Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)

1936-10-14 / 238. szám

B fíLLBNZÉK mxiMwammmmm 10 36 október 14. k értés;: mihAi.y I SÁRI DOLGOZNI JÁR ■ REGÉNY. Ü. KÖZLEMÉNY. V frntatember, mintha meglepte volna a várat­.m kérdés, eg\ másodpercig késett a válasszal, mi­alatt lürkészö tokintettel nézett az elölte ülő lány sze­mébe, aztán vállat vonva jelentette ki: — En is . . . Miért lennék én kivétel? . .. Akkor hát, sóhajtott fel Sári szomorúan — itt is reménytelenek a kilátásaim . . . — Talán kísérletezett már máshol is? — tuda­kolta a fiú s hangjában őszinte részvét rezgett — Nagyon sokfelé... — És? ’ — A legtöbb helyen még csak meg sem hallgat­lak, úgy küldtek el... — Szomorú ez, kisasszony . . . Különösen lányok­nak. Mert amikor egy lány már munkát keres, külö­nösen, ha olyan csinos, mint a kisasszony, akinek igv nagyobb esélye van a férjhezmenésre, — akkor inár nagyon komoly okoknak kell fennforogniok, amelyek kenyérkeresetre kényszerítik . .. — Úgy van — bólintott Sári, de most elfordi- iotta tekintetét a fiatalemberről. — Beteges, özvegy édes anya. .. nevelésre szch rulló apró testvérkék .«■. . munkaképtelen apa . . . Elta­láltam? — El. .. — suttogta a lány s zavartan babrált a blúzára varrt művirág szirmaival. — Azért ne kedvetlenedjék el a kisasszony — vi­gasztalta a fiatalember. — Adja be a pályázatát írásban ... — Nem, nem ... — tiltakozott Sári ébénken. — Miért? A kérvény okvetlenül odakerül az igaz­gató elé. — Szomorú tapasztalataim vannak az írásos pá- !vázatok elintézése körül — magyarázta Sári vonako­dását. — Hetekig hevernek az igazgatók Íróasztalán... Már pedig nekem sürgős . . . nagyon sürgős az állás. Ezért jelentkezem mindenütt személyesen . .. Minden nap bekopogtatok egv-két vállalathoz Ha egyiktől el­küldenek, megyek a másikhoz. Ma például eljöttem ide, pedig tegnap ugyancsak barátságtalanul menesz­tettek a ,,Jason“-Szövőipariból . .. — Hogyan?! — kapta fel fejét érthetetlen izga­lommal a fiatalember. — Már volt a Jason-nál is?! — Igen. És mégis eljöttem ide. Bár tudom, hogy a Jason anyaintézete a Textiliparnak ... — Ezt is tudja és mégis eljött?! . .. Bámulatos szívósság! — A kényszerűség — mondotta Sári szenvedélyes bangón — szemérmetlenné is teszi az embert. — És kivel beszélt a Jason-nál? — Csak a személyzeti ügyek előadójával. Valami Pintér úrral. .. — Hál* Istennek! — sóhajtott fel a fiatalember önkéntelenül. Sári értelmetlenül nézett rá. — Miért hálálkodik ezen? — kérdezte csodál­kozva. —Mert... mert már azt hittem, hogy magával az elnökigazgatóval tárgyalt... — Odáig nem is jutottam ... De különben is mit változtatott volna ez a dolgon? — Lényegileg semmit ... De ismerem az elnö­köt.. . persze, csak hírből... Roppant nyers ember... Es ha már elutasítják az embert, legalább udvarias formában tegyék, ami az elnöktől nem lett volna várható. — Olyan mindegy! — legyintett Sári. — Állás- keresés közben hozzáedződik az ember minden bá­násmódhoz ... — De miért ne kerüljük el, ha lehet? Ezért aján­lom ismételten, hogy Írásban adja be az ajánlkozását. — Nem, nem — makacskodott a lány — Személye­sen akarok jelentkezni, még pedig minél előbb. Már annyi időt pazaroltam el igy is. A fiatalember hosszan elgondolkozva meredt maga elé. — Tulajdonképpen mit tud a kisasszony? — kér­dezte aztán. — Nem éppen sokat — szerénykedett Sári. — Az anyanyelvemen kívül csupán angolul, franciául, né­metül és olaszul, írásban és