Ellenzék, 1936. október (57. évfolyam, 227-253. szám)
1936-10-11 / 236. szám
1« rw **r9b+r n. Eden és Bimm további szigorú semlegesség politikában egyeztek meg Spanyolországgal szemben Rcsenbcrg madridi szövgei követ nyílt és tényleges támogatást igcrt Caballero miniszterelnöknek. — Elhidegülés Paris és Moszkva külpolitikája között Étien angol külügyminiszter tegnap Parisban tanácskozott Rbim miniszterelnökkel és Ikibas kiiliigy'miniszterrel azokról a következményekről, melyekhez Moszkva újabb állásfoglalása vezethet a spanyol polgárháborúval szembeni semlegesség megsértésére vonatkozó panaszával kapcsolatban. Szovjet-Oroszország ugyanis azt a bejelentését, hogy a semlegesség mások által való megsértése esetén az ezirányhan vállalt kötelezettségeket magára nézve sem ismeri el többé, most már nemi csak feltételesen viszi át a gyakorlatba, hanem beismer ten kezdi támogatni a madridi kormányt, Rosenberg madridi s, vjetkövet tegnap hosszan tárgyalt Caballero miniszterelnökkel és bejelentette Szovjet- Or: s.'őrs/ág nyílt támogatását és „tényleges segítségét4-. A helyzet Így legnagyobb mértékben kiéleződött és érthető, hogy a sem lege őségét kezdeményező francia és angol kor- mánvok a maguk részéről is szükségét érzik a gyors állásfoglalásnak. l'den párisi tárgyalásairól hivatalos jelentést ugyan nem adtak ki, de a kormányhoz közelálló „Petit Párisién4- jelentése szerint a tárgyalások teljes megegyezéshez vezettek. A francia és angol kormányok megállapodtak abban, hogy nem változtatnak eddigi politikájukon és továbbra is megőrzik a legszigorúbb semlegességet. Szovjet-Oroszország panaszát a londoni semlegesség! bizottság uieg fogja vizsgálni, addig is felszólítják Szovjet-Oroszországot és Csehszlovákiát, mely meglepő módon szintén csatlakozott a szovjetorosz panaszhoz, hogy a bizottság vizsgálatának eredménye előtt ne tegyenek lépést a szovjetorosz jegyzék által vázolt irányban. A francia sajtó különben élesen bírálja a szovjetorosz lépést, melynek a gyakran félhivatalos szerepet játszó „Petit Párisién“ szerint, legfőbb célja az, hogy zavart keltsen az európai nagyhatalmak között és megbuktassa a tervezett locaruói értekezletet. A „Petit Párisién“ szerint a moszkvai külpolitika ezzel nem szolgálja az európai békét és Kezdeményezéséből semmi előny sem s zá r mázli at ik Szovjet-Oroszországru. mert ha spanyolországi beavatkozásra kerülne sor, oda jóval közelebb vannak olyan államok, amelyek a spanyol polgárháború sorsát Moszkvánál könnyebben dönthetik el. Ez a lépés Is bizonyítja különben a lap szerint, amit az utolsó hónapokban többször lehetett megállapítani. hogy Paris és Moszkva külpolitikája között bizonyos eltávolodás következett be. Az angol sajtó legnagyobb részben ma már szintén teljes összhangban ir a párisi polgári lapokkal, melyek ezúttal nyilvánvalóan a szocialista Blum miniszterelnök álláspontját is képviselik. Megállapítják, hogy Moszkva a nagy távolság miatt csak elméleti értékű segítséget nyújthat, inig a semlegességi egyezmény felbomlása esetén a szomszédos Portugália és más államok a portugál területen át jóval nagyobb könnyebbséggel segíthetik a már Madvidot ostromló felkelőket. Az angol munkáspárt viszont, mely most tartja edinbourghi nagygyűlését s amellyel szemben az angol kormány, különösen a fegyverkezési politika miatt, bizony os előzékenységre van kötelezve, tegnap úgy határozott, hogy az orosz vádak ügyében szigorú vizsgálatot kell indítani és amennyiben a vádak bebizonyosodnak, akkor meg kell engedni Madridnak is, hogy külföldi segítséget vegyen igénybe. Genfben ' népszövetségi közgyűlés tegnap Saavedra Lamas elnök indítványát tárgyalta, hogy’ az alapokmány módosításának tanulmányozására húszon nyolctagú bizottságot küldjenek ki. Tánczos Gábor magyar megbízott óvást emelt a bizottság összeállítása ellen, mert a magyar