Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-15 / 239. szám
/■ BZTBffZßK T936 ottóhér /3. ŞlBpgglgf. Hehai Jenő A n levente péntek esti jubilán előadásán Zsúfolt ház fosíja ünnepelni péntek esle Holtai .1 oiiot, a magyar drámairás !*üszkoscgót. aki s/.omólyos jelenlétével í is/, teli inog romok vigjátókának, A néma leventének 25-ik oJöadását. A színház ezüst babérkoszornval kedveskedik az illusztris szerzőnek majd, az előadás után társas vacsorán látja vendégül. Heltai Jenővel együtt több prominens iró és újságíró érkezik A néma levente jubileumára. A vígjátékot Kádár Imre lorgószinpadra rendezte ál, a főszerepeket Fényes Alice, Harmatit Jolán, Stefa- nidesz Ili, Czoppán Flóri, Wojliczky Elvira, Bázsa Éva, Kovács György, Tompa Sándor, Borovszky Oszkár, Tóth Elek, Nagy István, Csóka József alakítják. SZENT JOHANNA csütörtökön Az évad nagy művészi eseménye, Shaw Szent Johannája csütörtök este szerepel újra a színház műsorán. A címszerepet természetesen most is Fényes Alice alakítja. CSÁRDÁS Nyugodtan elmondható, hogy ami ötlet, vidámság, kiállitásbeli fényűzés, toalett, tánc és az operettek egyéb fűszere csak elképzelhető, az mind egyesülni fog szombat este a Csárdás bemu-. \ tató előadásán. Olyan szerzők, mint Szilágyi László és Buday Dénes, olyan rendező, mint Gróf László, olyan színészek, mint Sólymosán Magda, Sándor Stefi, Jeney János, Tompa Sándor, Csóka József, Fiilöp Sándor, Borovszky Oszkár fognak össze a közönség szórakoztatására. Rajnai és Kudelász szebbnél szebb uj díszleteket készítenek, Tebán János 14 uj táncot tanított be. A cigányrajkók zenekara külön attrakciója a Csárdás Cluj-i bemutatójának. Â Szifilisz w?íisore : Szerda fél 9: CSAVARGÓL ANY. (Hatodszor.) Csütötrtök fél 9: SZENT JOHANNA. (Hatodszor.) Péntek fél 9: A NÉMA LEVENTE. (Ünnepi előadás a világhírű szerző jelenlétében, a pá" rotfen sikerű vigjáték 25-ik jubiláras clő- adá-Ta:.) Szombat délután 4: SZENT JOHANNA. ^(Tfjti- sági előadás, kizárólag ez iskolák részére. Hetedszer.) Szombat este 9: CSÁRDÁS. (Az opereCszezon legnagyobb sikere! Szilágyi László és Buday Déne<i már eddig is több mint 100 előadást megért ragyogó operettje. Rendező: Gróf László. A főszerepekben: Sólymosán Magda Sándor Stefi. Jenei János. Tompa Sándor Borovszky Oszkár, Csóka József, Fiilöp Sándor. Tebán János és a tánckar 14 uj tánc száma. Teljesen uj, ragyogó díszletekkel Premiembérlet 6. szám.) Vasárnap délelőtt 11: ÉRETTSÉGI. (33-adszor Olcsó helyárak.) Vasárnap délután 3: TANASE revütársulatának előadása. Vasárnap délután 6: CSÁRDÁS. (Másodszor.) Vasárnap este 9: TANASE revütársu lakának előadása. Hétfő fél 9: CSÁRDÁS. (Rendes bérlet 6. sz.) Kedden éa e következő napokon.: CSÁRDÁS. A Roman Opera műsora Szerda, október 14: FAUST. Péntek, október 16: ANDRÉ CHENIER (Elinii Marinescu tenorral). Szombat, október 17: TRÄVIATA (iskolai matiné). Mozgószinliázak műsoraSZERDAi CAPITOL-MOZGÓ: EGY KIRÁLYNŐ LEÁNY- ÉVEI. Az