szóban. Természetesen, értek a gép- és gyorsíráshoz is .. . — Te jó Isten! — csapta össze a kezét a fiatal-* ember őszinte elismeréssel. — Maga ennyi mindent tud?! .. . Ha én csak a felét tudnám! ... — És mégis maga van állásban, én pedig még csak az igazgatója elé sem tudok jutni! — fakadt ki Sári sok keserűséggel. — Nincs is igazság, kisasszony! — ismerte el a fiatalember. — Különösen, hogy még olaszul is tud... — Olyan fontos ez? — Nem is gondolja. Főleg a mi szakmánkban. Mert a textilipar újabban erős érdekközösségbe került az olasszal.. . — Ezt sem tudtam eddig — nevetett a lány. — Ha még sokáig kell várnom, egész kioktat a szövő­iparban! A fiatalember éppen válaszolni akart, amikor hir­telen kinyili a jobboldali ajtó és egy csontos, magas, kissé hajlott, idősebb szemüveges férfi lépett ki riljtu, hóna alatt vastag irutcsomóvnl A szigorú tekintetű férfi láttára a fiatalember kissé megszeppenve húzta ki magát s hangosan rá kö­szönt: — Jó reggelt, cégvezető url A cégvezető, aki eddig fel sem nézett, most meg állott útjában s haragos tekintettel mérte végig a fia­talembert. Mi az, Berkes ur?! támadt rá rekedt, kelle­metlen hangon — Mii lebzsel iLi az előszobában a hivatalos órák alatt?! És gyanakodva villantotta pillantását a lány felé. — Kérem, cégvezető ur, — hímezett hámozott Berkes — éppen csak most jöttem ki... az üzemhe­lyiségbe küldtek, hogy utánanézzek az uj szövőszék működésének . . — Tudtommal az üzem nem itt van! De ön, Ber­kes ur, úgy látom, itt akar szövögetni! Ezért fizeti önt a vállalat?! Szégyelhetné magát! Sári csaknem elsüllyedt szégyenletében s őszin­tén sajnálta a fiatalembert, aki miatta most igy ki­kapott. De, kérem, — mentegetőzött Berkes, hajatö- véig elpirulva — tisztán udvariasságból álltam meg egy szóra... 111 láttam a kisasszonyt s megkérdeztem, mire vár . . . Méllóztatik tudni, hogy a?, igazgató nem szereti, ha az előszobájában idegenek sokáig időznek... — A végén majd még maga oktat ki engem a rendre! — jegyezte meg felcsattanó hangon a cégve­zető. — Mintha maga volna a legbizalmasabb viszony­ban az igazgató úrral! Majd elmondom neki. Úgyis éppen hozzá megyek. Erre a megjegyzésre hirtelen felcsillant Berkes szeme. — Az igazgató úrhoz méltóztatik bemenni? — kérdezte izgatottan. — Amint mondtam. Ezeket az aktákat kell be­vinnem. — Édes, jó Barna bácsi, — fordította most hí­zelgőre a beszédet a fiatai tisztviselő — engedje meg, hogy én adhassam át az igazgató urnák ezeket az iratokat. .. És mielőtt még tiltakozhatott volna az idősebb cégvezető, máris kikapta a hóna alól az aktacsomót, úgy mondta boldogan: — Köszönöm Barna bácsi! A viszontlátásra! — köszönt és gyorsan eltűnt az igazgató ajtaja mögött. — Hallatlan! . .. Hallatlan — dohogta a cégve­zető, amikor magához téri meglepetéséből. — Soha nem viszi semmire ez a fiatalember. Semmi igyekezet nincs benne — magyarázta Sári felé fordulva. — Az elsők között lesz, akit menesztünk a legközelebbi leé­pítésnél .. . De meg is érdemli! Egész nap csak jön megy, a munka meg marad.. De, úgy látszik, ő maga is érzi, hogy kifelé áll a rudja. Ezért erősza­kolta, hogy az igazgató ur színe elé kerülhessen. Mu­tatni akarja, hogy ö is dolgozik és néhány mézes­mázos szóval be akarja hízelegni magát a^ igazgató ur kegyeibe. .. Mert ahhoz aztán ért! Hízelegni! Főzni az embereket! Engem is levesz mindjárt a lábamról, amikor azzal a különös hangjával Barna bácsinak szólít ... De ami sikerül esetleg