Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)

1936-10-28 / 250. szám

6 ELLENZÉK 1913 október 2 H. v l-IKTl-SZ Ml AI Y I SÁRI DOLGOZNI JÄR H KM ühNY. U. KUZLKMENY, Ks 11:i észreveszi? ingerkedett vele a lány. A/ csak használhatna nekem Talán segpt a/ elő­menetelemben . Miinek pedig, remélem, maga is onilne Bizonyos dolgok, jelentette ki Berkes elko- molvodva nem tűrik a tréfát és cinikus hangot Maga csacsi! — Sárika, kérem ... Engedjen, Berkes. Hivat az igazgató ur. Nem \ árakoztathatom. — Csak annyit Ígérjen meg, hogy őszintén el­mondja, mit akar magától. — Megígérem. Sári kisietett, átment a folyosón és alig leplezhető szorongó érzéssel lépett be Erényi szobájába. Mert bár tréfásan fogta fel Berkes féltékenykedését, magá­ban mégis meg kellett vallania, hogy az igazgató az utóbbi időben feltűnő érdeklődést mutat iránta. Szo­katlanul sűrűn jött be a levelezésibe ellenőrzés iirii gye alatt, de amig a többi asztal mellett éppen csak elhaladt, addig nála hosszú percekig állongott. Es szo­katlan volt az is, hogy minden lehető alkalommal családi és magánügyei iránt kérdezősködött tőle. Ezekre az előzményekre kellett gondolnia most, amikor belépett Erényi szobájába. — Isten hozta. Földes kisasszony — fogadta ud variasan az igazgató a belépő lányt — Parancsoljon helyet foglalni itt az asztalom közelében. Sári leereszkedett az egyik székre, úgy várta Eré­nyi további szavait. Az igazgató nem is várakoztatta sokáig. — Egy fontos ügyet szeretnék megbeszélni ma­gával, Földes kisasszony — kezdte el azonnal. — Amint a levelezésekből megállapíthatta, az Olasz­országgal folytatott üzleti tárgyalásaink már igen elő­rehaladott állapotban vannak. Ez a körülmény szük­ségessé teszi, hogy személyes érintkezésbe lépjünk olasz üzletfeleinkkel. .. — Igen, ezt tudom ... — szólt közbe Sári, bol­dogan fellélegezve, hogy csak egyszerű üzleti és nem más természetű kérdések megbeszéléséről van szó. — Nos, — folytatta Erényi — a közeli napok­ban Rómába szándékozom utazni .. Sári feszülten figyelt, mert még csak nem is sej­tette, miért tárja mindezeket elébe az igazgató. — És? ... — kérdezte aztán halkan. — És miután én magam nem vagyok eléggé jár­tas az olasz nyelvben, de egyébként is szükségem lesz az utamon egy kiváló munkaerőre, arra gondoltam, hogy Ön velem jönne . .. Sári érezte, hogy minden vér egyszerre elfut szi­véből s csaknem leszédül a székről, annyira váratla­nul és meglepetésszerűen érte az igazgató ajánlata. Már az első pillanatban belátta, hogy lehetetlent ki- ván tőle Erényi. Hiszen igy is alig tudta otthon tit­kolni, hogy dolgozni jár, mert rendszeres és pontosan ugyanabban az időben való mindennapi eltávozása feltűnt szüleinek, akik egyre fokozódó gyanakvással kezdték faggatni, hogy hová jár kora reggelenként és hol tölti idejét egész nap. Különösen az anyja nem értette a dolgot, mert azelőtt néha-néha hivás nélkül is elkisérte délelőtti bevásárlásaira, mostanában pedig, még ha kéri sem akar vele tartani. Ha nehezen is, holmi kirándulásokkal, sporttal ki lehetett magyarázni és elhihetővé tudta tenni nap­közi elmaradásait és elfoglaltságát, de azt, hogy na­pokon és éjszakákon keresztül távol legyen a háztól, amint egy római utazás követelné, lehetetlen volna megtenni anélkül, hogy az igazság ki ne derüljön. Ezt pedig nem akarta. De viszont mit válaszoljon az igazgatójának? Mivel indokolja elfogadhatóan vona­kodást a külföldi úttól, amikor mindegyik hivatali társnője kapva-kapna ezen a megbízatáson, amely nemcsak jelentős mellék keresetet, de biztató kilátá­sokat is jelentene a soronkivüli, sőt ugrásszerű előre­haladásra .. . Erényi észrevette a lány habozását, de félretéve igazi okát, sietett megjegyezni: — Ha talán az utazáshoz nem volna megfelelő a ruhatára, ne szégyelje megvallani, Földes kisasz- szony. A legnagyobb készséggel utalok ki megfelelő előleget. — Nem, nem ... — jelentette ki Sári zavartan. — Ruházattal eléggé el volnék látva .. . — Akkor talán fél a hosszú úttól? — mosoly­gott Erényi. — Mert egyébtől igazán nem kell tarta­nia, kedves Földes kisasszony. . . Semmiféle olyan hátsó gondolat nem vezet, ami talán nyugtalanít­hatná .. . Elárulhatom, hogy a feleségem is velem jön. Ön, az üzleti elfoglaltságon kivül azt teheti, amit akar. Ha nincs ellenére, társaságunkban töltheti sza­badidejét, részt vehet szórakozásainkban, aminek fe­leségem őszintén örülne . . . No, de nem olyan sürgős az ügy, van ideje gondolkozni.. . Holnap, vagy hol­napután talán már tud nyilatkozni... és pedig — remélem — kedvezően . . . Tehát a viszontlátásra — nyújtotta kezét. Sári megkönnyebbülten emelkedett fel székéről. — Egyelőre tehát elhárult a közvetlen veszély — járt eszében kifelé menet. — De mi lesz holnap, vagy holnap után?| Ily It-pelödések között nyitott be a levelezési ősz lálvba Berkes már I ü i elmei lenül várta s azonnal megkérdezte: — Nos, mit akart? Baj van, Berkes suttogta Sári. Talán lelmondlak? — Ez még a kisebb baj lenne. Csak nem tett valami tisztességtelen ajánla­tot?! lukadt ki a fiatalember villámlő tekintettel. Erről sincs szó. Ilyesmi nem is hozna zavarba, mert egy erélyes visszautasítással egyszer és minden­korra elvettem volna a kedvét a próbálkozástól .. . De éppen az a baj, bogy olyan ajánlatot tett Erényi, amit nem fogadhatok el, azonban visszautasítanom is roppant kínos... — Miről van hát szó? — tudakolta Berkes foko­zódó érdeklődéssel. — Talán segítségére lehetnék, Sárika. — Bajosan hiszem, Berkes — sóhajtotta a lány. Nagyon kicsi ember maga ehhez . .. — Hátha mégis ... Azt kívánja Erényi, — árulta el végre Sári, hogy kisérjem el Hóniába, ahová a közeli napokban üzletileg utazni szándékozik . .. Titkárnőjeként sze­retne magával vinni. . . .lói megválasztaná az utitársát — jegyezte meg Berkes Ne gondoljon semmi rosszat róla. Hiszen ép­pen ezért kellemetlen nekem a dolog. Mert ha csak kettesben tervezné az utazást, kézenfekvő volna n ki­fogásom. Egyszerűen azt mondanám, hogy nem akarom magamat kitenni holmi gyanúsításnak... Ámde Erényi sietett velem közölni, hogy a felesége is vele tart. tehát semmi okom a gyanakvásra .. . — Hát akkor igazán nem értem, Sárika, miért vonakodik ettől az úttól? — csodálkozott Berkes. — 'Tagadhatatlanul hiányoznék nekem az alatt a né­hány nap alatt, amig távol lenne, de annyira önző mégsem lehetek, hogy lebeszéljem erről a tekintélyes külön jövedelmet jelentő utazásról, nem beszélve az utazással járó egyéb élvezetekről... Ingyen végig­járhatja a gyönyörű Olaszországot! Hiszen minden ember álma, legalább egyszer életében megnézni Ve­lencét, Nápolyt, Rómát, az örökvárost... És mily ke­vés szerencsésnek válik valóra az álma! Bizonyos, Sárika, hogy maga is sokat vágyódott a Szent-Márkus térre és szeretné, ha a szikrázó napon, a mindig de­rűs, csodálatosan kék olasz ég alatt tenyeréből etet­hetné a mohó étvágyú szelíd galambokat ... és sze­retne csak egyszer is végigsiklani virágos gondolán a Grande Canele-n, a pompás ivelésü Rialto alatt... szeretné megcsodálni közvetlen közelről a márvány­csipkés