Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)
1936-11-15 / 266. szám
ELLENZÉK 5 másikon még kísérlete is elsorvad, mert a taff A RSÂJVYI ZSOLT Azt hiszem, bizonyos helyzetek hangulatát is fokokkal lehetne mérni, mint ahogy — jó magyarosan — maligánnal méri a gazda a bor szesztartalmát. Egy közömbös déli járkálásnak az utcán alig van valami hangulatfoka, viszont erős hangulatokat is ismerek, mint például az őszi erdő, vagy éjszakai ablakból magányos utunk felé vetődő finom zongoraszó, vagy céltalan üldögélés vadidegen város kávéházi terraszán vacsora előtt. De a legerősebbek egyike kétségkívül a kis vasúti állomás váróterme homályos világításával, idegen természeti szépségek és helybeli szerelőműhelyek falragaszaival, a kint álmosan csoszogó lépések ropogásával a kavicson, a hangok és zajok és neszek különös, máskor nem hallható, báigyatag, valószerűtlen akusztikájával. Ilyenkor történik, hogy az ember minden hirdetési szöveget el- ; olvas, a váróteremben található tárgyak hivatalos leltárát is átböngészi, összeadja az összes telefonszámokat és házszámokat, aztán feláll és kimegy az állomás elé járkálni. És még mindig húsz perc hiányzik a gyorshoz. Ezt a húsz percet legutóbb egy pók társaságában töltöttem el. Az állomáson szürkére mázolt, vasból álló oszlopa van a villamosvezetéknek két sínpár között. Ez a vasoszlop már a modem idők stílusában született, ő a régimódi, derék, szálfából való táv- irópózna modern fia. Szegletes, síkokban és vonalakban képzelt mai valami. Nem is egy oszlop, hanem több acélgerenda rendszere. A pók ott telepedett meg két acél rúd arasznyi közében. Ott építette ki lovagvárát, a lelielletnyi finomsága szálból tervezett hálórendszert, szélesbedő köreivel és küllőivel, amelyeket sohasem győzök eléggé csodálni. A pókfonál az én számomra egy filozófiai lehetetlenséget mutat lehetőnek. Mert hogy két pont összeköttetése, a vonal, mint egyetlen dimenziózus fogalom, anyagból való legyen, az filozófiai lehetetlenség. Íme, a pók fonala azt a benyomást kelti bennem, hogy csak egyetlen dimenziója van és mégis anyagból való. A pókháló mértani rajza is bámulatra ösztönöz tervszerűségével és e tervszerűségből eredő szépségével. A pókháló nekem esztétikai értekezést jelent. Ezt magyarázza: az élet alapja a célszerűség; az a szép, ami az élet célszerűségét a legjobban megmutatja, ami az élet jelenségei között fennálló százezer és millió összefüggésből a legtöbbet tud megmagyarázni. Ezt persze nem úgy értem, hogy a túlérett és immár használhatatlan gyümölcsöt ábrázoló csendélet nem lehet jó kép. De a további magyarázat messzire vezetne. Elhagyván a magyarázathoz szükséges ezerkétszáz nyomtatott oldalt, inkább visszatérek a pókhoz. Ott ült a pók, hálójának nem közepében, hanem félrehuzódva a szélén. Alig vettem észre. Talán megtorpant, mikor odaléptem, várván, hogy, ellenség-e a közeledő óriás, vagy nem. Várt még jó darabig. Keresztes pók volt, még pedig nőstény. Ennek az állatnak hímje és nősténye nagyon különbözik egymástól. Olyanok ők, mintha valami vézna, cin- gár emberke, akibe hálni jár a lélek, feleségül vett volna egy nála két fejjel magasabb, hatalmas testes, zsarnokoskodó debellát. Pókék nem élnek együtt. A debellának külön hálója van. Nem kap tartásdijat, megél ő egyedül is. Mozdulatlanul kucorgóit a debella pár percig, sárgás-szürke potrohú alá huzva mind a nyolc lábát. Közben fagyos és erős szélroham szaladt végig az álmos alkonyati tájon és alaposan megrázta a hálót. Azzal fenyegette, hogy elszakítja. De a háló nem szakadt el; erejét éppen gyöngesége adta. A vékony fonálba nem tud eléggé belekapaszkodni a szél. De pók néni, mikor elmúlt a szélroham, gondosan meg akart győződni róla, nem történt-e valami baj az üzletben. Látta, hogy nincs ellenséges szándékom, elindult közigazgatási bejárásra. Végig- kuszott egyik küllőn az alkotmány középpontjáig, ott kissé megállapodott, aztán felmászott a legszélső körig. Ott is szétnézett. Ekkor fonalat kezdett ereszteni potrohúból és. azon lassan lefelé ereszkedett. Mint egy pilóta, aki repülőgépről felderítést végez. A szál hosszan . húzódott, mígnem a pók odaérkezett a \ villamos-oszlop egy keresztvasáig. Ott aztán végleg megállapodott. És megint jptt a borzongó, fagyos szélroham, gorombán lebegtetve a pókhálót, ezt a misztikus alkotmányt, amely mintha egy tulvilági szellemház érthetetlen mértani rajza volna, emberi értelmünk számára meg fog hatatl an. Ez a pók összesen egy félesztendeig él. Mikor tavasszed' kikel a petéből, anyja már rég az enyészeté. Gyorsan felnövekszik, hálót épít és éli a nyár világát. Mikor legforróbb a nap, legtöbb a légy és legszebb az élet, akkor férjhezmegy és anya lesz. Aztán jön az ősz, kevesebb a légy, a szúnyog és a dongó, küvösöd- nek a napok, ő pedig öregszik. Petéit, amelyeket gondosan elhelyezett a kikelet számára, sohasem fogja meglátni, hogyan növekszenek és erősödnek. Az ő számára az életnek és világnak sokkal logikusabb és összekovácsoltabb képe van, mint a mi számnnlcra. A tavasz neki csakugyan az élet tavasza s az ősz valóságában az élet hervadása. ő azt látja, hogy tavasszal a fák, amelyek kopárak és élettelenek, egyszerre csak rügyezni kezdenek. Az élet megtelik pillangókkal és fiatal madarakkal. Nyáron minden eléri tetőpontját, attól kezdve aztán az egész világ szegényebb, gyengébb és hidegebb lesz. S eljön a késő őszi nap, mikor az egész világ tönkremegy, a fák megkopaszodnak, a napfény elfakul, a madarak elhallgatnak. Vele együtt nyilván vége a minclenség- nek. Mi is azt hisszük, ember nevű pókok, hogy ez a föld nevű lakóhely egyszer ki fog hülni s akkor mindennek vége. Közben egy magasabbrendü világ magasabb rendű lénye ugyanígy szemléli botorságunkat. De csak néhány ezredévig, vagyis néhány pillanatig. Meri közben megérkezik a huszonhatodik dimenzióba igyekvő vonata, ő felszáll és mingy árt el is felejti az emberiséget a szélviharban rázkódó hálójával együtt. Európa ideológiai mozgósítása ellen (beszélt s nemrég a francia külügyminiszter s szavait » érdemes lenne megszívlelni. Vallószinüieg nem- j csak a diplomáciai 'tapintat és okosság dik- \ itálta neki az elismerő szavakat a másik oldali j felé, hanem a meggyőződés is. Nem mintha a francia népfront külügyminisztere rokon- ! szenvezne a parancsuralom akármelyik vád” fajával, de ez az éppen, amiről szó van: nem jelent feltétlenül rokonszenvet, ha elismerem valaminek a .létjogosultságát. A francia álláspont mindenesetre a demokrácia szellemét sugározza, merít benne van a demokrácia egyik legfontosabb alkotóeleme — a türell- messég. Türelmesség a másik hitével és életformáival szemben. Elismeri, hogy mindenki saját- Ízlése szerint altar boildojgíulni s nem akarja ráoktrojálni