néha nálam, az nem fog sikerülni neki az igazgatónál! Sári megjegyzés nélkül, némán hallgatta az öreg cégvezető kifakadásait a Berkesnek nevezett fiatal tisztviselő ellen. Szeretett volna pártjára kelni, védel­mébe venni, mentegetni, mert fájdalmat okozott neki, hogy annyira ócsárolja felettese ezt a fiatalembert. De aztán mégis hallgatott, mert hirtelenében nem is tudta volna megmagyarázni, ha megkérdeznék, hogy miért száll síkra ezért a fiúért, akit most látott elő­ször s akivel alig néhány szót váltott csak. Félt, hogy nevetséges szinben tűnnék fel e komoly, öreg tiszt­viselő előtt, sőt talán meg is gyanúsítja, hogy nem uj keletű az ismeretségük és nem véletlen e találkozás... így csak magában sajnálta ezt a nagyon kedves fiút és őszinte szemrehányást tett magának, amiért szóba ereszkedett vele. — Én igazán nem ismerem Berkes urat. ■ . Most beszéltem vele először — mentegetőzött végre Sári abban a reményben, hogy ezzel talán valamennyit enyhít a cégvezető lesújtó véleményén. — Elhiszem magának, kisasszony, — jelentette ki Barna cégvezető ur készséggel —, de ez még csak egy okkal több a Berkes viselkedésének elítélésére. Mert igy még azzal sem mentheti a hivatalos idő rab­lását, hogy a véletlen valami régi ismerősével hozta össze és nem térhetett ki a beszélgetés elől.. . Sári elpirult s most már bánta, hogy egyáltalán szólt. — Tulajdonképpen mire vár a kisasszony? — kérdezte most a cégvezető. — Az igazgató úrhoz szeretnék bejutni . . . Ajánl­kozni akarok valami nekem való állásra ... — Hm! — csóválta a fejét a cégvezető ur. — Ne­héz ügy. Nem sok jóval biztathatom. Éppen a lét­szám csökkentését tervezzük ... De azért tessék meg­próbálni. Majd idekíildöm a szolgát és bejelenti a kis­asszonyt, ha kijött az a naplopó Berkes . . Hogy mennyi ideig lebzsel ez most is odabent! Csodálom, hogy ki nem dobja az igazgató ur . .. Nem szabad ezt sehová küldeni, mert ott ragad . .. Nem is várom meg, mert rengeteg dolgom van . .. mennem kell. .. Megbocsát kisasszony . . . — Kérem, cégvezető ur, csak tessék . . . Eddig is egyedül várakoztam . . Barna cégvezető ur eltávozott és Sári ismét egye­hemmommbb diil maradt. Véri Mont már neki is feltűnt, hogy mily hosszan tartózkodik bon* a fiatalember, ami nem csak azért érintette kellemetlenül, meri miatt;* neki i várakoznia Kell, hanem sérlelte női liiusáuát, hogy megfeledkezett róla Nem voll szokva ilyen nagyfokú tapintatlansághoz s e! is határozta, hogy mihelyst ki­jön Berkes, alaposan megmondja neki .i véleményét... De csuk jönne márt tüzelt magában s úgy érezte, hogy még a haját is meg tudná most ráneigálni, any- nyira dühös reá De a következő pillanatban arra gondolt, bogy bizonyára sok mosakodni valója van a szegény fia­talembernek, ezért kell annyi időt bent töltenie, ami valószínűleg neki magának lehel a legkínosabb. . És már meg is bocsátott a fiúnak s türelmesen várt tovább Végre, nyill az igazgatói terem ajtaja s kipirult arccal, ragyogó tekintette! kilépett Berkes. Előbb óva­tosan behúzta maga mögött az ajtót, aztán Sárihoz lépett: — Sikerült — súgta boldogan — Nem bocsátják el?! — örvendezett vele a lány. — Ej, nem rólam vau szó, - sietett eloszlatni a félreértést — hanem magáról, kisasszony. — Rólam?! — álméll odott Sári és értelmetlenül nézett fel a fiúra — Igen, igen — magyarázta Berkes lelkendezve. Sikerült elérnem, hogy az igazgató ur fogadja a kis­asszonyt.. . lligyje el nem volt könnyű dolog .. De