Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)

1936-11-22 / 272. szám

Csakhogy megvagytok

Irta: NAGY KÁLMÁN

Az alsó faluvégen, feküdt Balogh uram portája, ömaga amolyan hé (szilvái ás ivadék volt, de a gazdagabb fajtából. A szilvafákon kívül, maradt még jó öt-hatszáz hold alföldi földeoske egy tagban s még apró darabokban is egynéhány.

Hosszú, Japostornácos, bádogfedelü kúriája volt a gazdasági épületek: istállók, magtárak, cselédházak közelében. Kissé nyomasztóan hatott az emberre ez a zsúfoltság, kivált, ha érzékeny, költői lelkületű volt az illető, de ilyet úgysem tűrt meg Ealogh uram magakor ül.

Tudománya nem volt erősen nagy, keveset koptatta az iskola padjait, de minek is a tudomány egy olyan gazdag embernek, mint Balogh uram?... ez igazán csak akadályai szolgálna. Ezzel szemben viszont, annál nagyobb volt a, bölcsessége. Senki sem tudta volna okosabban elkormányozni azt a kiskirálysághoz hasonló alföldi birtokot, mint Balogh uram. Mert, bizony nem kicsi dolog tizenkét béresnek, kondásnak, juhásznak, csikósnak, kerülőnek, csősznek, egy csomó szolgalegénynek s még egy jókora sereg léhütőnek parancsolni, hegy a belső cselédeket ne is számítsuk hozzá, mert azok a háziasszonyi hivatal hatáskörébe tartoznak.

Tudott ám parancsolni Balogh uram. Kemény, nyakas magyar ember volt őkigyelme, akinek nehány évszázadon visszamenőleg kálvinista volt és bort ivott minden pereputtya. Öt magát még borban is fürösztget- ték kicsikorában, amit ugyan most is megtehetne egész nyugodtan, mert egy-két fürdésre való borocska még: csak akadna a háza- táján, de mostanában már csak belülről eszközölte a borgyógykura borogatást az öreg.

Marcona, tagbaszakadt, behemót ember volt az urambátyám. Kemény legénynek kellett lennie, aki szembe mert állani vele; hát még ellenkezni? — Uram bocsa', talán nincs is olyan élő emberfia. Még Baloghné asszony is kétszer meggondolta, iámig egyszer megszólította, pedig, egyébként Baloghné asszonyomnak sem lehetett volna a nyelvét madzagra kötni.

Mégis volt valaki, talán az egyetlen teremtett lény a földön, oki nem ijedt meg ettől az emberkolosszustói. Sőt, talán inkább az hátrált volna meg, ha erre került volna a sor. Ez pedig senki sem volt más, mint Sárika, Balogh uramék egyetlen, hajadonszép lánya. Ő egészen más volt. Királynőként uralkodott; korlátlanul parancsolhatott minden rendü-rangu cselédnek, bejárónak, az egész naplopó, éhenkórász hadnak. Nem lehetett kívánsága, ami ne teljesülhetett volna. Édesapját úgy tudta kormányozni a kis huncut, hogy még az egérfogásra is rá tudta volna venni; szerencsére azonban, neki, is több esze volt ennél.

Egészen megváltozott, kifinomult, ellágyult Balogh urambátyám olyankor, mikor a huncut Sárika közelében volt. Csodálta, rajongta, valósággal imádta a lányát. Egyet- leg dologban azonban nem tudtak sehogy-, sem összeférni, sem megegyezni — mert ebben már keményen megkötötte magát az öreg — a Sárika férjhezmenetelét illetőleg. Még egészen kicsi volt Sárika, amikor már felvetődött a kérdés: hogy lesz, ha a kislány férjhez megy? Ilyenkor csak legyintett, csapott rá a kezével.

— No, hisz majd meglátjuk — mondotta.

— Különben sem olyan fontos . .. Sárikának majd akad kérője elég... de akárkinek úgysem adom. Olyannak kell annak lennie, hogy a hercegkisasszonyok is fussanak utána, mert az én leányom olyan lesz, hogy...

Egészen nekivörösödött ilyenkor a nagy büszkeségtől s az önérzet úgy ágaskodott Balogh bátyámban, mint makrancos csikó a nyereg alatt. Öröm volt nézni.

A nevelése Sárikának, nem volt nagyon különleges. Nevelőnőt: francia, német, angol kisasszonyt tartott mellette uraatyja eleget, de városi iskolába nem engedte el maga meiiől.

— Jobb a lánynak otthon nevelkednie, — hangoztatta gyakorta Balogh bátyánk.

— Még mindig nagyobb az erkölcsi színvonala a szülői háznak, mint ia legjobb leánynevelőintézetnek is — mondogatta borból fakadó, filozófus öntudattal. — így csak vizsgákra engedte fel az öreg: féltett sze- mefényét, természetesen illő szülői felügyelet mellett.

Hogy ilyen viszonyok mellett is sikerült Sárikának kellő mértékű nevelést szereznie, abban nagy részünk volt nekünk, szomszéd lurkóknak, akik napszámra lebzseltünk Sárikáik portáján.

Szegről-végről atyafiak is votunk; no nem

1936 november 22.

ELLENZÉK

S3E

D

PIu§s®!iirf é3e$lár«Bd€ftoi aű Crispi eiszcgtfnyedetf leányáéit

'Rómából jelentik: 'Mussolini az olasz képviselőház elé törvényjavaslatot terjesztett, amelynek értelmében Crispi volt olasz miniszterelnök Nápolyban szűkös viszonyok között élő hajlott korú leánya a jövőben az olasz államtól évi huszonnégyezer lírás járadékot kap. Mussolininak ez a nagylelkű lépése általános feltűnés kelt. Crispi neve feloldhatatlanul egybefüződött az abesszi- niai olasz gyarmati politika legszomorubb időszakával. 1896-ban, amikor az első abesz- sziniai olasz hadjárat Olaszország gyászos vereségével ért véget, Crispi miniszterelnök volt kormányon Olaszországban, a tavalyi dicsőséges második áduai csata és egész" Abesszíniának azt követő meghódítása azonban lemosta Olaszországról az „áduai gyalázatot“ és nyilván az abesszíniái olasz császárság most történt megalapítása indította a dúcét nagylelkű elhatározására, amellyel gondtalanná teszi szerencsétlenebb kezű elődje leányának utolsó éveit.

Olvassa el a Stherk arcvíz üvegen levő kis könyvecskéi. Látni fogja, hogy csak az alaposan megtisztított bőr friss és szép, csak ez bír az egészséges szépség vonzóerejével. Scherk areviz tökéletesen megtisztítja a bort és az x Q , arcot ruganyossá, gyengéddé

I* ) és zsússá teszi. Üvegek á áKLei 62,103,16 ,300,475

|||p5

SCWlRK r h lí V.tXM'-VAr* v N t d no

a „&®aíiway forradainiâifa nyesne el az irodalmi f^aíaei-dijatf

A »ülllönös Siöz|á^éS<« szerzőjének líalssradlos pályafutása a szénlapátolástóíí a világhírig!

Stockholmi távirat jelenti, hogy a 'svéd Akadémia az idei irodalmi Nobel-dijat Eugene O'Neill nek, a hires amerikai drámaírónak ítélte oda.

Eugene O'Neill talán a legeredetibb amerikai kóréhét ség, akinek újszerű, merész és friss hangú darabjait az európai közönség és igy a magyar szinházi publikum is ismeri.

Eugiene O'Neilil-t nem is olyan régen még a „newyorki Broadway forradalmárának“ hiveálk. A kitűnő iró küzdelmes és kalandos ifjúság után érkezett! be az elismerés és a siker révébe.

1888-ban született Newyorkban. Apja ir származású színész volt, akivel már gyermekkorában bejárta Amerikát. Miután tanulmányait elvégezte, tanító lett, de ez a mesterség nem volt Ínyére. Kisideig mint titkár próbálkozott a Broadway egyik postahivatalában, 'aztán egyszerre felcsapott: ügynöknek egy hondurasi aranybánya-vállalatnál. A forró égőv alatt súlyos láz támadta meg és hónapokig az ágyhoz láncolta. Mikor meggyógyult, egy vá ndorszi n! társ ul áthoz csatlakozott reklámfőnöknek.

De itt sem volt maradása. Egy 'szép napon hajóra szállt és meg sem állt Buenos Airesig. Innen Délafrikába ment, Durbanba, ahonnan mint szénlapátoló munkás tért vissza Newyorkba. Aztán tengerész Leat, majd ismét színházi statiszta, színész, végül újságíró, riporter.

Köri!belül huszonhét éves leheteti, amiannyira közeli, hogy minden nagyobb lelkifurdalás nélkül meg ne engedhettünk volna egy-egy kis rokoni flörtöcskét magunknak. Persze, mélységes titkoknak leple alatt, mert, ha Balogh bátyánk csak tizedrészére jött volna rá viselt dolgainknak, akkor is százszor tekerte volna ki a nyakunkat. Sikerült is Sárikát tökéletes kis csirkefogónak s az évek során a szerelem minden ágában nagy. ’szerű elméleti jártassággal rendelkező szem- érmetes hajadonná serditenünk.

Akkor kezdődött a baj,, amikor az első kérő jelentkezett. Az öregur keményen meg^ makaicsolta magát s kimondta, hogy: „nem“! Pedig szép is volt a fickó, ügyes is, gazdag, jócsaládból való, szerette is Sárika, de az öreg hallani sem akart a dologról. Hiába volt minden siránkozás, rimánkodás, az öreggel nem lehetett bírni. Az volt az ideája, hogy majd ő fog megfelelő férjet keresni egyetlen leányának.

Az évek pedig teltek, ... a kérők, s ahogy talált valami kifogásolni valót. Az egyik igen alacsony, a másik igen magas, igen szőke, vagy igen fekete, az egyik igen közel lakott, a másik igen messzi... Úgy válogatott az öreg, mintha ndki kellene férjhezmenai s mintha ez az egész világ csupán nősülni való fiatalembereket teremne. Sikerült is lemarnia a házatájékáról valamennyit.

Szegény Sárika már idővel odaöregedett volna teljesen az édesanyja mellé, ha úgy nem fordul a dolog, hogy komolyan szerelmes lesz. Ezúttal pedig komolyan, nagy, örökkétartó, elszakíthatatlan szerelemmel habarodtak egymásba a fiatal szolgabiróval.

Az öregur hamar megsejtette 2 dolgot s

kor rengeteg viszontíaigiság után tollat vett a kezébe és ekkor hirtelen ismét ágynalk döntötte egy rettenetes betegség: a tüdővész. De betegen Í9 dolgozott; toéíbb. Miután az újságírói meserséget nem folytathatta', színdarabokat kezdett írni 99 hamarosan elkészült néhány eredeti felvonással. Peaked Hill Barban a provincetowni homok-dünák közt fekvő régi parti őrhelyen ütötte fél tanyáját, ott lakott feleségével, Ágnessel és Shane nevű kisfiával, egy régi kunyhóban, amelyben azelőtt a hajótöröttek hulláit ravatalozták fel és amelyből ő barátságos kis otthont teremtett családjának. Mialatt O'Neill Peaked Hűl Barban ilábbadozott és írogatott, megalakult a Provinoetown Players híres csoportja, és az ifjú színészek és írók, akik e csoportot alkották, a hánytvettott é >etü újságírót választották meg vezérükké.

1916-tól 1922-ig egy szánalmas istállóban játszott a társulat Newyorkban, de egyszerre csoda történt: a Broadway Büszke szinház- királylainak meg kellett érniük, hogy a közönség tódulni kezdett a szegényes kis ’színházba és O'Neilll, a vezér egymásután kétszer is élnyeroe a hires Pulitzer-dijat.

A legitekintélyesebb newyorki színigazgató, David Belasco, a Pillangókisasszony szerzője erre már magához kérette O'Neillt, de O'Neill laz’ţi felelte, hogy ha Mister Belasco beszélni óhajt vele, keresse fel egy kis szl- nészkocsmában, a Greavich Viliágéban, New22Í ífflSSÍZH ES333S5ÍSV33SBSS

már előre kötötte magát, hogy: „debizony, nem lesz abból semmi-''. Pedig nem volt nagy kifogása, csak szegénynek találta kissé a fiatalurat.

Csúnyául megkötöte magát az öreg. Hiába beszéltünk, vitatkoztunk, magyaráztunk, veszekedtünk vele; hiába kapacitáltuk jobbról is balról is; hiába mozgósítottuk ellene a család valamennyi beszédképes tagját: mégsem lehetett vele bírni. Sokszor már bele is dühösödött az öreg s keményen ráncbaszedte a szemöldökét. „Ne prézsmitáljatok any- nyit“ — szólott röviden,, de a szeme szikrázott s az álla parancsoló volt. Tanácsosabbnak láttuk hallgatni ilyenkor.

De most már nem sokat, teketóriáztak a fiatalok. Sárikából is kiütközött az apjától örökölt természet és cselekedni kezdett. Se szó se beszéd, elhatározták, hogy megszöknek es titokban összekelnek. Segítettem nekik összeszedni az irataikat, diszpenzációt szereztünk s egy holdfényes éjszaka illa-berek, nád a kert. Reggel csak egy papírlapot találtak Sárika szobájában:

— Kedves Szüleim!... ne haragudjanak... nem volt más választásom... igy nem lehet élni... Sárika.

Lett nagy jajveszékelés, sopánkodás, siránkozás.

— Látja;, — zokogott a nagyasszony — miért is nem hagyta őket?... Most biztosan elölik magukat... Jaj.,, Jaj,,, — Torkából si- koltva bugyborékolt a zokogás és ájulton esett össze a tomácajtóban

Az öregur fejét vesztve szaladgált. Testét kiverte a hideg verejték, fogai vacogtak, térdei megroggyantak. Mozgósították az egész

york müvésznegyedében, ott megtalálhatja naponta négy és hat között...

így vonult be O'Nelil diadalmasan a Broadway szivébe s ma már verekednek egy- egy uj darabjáért az előkelő newyorki szi- házak.

O'Neill különben rendkívül termékeny iró. Eleinte főként egyfelvonásosokat, tengerészdrámákat irt. Ezek közül a legismertebb az Anna Christie, .amely Európába is átkerült. Hires darabjai közül való a Jones császár című néger dráma, a Szőrös majom, a Sóvárgás a szilfák alatt, Brown, a nagy isten, azután Isiten minden gyermekének vannak szárnyai cimü müve, amely a fehér-fekete probléma színpadi feldolgozása és a Különös közjáték.

Egytík legújabb müve az Elektra gyászban, amely az ó-görög monda modern, pszichoanalitikus feldolgozása.

ZAJTALAN VONATOK LINÓLEUM-BURKOLATTAL. Rómából jelentük: Az olasz államvasutak mérnökei linóleum-burkolat alkalmazásával rendkívül zajtalan járású vasúti kocsikat szerkesztettek, amelyeket a jövőben szélesebb körben is alkalmazzák. A kocsik annyira halkjárásuak, hogy még a váltókon való áthaladást is alig lehet észrevenni.

Az ELLENZÉK a haladási szolgálja, A kisebbség! és emberi jogok előhareosa.

csürhe népet. Ki a patakban kereste, ki az erdőben... Jó dél fele lett, mire a vasúti őf jelentette^ hogy látta a kisasszonyt elutazni a szalgabiró úrral. A fővárosig váltottak jegyet mind a ketten.

Rohant is az urambátyám, nekem csak úgy futtában kiáltotta: „jöjjön öcsém, maga jobban ismeri azt a piszkos nagyvárost“.

öreg este lett, mire a vonatunk beérkezett. Urambátyám az egész utazás alatt egy hangot sem szóit, csak ült összehúzott szemöldökkel, néha egy-egy sziszegő hangot en gedve ki fogai közül... Az állomáson végre megszólalt, azaz, inkább bődüléshez hasonlított szavainak ez a megnyilvánulása. „Taxi:“ — vezényelte hörögve... öt perc sem telt bele, mire a Központihoz értünk... Az öreg dühös vadállatként ugrott ki a kocsiból, a portásnak a:ig birta kinyögni, hogy miféle népeket keresünk...

— Itt vannak kérem az emeleti 14-Ben —• válaszolta a megrökönyödött portás. Felmentek már délben a szobájukba, azóta nem iláttom.

— Jaj, talán már nem is élnek, ordította Balogh bácsi.

Három-négy lépcsőt ugorva egyszerre, rohan fel, alig bírtam az öreget követni. . Nekirontott az ajtónak s nagy robajjal zuhant be a pironkodó, húzódozó, szégyenkező fiatalok elé. Percek teltek bele, mig kissé magukhoz tértek mindnyájan. Elsőnek az öregur szóllak meg. Krákogott, köhögött egynéhányat, mig ki tudta lihegni:

— Jaj, csakhogy megvagytok. A fene egye meg, de megijesztettetek...