Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-27 / 276. szám
I BE LRVZfiK 1936 novetttlíét 27s yjBK/BOflUDU bub A ZORILE IRJAi HALL®! Rendelettörvénnyet lép éleibe az új sajtótö A liberális párt Hcsoportja a sajlóíörvénytervezet elejtését kívánja BUCUREŞTI, november 2f>. A parlamenti tisztujitás és az ezt követő események ismét a liberális párt ,.H‘. és Szabadelv-csoportjaira terelték a figyelmet. A kormánypárt különböző csoportjainak munkája nem jelent újat. Dinu Bratianu pártelnök is jól ismeri a széthúzással járó veszélyt abból az időből, midőn ezeket a csoportokat mull év tavaszán feloszlatta. Az elnöki határozat után türelmi helyzet állt elő: A csoportok tovább gyiiléseztek és követeléseket támasztottak, Dinu Bratianu pártelnök pedig — a Zorile jelentése szerint — álláspontját még szigorúbban körvonalazta s az országos rend fenntartását, a liberális párt programjának védelmét, az ország hagyományos külpolitikájának ápolását és a hadsereg felszerelését nyomatékosan kívánta a kormánytól. A parlament megnyitása óta oly események következtek, melyek a liberális párt belső válságát ismét felszinrc dobták. Uj korszak a párt éleiében A tisztiijrtás sikeres befejezése után a ,,facsoport tagjai fehér asztalnál találkoztak. Harca, Sergiu Dimitriu államtitkárok, Petre Ghiata, Radu Rosculet, Emil Lobontiu, Partéidé Dán parlamenti alélnökök, luliu Nasta, N. C. Popescu, R. Risescu-Hrăneşti parlamenti chestorok, Iustin Stanescu, Remus Nestor, Zotta tábornok, Ion Ghiata parlamenti titkárok is jelen voltak, kiket mind most választottak be a kamarába. Több felszólalás történt, melynek során Lanrentiu Oanea szenátor bejelentette, hogy a ,.H"-csoport sikere uj korszakot nyitott a liberális párt életében. Remns Nestor dicsérő szavakkal halmozta el Ghiata képviselőt, ki elszánt régi ellenfele Dinu Bratfianunak. Dr. Seraciu leszögező, hogy a transsvlvániai képviselők a „H“-cso porthoz csatlakoznak. Dr. Macarescu örömmel állapította meg, hogy uj erők jutottak érvényesüléshez a tisztújító választáson. Barca államtitkár a ..lT-csoport tagjainak összetartását méltatta, ugyanakkor felköszöntöt mondott Dinu Bratianura és Tatarescura. Emil Lobontiu jellemek keresésének szükségességét hangoztatta s erkölcsi megújhodást sürgetett. Partémé Dán Transsvlvánia nevében köszönetét mondott azért, mert a parlamentben két alelnöki széket kaptak. Radu Rosculet „uj hit apostolaidnak nevezte a H-csoport tagjait, kiknek joguk van a kiválasztáshoz. Végül Misu Slavescu annak a reményének adott kifejezést, hogy a tisztujitás körül lefolyt harc csupán kezdet volt, mit a liberális párt védelmében tovább kell folytatni. Védekezik az „öreg" szárny A liberális párt „öreg“ szárnya sem maradt tétlen s a sérelmekről emlékiratot készített, melyet több vidéki tagozati elnök ad át Tătărescu miniszterelnöknek és Dinu Bratianu nak, A Dimineaţa jelentése szerint a pártban tapasztalható ellentétek tárgyában Angheles- cu, Sassu, Djuvara, Nkstor miniszterek és Xeni, Cipaianu, Slavescu, Tancred Constan- tinescu volt miniszterek Dinu Bratianu lakásán bizalmas megbeszélést tartottak, melyen úgy döntöttek, hogy ki kell küszöbölni a néhány hónappal előbb életre kelt ellentéteket s a liberális párt