Ellenzék, 1936. szeptember (57. évfolyam, 201-226. szám)

1936-09-04 / 204. szám

JltSU s 4, 9 / 'étű&siS 9a^ZCc/ hogy néhány napon bel ül megkezdődik a munka a Thália társultánál. Egymásután ér­keznek haza a színészek városunkba és min­den nap várják haza dr. Kádár Imre igaz- gaíót is. A társulatnál nem lesznek lényeges változások. Balázs Samu távozása és néhány uj tag szerződtetése történt meg. Az igaz­gatóság tervbe vette Vörösmarty ,,Csongor és Tündé“-jenek felújítását, úgyhogy valószínű­leg ezzel nyílik meg az idei színi évad; hogy lejárt az aradi Városi Színház bérle­tének pályázata. Nyolc ajánlat érkezett be eddig a polgármesteri hivatalba. Utolsó perc­ben nyújtotta be közös pályázatéit Jnke Re­zső és Kozma Hugó; hogy Budapestre érkezeit Ormándy Jenő, az Amerikában élő kiváló magyar karmester; hogy a Művész Színház megnyitó előadá­sán, Pesten, igazi velencei gondolák lesznek a Velencei kalmár színpadán. Portiát Bulla Elma, Shylokot Gellért Lajos játsza az elő­adáson, amelyen fontos szerepet játszik Beöthy Baba és Tompa Béla is; hogy a napokban Budapestre érkezik Freddie Bartholomew, a világhíres gyerek- filmsztár, aki a Cooperfield Dávid címszere­pének eljátszásával lett világhírű; hogy Alpár Gitta rtem a. „Dubarry“-ban, hanem a ,^Szerelmes királynő“ című operett­ben lép fel; hogy jelenleg miniszteri biztos áll a ma­gyarországi magyar színészek szövetségének élén. Kozma belügyminiszter ugyanis felfüg­gesztette a szövetség autonómiáját és Antal- ffy miniszteri tanácsost nevezte ki a Színész- szövetség élére. így vett váratlan fordulatot a szövetség körül folyó harc; hogy Sinclair Lewis ,JEgy modem asszony szive“ című híres regényének filmváltozata nagy sikerrel került bemutatóra. Anna Wic­kers szerepét Irene Dunne alakítja; hogy hétfőn reggel kezdték meg a Hunnia filmgyárban az ötvenedik magyar film gyár­tását. ,,Tanulj meg szeretni“ a címe az öt­venedik magyar hangosfilmnek, főszereplői: Csortos Gyula, Berky Lili, Szelecky Zita és Dévényi György; hogy Becsben is bemutatják Földes Imre darabját, az „Ifjú Horváth Pált“. Pofon a tárgyalóteremben. Budapestről jelentik: A büntetőtörvényszék Ottrubay- tanácsa most tárgyalta Hollós Tivadar ma­gántisztviselő hamistanuzási bünperét. Az volt a vád ellene, hogy egy polgári perben nem az igazságnak megfelelően vallott. Hol­lós Tivadar a tárgyaláson tagadta bűnössé­gét. Több tanút, sértettet hallgatott ki a bíró­ság, köztük Bedő Istvánt. .Amikor a per sér­tettje tanúvallomást tett, megszólalt Hollós Tivadar: — Egymásután huzza ki a zsebé­ből a hamis okmányokat. . . Bedő István a vádlottak padja felé fordult, majd egy pilla­nattal később a teremben lévők nagy meg­döbbenésére a vádlotthoz lépett és Hollós Tivadar felé sújtott. Az ütés következtében a magántisztviselő szemhéja felrepedt. Az elnök nyomban felfüggesztette a tárgyalást és a botrányos jelenetnek a teremszolga ve­tett véget. Hollós Tivadar hamistanuzási bünperében egyébként a tárgyalást elna­polták. PRIMARIA MUNICIPIULUI CLUJ. No. 27149—1936. ÉRTESÍTÉS. Az érdekeltek tudomására, hozarik. hogy a Cluj-i városházán megegyezéses tárgyalás lesz 4 (négy) darab tömör kocstgumó beszerzése tárgyá­ban. A targyafas 1936 szeptember iy-én d. e. ír órakor a városháza, Str. Regina Maria 2 alatti helyisegeben (y. sz. szoba) az állam számviteli törvény ^88 no. cikkelyei szerint lesz megtartva. Az ajánlatok zart es lepecsételt borítékban, a felajánlott összeg 5 százalékával (készpénzben vagy^ állampapírokban) egyidejűleg letétbe helye­zendő. Az ajánlatok felbontása után szóbeli ár­lejtés lesz. A teherfüzet ^ és a költségvetés naponta, 10—12 óra között a vállalati hivatalban Gab Decebal 24. tekinthető meg. Cluj, 193-6 augusztus 27. Primăria Municipiului, Cbij. Vasárnap a CAC rendezi meg Románia Hiúsági áttétthai bajnokságait GDUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Romá­nia 1936-ik évi országos ifjúsági atlétikai bajnokságait vasárnap városunkban a CAC rendezi meg délelőtt 9 és délután két órai kezdettel a következő programmal: 100, 200, 400, 800, 1500, 3000 m.-es síkfutások, 110 m.-es gátfutás, rúdugrás, távolugrás, magas­ugrás, sulylökés, diszkoszvetés, gerelydobás, I 4X100 és 4X400 m.-es staféták. Nevezések I péntek estig dr. Somodi István CAC elnök (Cluj, Str. Vlahuta 3., II. emelet) külden- I dők. Nevezési dij egyéni számonként 20 lej, stafétánként 60 lej. A rendező egyesület a vidéki aktiv versenyzők részére egyleten- I ként hatnak díjtalan szállást és ellátást biz- i tosit. A Victoria vasárnap győzni akar a Juventus A Ripensia és a Vensís vezetői tegnap Clajítn jártak, hogy Corneái megszerezzék maguknak CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Még alig kezdődött meg az őszi nemzeti bajnok­ság, városunknak máris szenzációja van. Corneát, a Victoria fiatal jobbszélsőjét, aki a vasárnapi Venus—Victoria mérkőzésen a legjobb ember volt a 22 játékos közül, nem­csak a Venus, hanem a Ripensia vezetősége is felfedezte. Ma mindkét csapat vezetői Cluj-on jártak, hogy Corneát megszerezhes­sék maguknak, de ez nem sikerült nekik, mert a Victoria vezetősége elhatározta, hogy ez évben egyetlen egy játékost sem ad ki, miután valamennyire szüksége van. A Victoria legénysége egyébként nagyon ‘ készül a vasárnapi Juventus elleni mérkő­zésére, melyen feltétlenül meg akarják sze­rezni az első két bajnoki pontot. A csapat ma délután Pojár edző vezetésével nagy ed­zést tart, hogy teljesen felkészülve indulja­nak a Juventus elleni küzdelembe. A csa­patban újra játszani fog Munteanu I. is, nem lehetetlen, hogy a jobbszélső posztján. A Juventus egyébként már összeállította csa­patát, amely a következő: Creteanu, Stanciu —Dragumirescu, Petrescu—Vogl—Branda­bura, Vajda—iKoromy—Zainescu—Palmer— De Vittor. Az aradi Macian vezeti a Juventus—Victoria mérkőzési Bucuresti-ből jelentik: A nemzeti ligák vasárhapi mérkőzéseinek vezetésére a követ­kező bírókat küldték ka A-liga. Venus—Crisana: Busa, Bucureşti, Unirea Tricolor—AMlBFA: Xifando, Gloria— Ripensia: T. Iliescu, Victoria—Juventus: N. Măcian. Arad, CAO—Universitatea: Pálffy, Arad, Chinezul, ILSA—GFR: dr. Russu, Cluj. B-liga. Dragos Voda—lahn: M. Petrescu, Macabi—Sportul Studenţesc: Á\ Irimescu, IAR—AGFR: C. Radulescu, Franco Romana —-DUIG: I. Petrescu, DVA—Tricolor: V. Var­tokomén, Textila—Sporting: Klein. Rovine Grivita—Craiu lován: P. Grecu- lescu, Vulturii—CAlMT: Vuia, Phönix—Olim­pia: Höhn, Unirea—GFR: Constantinescu, Cluj, Victoria—-8 tăruinta: Muresan Anton, Cluj, Jiul—-Mureş: Ceaureanu, Ma délután érkezik vámsunkba a Románia-körütt kerékpárverseny mezőnye Doma Vatrei-ról jelenítik: A Románia-kö- rüli kerékpárverseny negyedik szakaszát (Cernăuţi—nDorna Vatrei 182 km.) a román Tudósé nyerte 8 óra 06 perces idővel, 2. Gallieune francia, 3. Grgac jugoszláv, 4. Kutzbach német, 5. Tavu román. A verseny­zők ma délután háromnegyed 5 órakor fut­nak be az Operaház előtti célhoz, majd a pénteki pihenőnap után szombaton reggel startolnak tovább Oradea felé. Olyan heves fejfá­jása volt, hogy azt hiti® meafooiondm Kruschen kara teljesen meggyógyította Miután néhány évet & tropikus országod­ban töltött e sorok írója, gyomorbajjal tért baza, rettenetes fejfájással és egészségtelen hájfelesleggel. Olvassa el levelét és látni fog­ja, hogyan fogyott 16 kilót és mindezt ugyanazon szer, ,a Kruschen só révén: „Rettenetesen kövér voltam, ami miatt egész szervezetem szenvedett. Gyakori máj­görcseim voltak és a főfájásom olyan heves volt, hogy azt hittem, megbolondulok. 103 és fél kilót nyomtam. Elkezdtem Kruschen sót szedni és mintegy 10 vagy 12 nap múlva állapotom erősen javult. Májam egyáltalán nem fáj, sokkal fiatallabbnak és tetterősebb- nek érzem magam, <a. fejfájás teljesen el­múlt. Tegnap mértem magam és legnagyobb örömömre megállapítottam, hogy mindössze 87 és fél kilót nyomok.“ — M. A. L. A fejfájást leginkább a rossz gyomor okozza és a testben felhalmozott meg nem emésztett anyagok. Kruschen só eltávolítja ezeket a mérgező anyagokat, megakadályoz­za felhalmozódásukat és enyhíti a főfájást; a hatás azonnali és állandó. A Kruschen só az ország minden gyógy­szertárában és drogériájában kapható. Nagy üveg 95 lej, kis üveg 60 lej. KÍNAI TENNISZEZÖ SVÁJC BAJNOKA. Luzemben rendezték meg Svájc tenniszbaj- nokságait. A női egyes bajnoka Sperlingné- Krahwinkel, aki a döntőben 3:6, 6:3, 6:l-re verte a francia Mathieu asszonyt. A férfipá­rost a De Ştefani olasz—Ko Sui Kié kínai pár nyerte, mely a döntőben 6:2, 4:6, 6:4, 3:6 :2 arányban győzött a Hughes—Buttler angol pár ellen. A Varsóban megtartott nemzetközi úszó- verse nyen a következő fontosabb eredmé­nyek voltak: 100 m.-es hátuszás: 1. van de Weghe (USA) 1:08.8 p. 2. Drysdale (USA), 100 m.-es mellúszás 1. Higgins (USA) 1:14.4 p. 200 m.-es mellúszás: 1. Higgins 2:47.8 p. 100 m.-es gyorsuszás: 1. Fick (USA) 57.7 mp. 200 m.-es gyorsuszás: 1. Macionis (USA) 2:18.7 p. 400 m.-es gyorsuszás: 1. Medica (USA) 4:48.4 p. Az osztrák—lengyel váloga­tott uszómérkőzés az osztrákok 64V2:38Ví pontarányu győzelmével végződött. AZ EZÉVI ATTLÉTIKAI BALKÁN-JÁTÉ­KOKAT szeptember 27 és október 4~ike kö­zött rendezik meg Athénben Albánia, Bulgá­ria, Görögország, Jugoszlávia, Románia és Törökország részvételével. UJ OLASZ ATLÉTIKAI REKORDOK. A bolognai atlétikai versenyen Torrrasi a ma­gasugrásban 191 -5 cm.-rel, Biancani pedig a súly lökésben 14.37 méterrel uj olasz rekor­dot állított fel. Fick 57.7 mp.-et úszott Varsóban. Varsóból jelentik, hogy a nemzetközi uszóversenyen a 100 méteres gyorsuszás! az amerikai Fick 57.7 mp.-es nagyszerű idővel nyerte. 200 méteres gyorsuszásban: 1. Ma- cionio USA 2 ,p. 18.7 mp. 400 m. gyorsuszás: 1. Medica USA 4 p. 48.4 mp. 100 m. hát­uszás: 1. Vander Weghe USA 1 p. 08.8 mp. 100 m. mellúszás: 1. Higgins USA 1 p. 14.4 mp. 200 m. mellúszás: 1. Higgins 2 perc 478 mp. Â Victoria vezetősége az őszi bajnoki sze­zon kezdetével ezer lejes évi tagsági jegyet bocsátott ki. A tagsági jegy érvényes a Vic­toria összes mérkőzéseire úgy Cluj-on, mint vidéken. A jegy tulajdonosa teljes szavazati joggal bir és az összes Victoria-mérkőzése- ken a tribün első sorában kap megfelelő ülő­helyet. Az évi tagsági jegyek kaphatók a vezetőségnél, amelynek ára évi négy egyfor­ma részletben is lefizethető. A lalrdarugószövetség jóváhagyta a CAT és RGMT fúzióját. A CAMT néven alakult uj csapat az IiLSA helyén fog játszani a B- ligában. A kereskedők sportegyesüle' e szeptember i-től kezdődően az unitárius kollégium tornatermében ismét megkezdte edzőóráit. Az egyesület felkéri összes aktív tagjai'1, hogy az őszi idény beindítása végett kivétel nélkül jelentkezzenek a titkárnál. Párisi jelentés szerint Jean Tarris, a fran­ciák legkiválóbb úszója visszavonult az aktív szerepléstől. ZÜRICHBEN SZEPTEMBER 6-ÂN bonyo­lítják le a Bremgartenwa 1 dban 7.2 km.-es körpályán az amatőr és hivatásos verseny­zők országúti kerékpáros világbajnoki verse­nyét. Ezzel kapcsolatban a verseny rendező­sége úgy döntött, hogy a lekörözött verseny­zők azonnal kiesnek a versenyből s ha en­nek ellenére folytatják a versenyt, akkor va­lamennyi még versenyben levő honfitársuk eredményét megsemmisítik. OPATA ZOLTÁN, a Hungária régi kitűnő játékosa, Belgrádba szerződött trénernek, ahol az SK Beogradski csapatát fogja trení­rozni. MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB TÁVFU­TÓVERSENYÉT RENDEZIK MEG MA HEL­SINKIBEN 3000 m.-en Lavelock az 1500 méteres, Höckert az 5000 méteres, Salminen a 10.000 méteres és Iso Holló a 3000 méte- I rés akadályfutás olimpiai bajnokainak rész­vételével. Bizonyosra vehető, hogy a négy nagyszerű atléta a múltnak fogja átadni a dán Nielsen 8 p. 18-4 mp.-es világrekordját A TG.-MURESI TENNISZVERSENYEN az 1. oszt. bajnoki férfiegyest Hamburger GFR Bucureşti nyerte meg, 2. Kuhn GAC, 3. Stan. cescu Ploeşti és Benedek Bistrita. — Férfi­egyes a Dondea-kupáért: 1. Hamburger GFR, 2. Botez TCR Bucureşti, 3. Kuhn GAC és Erős Csibi Haggibbor. — Férfipáros: 1. Hamburger— Benedek, 2. Kulin—Szász II. CSC,. 3. Stancescu—Strohmayer Berlin. — Női egyes: 1. Barabássy TC, 2. Vargáné CST. — Veg5Tespáros: 1. Barabássy—Benedek, 2. Strobmayer Berlin—Hubert Bistrita. A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉGHEZ megérkezett az olasz atlétikai szövetség vá­lasza, hogy az olasz—magyar válogatott mérkőzés szeptember 27-én lesz Olaszország­ban. A magyar—belga—lengyel válogatott at­létikai mérkőzés szeptember 19-én és 20-án. lesz Varsóban s a mérkőzés műsorába fel­vették a lengyelelv kérésére a 200 méteres síkfutást is. Hivatalos rész A kerületi uszószövetség közleményei. A kerületi uszószövetség vüksKCrrt&iya ma, cbitörtökön este 9 órai kezdettel ülést tart ez Ursus-éttcremben. melyre kérjük 4 tagok pontos megjelenésé1. Cluj, 1936 szeptember y-áa. Gr. SeBceann sk« Nagy István dg, elnök. ockar. Turistaság A Kolping Legényegylet Ttrristuoszrálva T936 szeptember 6-£n, vasárnap reggel 8 órai indulás­sal gyalogos kirándulást rendez: Lornbi tető. Po­pesti, Szentávány-kut, Bacfu útiránnyal. Gyüle­kezés a f&éri templom eíótr, 8 órás szentmise hallgatás tfÁn indulás. KereslkecSeireii levelezőknek fonta? Iiir Megjelent az oly régen nélkülözött román kereskedelmi gyorsírás tankönyve, melynek segítségével minden egyéb utbaigazitás nél­kül 30 leckében el lehet könnyen sajátí­tani a román kereskedelmi gyorsírást A rendkívül gondos kiállítású könyv 100.— lejért kapható az Ellenzék könyvosztályá­ban, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. Megjelent és már kapható a „Magyar Larousse“: RÉVAI ÁRA 4<80 LEI 2400 hasábon, 1200 oldalon, 35.000 cím­szót tartalmaz, 2000 szövegképpel, 32 da­rab melléklettel, 23 egész oldalas szines térképpel, rendkívül erős kötésben. Még julius és augusztus hónapban előjegy­zési ára 430-— lei KIS LEXIKONA Még néhány példány kaphaíó az Ellenzék köuyvosztá Jvában, Cluj. - Most vegye meg, mert később 600 le lesz. Vidéki rendeléseket utánvéttel, azonnal intézünk

Next

/
Thumbnails
Contents