meggyőződését, életellveit, hitét, a másikra, aki szemmel láthatóan nem kér belőle, vagy talán kéme belőle, de élet- körülményei más feltételeik, más formák közé állítják, más hitet diktálnak neki. Az európai béke csak egyetlenegy módon válhat kóválygó lidércből élő és ható valósággá, ha ! ez az elv diadalmaskodni fog. Ha a kiélezett j és türelmetlen világnézeti szem ben áll! ást fel- ■ váltja a megértő s egykedvű gyakorlatiasság j szemlélete. Reális életszemlélet húzhat csak j (ki bennünket abból a gazdasági, politikai és íliélektoni hínárból, amibe az ellenséges ideológiák örvénye lehúzott. Az európai emberiség értelmesebbik félének nem is lehet ebben :aiz egyre kétségbeej- tőbben elfajuló ideológiai acsarkodásban más feladata, mint apellálni a valóságra. A diktatúra nem világszemléleti kérdés, amint- hojgy a demokrácia sem az, vagy nem csakis és nem elsősorban. A diktatúrák nem úgy születnek, hogy a diktatúra pártiak nyílt, mérkőzésben legyőzik a demokratákat, mint valami futballmeccsen. Ezt a kérdést nem lehet gól-aránnyal eldönteni. A diktatúrában is mindig vannak szükségszerűségek, amik elke- rülhetelllenné teszik, nélkülük a leglángolóbb I parancsnoki akarat sem tudna parancsuralom j alá hajtani egy népet. A diktatúra éppen I ezért nem érv a demokrácia ellen, egyik he- 1 lyen megél, ment megvannak létfeltételei, a faj nem ailkalmais hozzá. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy bizonyos gazdasági és poétikai viszonyok okvetlen és kikerülhetetlenül diktatúrára és megint mások demokráciára vezetnek. Nem, ezek a törvényszerűségek nem hatnak az iskolában tanult logika szabályai szerint. Az emberi léleknek, egy nép történelmi jellemének is szerep jut a választásban diktatúra és demokrácia között. A francia külügyminiszternek tökéletesen igaza van abban, hogy a világ sorsának megjavítása nem várathat magára azért, mert az egyik országban dikta- itüra van, a másikban meg demokrácia s mindegyik okvetlen be akarja bizonyítani az emberiségnek, hogy az elméleti igazság az ő oldalán van. El sem lehet képzelni nagyobb szerencsétlenséget, mint hogyha ez az ideológiai f romaiakul ás teljessé válik s az európai diktatúrák és demokráciák megütköznek egymással egy soha él nem dönthető elvi igazságért. Tragikus hajlandósága van erre a primitiv ki áldásra egyik vagy másik oldalon az európai emberiségnek. A tömeg a verseny, a mérkőzés izgalmával kíván részt- venni egy harcban, amelyet 1-egfeijebb a fana- tikus megszállottság tesz indoko ttá. Tank- réd küzdelme az én szememben, megvallom, nem olyan nevetséges és elképesztő, mint ahogyan Madách iiíilta, — a kereszténység t harcos korának valóban nem lehetett nagyobb problémája az i betűnél, amely e.végre .a Ikor legfőbb lelki problémáját döntötte el, hogy Krisztus Isi ten lényével azonos, vagy pedig különnemü lény-e? A középkori kereszténységnek ennél sorsdöntőbb proli é- májia nem is lehetett, a huszadik század emberének azonban nem ilyen gondjai vannak. A tömegek a szélsőséges kiálláshoz való elszántságot a futbn.llpályáról hozzák magukkal. Drukkolnak egyik vagy másik pártnak, ia küzdelem izgalmában aztán leszállnak a tribünről, először csak söröskancsókat és séta-bot okai: doháruk a pályára, később mázuk is nekigyürkőznek s általános verekedéssé fajul a mérkőzés. Európa gigantikus arénává, változik, ahol két érteden tömeg gyúrja, téé
