Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-30 / 252. szám
6 mI 1936 októhoi J 0. ■BWMmMBBBHBI K! KTÉS/! MIHÁLY I SÁRI DOLGOZNI JÁR üíl KI GÉM'. 18 K'JiíLKMh.NY. Észrevettem tegnapi jegyezte meg Berkes egy kis keserűséggel lumgjahan í gy elsietett, hogy meg csak nem is köszönt és a villamosig sem kísérhettem el Bedig azelőtt legalább ennyit megengedett nekem. — Tegnap ideges voltam egy kissé — mentegetőzött csendesen Sári Emiatt az olaszországi ut miatt? — Azért is, meg másért is ... — És ma? Most már megnyugodtam valamennyire. Délben együtt távoztak az irodából. Berkes igyekezett kihasználni a néhány lépéses utat s azonnal megkérdezte: Mi volt az a másik ok, ami idegesítette? Ezt nem mondhatom el magának, Berkes —* tért ki a lány az egyenes válasz elől. — Legalább annyit áruljon el megnyugtatásomra, könyürgött a fiú —, hogy nem én szolgáltattam okot rá. Mert igazán a legtávolabb áll tőlem, hogy magának csak egy rossz percet is okozzak. — Néha akaratán kívül is követhet el az ember ilyesmit. Berkest egész lesújtotta a válasz. — Beszéljen világosaljban, Sárika! — kérte. — Ebből semmit sem értek. S kétségbe vagyok esve, mert teljesen ártatlannak érzem magamat és maga mégis vádol! Annyi joga azonban minden vádlottnak van, hogy részletesen értesüljön az ellene emelt vád ról. Különben hogyan védekezhetnék? Már pedig nekem legfőbb törekvésem, hogy tisztára mossam magamat . . . hogy ártatlanságomat bebizonyítsam. Mert kimondhatatlanul fájna, ha maga, édes Sárika, rossz véleménnyel lenne rólam ... ha haragudna reám . . . — Nem haragszom magára, Berkes — jelentette ki a lány elkomolyodva. — Bármennyire is jól esik ezt hallanom, Sárika, mégsem nyugtat meg egészen, mert ereznem kell a szavai mögött, hogy még mindig rágódik valami a lelkén .. . valami, amiért engem okol . .. — őszinte volt a kijelentésem. Berkes. Elégedjék meg ennyivel. Eleinte tényleg magát okoltam valamiért, de aztán, amikor higgadtabban kezdtem gondolkozni a dolgon, beláttam, hogy- maga a legke vésbé sem felelős a történtekért. így aztán semmi okom sincs tovább níheztelni magára... No, de ép pen jön egy megfelelő kocsi. .. Isten vele, Berkes. — Ne menjen még, Sárika — ragadta meg a lány kezét a fiatalember. — Egy perc múlva jön má sik kocsi. Még beszélni szeretnék magával. — Hiszen már mindent megmondtam — szabad kozott a lány. — De én nem, Sárika. A villamos csengetett és tovább robogott. — Itt van, ni! — duzzogott Sári. — Addig erő szakoskodott, amíg a kocsi elment! Nos, beszéljen, nehogy a következő kocsiról is lemaradjak. Berkes nagyot nyelt. — Sárika, kedves, — kezdte nagy zavarban — engedje meg végre, hogy az otthonában is meglátogathassam ... — Mondtam már, hogy erről szó sem lehet! — tiltakozott a lány hevesen. — Esküszöm, Sárika, hogy nekem tisztességes szándékaim vannak! Ne magyarázza félre a közeledésemet! — Elhiszem. Berkes. Annyira már ismerem magát, hogy a szándékai, gondolatai mögé lássak . . . — Hát akkor? . .. — Mégsem lehet. — Soha? — Ezt nem mondom. De egyelőre lehetetlen. — Talán a családi viszonyai nem engedik? — Mondjuk ... — Engem nem érdekelnek és nem befolyásolhatnak a családi körülményei, Sárika. Maga a családjával, vagy a családja nélkül: — mindig ugyanaz marad előttem, amilyennek megismertem . . . Nekem teljesen