palotákat, végigborzongani a Sóhajok Hid- ján... amiket csak legföljebb olvasmányaiból és leve­gőtlen filmekből ismerhet... és amiknek látása hoz­zátartozik az élet gyönyöreihez, amik nélkül nem le­het teljes az életünk .. . Ilyen nagyszerű alkalom csak egyszer adódik a mi szürke, sivár és reménytelen éle­tünkben, Sárika . . . Ha most elmulasztja, soha többé nem jön vissza .. . Nem értem hát. .. igazán nem értem, Sárika ... — Tudom, Berkes, hogy nem érti. De nem is magyarázhatom meg bővebben. Csak annyit mond­hatok, hogy nem lehet. .. nem akarok elutazni.. . Elégedjék meg ennyi magyarázattal és adjon valami tanácsot, hogy mit mondjak Erényinek? Hogyan ke­rülhetném el ezt az utazást anélkül, hogy a direktor megharagudjon reám ... Mert az állásomat sem sze­retném elveszíteni . .. — Hm! — töprengett Berkes. — Kissé nehéz és kényes az ügy... Mikor kell választ adnia? — kér­dezte aztán. — Holnap, de legkésőbb holnaputánig . .. — No, akkor van elegendő idő ... Majd gondol­kozom. Bízzék bennem . .. — Csak olyasmit ne tegyen, Berkes, — aggodal­maskodott a lány —, amivel a saját helyzetén ron­tana. Úgyis éppen elég van már a maga rovásán .. . — Köszönöm, kedves Sárika, hogy ennyire aggó­dik miattam. Engedje arra magyaráznom, hogy nem vagyok egész közömbös maga előtt. — Maga tagadhatatlanul jó fiú, Berkes. Csak hát egy kicsit lusta és felületes. De talán majd meg­komolyodik. — Jól esik hallanom, hogy bizik bennem. — De ne magyarázza félre! — Pedig boldogan tenném ... Az előbbi aggodal­maskodása .. . — Nem jelent semmit, Berkes. Legföljebb annyit, hogy a lelkiismeretem nem tudná elviselni, hogy va­lakinek miattam kellemetlensége legyen ... — Magáért, Sárika, szívesen vállalok minden kellemetlenséget! — De, Berkes! ... — rökönyödött meg a lány, — Hiszen ez kész szerelmi vallomás! Erre, azt hi­szem, a viselkedéseménél nem jogosítottam fel magát?! — Megbántottam vele, Sárika? — S ha igen? —- Úgy bocsánatot kérek .. . — Gondolja, hogy ez elég? — Meg is Ígérem, hogy a jövőben tartózkodni fogok minden ilyen nyilakozattól. — Nos, majd meglátom, mennyire szótartó. Meg fogja látni! Ezentúl csak a legkimérteb­ben és csak hivatalos ügyekben bátorkodom szóba állani magával. így is lehetőleg minél ritkábban. Csak nem haragudott inog, Sándor? kér lelte a lány meleg, szelíd, békülékeny hangon Búi tudnék haragudni magára, Sárika... Sok kai johl) lenne Béhuszokhun beszél. Kénytelen vagyok legalább is egyelőre Mái pedig én nem érlek a rejtvényíejtéshe/ Látja, a legegyszerűbb dolog előtt rs tanácstalanul ál lók Ez az Erényi ügy, például . .. — Emiatt ne legyen egy rossz, perce sem, Sárika — Elintézi? — Okvetlenül — Előre is köszönöm — Es hu sikerül, un lesz. a jutalmam? — Hát csak ellenszolgáltatásért teszi meg nekem <*■ — Ebben az anyagias világban... — Azt reméltem, elegendő jutalom lesz az. L hogy nem leszek távol annyi ideig . . . Ezt nem szabad mondanom, mert rögtön val lomásnak magyarázza . . Már pedig most Ígértem meg .. — Erre az rgv alkalomra feloldom az Ígérete aló:. Akkor megvallom, hogy, igenis, egyedül az buzdít a közbenjárásra, hogy itt maradjon a közelem ben, mert. . . mert ... — A többire már nem vagyok kiváncsi — neve tett fel gyöngyöző kacagással Sári — Tovább nem terjedt a (elmentés! Berkes elhallgatott és egy mély sóhajba fojtott.