évad legszebb, legkimagaslóbb filmje! Eősz. Jenny Jugo, Ottó Tressler és Friedrich Benfer. EDISON-MOZGÓ: I. VIRÁGFAKADÁS. Látványos drámai operett Richard Tauber- rel. II. SZOKNYÁS ÖRDÖGÖK. Fősz. Dick Powell, Adolph Menjou. III. JOURNAL. Román-magyar feliratokkal. MUNKÁS-MOZGÓ: I. KIS MAMA. Zenés vígjáték. Fősz. Gaál Franciska. Verebes Ernő és Otto Walburg. II. AZ IDEÁLIS ASSZONY. Társadalmi dráma. Fősz. Charles Boyer és Katherina Hepburn. ROYAL-MOZGÓ: Ma premier! Csak pár napig! A TAVASZ ÉBREDÉSE. Simone Simon és Jean Pierlre Aumont hangulatos filmje a diákéletből. A legfrissebb Fox világhiradó és Romániai aktualitások. SELECT-MOZGÓ: AZ ÁL-ADMIRÁLIS. Szőke Szakáll remek vigjátéka. Műsor előtt: A legszenzációsabb előjáték, a KANADAI ÖTÖS IKREK. A filmben magyar feliratok is vannak. URANIA-MOZGÓ: Korda Sándor legújabb remekműve: A VÖRÖS PIMPERNEL, Fgy sró ára 2 lej. vastagabb betűvel szedve 4 lej. Legkisebb hirdető«: ára 20 lej. Allástkeresíknek egy szó i lej. vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Csak vasárnapra feladóit hirdetések után 29 százalék felárat számítunk fel. Díj előre fizetendő. Apróhirde'ések feladhatók: a kiadóhivatalban, könyvosztálvunkhan. bizományosainknál. bán»dr fiirdctésj irodában. Csak válaazbélyegej kérdésekre válaszolunk. Cimet tartalmazó hirdetésekre a ri- laszt közvetlenöl a megadott cinare kel) irángtt*nl Levelezés HÖLGYEK FIGYELMÉBE! Ha bármily okból nem sikerült eddig vilknyondolálása, kerc se fel üz:c:emct. Állandó újdonságok. Villany és villanynélküli tartós ondolálás ..Hősugár“ géppel, eddig még nem lécez.ctt sikerrel és garanciával. „Innocamin“ hajfesték 15 árnyalatban, ártalmatlan Crtfk MUSSA-cégnél kapható. Pjata Unirii No. 23. MARTONFFY SZŰCS R. T. Reg. Férd. 3. L emelet balra helyezte szőrmeüz.'etéc. Ezúton is értesíti kedves vevőközönrégét, hogy szőrmeszűk. ségletét ez ailatt a cím alatt szerezze be, mivel úgy » kész szőrmeáru, mint «az á’ahkitások és javítások a legolcsóbban rzerezhetők be F. 220. FIÚ és leányka ruhát, kabátot legszebben, leg- jutányosabban kéreit „Er-Ka“. Eminescu 11. F. 213. Adás-vétel KERESSÜK MEGVÉTELRE alábbi könyveket: Jókai Mór összeo müvei 100—no köretben. — Orbán Balázs: A Széke yföld leirisa 6 köte'ben. — Jakab—Szadeczky: Udvarhely megye leírása 1 kötetben. Árajánlatokat kérjük Ellenzék könyvosztálya Cluj. Piaca Unirii címre leadni. ELADÓ egy feke'e hosszú és egy barna rövid női csikó-bunda. Megtek-nthető Str. Iuliu Man u 43, földrzint, d. e. to—11 között. G. 1300. JÓKARBAN levő csukott gycrekkocűt keresek megvételre, „Gyerekkocsi“ jeligére. Átlási-heres 5— io.oco lej óvadékkal elmennék trafikot* lánynak, vagy kenyeres üzletbe elárusitónőnek, esetleg szó idabb szállodába szobaasszonynak. Leveleket az. E lenzék könyvosztályába „Szorgalom“ jeligére. Ko. 1098-a. GARANCIAKÉPES volt kereskedő utazói. | raktárnoki. vagy egyéb állást keres, szerény igényekkel. Szives megkereséreket ..Megbízható“ jelige alatt a lap továbbit. Ko. 1099. FÉNYKÉPALBUMOK nagyon «ép üíaAU- táfcbau 240 lejért kaphatók az ELLENZ2K könyruartálvábao, Cluj, Plata finirii. Tekézospori Leigazolások: Nagy József „Speranţa1' Cluj, Egresi Albert, Csákány László „Hercules“ Cluj, Galiş Iuliu „Victoria“ Cluj, Füleki József „KAC" I. G. Duca, Kovács József „Ferul“ Tg.-Mures, Dávid Márton „Stăruinţa“ Tg.-Mures, Grébel Kálmán, Uj- falvi Erna „Idial“ Tg.-Alures, Pál József „Tarnava“ Diciosanmartin, Biró Domokos. Miklósi István „Patria“ Diciosanmartin, MeVegyes BIRTOK BÉRLETHEZ nem nagy tőkével rendelkező TÁRSAT keresek. Megkeresést: „ös'zeg megjelöléssel“ kérem. Ko. 1092. ROMÁN főtzakos abszolvens egyetemi hallg:- tónő. középiskolások tanítását vállalná, szülök által meglratáro7.ort dijazi;, mclîrit. Cim a könyvosztályban. Ko. 1093. Ingatlan és lakás ELADÓ Clujtól 50 kilométernyire, országú: me lett fekvő községben 25 hold erdő. szántó és belsőségből álló birtok. Cim a kiadóban. Ko. 1062. KIADÓ Str. Donat 30 szám eíatt kétemeletes vMa, 11 szoba medékhelyiségckkeü, cietleg több lakásra felosztva is, november i-re. Értekezhetni Str, Mico 22. G. 1295. KIADÓ bútorozott szoba. Str. Florilor n., balra ajtó 1. G. 1297. UDVARI, különbí-jára^u tiszca,'. elegánsan bútorozott szoba jutányosán kiadó. Szükség esetén főzni lehet. Str. Timbaiéi Nr. 1. (Str. Feeacului kezdetén.) G. 1298. KIADÓ, vagy eladó mult évben épült vTa, t szoba, hall, terrasz. kert, összes mellékhelyiségekkel és a legmodernebb komfortéi. Str. /ântânelei 41-a. G. 129a IRODÁNAK kiadó 2 szoba. Piata Caza Voda 2. Ko. i too. IULIU MANTU 10. Kiadó utcai 2 parkettes szobás, komfortos lakás k;s családnak, irodának, rendelőnek. Ko. 1098. ţîona, ha, fiií'él földszinti lakás (Str, Regala 2.) nov. î-re olcsón kiadó. — Bővebbet Str. lorga No. 21/1., emeleti röntgenlaboratóriumban. negoni, Steiger Niculea „Fer-Metal" Petro- seni részére. Mérkőzéseredmény. Iris—UEC 179—174 (12 játékos, 3 menet). A „Vármegye-kupa“ legközelebbi mérkőzései a következők: Október 14-én: Hercules a Kovács-pályán (Str. Kogălniceanu), október 17-én UAC a Moderna-pályán, október 18-án: Familia Szabó-pályán (Str. Lazar). Valamennyi mérkőzés este 9 órakor kezdődik. A kupamérkőzések állását legközelebb közöljük. KERTÉSZ MIHÁLY REGENY. 21« JÁR 7. KÖZLEMÉNY. A véletlen tett-e, vagy szándékosan történt, de az előszobában ismét Berkesbe ütközött. — Kezét csókolom! — köszönt rá hangosan a fiatalember. — Milyen véletlen, hogy ismét találkozunk! Nos, mi újság? Mire ment az öreggel? — Biztató kilátások. Holnap délelőttre berendelt — vizsgázni. — Hihetetlen! — csodálkozott Berkes. — Ez aztán már eredmény! Ezzel sem sokan dicsekedhetnek. Úgy látszik megfőzte a dirit. — Ugyan! — mosolygott Sári. — Hiszen rám sem nézett az egész tárgyalás alatt. — És mégis! Hátha még rá is nézett volna. Akkor talán még a vizsgát sem követelte volna. ~~ No, de ne beszélgessünk — szakította félbe Sári a fiatalembert. — Mert jönni talál megint a cégvezető ur s újra ősszeteremtettézi magát.-—- Az bizony könnyen megtörténhetik — ijede- zeit vele Berkes. — Hát Isten vele, kisasszony. Sok szerencsét a holnapi vizsgához. Sári kezét nyújtotta. — Még meg sem köszöntem a közbenjárását — mondta. — Ó, kérem, szót sem érdemel — szabadkozott a fiatalembere — De olyan gyorsan eltűnt, hogy időm sem voit. — Siettem, mert már úgyis sok időt loptam el. — Azért be lehetett volna mutatkoznia! — jegyezte meg a lány csipősen. — Hogyan?! — nyitotta kerekre amúgy is nagy szemét a fiú. — Nem mutatkoztam volna be? Ekkora neveletlenség! Hát akkor engedje meg, hogy jóváte- gvem mulasztásomat. Katonásan összeütötte sarkait, meghajtotta magát, úgy mutatkozott be: — Berkes Sándor vagyok. . . gyakornok a Texil- iparr levelezési osztályán.. . De, hogy mindent tudjon rólam, a vállalatnál mindenki csak ,,a lusta Berkes“- nek hiv. Sári hangosan felnevetett az őszinteségre. — Én pedig Földes Sári vagyok, — mutatkozott be szintén — egyelőre a Dembinszky utcából... — De remélhetőleg rövidesen ugyancsak a Textilipari levelezési osztályából. — Ez még a jövő titka. Először is a vizsgától függ, aztán Erényi igazgató ur hangulatától. — És attól is, hogy meg tudnak-e egyezni a fizetésben. Előre figyelmeztetem, hogy nagyon keveset fognak ajánlani, de ne hagyja magát! Havi százhúsznál kevesebbet ne fogadjon el. Azt rs csak egyelőre. — Bár már ott tartanánk, hogy a fizetésen alkudozzunk — jegyezte meg Sári ártatlan arccal. —- Megértem, Földes kisasszony, hogy nagy szüksége van a keresetre, de azért nem szabad tűrnie, hogy kiuzsorázzák. — Maga talán szocialista?! — kérdezte borzongó hangon a lány* — Nem kell ahhoz szocialistának lenni, hogy az ember tiltakozzék a töke visszaélései ellen. — Jó pofa maga, Sándor, ezzel a komolykodó beszédével. De az ilyen elvek mellett dolgozni is kell. Maga pedig... — Na, — kesergett Berkes — még be sem lépett hozzánk s máris belém köt és a munkámat, szorgalmamat kifogásolja!... Ez az én formám! Engem senki sem akar komolyan venni. Még az sem. aki nem ismer. — Ennek csak maga az oka, kedves „lusta" Bei kés. Igyekezzék kiérdemelni ugv a felettesei, mint a tisztviselőtársai elismerését s akkor komolyan veszik.. — ígérem, Sári kisasszony, hogy mihelyst maga belép hozzánk, gyökeresen megváltozom. — Ebben maradunk! — rázta meg kezét a lány. — Nos, Isten vele! — Kezét csókolom! Mondom, csak bátorság! Sári elsietett s a fiatalember hosszan utánamerengett. — Veszedelmesen édes, csinos teremtés! — mormolta maga elé s amíg csak el nem tűnt a kapun, folyton kisérte tekintetével. Sári, amint kiért az utcára, egy ideig gyalog folytatta útját, amikor azonban oly távolságra jutót!, ahol már nem figyelhették meg, intett egy taxinak s beült. Egyenesen haza hajtatott. A délelőtti események meglehetősen kimentették testileg is, idegileg is. í (Folytatjuk.) Hirdessen ai Eilenzéi^a: B