mindég}7, hogy kicsoda-micsoda maga otthonról. Én mindennel számoltam, Sárika. . . Tudom, hogy az a lány, aki reggeltől estig dolgozni kénytelen, csak szegény lehet s talán nincs többje a rajta levőnél ... hogy a keresetéből nemcsak magát, de esetleg a családját is tartania kell... Mondom, mindezzel számoltam s mindezek tudatában és megértésében közeledtem magához a legtisztább, a legszentebb érzésekkel . . . Nem akarok nagy Ígéretekkel előállni, mert talán ez károsan befolyásolná véleményét rólam . . . Azt szeretmém, ha magától ismerné meg bennem az embert. .. De afelől mégis meg kell nyugtatnom, hogy a családja, amiért kénytelen lemondani mindenről s talán rólam is ezért akar lemondani, — semmi rövidséget nem fog szenvedni akkor, ha .. . — Hyen dolgokról mégsem lehet egy villamos megállónál tárgyalni, Berkes! — vágta el hirtelen a lány a fiú egyre hevesebbé váló vallomását. — De ha nem ad alkalmat, hogy illős helyen beszéljek! — fakadt ki Berkes. — Majd eljön annak is az ideje. Legyen egy kis ELLENZÉK I— ■■iiwn mm m ii" if iiiiiiimi mi mii«——— türelemmel Biztatásnak vehetem ezt, Sárika? csillant fel a fiú szeme. — Ha ez megnyugtatja . . . — Nemcsak megnyugtat, de végtelenül boldoggá is tesz. Hát akkor egyezzünk meg abban, hogy addig nem beszél erről a dologról, amíg én fel nein batal mazom. Berniben van? Csak ne tegye nagyon hosszan próbára a türel meinet — könyürgött Berkes. Alkudozásnak nincs helye, fiatalúr! — nevetett Sári — Ha megértené, mily rettenetes ez a bizonytalanság, akkor másként beszélne velem. Újabb kocsi közeledett. — Nos, búcsúzzunk, Berkes! — nyújtotta kez- tyütlen kezét a fiúnak a lány. Berkes megfogta a finom, puha, apró kezet és si mogató szorítással hosszan tartotta kezében, amig csak a villamos meg nem érkezett. — Isten vele, Sárika — köszönt el ekkor. Sári egy pillanatig habozott s mielőtt fellépett a kocsi lépcsőjére, gyorsan odaszólt a fiúnak: — A . . . a kezmet azért megcsókolhatja .. . Berkes forró ajka hirtelen rálapadl a remegő ki esi kézre ... HETEDIK FEJEZET Barna cégvezető ur úgy rontott be a levelezési osztályba, mint a hirtelen támadt förgeteg. Kikelt arccal, vérben forgó szemmel tartolt Berkes felé s a dühtől fojtott hangon már az ajtóban elkezdett kiáltozni: — Ezt már mégsem lehet tovább tűrni!... Mi van a nyersanyag beszerzési-kimutatással, Berkes ur?!... Már egy héttel ezelőtt sürgette a vezér! És még ma sincs kész! Hát mit gondol maga tulajdonképpen?! Hogy én majd mindig nyelek maga miatt?! Ma is, meg tegnap is és egy hét óta minden nap! . . . Hát vegye tudomásul, hogy ha holnap reggel kilenc órakor nem lesz az asztalomon kifogástalanul a kimutatás, — ugv be se jöjjön többé az irodába! A Textilipari nem reflektál a munkájára! ... Megértette?! . . . És nem is várva az Íróasztala előtt lccsüggesztett fejjel álló fiatalember mentegetőző válaszát, — kivi- harzott a teremből, siettében itt is, ott is leverve egy- egv vonalzót, irónt s felforgatva a gépasztalkákon kiterített iratokat, indigó papírokat. Az egész osztály mélységesen hallgatva, munkába temetkezve, moccanás nélkül lapult s fel sem mert tekinteni senki, amig a cégjegyző ur benttartózkodott. Amikor azonban behúzta maga mögött az ajtót, egyszerre összeszaladtak valamennyien s hangos megbotránkozással kezdték tárgyalni Barna