Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-11 / 236. szám
1936 október I t. BttBNZÉK 7 i q Nem lesz háború! Irta: GEORGE BERNARD SHAW Ma mindenki egy uj európai háború lehetőségétől reszket. Egy uj háborútól, amely még rettenetesebb desz, mint az előző volt s amelyben majd elvesz a civilizáció. Én nem is vonom kétségbe egy ilyen háború .lehetőségét. A világ azonban tele van lehetőségekkel. Lehetséges, például, hogy a Primrose Hill egy szép napon valami rettenetes vulkáni kitörés színhelye lesz, amely úgy önti el Londont;, minit valaha a Vezúv lótörése Pompáit. Sőt, a jégkorszak visszatérése sokkal elkerülhetetlenebbnek látszik, mint a -legközelebbi háború kitörése, aminek pedig senki sem ad tiz évnél többet. Gsak két embernek volt bátorsága Európában, hogy ne csak a háború valódanszi- nüségére, hanem egyenesen a háború lehetetlenségére építsen. E két férfiút Benitonak és Adolfnak hívják. Ezt mondták magukban: — Európai háború nem lesz, tehát elmehetek a provokáció legszélső határáig és nem lesz belőle semmi baj. Mussolini gyorsan megindította .a háborút Abesszínia ellen. Pacifistáink milliói frenetikus kiáltásokkal követelték az Olaszország elleni háborút. A brit flotta niagy garral kifutott a Földközi tengerre. Benitonak világosan értésére, adták, hogy ha nem hagyja ott tüstént Abesszíniát, lezárjuk a szuezi csatornát. Mussolini erre csak annyit mondott: — A, úgy sem csináltok semmit... És azzal annektálta Abesszíniát. — Úgy, mosc aztán szépen hazamehettek • — intett a Fedőközi tengerre kivonult ten- 1 geri erőink után. Pia jóink szépen hazajöttek... és Európában béke vök. * A győztes szövetségesek Németországot térdre kényszerít ették, megakadályozták, hogy felfegyverkezhessek ® hogy emelt fővel foglalhasson helyet a Népszövetség tanácsában. Am ennyib en pedig Németország; ellen - szegült volna a kilátásbahelyezett szankció nem volt egyéb, mint a világháború újrakezdése. Egész Németország reszketett e szörnyű fenyegetés alatt... Egész Németország — kivéve egyetlen, embert, Adolf Hitlert. Hitler, miután számba- vette az országát fenyegető erőket. így szók: — Én nem dűlök be «a blöff ötöknek. A háborút egyrészt nem meritek újrakezdeni, másrészt nem is tudjátok. Nincs közöttetek senki, aki ezt ia kockázatot vállalná. És azzal nyugodtan belefogott Németország nagyarányú felfegyverzésébe. A felháborodott Anglia és Franciaország szemrehányásokat tett Hkler néhány szóval fedek, ami körülbelül ennyiben foglalható össze: — Menjetek a fenébe! S Németország össze® nacionalista elemei ünnepelték és super-kaisert csináltak belőle. Anglia és Franciaország keserűbben panaszkodtak, mint valaha. — Magának nincs belátása — mondották. — Megsértette a százszorszent Versailles! szerződést! Ha ezt eltűrjük, legközelebb már nem fogja átallni s elköveti a végső Ln- fámiát; megszegi a locamói egyezmény legvégső parancsait is és képes felfegyverezni a demiliterizált rajnai zónát! __ Ahogy mondja, — bólintott erre Hitler és német katonák ezreit küldte a Rajna- vidékre. Nos és mi történt? lett háború? Mérges gázfelhők boritották-e el Európa nagyvárosait? Semmi ,a világon. Béke, tökéletes és áldott béke. Hitler számításai a hatalmak pacifista tendenciái következtében a 1 égtéljesebb módon győzedelmeskedtek. Mi meg csak egyre ismételgettük: — Istenem, legfeljebb öt évvel később lesz háború! Érthetetlen, máért nem tudunk olyan Hideg fővel gondolkodni, mint Mussolini és Hi tiler. Ami engem illet, azt hiszem, az uj háború éppoly val'ószinücLen, mint maga a lehetetlenség. Mikor én fiatal voltam, a kormányok egész nyugodtan indítottak háborút. Az asz- szonyokat gyöngéden ránevelték, hogy a hadseregnek gyermekeket kell szülni, a férfiak pedig lelkesen mentek a csatába. Mi angolok pedig oly régóta éreztük magunkat tökéletes biztonságban kis tengerszorosunk túlsó partján, hogy a legerélyesebben visszautasítottuk még csak gondolatát- is annak, hogy alagutat fúrjanak a La Manche csatorna tattá. Ma egészen máskép álíí a dolog. Az angol kormány például délben hadat üzenne s másnap, még mielőtt ötórai teára kerülne a sor, minisztereink személyesen ott feküdnéFEHÍRMMiitk MÉRET ÍBíÁK LESZÁLLT OTT ÁRBA* „HtATii FSM8 ‘ »Ál, PiATA BHRII »0. —jeliek eigázositva, megsülve, megfőve, anélkül, hogy akár a vailfás vigaszát is- ráértek volna magukhoz venni. Ugyanebben a sorsban osztoznának London asszonyai is. S iiyen körülmények között tartják valószínű dolognak a háborút? Lehetséges ez? Vagy lehetséges volna akár öt év múlva, mire az ördögi találmányok a háborút majd még veszélyesebbé teszik? S elkerülhetetlen lesz-e a háború akár tiz év múlva is, mikor majd az összes nemzetek tökéletesen el tudják kergetni országaikból egymást s ugyanekkor minden lehető támadást ei is tudnak hán■■■■HBBBniaBHSaHl tani? Minden kormánynak, amely nem csupa futóbolondból ül, ma meg kall elégednie a osipőretett ököllel és- energikus kijelentésekkel olyan törzsek felé, melyeknek egyelőre nincs még aviatikájuk. Ilyen törzsek legázo- ttása, mint például az abessztniai amharáké, igen alkalmas arra, hogy a civilizált népeknek megmutassa, mi történhetik velük, ha a kormányuk egyszerre csak háborúról kezd kiabálni. Halál és züllés — ezek a leggyöngébb szavak arra, ami egy ilyen elővigyázatlanságból SÁRGA CSiZMA Irta: NAGY Nem is annyira sárga, mint inkább szürkésfekete, bánná foltokkal carkkait, kopott, félretaposott sarkú, repedezett borjú- bőr csizma volt. Valamikor csinos, hetyke kényes jószág lehetett s -talán a sárgas-zin is uralkodó alapszíne vők, mert még igy, a mostani ágróíszakadt voltából is -kitetszett egykori nagyurasága. Ez a pár csizma pedig, egy nem annyira kopott, mint inkább zsíros lovagló ostorral, legfontosabb -tartozékai vottsiak Aknay -tekintetes unnak. El sem lehetett volna őket képzelni egymás nélkül, annyira egymáshoztar- tozóknak ismerte széles-e világ apraja-nagy- ja, még a legutolsó, mezfflábos konászgyerek is Aknay tekintetes ur birtokán. Birtokos vottt Aknay Laci. Volt egy pár- száz holdra menő birtoka. Ha- a gsdres-göd- r-ös, szakadékos legelőket is hozzászámítjuk, talán még az ötszázat is megütötte. Egy embernek mindenesetre elég vök, — tálán -még igen is sok —, mert agglegény volt Aknay ur, nem voflfc egy csepp felesége sem, de még talán szeretője sem, pedig eltarthatott volna akár kettőt is. Hogy miért nem voit felesége, pontosan nem lehet tudná? Annyiféle hir keringett efefől a vidéken, hogy az igazit nehezen lehetett volna kihámozni belőttük, Legtöbb a háborúvá! hozta kapcsottiat- ha a dolgot, miszerint gránátnyomást kapott, volna, Aknay ur, vagy másként érte valami háborús nyavalya, amelyből nem tudott semmiképpen kágázolni. A rossz nyelvek meg éppen furcsa dolgokat emlegettek, de az köztudomású, hogy a rossz nyelvek szava- luhetőségére keveset -lebet adni, KÁLMÁN Ilyenformán, mondom: kemény dolog lett volna a valóságot megállapítaná, mert magától értetődik, hogy Aknay Lacit nem lehetett szóra bírni ilyen természetű dolgokban. Jól vigyázott Laci ur a szájára, nehogy elkotyogja magát. Még a legitalosabb állapotában sem lehetett belőle kiszorítani, hogy miként is- áll a dolog. Bármennyire is szorongatták, noszogatták, vaiintgatták a cimborák, hogy: „Laci bátyám -igy, Laci öcsém úgy, Laci bátyám lamugy, — máért is nem házasodtál1 te meg?“ Mondom: jól vigyázom: őkettltne a szájára, belőle ugyan ki nem szedik harapófogóval sem. Vele ugyan nem lebegteti senki a múltak fátyolát. Úgy tudott hallgatni, ha erre a dologra tereilődötit a beszélgetés, mintha ötven esztendeig lakott volna a bailligiatás tornyában. Nincs az a rossz ázsiai fakir, aki jobban tudta volna szorongatni magában a titkát. Hogy mégis kitudódott a dolog, annak egyrészt A-knay ur fösvénysége volt az oka, hogy nem tudta elég jól betömni a száját a vén Jóska kocsisnak, -akiből agy-két deci s epr őpálinkávail krvallaíiták egyszer Aknay barátai a dolgok lényegét, miszerint: Aknay ur agglegénységének -egyik legfőbb okozója a sárga csizma volt. A sárga csizma, hely az a sárga csizma. Mért is kellett ahhoz úgy ragaszkodnia Aknay barátunknak? Ha nincs meg, az a csizma, talán az -a rettenetes szégyen' sem esett volna meg vele. Mondták pedig neki eilég- szer, hogy dobja a fenébe azt a vacak lábbelit s csináltasson újai, de nem, hajtott a szép szóra. Egyenesen megmagyarázhatatlan vök az a nagy hűség, amivel hordta, pedig már úgy félre voltok taposva a sarkai, hogy jóformán- a kérgen járt, a feje pedig néhol úgy ki vottt hakadozva, hogy egy-egy "lépésnél előtünedeztek a ‘lábujjai is belőle. A patkó meg, — hely az a patkó, hogy sohase találták vokaa fel: —, mindkét csizmán ketté volt törve; egyik fette elveszett valahol, másik feie meg csak úgy másfél szegen lógott csendesen csengve-pengve, csilingelve, amikor kavicsos helyekre vitték Aknay ur lábai. Úgy látszott: tetszik neki' az a kis, finom, halk zene, amit az ütődő-akadó, sur- lódó-kocogó paitkóeskák végeztek járás- kelés közben, azért nem veretett más patkót!... De meg is adta ám az árát. Mondom: megfoghatatlan volt a dolog a csizmákkal. Tálán valami kedves emléke lehetető Aknaynak, vagy mifene; nem tudni pontosan, mert keveset mesélt róla. Inkább csak a lovagló korbácsról, errőtl a másik kedves jószágról, amelyik olyan elválaszthatatlan barátja- ttett a csizmáknak; a korbácsról többször emli tette, hogy iaz háborús szerez - -meny. Valamikor egy kozák százados vallotta- .magáénak, Aknay pedig személyes vitézkedés árán szerezte meg, sajátkezüleg csavarván ki kemény tusakodás, huzakodás, dulakodás- után ázsiai gazdájának kezéből valahol Kolomea határában. A csizmáról csak annyit volt hajlandó köztudomásra hozni, hogy szintén orosztiszti tulajdon volt s még rajta van egy darab sár a voihyniai mocsarakból. Hogy aztán ezt is olyan egyenes ágon örökölte, vagy var lamely kerülő utón jutotté hozzá, sohasem kutatta senki. Tény az, amint a Jóska kocsis, mint titkos -szemtanú vallomásaiból gyönyörűen kiviláglik, hogy közvetve és közvetlen okozói, csak a eszmék lehettek Aknay aggylagénységének. Úgy történt az eset, amint az öreg Jóska előadásából le lehetett szűrni, hogy egy idő ben Aknayt is megkömyéhezte Ámor urri egy nyiiacskávaü, mert rendes szokásától el- térőLeg kezdett veselkedni. Nem annyira, az öltözködést illetőleg, mert ebben a tekintetben a legkülönlegesebb befolyás sem ingathatta volna meg elveiben. Rendes toalettjéből a csizma, korbács és a gallér talan tiszti zubbony semmiképpen sem hiányozhatott. Nagyobb változást inkább a gazdaság és különösképpen ,a lovak körül lehetett észlelni. Jobban abrakoTták, vakarták, puccokák, kefélték, fényesítették őket, hámot, kocsit olajoztak, kentek-fentek, zsíroztak, suv'lkszol- tak. Nap-nap után pedig mind gyakrabban lehetett 'átni Aknayt, amint szálegyenes derékkal ülve a bakkon, a vén Jóskával a hi- tamegett, peckesen, gangosán, villámgyors hajtással robogott végig a falun. Ilyenkor meg sem. állott — talán nem is tudott nagy nekiindultiban — a harmadik faluig, itt lévén földi szállása -annak a kislánynak, ak. megsebezhette Laci ur kérgesedni kezdő szí vét. Ott lakott a kislány özvegy édesanyjával. A családfő Keövy járásbiró már három éve átköltözött a jobbh-azáha, maga után hagyva egy bánatos özvegyet, egy éreetkoru. kissé hipermodern leányt és egy rakás adósságot. Ilyenformán jó férjanyagot néztek ki Aknay Laciból, gondolván, hogy bogarairól majd leszoktatja Keövy Jucika. Gyönyörüen haladt a viszony a beteljesülés felé. Már az esküvő is szóbakerült, kit ii - zetvén. bizonytalan határidőre. Minden kellék megvolt az eljövendő, nagyszerű boldogsághoz, ha közbe nem jön s fel nem bor ija a véletlen. A vásárban járt vak Jucika a mamájával s
