Ellenzék, 1936. szeptember (57. évfolyam, 201-226. szám)
1936-09-20 / 218. szám
16 'EtCBNZ'ŰK î 936 szeptember 20. Gertiben elhárítani igyekeznek a népszövetségi tanácskozás abesszin és spanyol nehézségeit Neurath német birodalmi hiiéíigyniunísz er Budapestre uíazoiL » Lengyelország a népszövetségi reform ellen A külpolitikai események egyelőre a genfi tanácskozások körül összpontosulnak. DcUkks francia ktilllgy■miniszter már (leniben van, Eden ma indult el a népszövetség! fővárosba és átutazóban tanácskozni f<»g Blum francia miniszterelnökkel. Blum előrelát- batólag szintén pár napra Genfbe megy. A népszövetségi tanács tegnapi /.árt üléséről nem adtak ki jelentést. Egyelőre legtöbb gondot okoz az, hogyan szabaduljanak meg az abesszin népszövetségi küldöttségtől, minthogy az olaszok csak a négus kttldtttteiiiek végleges kizárása után hajlandók résztvcnnl a tanácskozásokon. Minthogy l>edig Olaszország részvételét elsőrangúan fontos dolognak tartják, népszövetségi vezető körök minden bizonnyal meg fogják találni a módot arra, hogy az istentől és embertől elhagyott abesszineket most már kizárják végleg Géniből Is. A másik veszedelmes kérdés, mely súlyos következményű összeütközésekre adhatott volna okot. n madridi kormány népszövetségi panasza lett volna a spanyol felkelőket támogató kormányok ellen. Ezt a kérdést azonban, úgy látszik, már rendezte Délbe« francia külügyminiszter közbelépése. Ddbos tegnap hosszasan tanácskozott Del-Vaio spanyol küHigyminiszterrel és tanácskozásának eredmények épen a madridi kormány egyelőre lemondott arról, hogy a felkelők támogatásának ügyét a Népszövetség elé vigye. Del-Vaio külügyminiszter azonban fenntartotta magának a jogot, hogy az események menete szerint később még panasszal a Népszövetséghez forduljon és kijelentette azt is, hogy amennyiben Portugália a burgoo! felkelő kormányt hivatalosan elismerné, a kérdést a hágai nemzetközi bíróság elé viszi. Meglehetős feltűnést kelt népszövetségi körökben Beck lengyel külügyminiszternek a főtitkársághoz intézett levele, melyben közli, hogy Lengyelország a népszövetségi alapokmány módosítását nem tartja időszerűnek. A lengyel kormány szerint ilyenértelmü reformra ebben a pillanatban nem kerülhet sor, csak az alapokmány étidig! paragrafusainak helyes értelmezéséről és alkalmazásáról lehet beszélni. A nap érdekes diplomáciai hírei közé tartozik, hogy Neurath német birodalmi külügyminiszter Budapestre látogat. Neurath, aki már elutazott Berlinből, a magyar fővárosban leányát látogatja meg, aki a budapesti német követ felesége. Látogatásának igy teljesen magánjellege van, de ez nem zárja ki. hogy Magyarország vezető államférfiai- vai tanácskozásokat folytasson. A német birodalmi kormány egy másik tagja. Göbbels propagandaügyi miniszter Athénbe látogat, ahonnan jövet ellátogat Szófiába és Rétmába Is. Belbos francia külügyminiszter, aki genfi hírek szerint tegnap igen erélyes hangon tárgyalt Portugália képviselőjével, közölve vele, hogy Franciaország és Anglia a spanyol semlegesség kérdésében esetleg Portugália elleni kényszerítő lépésektől sem riadnak visz- sza. a nap folyamán hosszú megbeszélést folytatott Antoneseu külügyminiszterrel és Ossuski párisi csehszlovák követtel is. A megbeszélés a pozsonyi kisantant-konfcrencia körül forgott. Antoneseu külügyminiszter, hir szerint biztosította Delbost. hogy Románia külpolitikája a régi marad. Antoneseu külügyminiszter egy másik érdekes nyilatkozatáról. az esseni „Rheinisch Westfalische Zeitung4-, Gőring lapja számol be. A nyilatkozat szerint a „román—német viszony határozottan jó és nem is hasonlítható a román- orosz viszonyhoz44. Belgrádiján tegnap Románia és Jugoszlávia képviselői aláírták a Tumu-vSeverin és Kladovo között építendő Dunahidra vonatkozó megegyezést, melyet jugoszláv részről Sztojadinovies miniszterelnök és Sapho közlekedésügyi miniszter, román részről Frana- sovici közlekedésügyi miniszter Írtak alá, a jugoszláv fővárosban politikai szempontból is nagyjelentőségűnek tartják. az abesszin kérdést nem vették fel a tanácskozások programjára. Llgy hiszik, hogy ez ellen az abesszin megbízottak tiltakozni fognak. Más jelentések viszont arról adnak hirt, hogy az abesszin ügyben ma fognak dönteni, az ilyen irányú tárgyalások eredményéről nem lehet semmi bizonyosat tudni. A kérdésnek ugyanis nemcsak jogi, hanem politikai jelentősége is van. Mit hallgassunk meg? V»árn»p, szeptember 20. BUCUREŞTI. 