kormány álláspontja szerint a reform előkészítése csak akkor lehet eredményes, ha a bizottság összeállításában is érvényesül a Népszövetség egyetemlegességének gondolata, ami ezúttal nem történt meg. Litvinov szovjetorosz külügyi népbiztos azt indítványozta, hogy a tanulmányi bizottság munkájának befejezése után azonnal rendkívüli közgyűlést hívjanak össze. Az indítványt rövid vita után elfogadták. lem változik a lej értéke Ülésezik a benemavafkozási bizottság LONDON. (Október 10.) Tegnap a benejn- ovabkozási bizottság egy és háromnegyed óráig tartó gyűlést tartott. A gyűlésen 27 állam képviselője vett részt és azon a szovjetkormánynak a spanyol polgárháborúba való benemavatkozás ügyében indított offenzivá- ját, valamint a madridi kormány jegyzékét tárgyalták meg. Az ülésen Kargen szovjetkiküldött is jelen volt. A megjelent hivatalos közlemény csupán azt adja hírül-, hogy a bizottság ma délután 5 órakor folytatja tanácskozásait. LONDON. (Október 10.) Az angol munkáspárt vezetősége, a szovjetorosz bejelentés kapcsán tegnap délután ülést tartott. A párt olyan értelmű határozatot hozott, hogy Szov- jetoroszország vádjait meg kell vizsgálná. Amennyiben a tények azt igazolnák, hogy a semlegességet kijelentő államok mégis támogatják a spanyol felkelőiket, az angol munkáspárt követelni fogja a kormánytól fegyverszállítás megengedését Madrid részére is. í Mindent felülmúló szenzáció! CAPITOL MOZGÓ 5 : ti I ! a női: KATI MEGKEZDIK A VORHjENY ÉS DIFTE- RIA ELLENT VÉDŐOLTÁSOKAT. A vá-ros főorvosi hivatala közli az érdekelt szülőkkel, hogy a vörheny és difteria elleni védőoltásokat a 2—7 év közötti gyermekek részére november 4-én megkezdi. A Szamos jobb partján levő I., II., III., IV. és VIII. kerületeik az első oltáshoz a városház nagytermében november 4—9-ig, a Szamos balpartján levő V., VT. és VII. kerületben lakó lakosok a Calea Regele Ferdinand 81—83. sz. alatti 2-es számú elemi iskolában, november 11—16 között kell jelentkezzenek. Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy gyermekeiket feltétlenül oMossák be, ha életveszedelemtől akarják megóvni őket. „ÖNÁLLÓ LISTÁVAL!“ c. cikk vezeti be Tóth Sándor országosan olvasott politikai és közgazdasági lapjának, az Ellenőr-nek uj számát. Az 52 oldal terjedelmű nívós lap kapható mindenütt az országban. Magyarországban és az utódállamokban. H ^ jólmenő turbina malom, ^IfiSö© vizi0zem> 3 Pár henger, 2 kő_ 13 hold föld, melléképületek Rădăuţi (Bucovina) közelében, családi okokból. — Felvilágosítást ad Rudolf Mosse S. A. Bucures i I. Bdul Bra- tianu 22. Leveleket _Z. 714“ jelige alatt küldjenek az érdeklődök. ■BBMMBM—■B——— Á DECOR szalonban külföldi modellek után készülnek angol és francia női és gger- mekruhák. Uj eimúk: Str. Neculcea 2. Der- mata-palota. Ko. 1091, Eltemették Boros Jenő unitárius gimnáziumi igazgatót. Tegnap temették el I. G. IHica-n a városunkban váratlanul elhunyt Boros Jenő gimnáziumi igazgatót és lelkésztanárt. A temetésen óriási részvét nyilvánult meg az egész székely város társadalma körében. Megható részvéttel kisérték utolsó útjára a kiváló tanárt, aki testtel-lélekkel szolgálta egyházát és faját. A 42 éves korában elhunyt gimnáziumi igazgatót az I. G. Duca-i elemi iskola előcsarnokában ravatalozták fel. A ravatalnál az iskola fiatal diákjai álltak őrt szeretett igazgatójuk holtteste mellett, özvegye és három gyermeke predig egész nap a koporsó mellett tartózkodtak, ahová egész napron át valóságos bucsujárók- ként özönlöttek az emberek, hogy leróják hálájukat és szeretetüket a munkás és kiváló férfiú emlékének. A temetésen a tanári kar nevében dr. Szolga Ferenc búcsúztatta Boros igazgatót és a nagy fájdalomban csak Isten segedelmére számit, hogy az iskola, a tanárok és tanulók a mérhetetlen nagy fájdalomban vigasztalást tudjanak találni. Az iskolából ezután a temetőbe