cégvezető ur erélyes kirohanását. A szokatlanul erős hang a legnagyobb mértékben felháborította mindnyájukat, mert hiszen ami ma Berkessel történt, az holnap bármelyikükkel is megeshetik. Éppen ezért az az indítvány vetődött fel, hogy együttesen kellene fellépniök és küldöttséget kellene meneszteniök a vezér elé, hogy panaszt emeljenek a cégjegyző ur modora miatt. — Utóvégre, — hangzott inenn is, onnan is az izgatott hangú krfakadás — mi szellemi munkások vagyunk, akikkel mégsem lehet ilyen tenorban beszélni! Egyedül csak Berkes, a legközelebbről érdekelt őrizte meg higgadtságát. — Ugyan, hölgyeim és uraim, — legyintett — sose izguljanak! Az csak árt az egészségnek... — De hát mit fogsz csinálni? — kérdezték többen is őszinte aggodalommal. Mert valamennyien sajnálták Berkest, ezt a kedves, bohém kedélyű fiút, akinek jelenléte valóságos napsugárként hatott az iroda szürke falai között. Nagyon fájlalták volna, ha a cégjegyző ur beváltja fenyegetését. Viszont azzal is tisztában voltak valamennyien, hogy a kitűzött rövid időre képtelen lesz Berkes a terjedelmes kimutatást elkésziteni. Hiszen eddig is azért késett vele, mert azt sem tudta, hol és hogyan kezdje el. — Hogy mit fogok csinálni? — vont vállat Berkes kedélyesen. — Megpróbálom a lehetetlent. Az irodai órák után itt maradok s nekiülök a munkának. És el sem megyek addig, amig el nem készülök vele, hogy reggel pontban kilenc órakor ott feküdjön Barna asztalán . .. Bármilyen komoly is volt a hangulat, erre a kijelentésre mégis hangosan nevetett fel az egész osztály. — A humorod, Berkes, az elsőrendű! — jegyezte meg Csánki, amikor kissé lecsendesedett az általános hahotázás. — Akármilyen rossz véleménnyel is vagytok rólam, — heveskedett Berkes — meg fogom mutatni, hogy én is tudok dolgozni, ha akarok! — Ha akarsz! ... De éppen az a baj, hogy nem akarsz! — mondotta Guttmann, nagyokat nyelve a vajaskenyérből, hogy pótolja a mulasztást, amit Barna cégjegyző ur váratlan megjelenése okozott. Nincs benned, kedves Sanyi, kellő akaraterő. Ami, szerintem, a hiányos táplálkozás folyománya . .. Végy példát rólam! — tette hozzá s csaknem egyszerre falt be egy egész sonkás zsömlét. — Nem vitatkozom — jelentette ki Berkes önérzetesen. — Az eredmény majd igazolja állitásomat. Bízzátok csak rám az én dolgomat. Semmi szükségem nincs a pártfogástokra ... Ezzel be is lejez.ödött a megbeszélés s mindenki visszaült asztalához. A hivatalos óra végén valamennyien szedelözkódni kezdtek, kezet mostak, ru/soztak, hajat igazgattak, < sak Berkes maradt helyén s szorgalmasan folytatta munkáját ló mulatóst . Kellemes szórakozást!... Hasz nos munkát! búcsúztak el aztán tőle sorjában a többiek, egy kis gúnnyal hangjukban, mint ahogyan az iskolásgyerekek hucsuzkodnak osztálytársuktól, akit a tanító bezárt Berkes néni is válaszolt a gúnyolódásra — Isten vele, Berkes . . — köszönt e| utolsónak Sári. — Kezét csókolom, Sárika! — ugrott most fej ud variasan a fiatalember s odalépve a lányhoz, melegen megszorította kezét Sári is eltávozott s Berkes egyedül maradt Visz szült asztalához s elővette az iratokat. Komolyan dől dozni kezdett. Annyira belemélyedt munkájába, hogy észre sem vette, amikor lassan kinyílt az ajtó és — csendesen besurrant Sári. Csak akkor kapta fel fejét, amikor a lány halkan ráköszönt — Jó estét, Berkes.. . — Sárika! — lepődött meg a fiatalember. — Ta Ián itt felejtett valamit, hogy visszajött? — Nem . .. nem feledtem itt semmit ... — Hát akkor? — Maga miatt jöttem vissza, Berkes . .. — Miattam?... — Ugy e meglepi? — Inkább nem értem. — Segíteni akarok magának, Berkes. — Segíteni? — Igen. A munkájában. Mert tudom, hogy lehetetlen elvégeznie egyedül a kiszabott időre. És ha nem készül el, akkor. . . talán elcsapják ... Ez pedig szörnyű lenne a mar viszonyok között.. . Ezért hát visszajöttem . Talán ketten megbirkózunk azzal a kimutatással. .. Már akkor igy határoztam, amikor Barna rátámadt magára. De nem akartam feltűnést kelteni az osztály előtt s ezért a többiekkel én is eltávoztam. De amikor elszéledtek. visszafordultam . .. — Nem tűnt fel a kapusnak? — aggályoskodott Berkes, akinek mindennél fontosabb volt a lány jó- hirnevének csorbitatlansága. Ó, a kapus imád engem. Almában sem gondolna rosszat rólam. — Hogyan köszönjem meg magának, Sárika, ezt a végtelen jóságát? — hálálkodott a fiatalember. — Ne köszönjön semmit, hanem egy-kettőre lássunk a munkához. Nem akarok későre maradni, nehogy feltűnjön otthon . . . — Nem hiába nevezik magát. Sárika, a vállalat tündérének, de tényleg csak a tündéreknek lehet ilyen jó lelkűk! — Most ne udvaroljon. Berkes. Nem azért jöttem vissza. Kezdjünk a munkához. Legkésőbb nyolcra be kell fejeznünk, mert akkor a kaput is bezárják s az már igazán feltűnő lenne, ha a kaput kellene kinyittatni. Berkes engedelmeskedett a lány erélyes felszólításának, abbahagyta a hízelgést s hozzáláttak a munkához. Sári teljes odaadással segédkezett. Diktálta a tételeket, számoszlopokat összegezett, majd letisztázta az iveket. Az egyesitett szorgalomnak meg is lett az eredménye. Még csak félnyolc volt s a kimutatás máris teljesen elkészült, még pedig oly rendesen, hogy talán még soha nem kapott Barna cégjegyző ur ilyen tökéletes munkát. — Na. — örvendezett Berkes, amikor a közös munka eredményét átlapozta, — nagyot fog nézni holnap reggel Barna ur, ha meglátja asztalán ezt a kimutatást! — Talán még a fizetését is felemelteti — nevetett Sári. — Annyira szemérmetlen már nem lennék, hogy fizetésjavitást fogadjak el — jelentette ki Berkes. — Még csak dicséretet sem. Hiszen nem engem illetne. Én. egyedül, egy hét alatt sem csináltam volna meg. Ezt meg is mondom Barnának, ha dicsérni akarna. — Ne legyen annyira szerény, Berkes. — Csak nem gondolja, Sárika, hogy a magát illető babérokat magamnak tartom meg?! — önérze teskedett a fiatalember. — Miért ne? Nagyon ráfér magára, hogy egy kicsit jobb szemmel nézzék. — Mégsem engedi a becsület. Aztán meg, ha meghagynám abban a hitben, hogy egyedül végeztem el ezt a munkát, ebből csak kellemetlenség származna ream. — Miféle kellemetlenség? — csodálkozott a leány. — Az, hogy a jövőben még többet követelne tőlem. — Maga javíthatatlan! — nevetett fel Sári a furcsa következtetésre. — Hát olyan nagy baj volna az. a felettesei dicséretét és elismerését kiérdemelhetné? — Magam miatt nem nagyon ambicionálom. Sárika. — Ez csúnya kijelentés volt, Berkes — dorgáLta a lány. — De ha magának örömet okoznék a szorgalmammal. Sárika, ugv holnaptól kezdve én lennék a legkülönb tisztviselője a Textiliparinak! — Ezt a legkomolyabban mondja, Berkes? (Folytatjuk.)