7.30: Reggeli műsor adSse, 11.50: Egyházi bavjéd, 12.10: Karének, 12.40. A Djnicu-/,cnck:r hangversenyének közvetítése, 19: A Kok-tánczenvka-r műsorának udá«*. 20: Felolvasó, 20.20: A K ok -cinczeneka* miisor árnak folytatólagos közvetítése, 21: Felolvaaáí, 21.25: Operett előadás, 22.55: A Rádiózenekar műsorának közvetítése, 23.55: Hírek. BUDAIPEST. 10.30: Flirek. 11 —12.10: Egyházi ének éa szent beszéd, 13.3c: Operaházi *r- nekar, 14.45: Világhiradó, 15: Hanglemezek, 16: Gazdáknak. 16.50: Hegedű, hírfa, hoxmónium- ckyüttes, 17.30: Bognár Geci. dr. el<$2<lási, 18: Cikánynrne, 19: Csiszár Béla előadása, 19.30: Zongora, 20.10: Mára-i Sándor csevegése. 20.40: Szalonzene, 21.45: A Nemzetközi Rádió Uniónak világrészek közötti első hangversenye, 22: Közvetítés az Egyesült Államokból. 22.55: Hírek, 23: Jazz. 24: Cigányzene. BECS. 18.45: Michiko Meinl énekel. — BERLIN. 21: Kiss Pál zongorázik. — PRAGA. 21: R>.diózenek.:r. — RÓMA. 21.40: Opera. Sakun* taia. Könyörgő istentis tartanak Titulescuért BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) A Curentul jelentése szerint Bucures- tiben könyörgő istentiszteleteket tartanak a nagy beteg Titulescu Jelgyógyulásáért. .4 volt külügyminiszter barátai ma délelőtt 10 órakor gyűlnek össze a Calea Victoriei-n levő ,,Biserica-Alba“ nevű templomban. Hivatalos jelentés szerint Tatarescu miniszterelnök telefonon érdeklődött Titulescu állapota felől. A svájci távirati iroda jelentése szerint a Str. Moritzban ápolt Titulescu volt külügyminiszter állapota tegnap délután fél három órakor válságosra fordult, a déli órákban némi javulás állt be, majd a betegség hirtelen ismét súlyosbodott. A volt román külügyminiszter állapotáért orvosai komolyan aggódnak. A láz magas s attól lehet tartani. hogy a magas hőmérséklet komoly következményekkel járhat. Drámai részletek: az Alcazar pusztulásáról '(Első oldali cikkünk folytatása.) LONDON. (Szeptember 19.) Az angol kormány tegnap minisztertanácsot tartott, amelyen Eden külügyminiszter ismertette a lo- carnói hatalmak értekezletének összehívására vonatkozó jegyzéket. A jegyzékhez a tanács hozzájárult és azt tegnap délután át is adták az érdekelt hatalmak londoni képviselőinek. Kiszivárgott hirek szerint a jegyzék a júliusi határozatokat tartalmazza, illetőleg ajánlja. Az Evening Standard az üggyel foglalkozva azt Írja, hogy bár tudomása szerint a jegyzék nem emliti Szovjetorosz- országot, de valószínűnek tartja, hogy Oroszországot is he akarják vonni a lo- carnói hatalmak csoportjába. LONDON. (Szeptember 19.) Eden angol külügyminiszter tegnap utazott el Londonból a genfi tanácskozásokra. Hir szerint útját Párísban megszakítja, ahol tárgyalni fog Blum francia miniszterelnökkel. A Blummal folytatandó tárgyalások a locarnói hatalmak értekezletének előkészítése ügyében fognak történni. BERLIN. (Szeptember 19.) Neurath báró német birodalmi külügyminiszter ma feleségével Budapestre utazik. Hangsúlyozzák, hogy a német külügyminiszter látogatásának kizárólagosan magánjellege van. Neurath báró ugyanis leányát látogatja meg, aki Mackensen budapesti német követ felesége. .4 vendéget megérkezésekor egyetlen miniszter sem fogja fogadni. Neurath külügyminiszter budapesti látogatását azonban fel fogja használni arra, hogy ottléte alkalmával beszélgetéseket folytasson magyar vezető politikusokkal. A birodalmi külügyminiszter egyébként