■ benlrekedt mondani valóit, aztán visszatért iróaszla Iához dolgozni, őszinte csodálkozására az egész leve lezési osztálynak. Kolos kisasszony nem is állta meg szó nélkül ezt a ritkaság számba menő jelenséget s félig-meddig gu nyos csipkedő hangon jegyezte meg: Nini! Lássatok csodát! Berkes dolgozik! Valamennyien Berkes íróasztala felé fordultak. Tényleg! — kiáltottak fel többen is megle­petten. — Vájjon, — mondotta ekkor Nyilas kisasszony Sári felé sandítva — vájjon, milyen befolyás alatt vál iozott meg ilyen egyszerre Berkes? A félreérthetetlen kérdésre halk kuncogásban tört ki az egész osztály. Sári azonban semmit sem hallott a háta mögött történtekből. Az előtte fekvő iratokba mélvedve iill Íróasztalánál és látszólag dolgozott. De csak látszólag Mert gondolatai egész máshol jártak s a legnagyobb erőt eszi léssel sem tudta figyelmét munkájára összpontosítani. Szokatlanul és meglepően szórakozott volt. Ide­gesítette valamennyire az igazgató ajánlata is, de mi­nél mélyebben nézett magába, annál őszintébb rémü­lettel kellett megállapítania, hogy tulajdonképpen nem ez az ami a soha «'ciciig nem tapasztalt zavart okozza lelkében, hanem, amit magának is alig mert beval­lani, Berkes Sándor, ez a kis tisztviselő, aki minden hibája ellenére nagyon közel férkőzött a szivéhez és a kelleténél jóval többet foglalkoztatja gondolatait. Egyenesen meghökkent, amikor erre a felfedő zésre ráeszmélt. Sőt bosszankodott. Haragudott ma­gára, amiért megingott józansága, ö, Földes Sári, az Egyesült Acélművek dúsgazdag vezérigazgatójának lánya, akit a pénzarisztokráciához tartozó fiatalem­berek egész raja vesz körül: — hogyan szállhat le még csak gondolatban is egy ilyen jelentéktelen kis em­berhez?! — korholta magát. Hogy a fiú csinos, szem- revaló, kedves, figyelmes, behízelgő modorú és hi­ányzik belőle mindaz, amit a társaságbeli fiatalem­berekben oly visszataszítónak, kiábrándítónak talált, de viszont sok olyasmi van benne, amire hirtelené- ben nem is tud megfelelő jelzőt találni, de ami egé­szen olyannak mutatja ezt a nagy gyereket, amilyen­nek jövendő élettársát mindig képzelte, — ez mjnd igaz, ez mind tagadhatatlan ... De mégis csak egy egyszerű kis tisztviselő, aki talán — ha jól megy — kap havonta kétszáz pengőt s ha Isten különös csodá­jából meg tudja tartani állását, évenként esetleg szá­míthat húsz pengő javításra ... — Nevetséges! — rágódott magában. — Nem is volna szabad meglátnom, észrevennem ... És mégis! Miért éppen őt s nem Csánkit, vagy Guttmannt, vagy a többieket, akik szintén fizikai közelségbe kerültek velem, amióta a Textiliparinál dolgozom?!... Kérdések, amelyekre nem tudott kielégítő választ adni magának s amelyek igy tovább gyötörték, kínoz­ták. nyugtalanították. Hirtelen azonban, mint amikor a sötét éjszaká­ban váratlanul valami fény gyullad ki, — egy szó virított ki a lány elméjében: — Szerelem! . . . Egész belesápadt, amikor gondolatai közé odato­lakodott ez a teljesen ismeretien fogalom. Szerelem? .. . — Csak... csak nem lettem szerelmes?! — ria dozott, mintha valami veszedelmes betegség jelensé­geit fedezte volna fel magán. No, még ez hiányoznék! Földes Sári halálosan szerelmes Berkes Sándorba, a kétszáz pengő havi fizetéses hivatalnokba! — gú­nyolta magát s egyszerre eszébe jutott valamennyi ro mantikus szerelmi történet, amelyet a töméig, a sze­gény emberek vigasztalására készült filmeken látott és olcsó regényekben olvasott... Nem, Berkes ur! — biztatta önmagát. — Nem csinálunk ,,mesét az Író­gépről“! Hagyjuk ezt csak az irók fantáziájának! Más az élet és más az irodalom! A jelen esetben az élet nem fogja utánozni az irodalmat, hiába hirdette Wilde! .. . (Folytatjuk.! t

Next

/
Thumbnails
Contents