kebelében lévő összes csoportokat újra fel kell oszlatni. Az ügyben — irja a Dimineaţa — Dinu Bratianu tanácskozni fog Tătărescu miniszter elnökkel is oly célból, hogy megfelelő formát találjanak az elnöki határozat végrehajtására. Követelések Bucuresti-i lapok jelentése szerint nehéz ebben a kérdésben dönteni. Azt ugyanis maga Dtlnu Bratianu sem tagadja, hogy a „fiatalok" dolgoznak s a párt népszerűségét emelik. A csoportok munkáját ezért nem lehetett végkép megszüntetni. A ,TI“-csoport és ,^Sz.abadelvf‘-csaport tagjai tisztában vannak ezzel s újabb követeléseket támasztanak. A Dreptatea úgy tudja, hogy a parlamenti tisztnjitáson aratott győzelem után most a sajtótörvény elejtése fog következni. Ugyanakkor a párt megtisztítását is követelik azzal, hogy magánvállalatokban sím ingyen, sem fizetés mellett nem foglalhatnak helyet a kormány és törvényhozás tagjai. Két malomkő között A Zorile értesülése szerint nincs kizárva, hogy Djuvara 'gazságügyininiszter lemond a sajtótörvény tervezet parlament elé terjesztéséről. A sajtó igy két malomkő közé kerül, mert a kormány a parlamentid megnyitó legfelsőbb kéziratban is megemlített reformról nem fog lemondani. — Nem marad más megoldás — írja a lap — mint a kormánynak adott ineghata'rna- zást igényin* vermi s ennek alapján a sajtó- reformot dekret-törvény alakjában cletbe.lép- tetív. Ez a fordulat a legközelebbi parlamenti szünet idején fog bekövetkezni. A Zorile értesülése szerint nnn lehet szó többé a lapokban megjelent tömény tervezetről. A sajtóreform jóval kevesebb, de annál hathatósabb paragrafusokat fog tartalmazni. Ez Airter'^a! Förvény a viilámfiázasságelk ellen NEW YORK, november 26. Tudott dolog, hogy' az amerikai házasságok legnagyobb része csak tiszavirág életű. Missis Tood amerikai képviselőnő abban látja er«iek okát, hogy a házasságkötő felek jóformán alig ismerik egymást, már az anyakönyvvezetőhöz szaladnak tanúikkal, akiket legtöbb esetben szerződtettek erre az alkalomra és akik eskü alatt vallják, hogy ismerik a házasulandókat s tudják róluk, hogy függetlenek. A képviselőnő most érdekes törvényjavaslatot készül beterjeszteni. Azt kívánja, hogy a házassági levél kibocsátása és a házasélet tényleges megkezdése közé kötelező módon iktassanak be egy legkevesebb 72 óráig terjedő várakozási időt. millió lejt kéri Cluj várass l&ál a kincstártól a kaszárnyákért CLUJ, november 26. Megirtuk már, hogy a város képviseletében a mult héten egy bizottság utazott Bucuresti-be, hogy ott a hadügyminiszterrel a kaszárnyák megvétele ügyében előzetes tárgyalásokat folytasson. A J bizottság megbeszéléseiről dr. Buzea Octavian helyettes polgármester tett jelentést a város időközi bizottságának. A kilátások, — a bizottság jelentése szerint — biztatóak és remény van arra, hogy egy év leforgása alatt ezt a város fejlődésére rendkívül nagy fontosságú lr. ciifcSIctcic Az fgyetemi t?tr cs tudomásul vette az ité'etet és dr. Roska Mártont állásából elmozdította CLUJ, november 26. A hatodik hadtest bírósága, mely Roska Márton dr. perét letárgyalta a napokban közölte az egyetemi tanáccsal, hogy Ítélete, — a három hónapi börtön Képviseleti cég amelyet 1893-b?n alapítottak, B curesti s ékhell/e1, belföldi képv sele eket keres, esetleg hajlandó finansz rozásra is. Német, vagy román leveleket Rudolf Mosse S. A.-hoz BucureUi, 1. B-du! B ?túrni 2. alá „Ver- treíun sfrma“ Rügyre. és 5000 lej pénzbüntetés — véglegessé vált. Az egyetem rektora összehivta az egyetem fegyelmi tanácsát, mely tudomásul vette a hadbiróság Ítéletét és a klasszikus régiségeket feltáró osztály vezetőjét állásából véglegesen elmozditotta. E hírrel kapcsolatban a „Naţiunea Romana“ azt irja, hogy a Cluj-i egyetemi körökben kinos feltűnést keltett Iorgának Roska Márton érdekében való közbelépése. Az egyetemi tanács emlékiratot terjeszt fel a kormányhoz, melyben tiltakozik Iorgának az ügybe való beavatkozása és az ellen, hogy Roska Márton esetleg kegyelemben részesüljön. kérdést sikerrel fogják megoldani. A városi tanács a hadügyminiszterhez beterjesztett határozatában a Szt. György kaszárnyáért 50 millió, a Regele Ferdinand kaszárnyáért 52 millió és a Tunarilor utcában levő csapatkórházért 19 millió, összesen 121 millió lej vételárat kért. Hangsúlyozza ajánlatában a városi tanács, hogy ezt a vételárat csak készpénzben érti és a vételár fejében egyéb állampapírokat nem fogad el, mert az állam által a várossal szemben fennálló tartozásainak kiegyenlitésére adott értékpapíroknál nagy árfolyamveszteségeket szenvedett. Megjegyzi végül a város, hogy ezt a hadügyi kincstárral rendkívül kedvező ajánlatát csak egy hónapi időtartamra tartja fenn. Azt hisszük azonban, hogy ebből az utóbbi álláspontjából engedni fog. Egyébkén ha sikerül a hadügyi kincstárral a kaszárnyák ügyét kedvezően megoldani, megvalósul a városház felépítésének évtizedes terve is. A 121 millió lej vételárból elsősorban felépítenék a négyemeletes városházát. Felépítenék a sürgős megodásra váró vásárcsarnokot, kitelepítenék a Tanítók Háza háta- mögötti cigánytelepet, rendeznék az ösz- szes külvárosi utcákat. Mind olyan nagyszabású tervek, amelyeknek megoldása csak a pénzkérdésen múlik. românul! Cberestesiu: J00 újságcikk alapján românul a felnőtt nyelvtana. Gyors és biztos módszer. Teljes anyag 150 lej. Két részbe gyütj- ve részenként 75 lej. Kapható az ELLENZÉK könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre Jutjaiáis* Az Fiffel-torony építését 1886-ban, tehát most öl ven éve ha tározLáJt el és az 188'J es világkiállításra kellett a nagy műnek elkészülni. Aiu’g a kölni dóm 159 méter magas, midig az EilíeMorony 5UU méternyi magasságban mered Paris városa felé. A torony épitisc kétmillió frankira került, amelyikül Páris 600.000 frankot vállalt, a többit a kiá litás jövedelméből hozták be. A torony nem a legizlésesebb műépítészed alkotás és éppen ezért Pária akkorj kiváló művészei, mint Garnier, a nag yapera építője, Sardou, Fleury, Gounod, Dumas. Goppée, Maupassant feli rati lag tiltakoztak az épületmonstrum ellen. Vicky Baum, a délvidéki származású német írónő nemrégiben nagy déltenycri hnjóutat tett meg, amelyről most jött haza. Élményei elbeszélése során elmondja, hogy expedíciója Báli közelében ismeretien szigetcsoportot fedezett fel. Ezeken a szigeteken teljesen kezdetleges kultúrájú törzsek élnek. ,jjoha még ilyen szép embereket nem láttam — mesélte az írónő — és sehol nem találtam ilyen boldog embereket sem. Heteket