerkészitő vagy, Ha akármilyen hatalom van a kezedben — annyival inkább: Szeretnélek melíenragadni! Szemedbe nézni, igéző, iszonyatos, fekete nézéssel Sokáig, végtelen sokáig — S szeretném megkérdezni azután tőled: Tudod-e vájjon, hogy meghalsz? Tudod-e vájjon? * Nem úgy, ahogy tudni szokás, Nem azzal az olykort, vágj' mindennapi, de mindig távoli tudással Nem azzal, hogy persze, egyszer miniryájan meghalunk, Én is, hogyne, de talán mégis barna ább a másik, Nem igy, ahogy tudni szokás, Hanem azzal az egészen személyes, közeli borzadással, Teljes bizonyossággal, mely most az én szivemben van: Ember, meghalunk —- rákban, vagy ti d ős or v a d ás ban, Vagy szívbajban, vagy vesebajban, vagy gutaütésben, Válogatott fajaiban az újonnan felfedezett betegségeknek, Vagy végelgyengülésben az emberi kor iegvégső határán, Kimondhatatlan szenvedések után — ágyban, párnák között is! Ember, akárki légy — Gcndoltál-e valaha már erre, a gondolatnak Azzal a te’jes tökéletességével, Amellyel most én erre gondolok, Gondolok iszonyodva, Ámde a borzalomnak Milliomod részét sem bírom kifejezni? Ágyban, párnák között Is i g y — Résztvevő emberek, orvosok, ápoló-testvérek között is i g y — Természetes halállal! Természetes hát a halál? Szükségszerű, de nem természetes. Ágyban, párnáit közt sem természetes. Végelgyengülésben, az emberi kor legvégső határán sem az. Nézz magöba ember, akárki légy, Az én mostani nézésemmel nézz magadba, S tagadd, ha tudod ezt! Mióta vagy, mióta embervilág létez/ík, Egyetlenegy ellenséged van csupán ember neked: a halál. Egyetlenegy, aki ellen küzdeni, reménytelenül bár: méltó feladat — Ha ugyan érték valóban ez az élet És isteni ajándék, amint papjaid nem győzik hirdetni eléggé. — S te miit cselekszel? Mit cselekszel időtlen idők óta? Egyetlen ellenséged pártjára álltái, A halál szövetségesévé szegődtél ömnagad ellen, Mióta Kain Ábelt agyonütötte, Emberléted embervértől véres hajnala óta. Nem elég neked a természetes halál iszonyusága, 'Nem elég a himlő, kolera, pestis, minden dögvész kaszája. Kiegyenesítetted a halál természetes görbe kaszáját, Mögéje álltái szuronyerdeiddel, Mögéje taiikjíí'ddal, tengeralattjáróiddal, repülőgépeiddel. Aratását inegezerszcrezted. Jó munkát és hihetetlenül gyors munkát végeztetsz vele. Agyrémeid, melyeket világnézeteknek nevezel, Melyektől világod jobbrafordulását várod, Melyek tövét vér-óceánokkal áztatod: Nem érik meg egyetlen ember egyetlen kiontott csepp vérét sem sobar Ember, akárki légy — Gondoltál-e már igazán arra, hogy közeleg a vég. Az enyém, a tiéd, az övé, mindannyiiunkké? Közeledik az embervilág embervértől véres napnyugovása — Az utolsó Ábel és az utolsó Kain Egyetlenegy utolsó rettentő baltacsapással Egymást ütik agyon. S a porondon a te őrületed hű szövetségese, Öröktől való egyetlen, könyörtelen ellenfeld marad csupán Egyedül?!! 1936. nov. 19. nen fél 7négy a dolgmli, különösen íonlos. hogy ne mondjunk le minden élvezetről, mert nyomott kedéllyel nem jutunk semmire. Milyen élvezetes is egy csésze Valódi Franck-kal ízesített jo Kathreiner Kneipp Malátakávé szinte semmibe sem kerül! es 1 Franck éppm. a. mod tiehég. Ldk-iib&n. eg/in£aiotf. F K. 29 Gyengélkedő hölgy a íeleionnáí „Jelenleg gyengélkedem, ken- verzálnék telefonon t—36i—Ti szám alatt.“ (Egy újság vasárnapi apróhirdetése.) Csak tegnap este 9 órakor került kezembe n fenti apróhirdetés, de máris rohantam a telefonhoz, hogy percet se mulasszak. Ő gyengélkedik, már napok óta, én meg vígan sétálok! Izgatott tárcsázás, mássed beszél. Már féltékeny vagyok. Hallatlan, kivel beszélhet? Más is olvasta volna e:t a hirdetést•? Milyen kínos, hogy az ember magánügyeibe vadidegen emberek csak úgy szó nélkül beleavatkoznak. Tárcsázzunk újra_ Na, végre: — Halló! — Hallá, csókolom kezeit, hallom, gyengélkedik, már nagyon aggódtam. Csak nem valami komoly? — Nem, egyelőre meghűlés. De mondja, honnan tudja, hogy egyáltalán beteg vagyok•? — Na hallja: tele vannak vele a lapok. — De kicsoda maga? Mi a foglalkozása? — Hát találja ki a hangomról . . . — Műépítész . . . — Bravó. Micsoda hallás! — Irodája van? — De még mekkora; Képzelheti, hatemeletes házakat építek benne. — De most inkább mondja meg, hogy hányán keresték telefonon, mióta e~ a hirdetés megjelent? — Mondja: nem újságíró maga? Ez a kérdés nagyon gyanús. De megmondom, eddig pont 57-en kerestek. De tudja Isten, úgy érzem, hogy egyik se volt az igazi. Maga, az valahogy más. — Mit ért az alatt, hogy az igazi? Nem érdeklődtek igazán a gyengélkedése iránt? Akkor elhiszem, hogy én jobban megfelelek magának. A gyengeség mindig a legerősebb oldalam volt. — Nem, nem. de úgy érzem, hogy maga. hogy maga . . — Eltalálta. Hiába. ezek a kis telepátiák mindig igazat mondanak. Amikor én olvastam ezt a telefonszámot, szinte esküdni mertem voindf hogy egy nő adta fel a hirdetést. E.s íme: csakugyan. Még hozzá milyen nő .. . — Milyen? — kérdi most kacéron. — Na, milyen? Ezt magának kell tudnia — Hány évesnek tart? — Ó. én tisztelem a kort . . . — Jaj, de szemtelen . . . — Már úgy értem: a fiatalkort — így már igen. Szóval? — Húszon . . . jaj. de recseg ez a telefon. — Na, annyi még nem vagyok. (Dehogyis- nem!) — Mondja: mi a foglalkozása? — Gyöngélkedem . . . — De, ha néha jobban var}, mit csinálJ Hiszen a betegségből még egy orvos se tud megélni manapság, nemhogy egy beteg . . — Háztartással foglalatoskodom . . — Milyen kedves. Férjnél van? — Nem . . . — Még kedvesebb. Drhát mm ah',’- ■■ annyit telefonéinmár biztosan máso V Ţ szeretnének konvertálni magával. Kérem gyen hü, ne Ígérjen feltétlenül gyógyulási senkinek. Majd holnap felhívom nira. Ad i:*j is kellemes gyengélkedést kívánok . Kiugróm a telefonfülkéből, egy fiatalt tuber már türelmetlenül vár. Látom, amim bemegy, újságot vesz elő és tárcsázni kezd 7—364—23! — Mondom: — máris megcsal a bestia á
