Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-25 / 274. szám
ELLENZÉK t 03 fi novembtr 2 b. BEHBi sjJtdcj&ijviiLTiibif'r mm Szerkesztik: DR. VERESS ENDRE és MÁTRAI JÁNOS. KlOWdlRM Hozzászólások az uj ipariörvényhez A május elsején életből épe üt uj ipar törvény egyik szakasza kimondja, hogy a szakképzettséghez kötött ipart csak személyesen lehet űzni, ha az alkalmazottak, szánta nem haladja meg a tizet. Tiz odkalmazolton felül lehet szakképzettséghez .kötött ipart- űzni, ha .szakképzet: mestervizsgával rendelkező üzletvezetőt alkalmaznak. Az uj törvénynek ez a rendelkezése vagy kikerülte figyelmüket, vagy pedig nem foglalkoztok vele. Akárhogyan is álljon a dolog, sajnálatos, hogy e rendelkezés törvényerőre emelkedett, merj hatása nemcsak a most működő iparosokra, hanem a jövő iparosaira is helyrehozhatatlan romboló hatással lesz. De káros hatással lesz magára az ipar fejlődésére is, amint azt az alábbiakban ki fogjuk mutatni. A régi 1884. XVII. t. c. értelmében mindazok, akik valamilyen ipar;, óhajtottak folytatni s nem volt meg ez ipar folytatásához szükséges szakképzettségük, egyszerűen egy szakképzett iparossegédet alkalmaztak, mint üzletvezetőit s minden 'baj nélkül folytathatták iparukat. Kik voltak azok, akik ilyen módon lettek iparosokká? Egy iparos a fiát nem adta a saját mesterségére, hanem középiskolát vagy esetleg egy pár egyetemi éve? végeztetett vele. Közbejött akadályok, a családfenntartó elhalálozása, s;tb. miatt .a tanult fiúra hárult a családfenntartás terhe. Atyja mesterségét úgy, ahogy ismerte, hiszen többször maga is segédkezett a munkájában. Ismerte az üzletfeleket is s igy adva voltak az összes feltételek a létfenntartáshoz. Hiányzott azonban a törvényben előirt tanoncidő, majd az ezt követő, legalább két évng ia szakmában eltöltött segédi idő igazolása, ami nélkül pedig iparigazolványt nem lehetett kiváltani. Nem esect kétségbe, mert a régi törvény módot adott arra, hogy felelős üzletvezető mellett Iparigazolványt válthasson. Vagy egy másik tgen gyakran előforduló eset. Adva van egy család, legyen az birtokos, vagy hivatalnok, vagy éppen iparos család. A gyermekeiket rendesen nevelik, iskoláztatják s a leányt vagy lányokat varrni taníttatják, hogy ha férjhez megy, a legszükségesebb ruházati cikkeket maga állathassa elő. A család kiegyensúlyozott életében azonban előre nem látott események következnek be, családfenntartó halála, az .asszonyt az ura elhagyja, stb. stb., annyiféle ilyen szerencsétlenség adódhatik, hogy felsorolni sem lehet. Mit tesz iáyenkor a nő? Iskolai bizonyítványa — lehet az még öly kitűnő is —■„ teljesen értéktelen, ellenben annál többet ér a varró tudománya, amire drága szülei csak úgy mellékesen taníttatták meg. Elment egy kép- zstlt varrónőhöz, az utolsó vagyonroncsókból szakit egy párezer lejt s kiképez te ti magát rendes varrónővé. Minthogy varró szak- képzettség nélkül nem lehetett, vagy vizsgát lett egy bizottság előtt, vagy pedig keresett agy olyan varrólányt, akinek könyve rendben volt' s azt bejelentette, mint felelős üzletvezetőt:. Elindult tehát e.gy élet, a család, a gyermekek nem kerülnek az utcára, sőt nem egyszer még egy kis vagyonkát is ösz- szegyüjtött'ek az ilyen nem képezett iparosok. Az ilyen iparosok aztán később megszerezték a szükséges kellékeket s már mint rendes iparosok szerepelhettek. Az uj törvény eme életlehetőségeknek útját vágja, amidőn kimondja, hogy csak 10 vagy 10-nél (több munkással dolgozó vállalatnál van megengedve az üzletvezető tartása. Az iparos, mint vállalkozó, áLlandóan az egész vagyonával benne van az üzletben s ezért bizony megtörténik, hogy az iparos minden vagyona elúszik, sőt még adós is marad. Az uj törvény életbeléptéig nem kellett, hegy kétségbeessék, mert egyszerűen lemondott az iparáról s a felesége anyósa, apósa vagy gyermeke nevére váltotta ki újra s magát, mont felelős vízlevezetőt jelentette be. Az uj törvény ezt a lehetőséget teljesen megszünteti. Ezentúl, ha egy iparos tönkreCLUJ, november 23. A munkukamarák nemcsak az ipartescüle- tek munkakörét, hanem a vagyonát is örökölték. Ez a vagyon pedig tekintélyes értéken képvisel, bár vannak egyes ipartcstületak, ahol az örökségre a m unkaka murák ráfizettek. Az iparosok körében, kik évszázados munkával- szerezték meg az egyes ipartestületek vagyonát, nagy visszatetszést keltett a munkatörvénynek az a rendelkezése, mely az ipartcstülelck vagyonát jogutódló cimcn a munkakamarák tulajdonába adia át, mert autói tartottak — és ez az aggodalom némileg indokolt is volt —, hogy a vagyon esetleg elkallódik. A munkakamarák ipari szekciói a munkaügyi miniszter ülőül kifejezést is adtak ezen aggodalmuknak s arra kérték, rendelkezzék úgy, hogy az ipartestületek anyagi javai a munkakamarák pari szekcióinak birtokába menjen át. Ezt a kérést a munkaügyi miniszter már honorálta is. Az elmúlt héten megérkezett a munkaügyi miniszter rendeleté, amely közli, hogy az ipar- testületektől örökó t javak felelt csak a munkakamarák ipari szekciójának van joga rendelkezni. Ez a miniszteri döntés azl jelenti, hogy az ipartestületekilől származó javak ke- ; zclcsébe a munkakamarák munkás és ma- ■ gántrsztviselői szekciói nem szólhatnak bele. .4; aradi Férfiszabók Szindikátusa Marita George elnöklete alatt a napokban választmányi ülést tartott. ,4r ülésen Márton Sándor az uj egészségügyi illeték kivetésére vonatkozó rendelkezést ismertette. elnök ezzel kapcsolatban sajnálattal említette fel, hogy ujabbnál-njabb adókat és illetékeket vetnek: ki az iparosságra, amely már roskadozik a terhek alatt. Javaslatára a szindikátus kimondotta. hogy az iparosok adóterheinek csökkentése érdekében országos mozgalmat indit s csatlakozásra hívja fel az összes városok iparos szindikátusait és munkakamaráit. A mészáros és hsntos-iparo nem kötelesek forgalmi ssdol ARAD, november 23. Túlbuzgó pénzügyi közegek a közelmúltban arra akarták kötelezni az arad mészáros- és henl esi párosakat, hog}' forgalmi adót fizessenek, sőt meg is bírságolták őket, mert nem vezettek forgalmi adó regiszterekéi. A felvett kihágás! jegyzőkönyveket az aradi törvényszékhez felebbezlték meg, azzal az indoklással, hogy a vonatkozó törvény 9. szakasza értelmében a 5 lóerőnél kevesebb géperőt és 7-nél kevesebb munkást foglalkoztató iparosok mentesek a forgalmi adó fizetésének kötelezettsége alól. Ugyanez a rendelkezés vonallkozik — megfelelő feltételek alapján — azokra a kiskereskedőkre, kiknek az adóalapjuk a 155 ezer lejt meg nem haladja. A törvényszék helyet adott az érvelésnek és kimondotta, hogy a megbírságol! hentesiparosok nem kötelezhetők forgalmi! adó fizetésre. Az érdekes ítélet ellen a flskus jogi képviselője az itélőaáhlához felebbezetz, de hiába, ment a felebbviteli b róság az első bírói Ítéletet indokainál fogva, helybenhagyta. Lezajlott a C!uj>i Cipésziparosok « 3 3 nai át Közmegelégedésre működik a beszerző szövetkezei CLUJ. november 23. A Cluj-i cipésziparosok voltak az elsők, kik az Ipar testületek megszűnése után szakmailag megszervezkedve szindikátusba tömörültek. Hogy milyen helyes és egészséges volt ez a megoldás, azt a legjobban az a népes közgyűlés bizonyította, amit Pop Jonel elnöklete alatt vasárnap délelőtt tartottak a (szakmai sérelmek megvitatása és orvoslása érdekében. A gyűlésen nemzeti és felekezeti különbség nélkül Cluj városának csaknem összes cipész iparosai felvonultak, hogy a szakmai ügyeket közös erővel és egyetértéssel beszéljék meg. A közgyűlése Pop Jonel elnök nyitotta meg, ismertetve a napirendre (tűzött kérdéseket. Utána Szabados Lőrinc a calp. és bőrárak indokolatlan emelkedését ismertette igazi szakszerűséggel. Kimutatta, hogy míg a gyári cipők árai alig emelmegy, el van veszve örökre s újra csak munkás lehet. Hogy ez mit' jelent, csak az tudja, aki már látott ilyen eseteiket. A régi törvény uralma alatt, ha egy iparossegéd rátermettségéről tett tanúságot s nem akart mint segéd megöregedni, igyekezett bizonyos gyakorlati idő el te te után önálló műhelyt nyii'ni. Ilyenkor, ha nem volt elég tőkéje, olyan vállalkozót (keresett,, akinek egy kis tőkéje volt s igy indult el pályáján. Az üzlet a tőkés nevén állott mindaddig, amíg a tőkét az iparos vissza nem fizette. kedtek 6—7 