addig beszéltem, amig beleegyezett — és ez már fél­sikert jelent! Ezért maradtam bent olyan sokáig... Nos, tessék csak bátran bemenni. . . Sok szerencsét!... Én azonban rohanok vissza az irodába, mert felfal a cégvezető ur! És mielőtt ideje lett volna Sárinak megköszönni a közbenjárást, már el is tűnt a baloldali ajtón. A lány egy percig uiánameredt. — Még he sem mutatkozott a neveletlen. — for­rongott magában az illetlenség miatt. — Sőt még arra sem volt kiváncsi, hogy én ki vagyok!... Nos, már csak azért is szeretnék idekerülni, hogy egy kissé ki­neveljem ezt a darabos fiatalembert, ha már otthon elmulasztották a jómodorra megtanítani! ... De azért — vallotta meg magában — mégis drága, jó fiúnak látszik . .. Aztán kopogtatott és benyitott az igazgató ur szo­bájába . .. HARMADIK FEJEZET A magas, szikár, őszhaju ember felpillantott írá­saiból s hideg tekintetű, acélszürke szemét a belépő lányra függesztette. Vékony, vértelen, fonnyadt ajka egy pillanatra mosolyra rânduit, de amikor Sári ráte­kintett, pergament bőrű csontos arca már ismét szi­gorúan hivatalos és komoly lett. — Foglaljon helyet, kisasszony — mutatott hosz- szu karjával az egyik közeli székre. — Köszönöm . . — suttogta a lány elfogultan és leült. — Nagyjában értesültem már, mi járatban van a kisasszony — kezdte az igazgató. — Egyik tisztvise­lőnk, Berkes ur, aki ön előtt volt itt, referált önről. . . Ismertette családi viszonyait és képességeit a kisasz- szonynak. És miután azt is emlitette, hogy állítólag olaszul is tud ön, érdeklődéssel fogadom az ajánlko­zását. Ugyanis éppen most folynak üzleti tárgyalá­saink Olaszországgal és szükségünk lesz egy töké­letes levelezőnöre a már meglevő olasz tisztviselőnk mellé . .. Szabadna tudnom mindenek előtt a kisasz- szony nevét? Mert Berkes ezt nem tudta megmondani. — Földes Sári vagyok. . .— suttogta el nevét a lány s lehunyta két szemét, úgy várta, hogy az igaz­gató nem ismeri-e fel a neve után. Az igazgató azonban minden észrevétel nélkül, közömbös arccal jegyezte fel egy papírlapra a meg­lehetősen köznapi nevet, aztán megkérdezte: — Láthatnám az iskolai bizonyítványait? Sári retiküljéből elővette Írásait s egész testében remegve a leleplezés lehetőségétől, odanyujtotta. Az igazgató azonban csak felületesen pillantott a bizo­nyítványokba. — Ezek elég szépek — jegyezte meg s már visz- sza is adta valamennyit. — Nos, még a közelebbi cí­mére volnék kiváncsi. Sári meghökkent. — Talán szükségtelen is — mondotta zavartan. Én szívesen eljövök személyesen is a válaszért s nem kívánom, hogy írásban értesítsenek... \ Az igazgató ur csodálkozva nézett rá. — Bizalmatlan a kisasszony? — kérdezte. — Hogy őszinte legyek, — válaszolt a lány — már annyiszor csalódtam . . . Több helyen is elkérték a címemet azzal, hogy majd értesítenek, de hiába vártam.. . Ezért talán . .. ha nem méltóztatik rossz néven venni... — Kérem, — vont vállat az igazgató ur — ne­künk igy is jó . . . Hát akkor maradjunk abban, hogy holnap délelőtt ebben az időben újra idefárad a kis­asszony. Akkorára iderendelem az olasz tolmácsun­kat, aki majd tevizsgáztatja önt. Ha aztán megállja helyét, beszélhetünk a továbbiakról... Tehát a vi­szontlátásra! — nyújtotta a kezét. — Köszönöm szépen — hálálkodott Sán. — Pon­tosan itt leszek holnap délelőtt. Megszorította a feléje nyújtott kezet s kissé szé­dülve, elsietett. (Folytatjuk.);

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents