Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-19 / 269. szám
1936 novembre 19• ELLENZÉK t Vasárnap rendezik meg Transsylvania ököl&ivóbafnokságánah döntőit Kik neveztek eddig a CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Ma j nyújtották be az egyes sportegyesiiletek az ökölvívó szövetség transsylvánia? csoportjához az idei kerületi ökölvivóbajnok- ságokért küzdők névsorát. A benevezések nagy számára való tekintettel a kerületi vezetőség ugv határozott, hogy egy elődöntőben selejtezőt tart, melyet péntek este 8 órai kezdettel a közönség kizárásával rendezi meg az unitárius kollégium tornatermében. A bajnoki döntőmérkőzésekre vasárnap kerül sor, melyet 10 órai kezdettel a CFR műhelyek mellett levő Összhang helyiségében rendeznek meg. Ezeket a mérkőzéseket már a nyilvánosság előtt tartják meg, 20 és 30 lejes belépődíjakkal.' Tekintettel az összhang termének kis befogadóképességére, már itt figyelmezbajnoks versenyekre tétjük az érdeklődőket, hogy igyekezzenek helyeiket a tolongás elkerülése végett idejében elfoglalni. A bajnoki versenyekre súlycsoportok szerint a következő ökölvívók neveztek be: Légsulybcin: Pajzs M. 54 kg. (KKASE), Németh j. és Suciu Gh. 53—53 kg. (Románia) . Pehelysúlyban: Dorian E. és Zsigmond J. 57—57 kg. (KKASE), továbbá Iioch- mann 58 kg. (KKASE). Könnyüsulyban: Szilágyi I. 60 kg. (România), Tatariu V. 62 kg. (KKASE). Kisközépsúlyban: Prédiger Gy. 63 kg., Ftllöp F. 65 kg. (KKASE), Delean A. 65 kg. (Románia). Kisnehézsulyban: Kádár I. 80 kg. (KKASE). A CSMC nevezéseit legközelebbi számunkban fogjuk közölni. Cap'í&ttl-Mozffgó Ma premier 1 Ahogy tetszik I Rendező Paul Czinner SHAKESPEARE halhatatlan MÜVEM TekÉZQsporí: A vasárnapi labdarugó műsor GLUJ. (Az Ellenzék (tud.) Az alkerülct tegnapi ülésén összeállitották a vasárnapi programot, amely a következő: Nagypálya: Reggé! 8 órakor Haggiibbor—Avram láncú I. oszt. bajnoki. 10 órakor Napoca—Echo I. oszt. bajnoki. 12 órakor U—Napoca ifj. bajnoki. Délután 2 órakor Unirea Tricolor— Ură versata, tea A-liga mérkőzés. Kispálya: 8 órakor Unirea—CFR ifj. bajnoki. 10 órakor CAC—UEC ifj. bajnoki 12 órakor CSMC—Echo ‘ifj. bajnoki. Délután 2 órakor Reuniunea—Turnatoria ifj. bajnokai. Hivatalos rész A bír ©bizottság közleményei. Értesítjük az érdekelteket, hogy a központi hiróbizotteág a kerület bíró jelöltjei részére a szóbeli és írásbeli bőröv izsgák at november 20-ik és 21 -ik napjaira a gyakorlati vizsgát november 22-éré tűzte ki. Ennek alapiján felkiérjük a birójelÖMeket, hogy november 20-án, pénteken este 5 órakor az al- kerület helyiségében (Piaţa Unim 29.) jelenjenek meg az Írásbeli vizsgára. Cluj, 1936 november 17-én. E. Huneade sk. P. Huneade sk. elnök. titkár. A MATADOR JUBILEUMI VERSENYEINEK utolsó fordulóját vasárnap játszták le 96 résztvevővel. A forduló eredményei a következők: Tényleges játékosok csoportjában, első Fehér Zsigmond 58 ponttal. A volt játékosok csoportjában első Gombos József 59 ponttal. A tényleges hölgy játékosok csoportjában első Kovács Kató 44 ponttal. A jubileumi versenyek végleges eredményeit legközelebb közöljük. A SPARTA VEZETŐSÉGE felkéri összes tagjait, bogy november 19-én, csütörtökön este pontosan jelenjenek meg az Oltean- pályán. A GLUJ-I KERÜLET FELKÉRI AZ ÖSZ- SZES CSAPATOK ELNÖKEIT, hogy csütörtökön este 8 órakor fontos ügyiben szíveskedjenek megjelenni a szövetség helyiségében (Str. Memorandului 8.). Turistaság A GYOPÁR TURISTA EGYESÜLET f. hó 21-én, szombaton este 10 órai indulással gyalogtúrát rendez a Géczi-várhoz az ifjúsági csoport részvételével. Indulás az egyesület elől (Calea Moţilor 8.) Vendégeket szívesen lát a rendezőség, vezető Zenkó István. i i SUPER 37 ALFA imPERflTQ AZ ID0 RADIO M E LLETT A magyar szövetségi kapitány megdöbbentő nyilatkozata a párisi kudarcról ■Budapesti tudósítónk jelenti: A magyar válogatott labdarugócsapat párisi vereségéről Dietz Károly dr. szövetségi kapitány a következőket mondotta: — Kínosan érintett ez a vereség Párásban. Igazán elég lett volna a prágai kudarc is — ulravalónak. Na de most már nincs más hátra, mint levonni a tanulságokat. — A végső következtetéseket természetesen csak a hivatalos kísérők jelentései alapján fogom majd levonni. De azt már látom, j hogy Sárost dr. nem váltotta be csatársze- j repléséhez fűzött reményeimet. Alighanem I kénytelen leszek a halfsorba visszavonni. 1 — Ki lesz akkor a center? — Ha én azt most tudnám! Talán Cseh, vagy Zsengellér. Nem nagy a választék. Sajnos, Toldi, ugylátszik, teljesen formán kiviül van. — A hátsó csapatrészek? — Vágóról hallottam nagyszerű híreket. Jó lenne, ha ezek igazak lennének, mert nemcsak kitűnő kvalitású, de rutinos játékos is. Nem úgy, mint a szegedi hátvédek, akiket bizony ugyancsak kockázatos lenne egyszerre „tüzbe“ küldeni. Remélem, hogy a jövő vasárnapi forduló még néhány „súlyos“ kielégítő választ fog adni. A szövetségi kapitány „nyilatkozata“ egyenesen megdöbbentette a magyar sportköröket, mert hasonló hangú beszéd míég nem hangzott el felelős tisztviselő szájából. Dietz dr.-t a magyar lapok hevesen támadják és nyíltan a szemébe mondják, hogy egyáltalán nem ismeri a játékosok képess>égeit és lemondását követelik. CAMP IA -TUR ZII. Industria Sârmei—Ariesul 2:0 (1:0) C-Ligamérkőzés, biró Bedelea- nu kapitány, góllövők Pataki és Racolta. Nincs többé gyengeség Mint minden betegség, úgy a gyengeség gyógyításában is nagy haladást tett az orvostudomány. Izgatószerék eddig is voltak, hatásuk csák egyszer volt érezhető, utána pedig a szervezetet lehangolttá és újjáéledésre képtelenné tette. Az orvosok mást keresték; egy orvosi készítményt, mely a gyengeséget gyógyítsa, közvetlenül hatván annak zavaraira. Ezen tulajdonságokat a Reton tabletta magában egyesíti. A Reton hatása a kezelés harmadik napján már erősen érezhető. E pillanattól kezdve a férfi visszanyeri újjáéledt nemi képességét és azt mindaddig megőrzi, mig a Reton tubusban található utasításunkat köve fii. A kezelés napi 3 tabletta. Egy 25 tablettás tubus ára 98 lej. 110 lej előzetes beküldése ellenében postán, bérmentve kapható. Kapható az ösz- szes gyógyszertárakban és drogériákban. — Vezérképviselet: iE. et L. Gora, Bucureşti Ilii. Str. Speranţei 37. IDŐSEBB EMBEREKNÉL, KIKNEK SZÉKLETÉTE RENDELLENES ÉS FÁJDALMAS, sokszor mar 3—4 evőkanálnyi természetes FERENC JÓZSEF keserüviznek nyolc napon át vaáó használata is meghozza el normális bélkÁiribést s tartós megkönnyebbülést biztosát. Orvosok) ajánlják. 1795 UTAS LÉPTE ÁT A ROMÁN- OROSZ HATÁRT EGY ÉV ALATT. Bucureşti-bői jelentik: Október 25-én volt egy esztendeje, hegy Románia és Szovjet-Oposz- erszág között helyreáUott a vasúti forgalom. A CFR statisztikai hivatala ebből az alkalomból kimutatást készített, amely szerint 1935 október 25—1936 október 30. közötti idő alatt Szovjet-Oroszország felöl jövet a határt 1189 utas lépte át, részben romániai uticéllal, részben átutazva Románián. Romániából Szovjet-Oroszország felé utazva 606 utas lépte át a határt, tehát a román—orosz határon átutazók száma egy év alatt 1795 volt. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja. A kisebbségi és emberi jogok előharcosa. Miképpen rovandó le am ipari alap illetéke? GLUJ, november 18. A vámhivatalhoz most érkezett meg a pénzügyminiszter körrendeleté, amely arról intézkedik, hogy miképen kell behajtani a nemzeti ipar támogatására létesített uj alapot, az úgynevezett „fondul industrial“-t. A körrendelet szerint minden olyan behozott áru után, amely vámmentességet élvez, az áru értékének egy százalékát a „fondul industrial“ céljaira kell befizetni. A befizetés úgy történik, hogy az importőr ezt az illetéket a pénzügyigazgatóságon letétbe kelyezi a „fondul industrial“ számlájára j és a nyugtát mellékeli a többi vámügy I irathoz. A vámhivatalok ezt a nyugtát az ipari és kereskedelemügyi minisztérium ipari igazgatóságához terjesztik fel. Az áru értékének kiszámítása úgy történik, hogy a számlán szereplő idegen pénznemet átszámítják a Nemzeti Bank hivatalos napi kurzusán lejre és hozzáadják a 38 százalékos valutafelárat és ennek az összegnek 1 százaléka fizetődik be az ipari alap (fondul industrial) céljaira.