töltöttem közöttük és mondhatom, nem szívesen tértem vissza közülük a civilizált világba. Még soha ilyen mélységes élményem nem volt és ha már nem imtradhatfam végérvényesen az én kedves vadjaim között, most legalább regényben dolgozom fel, amit tapasztaltamu. Vicky Baumban is felébredt tehát a vallástalan emberek vágyakozása a természeti népek élete után, amely csal; külsőleg szép. Franciaországban súlyos gondokat okoz a lakosság elnéptelenedése. Időnként propagandába kezdenek, hogy a lakosságot felvilágosítsák az elnéptelenedés veszélyes következményeiről. Most újabb akció indul a francia kormány kezdeményezésére. Néhány nappal ezelőtt a köz^ élet és a francia tudományos világ személyiségei e’őtt propagndafilmet pergettek le, amely szintén Franciaország elnéptelenedéséről szólt. Hatásos képekben mutatta be ez a film a születések problémájának kérdését és érdekes összehasonlító táblázatokat közölt a francia nemzet és más európai nemzetek népesedési mozgalmairól. A Vezúv oldalát újra be akarják erdősíteni. Plirmis már Krisztus után 79-ben erdőkkel sűrűn benőtt hegynek irta le a Yezuvot. Részint a leömlő láva pusztította ki az erdőt, de az emberi rablógazdálkodás is hozzájárult a vegetáció tökéletes kipusztitásához. Az olasz kormányzat most újra megkísérli a Vezuv- nak az egész nápolyi öböl felett kimagasló lankáit beerdösiteni. Törpefenyőkkel és borókafa jlákka) kezd:k meg az erdősítést, hogy azután siker esetén az alsóbb régiókban másfajta fákat is ültessenek. A Vezúv környékének lakossága rendkívül sokat szenved a kipusztitott erdők folytán nemcsak azért, mert igy a láva fennakadás nélkül ömölhet le a völgyekbe, hanem azért is, mert szörnyű viharok zúgnak le a Vezúv lejtőjén és a leömlő víztömegek gyakorta árvizeket okoznak. Kopenhágában egy újfajta biztosítási ág sikeréről imák a lapok. Férjhez nem menés ellen biztosítják itt a lányokat. Minden dániai illetőségű és bizonyos életkort betöltött leányt biztosítani lehet férjhez nem menés ellen. Ha a biztosítási kötvény birtokában levő leány negyven éves koráig férjhez megy, úgy a biztosító társaságé marad a befizetett összeg. Ha azonban nem adatott meg neki negyvenéves koráig a sctjűt otthon boldogsága, akkor a biztosítótársaság 'élete végéig életjáradékot fizet a pártában maradt leánynak. Az újfajta biztosítási ág nemcsak Kopenhágában, hanem egész Dániában nagy népszerűségnek örvend. Vállalati árak az aradi férfiszabó iparban. Az aradi férfiszabó iparosak szindikátusa, uj vállalati árakat: állapított meg. A fazonárak a következőik: Elsőcszflályu üzletekben egy teljes öltöny minimális fiazóndija 150c—1400 lej, felöltő, ragián, vagy átmeneti kabát 1400—itoo, bélelt tóLikabát 1500, zsaketi- vagv frakk-öltöny 1800—2000 lej. Másod- oszitályu üzletekben egy öltöny készítési dija 1100, felöltő, ragián, vagy átmeneti kapát 1000—1100, bélelt télikabát 1200 lej. — Harmadosztályú üzletekben egy öltöny minimális munktadija 800 lej, felöltő, ragián, vagy átmeneti kabát 1000—1100, bé’alt télikabát 800—900 lej. Előírásai diákunifor- rrrisok készítési dija 450—500, 550—600, 700 lej. Fordítások 10 százalékkal drágábbak a rendes* fazónnál. Egy öltöny vasalási díja egységesen minden kategóriában 60—40 icj.