vonult ki a gyászmenet, ahol Ütő Lajos unitárius lelkész megható imában búcsúztatta el a nagy halottat. i(Első oldali cikkünk folytatása.) A kormány gazdasági tanácsának ülésén Costinescu dr. egészségügyi miniszter is résztvett, igy azon Inculet elnökölt, bár Tatarescu miniszterelnök is Bucuresti-ben tartózkodott. A tanácskozások befejezése után Pop Valér dr. kereskedelmi és ipari miniszter rövid nyilatkozatot adott a sajtónak, melyben leszögezte, hogy a kormány fenntartja a lej mai árfolyamát s drasztikus eszközökkel lép fel azokkal az árdrágítókkal szemben, akik spekulálnak és minden indok nélkül felverik az árakat. Ma reggeli telefonjelentésünk szerint a kormány nyugodtan várja az árfo- lyamcsökkentések folytán előállt külföldi helyzet kialakulását s a többi államok tevékenységét tanulmányozza. Amennyiben annak szüksége mutatkozik, nyomban megteszi a szükséges intézkedéseket a kár elhárítására. A gazdasági tanács a kompenzációk rendszerét fenntartotta. Szőnyegre került Soia-társasággal kötött megegyezés ügye is s a gazdasági tanács hozzájárult ahoz^ hogy a német társaság a román árut Csehszlovákiába, Ausztriába és Itáliába reexportálhassa. A Curentul jelentése szerint a Soia-társaság kompenzációs utón a Farbenindustria s más német cégek áruival fogja kifizetni a román áruk számláját. Meghosszabbították a Iasiba atazá adott fişaţi kedvezményt lovemfteî f-ig siyNva marad a „Moldovai üóasp Idaüiáás Az a n*igy siker, amelyet « Jasi-á „Moldovai Hónap44 kiállításával elértek, arr-ai indiitotra a város vezetőit, hogy a. CFR-től a vűKutj kedvezmény meghosszabbítását kérjék. A látogatók nagy tömegei, — akik az ország minden részéből özönlöttek, —- érezhető módon megnövelték a vasút bevételeit b. Naip-nBp után egyre többen csodálják meg a Coponbeli 11.^ Károly krrály parkbain a kiállítást és Jasi városában ízokstlta élénkségü forgalom tapasztalható. _ _ O. Racovicza Jasj-í főpolgármester interveniált & vasút vzérigizgatóságánál, hogy hosszabbítsák meg az utazási kedvezményt al ^Moldovai Hónap“ látogatói részéire. A vasúti kedvezmény az maradt. mint voL: 50 százalék, illetve 75 százalék. Ily módon az ország polgárságának módot adtak ama, hogy azok, kik még nem látták, megtekinthessék Jasít. A visszautazáskor a1 jegyeket: a Co- ponban lövő kiállítási parkban kell1 láttamoztatni. November i-ig tehát mindenki meglátogathatja! Jasi városát, a vasúti kedvezmény igénybevételével. KisáliatkiáHitás 'i Moldovai Hónap keretében. Ä gyönyörű kiállítás keretében számosán megerodálják a mezőgazdasági kamata és ai megyei állategészségügyi felügyelőség által rendezett kis[ ábarkíáSitást, amely O. Raicovitza J&H főpolgármester és Th. Zipa prefektus védnöksége akct I áll. A látogatók itt gyönyörű Emden ép Duna ludakat, mexikói fehér pulykákat, fehér és kék ongora ' nyulokat. törpe spanyolokat, chtochilLát, Rex és píKás nyulakat csodálhatnak. Ezenkívül speciális bazinban mocsári bábért állitottek ka, fácánokat, sasokat, vadkacsákat, mindenféle színű papagályokat. kanári madarakat, holland fajszir- nysBokat, fekete Bantamot po st?gal'a®n boka t, Guinée libákat és sok1 másfajta szárnyast ép kisállatot. A látogatók, akik vasúti kedvezménnyel utaznak, ai kiállításon kívül Jas.i varosat is megtekinthetik, ami örök élmény marad. Felakasztotta magát egy Măuăstur-i ember. Tegnap délután Takács Márton Mănăs- tur-i lakos öngyilkosságot követett el. A szerencsétlen ember, mikor egyedül maradt a lakásban, kötelet vett elő és felkötötte magát a szoba egyik gerendájára. A késő este hazatérő hozzátartozók találtak rá az öngyilkos holttestére. A rendőrség vizsgálata szerint Takács Márton gyógyíthatatlan beteg- sége miatt dobta el magától az életet. ______ Ftklőá ízerkcsztő: Dr.GRQÍS LÁSZLÓ* » bMftdo tulajdonos: KTJ.reNZftg Kitoöí afiggffiiKdte“ müiűtéaetéjasfc bMm&t ui*aum>