Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-09 / 234. szám
r fíELfíHZfiK 1930 október 9. Al K n-SZ Ml! IÁI Y I SÁRI DOLGOZNI JÁR I RhUÉNY, 2. KÖZLEMÉNY. Anna eltávozott, Sári pétiig hozzálátott az étke eshe/. Lassan szürcsölgette a langyos teát s ropogtatta hozza apró, hófehér gyöngyfogaival a kétszer- sültet. Mindenből evett egy falatot, aztán unottan, ét- vágytalanaul lökte el közeléből az asztalkát s leku- szot az ágyról. Formás, kicsiny, rózsaszínű lábait a selyem-pouiponos szattyánbör papucsba bujtatta s át sietett a fürdőszobába. Néhány másodperc múlva már hallatszott is a fürdővíz csobogása... Félóra múlva frissen, üdén, mint a hajnali harmatban kinyílt rózsa, tért vissza Sári a hálószobába. Tenyérnyi nagyságú sárga virágokkal mintázott bő ujju kék selyem pizsama volt most rajta, amely pompásan illeti arauyszöke hajához, mély tiizü, szürke szeméhez. Gömbölyű, hófehér, lágyvonalu nyaka úgy nyúlt ki a kihajtott, széles gallérból, mint valami dus- nedvii, csodalatos egzotikus virág húsos szára a drága mivü, márkás terakotta vázából. És amint hajához nyúlt a falra szexeit, földig érő metszett tükör elölt, hogy a fürdés közben szétzilált fürtjeit rendbehozza,- könyökén túl visszacsúsztak a kürt-szabású ka bátujjak s megmutatták a fiatal lány pompás karjait s a telt, gömbölyű könyökök formás vonalait. Szokása ellenére most csak néhány másodpercet töltött Sári a tükör előtt, aztán az egyik selyem huzatu fotólybe hullatta filigrám testét s elgondolkozva merengett maga elé. Amit eddig sohasem tett, életmódján kezdett töprengeni. Igen. Földes Sárit, az Egyesült Acélművek dúsgazdag vezérigazgatójának. Földes Gábornak, a köz- gazdasági élet vezéralakjának egyetlen lányát élet- problémák gyötörték, idegesítették. Ezen a gyönyörű, napsütéses, izgatóan ragyogó nyárelei dételőttön váratlanul ráeszmélt eddigi élete céltalanságára ... ürességére, tartalmatlanságára . .. Mint valami film, pergett le előtte most eddigi élete. Amyddig csak vissza tudott emlékezni, idegen nevelők vették körül, akik szinte légmentesen zárták el a külső világtól, lefoglalták minden percét, hogy a legkülönbözőbb tudományokkal tömjék meg elméjét. Csaknem valamennyi európai nyelvre megtanították. Angolul, franciául, németül, olaszul úgy beszélt és irt, mint anyanyelvén. Sőt annyira belenevelték a tanulás vágyát, hogy amikor egyszer meglátogatta apját hivatalában s áthaladva az irodahelyiségeken, látta, hogy a vele egykorú lányok mily ügyesen gép- és gyorsírnak, — azt követelte, hogy őt is tanítsák meg ezekre a tudományokra. És néhány hét után versenyre kelhetett volna akármelyik hivatásos gép- és gyoTsiró nővel... Tizennyolc éves koráig tartott ez a tudomány- gyómöszölés, amikor aztán szélnek eresztették mellőle a nevelőnőket, nyelvmestereket, zenepedagógusokat s bevezették a társaságba. Ez időtől kezdve a hozzá hasonló társaságbeli lányok életét élte. Ekkor ötlött először eszébe, hogy mindaz a sok tudomány, amelyet eddig magaba szívott, hasznavehetetlen számára. Semmi, vagy legalább is alig valami szüksége van reájuk. Mert napjai ezután a tenniszpályán, zsurokon, kozmetikai szalonokban, ötórai teákon, divatos táncok között morzsolódtak le és folytak szét. Még azokban az előkelő külföldi szállodákban, amelyekbe nyári vagy téli utazásai közben került, sem volt szüksége nyelvtudására, mert a figyelmes Maitre d'Hotel mindenütt magyar kiszolgálókat osztott be melléjük. Korán megállapította, hogy akiknek annyi pénzük van, mint nekik, azok