százalékkal, a talp és felsőbőrök az utóbbi hónapokban 4c—45—50 százalékkal szöktek fel. Bizottság kiküldését javasolja, az áremelkedések okainak tanulmányozására és arra, hogy állapítsa meg, mi ennek az oka. Nuszbaum Mihály a bőrkereskedők magatartását ismerteit, kik a vevőkkel csak félvállról beszélnek. Zabolaf Pál cipészmester a szakszerűden, hasznavehetetlen és a közönség félrevezetésére szolgáló reklám betétek ellen beszél, kimutatva, hogy ezekből csak a gyártóknak van hasznuk, mert a beteg lábaikat még betegebbé teszik. A sérelmekhez még Fodor Mihály szólt hozzá. Szabados Lőrinc követelte, hogy az első hetú táppénzfizetés terhét vegyék le a munkaadók válláról. Susman János az adó- sérelmeket tárta fel és hangoztatta, hogy a kivetésiben az iparosságnak is helyei kell Gyakran történt meg ennek az ellenkezője is. Tőkével rendelkező vállalkozó akart iparüzemet nyitni pl. egy kereskedő. Ilyen esetben keresett egy szakképzett iparost, azt megtette üzletvezetőnek s ő intézte a munkavállalás, a tőkebeszerzés szerepét, inig az iparos az üzlet szakmai részét látta el. Az uj törvény egyszersmindenkorra elvágja a lehelőségét annak, hogy az iparos tőkehiány miatt valaha is üzletet nyithasson s hogy a tőkés szakmai képesítés nélkül egy iparüzemnek tehesse le az alapját. A degsajnálatosabb az, hogy az uj törvény biztosítani, hogy az igazságo, é.s elviselhető legyen. Pcp elnök a szindikátus fontosságát ismertette, kifejtve azt, hogy ha az iparosság tömörül, ahhoz közös erővel: könnyebben lehet a harcot felvenni, minlha szanaszét, szervezetlenül bolyong a cipész iparosság. Felhívást intéz, hogy akik még nem tagjai a Szindikátusnak, azok haladéktalanul lépjenek be. Veszkán a cipész iparosok beszerző szövetkezetét ismertette. Kimutatta azt, hogy az üzlet nagyszerűen bevá.lott és ami a fő az anyagot elsőkézől szerzik be és tisztességes haszon mellett olcsón kapják a vevők is. Birs Lukács felszólalása után a közgyűlés féiháromkor ért véget. A Cluj-i cipészek gyűlését példaképül kell kiemeljük, lássa minden szakma, hogy az Ipartestülerek megszüntetése után csakis a szindikátusokban való tömörülés formájában dolgozhatnak eredményesen az iparosok. A TANONCSZERZÖDTETÉSEK UJ RENDJE. A munkaügyi miniszter a ta- noncszcrzödésekre nézve uj rendelkezéseket bocsátott ki, mely szerint a cluji munkakamara körzetébe tartozó megyékben a tanoncszerződések a munkaügyi minisztérium által jóváhagyott minták alapján köthetők meg. Ezek a szerződések a Kamaránál szerezhetők be a hivatalos órák alatt. A rendelkezés vonatkozó paragrafusa alapján tanonc- szerződés legkevesebb háromévi időtartamra köthető meg, de a tanoncszerző- dés tartama négy esztendőnél hosszabb időre nem terjedhet. Abban az esetben, ha egy tanoncszerződést három évnél rövidebb időtartamra kötötték meg, azt a Munkakamara nem iktatja be. A tanoncszerződést a megkötéstől számított 30 napon belül be kell nyújtani a Mun- kakamarához, mert ellenkező esetben 500—2000 lejjel büntetik meg a kihágást elkövető munkaadót. A törvény kötelezi a munkaadót arra is, hogy a szerződés megkötésétől számított tizenöt napon belül adjon egy tanoncigazolványt az inas számára. Inspektort küld ki Pop Valér miniszter a bőrárak emelkedése ügyében. Bucures- t bőd jelentik: Pop Valér ipar- és kereskedelmi miniszternél tegnap délelőtt nagyobb iparosküildöl'fcség jelentkezett. A kü.döttség tagjai a bőrárak gyors és indokolatlan emelkedése miatt tettek panaszt a miniszternél. Pop Valér megígérte, hogy a panaszt meg fogja vizsgálni és inspektorit küld ki a kérdés tanulmányozására. e szakasza mit sem tartalmaz azokra vonatkozólag, akiik a törvény életbeléptéig felelős üzletvezetővel dolgoztak. A 'törvény május hó elsején lépett életbe, de még a mai napig sem történt ez ügyben döntés. Nagyon félő, hogy a döntés kedvezőtlen lesz s akkor számtalan ember kezéből esik k-1 a szerszám s kerül az ultcára számtalan család. Csüggedésre azonban nincs ok. Szerzett jogokat az alkotmány értelmében megsérten nem szabad s igy mód van arra, hogyha miként nem lehet, úgy per utján védjék meg a jogaikat az ilyen iparosaink.