előtt nincs nehézség, nincs akadály, azoknál felesleges minden tudás, mert pénzzel a Föld valamennyi pontján egyformán könnyen érvényesülhetnek. A pénz az a nemzetközi nyelv és érintkezési eszköz, amelyet éppen úgy megértenek a lappok földjén, mint az Egyenlítő tájékán .. . — Mi szükségem volt hát a sokféle tudományra és a megszerzésükkel járó gyötrődésekre — tépelő- dött már az első időkben, — ha úgysem vehetem hasznukat? Éppeii csak hogy valamivel eltöltsek néhány esztendőt? . .. Ezért igazán nem volt érdemes, mert hiszen az évek úgyis elmúltak volna . .. Ezek a tépelődések azonban hamarosan elmúltak. A társasági élet eleinte annyi újszerűséget hozott számára, hogy nem sok ideje maradt a gondolkodásra. De alig egy-két év után unni kezdte a napról- napra változatlanul ismétlődő szórakozásokat... Az úri sport, tánc, ruhapróbák, belvárosi csavargások pihenőiül szolgáló lim-kttn-vásárlások, a minden nehézségek néSciű megszerzett esti szórakozások: szinházi premiérek, hangversenyek, stb. nem jelentettek számára többé szenzációt. Ellenben mohó vágyakozással, sőt irigységgel kezdte észrevenni a dolgozó embereket, amfkor késő délelőtti ébredéskor kitekintett ablakán a nyüzsgő utcára. Megfigyelte, hogy ezek az emberek egész másként tudnak örülni, sőt csak ezek örülnek a napi mtmka után adódó szórakozásoknak, nem úgy, mint ő, akinek a szórakozás csupán programmpont volt az egyébként üres napban. Programmpont, amely azonban nem jelentett változatosságot, célt, jutalmat a napi fáradozásért és igy nem is hozhatott örömet sem.., Már ezért a tiszta oromért is érdemes dől gozni állapította meg alig lnisz éves korában. Későid» még egy nagy igazságra eszmélt rá. Arra, hogy a tudás nem öncél, hanem azzal a kötelességgel jár, hogy azt tovább adjuk. Aki a megszerzett tudást nem osztja szét, az tulajdonképpen az emberiséget lopja meg .. . És amikor mindezekre rájött, nagy nyugtakinság és önmagával való elégedetlenség lepte meg. Már napok óta tartott nála ex az. állapot, anélkül, hogy tudta volna, mit tegyen ellene. A néhány szavas beszélgetés Annával még inkább növelte zavarát. Meri egészen váratlanul egy megdöbbentő kérdés vetődött fel lelkében. — Mi történnék, ha neki is dolgoznia kellene? Ha rászorulna arra, hogy maga keresse meg a kenyerét, mint annyian?... Vájjon, meg tudná-e állani a helyét a nagy küzdelemben, vagy éhen pusztulna, el- züllene?.. . Ezek a kételyek nem hagyták nyugodni, álmaitól rabolták meg s csak egyetlen menekvést látott: dolgoznia kell, fel kell készülnie egy bekövetkezhető megpróbáltatásra, amikor nemcsak passzióból, hanem kényszerű szükségből kell a kenyerét megkeresnie... Lehetetlennek tartotta, hogy ne tudjon elhelyezkedni azzal a tudással, amellyel rendelkezett. Csupán két nehézség tornyosodon elébe. Az egyik, hogy szüleivel hogyan intézi el ezt a dolgot. Mert bizonyosra vette, hogy a leghevesebben elleneznék szándékát. Sohasem egyeznének bele, hogy ő, Földes Sári, a társaságbeli urilány, az írógép mellé üljön. Órákig töprenkett, hogyan gyűrhetné le ezt az akadályt. Végül azonban megkönnyebbülten mosolyogta el magát: Egyszerűen nem is szólok nekik! — határozta el. — Hiszen éppen a hivatalos órák idején úgysem szoktam itthon tartózkodni és még soha eszükbe nem jutott megkérdezni, hol jártam, mit csináltam... Ezután sem fognak érdeklődni... És ha mégis? . . . Legföljebb majd kitalálok valami mesét. Bőségesen válogathatok az ezerféle programm között.. . Egész boldog volt, hogy rábukkant erre az egyszerű megoldásra. De annál jobban aggasztotta a másik akadály: Hogyan tud álláshoz jutni? Hogyan kell elindulni? Hová kell fordulni? Azzal tisztában volt. hogy ha azzal állítana he valamelyik vállalathoz, hogy ő Földes Gábornak, az Egyesült Acélművek v ezérigazgatójának a lánya, azonnal alkalmaznák. De éppen ezt nem akarta.. Mert igy előbb-utóbb megtudná apja s nem engedné, hogy dolgozni járjon, már csak a saját tekintélye miatt sem. Aztán meg valami szociális megsejtés is tiltakozott benne, hogy apja nevének előnyével induljon munkát keresni. Lenéznék,, megvetnék, vagy legalább is idegenkednének tőle jövendőbeli hivataltársai és esetleges sikereit nagyszerű összeköttetéseivel magyaráznák. Nem, ezt semmiesetre sem akarná ... Teljesen ismeretlenül, mint bárkinek a szürkék hatalmas tömegéből kell álláshoz jutnia. De viszont ennek az ut- ját-módját nem ismerte. Sokáig gondolkozott, amig valami biztató ötlete támadt. — Elmegyek a papa vállalatához, — határozta el magát — s ott kikérdezem valamelyik lányt ... Nem is habozott tovább. Gyorsan felöltözködött s elindult. Az utcán megállított egy taxit, bemondta az Egyesült Acélművek cimét, aztán elhelyezkedett a kopott, gödrös, kényelmetlen ülésen. Csaknem egy teljes félóráig tartott, amig a rozoga kocsi, átvergődve a minden utcakereszteződésnél felbukkanó forgalmi akadályon, végre nagyot zökkenve megállóit a Váci-uton épült, hatalmas kiterjedésű ipartelep főbejárata előtt. Sári frissen szökkent ki a kocsiból s egyenesen befelé tartott a széles kapun. A portás azt sem tudta, hogyan kapja le sapkáját, amikor megpillantotta a vezér lányát s kérdezés nélkül is sietett közölni: — A vezérigazgató ur fent van a szobájában .. , — Be lehet hozzá jutni? — kérdezte a lány barátságos mosollyal, éppen csak azért, hogy szóljon valamit, mert látta, hogy boldoggá teszi vele ezt az embert, akinek bizonyára eseményt jelent, hogy a vezérigazgató lánya beszédbe elegyedett vele. És hogy most maga is a dolgozók tábora felé törekedett titokban, közelebb érezte magát ehhez az egyszerű emberhez. Hiszen — gondolta — annál a vállalatnál is lesz portás, ahová talán már egy-két nap múlva be fog lépni. Az lesz az első ember, akivel találkozik, aki mindent tud, mindent lát a vállalatnál. Szükséges lesz vele barátságos viszonyt tartani. Nem árt tehát, ha máris gyakorolja magát a barátkozásban. A portás tényleg megilletődött a szívélyes hangú kérdésre és alázatosan válaszolt: — Ó, a kisasszony bejelentés nélkül is bejuthat azonnal. — Nono, — nevetett 'Sári — az nem olyan bizonyos. Papa nagyon szigorúan betartja a hivatalos formákat. De azért vannak kivételek — bölcselkedett a portás és hosszan utánabámult a tovasiető lánynak. Sári jól ismerte a járást a telepen s tudta, hogy van egy melléklépcső, amelyen közvetlenül bejuthat apja hivatali szobájába, de most szándékosan elkerülte ezt a csupán a legbizalmasabbak részére szolgáló utat s arra a feljáratra tért, amely az irodákhoz vezetett. Amikor benyitott az első szobába, a tisztviselők, az osztályvezetővel együtt, felugráltak helyükről, úgy üdvözölték a vendéget. Az osztályvezető, aki szemé lyes ismerőse is volt, mert bizonyos alkalmakkor a vezér meghívta házához ;j magasabb rangú tisztvLv löket, hozzásietett s túlzott tisztelettel kérdezte: — A papához méltóztatik, Sárika? — Ha be lehetne jutni hozzá .. , — Tessék parancsolni. Majd elkísérem. — Ne fáradjon, Bódog ur, — hárította e>l magától Sári egyedül is odatalálok. Es már sietett is tovább. Amerre elhaladt, a fia talemberek ábrándos pillantásokat küldtek utána s egyszerre eszükbe jutott valamennyi érzelgős történet, amelyet mozikban, színházakban láttak, vagy regényekben olvastak a hatalmas vezérigazgató lányának és az egyszerű kis tisztviselőnek boldog házassággal végződő szerelméről. A lányok pedig, hátgerincükben az egész napi gépeléstől eredő fájással, szájukban egy kis keserű Ízzel, irigykedve lopták feléje tekintetüket. Sári jobbra-balra bólogatott, úgy fogadta a tiszteletteljes köszöntéseket, miközben kutatva jártatta körül tekintetét, keresve, hogy melyik lányt szólítsa meg. Csak most érezte, mennyire gyáva, mert egyre halogatta a dolgot. Már-már az utolsó teremhez ért s még mindig habozott Végre bátorságot vett magának s mintha csak véletlenül történnék, megállóit az egyik gépiró lány asztalkája előtt. Mit dolgozik, kedves, olyan nagy igyekezettel? — szólította meg a vékony, szemüveges, pattanásos arcú lányt. A gépírókisasszony olyan zavarba jött, hogy alig tudott válaszolni.- London érdeklődik a gyártmányaink iránt, — mondotta aztán, amikor kissé magához tért — arra válaszolok ... Szóval a kisasszony angol levelezőnő — érdeklődött tovább Sári. — Igen. — És már régebben van a vállalatnál? — Harmadik éve. —Nehéz volt bejutni? — Bizony, nem volt valami könnyű. Nagyon sokan pályáztak. Pályázni kellett? — csodálkozott Sári, mert ez valami uj logalom volt előtte. — Ig\ nevezik az ajánlkozást — magyarázta a lány. — És személyesen kell pályázni? — tudakolta most Sári. — Rendszerint Írásban szokták benyújtani, de tehet személyesen is. — És honnan tudta a kisasszony, hogy itt szükség van angol levelezőre? — Tudni nem tudtam, csak próbálkoztam itt is, ott is. Több helyre adtam be a pályázatot, amint ez szokás s aztán vártam, hogy valamelyik helyre meghívjanak vizsgázni. — Hát még vizsgát is kell tenni? — lepődött meg Sári. — Ha nincs az embernek protekciója. A protekciósokat vizsga nélkül is felveszik. Sári mindent megtudott, amit akart. — Nem zavarom tovább, kisiasszony — mondotta ekkor s kezét nyújtva az angol levelezőnőnek, tovább indult. Bejelentés nélkül nyitott be a párnázott vezérigazgatói ajtón. — Szervusz, papa! — köszöntötte apját. Földes vezérigazgató ur felkapta fejét az előtte fekvő nagy halom írásból s meglepődve kiáltott fel: — Hát te mit keresel itt, kislányom?! — Elaludtam a tenniszt, — magyarázta Sári — anyu meg elment otthonról. Unatkoztam, hát elindultam egy kicsit csavarogni s útközben betértem hozzád is. — Nagyon kedves vagy! — örvendezett őszintén az alacsony, köpcös, mosolygós szemű ember. — Foglalj helyet s most már várj meg. majd együtt megyünk haza, csak éppen a délelőtti postát irom még alá. Sári leült s aztán megkérdezte: — Igaz, hogy elutazol, apu? — Igen. Bécsbe kell mennem a délutáni gyorssal. — Meddig maradsz el? — Valószínűleg már holnap vissza is tudok jönni. Egy tisztviselő lépett be s nagy halom levelet tett a vezér asztalára. — A délelőtti posta — jelentette. — Köszönöm — vette át a leveleket Földes vezérigazgató ur. — Talán az előszobában megvárom, amig alá méltóztatik imi — mondotta a tisztviselő, látva, hogy vendége van a vezérnek. — Tessék csak maradni, azonnal kész leszek, mert sietek. Gyorsan átfutotta a leveleket, most nem akadékoskodott, mint máskor, alákanvaritotta jellegzetes aláírását s már vissza is adta valamennyit. — Mehetnek — mondta. A tisztviselő eltávozott. — Kész is vagyok, kislányom — fordult ekkor Sárihoz. — Ha úgy tetszik, mehetünk. (Folytat ink.)