Horthy kormányzó meghívására részfcvesz a Gödöllőn tartandó vadászaton. Megkezdődött a Népszövetség ülése GENF, szeptember 19. A népszövetségi tanácskozásokon résztvevő államok csaknem minden képviselője megérkezett tegnap a népszövetségi fővárosba. A népszövetségi tanácsülés tegnap este 7 órakor kezdődött meg. Ez az ülés azonban nem volt nyilvános. Az ülésen csak személyi vonatkozású ügyeket tárgyaltak. Hir szerint az érdembeni tanácskozások még ma sem kezdődnek meg, mert a résztvevő államok képviselőinek az a céljuk, hogy jól előkészítsék a tanácskozásokat. Egyes megerősítésre szoruló hirek szerint A Havas-iroda jelentése szerint a kor- mánycsapatok az Alcazar sziklájába alagutat ástak. Az alagút ásásában a csapatoknak nagy segítségére voltak a Toledoba szállított vörös bányászok. Miután az alagút elkészült, nagymennyiségű lőporral és egyéb robbanó anyagokkal tömték tele a tárnákat és villamos szikrával felrobbantották. Irtózatos erejű robajjal röpült a levegőbe a hatalmas épülettömb, amely Spanyolországnak egyik legértékesebb műemléke volt. .4, robbanás ereje olyan nagy volt, hogy a Toledotól 70 kilométerre fekvő Madridban is jól hallatszott. Nagy távolságra ellátszott a robbanás alkalmával felszálló füst és portömeg is. A bír megjegyzi, hogy az Alcazar megsemmisítése madridi parancsra történt. Az Alcazar felrobbantása előtt a hatóságok éjnek idején ágyaikból zavarták ki Toledo lakosságát és a várostól két kilométerre levő táborba terelték össze. Újabb jelentések szerint a védőknek csak egy része pusztult el a beomlott falak és épületek alatt. A robbanás után a kormánymilicia rohamot intézett a romok ellen. A védők megmaradt csoportja ezután is hősiesen küzdött a romokon. Tegnap délután még javában folyt a harc és a védők jórésze az épségben maradt kazamatákban rejtőzött el, ahonnan váratlan kitörésekkel komoly veszteségeket okoztak a kormánycsapatoknak. A kormánycsapatok egyébként végső kísérletiként akarták a bennszorult védőket elpusztítani. A felkelők csapatai ugyanis már csak 17 kilométerre vannak Toledotól. A milícia vezetősége attól tartott, hogy a nemzetieket feltartóztató csapatokat váratlan fordulat érheti, ami Toledo kiürítésére vezethet. Madrid bombázása. MADRID. (Szeptember 19.) A spanyol főváros felett tegnap újból .megjelentek a nemzetiek repülőgépei, amelyek bombázták a kormányépületeket és egy fegyvergyárat. Madrid bombázásának ihir szerint Largo Ca- balero miniszterelnök csaknem áldozatul esett. ben a város bombázása folyamán a kormányelnök tartózkodott. A bomba azonban az épületnek csak egyik szárn3rát rombolta össze, Largo Cabalero sértetlenül került ki a veszélyből. Lázadás Malagában LONDON. (Szeptember 19.) A gibraltári rádióállomás tegnap a déli órákban felfogta a Malagába zárt kormánymilicia vezetőségének Madridba irányított segélykérését. .4 maiagai hadvezetőség sürgős segítséget kért a spanyol kormánytól és hírül adta, hogy a várost a felkelőktől már nem tudja többé sikerrel védeni, mivel a maiagai kormánycsapatok egy része fellázadt és több mint hatszáz katona a felkelőkhöz akar csatlakozni. Borzalmas mészárlások LONDON. (Szeptember 19.) A Daily Mail tegnapi híradása szerint a kormánymilicia Goria de Rióban szörnyű kegyetlenséggel elkövetett vérfürdőt rendezett. A csapatok vezetősége vesztőhelyre hurcoltatta a város több mint 300 jobboldali polgárát és nevükön szólítva őket, ab csór rendben végeztette ki a szerencsétleneket. Hir szerint tegnap több papot is lemészároltak. * HEVESI PIROSKA zongoraművésznő és Pfeiffer Alfréd énektanár tanításukat Str. Memorandului iO. lakásukon megkezdték Találhatók d. e. íl—1, d. u. 4—8-ig. A LUTHERÁNUS TEMPLOMBAN vasárnap délelőtt 10 órakor magyar istentisztelet lesz. Szolgál Járosi Andor. KISIPAROSOK FIGYELMÉBE! A Kisiparos Szövetség Cluj-i fiókja tudomására adja a tagoknak, hogy: 1. Úgy az iparigazolványokat, mint segédeiknek a munkakönyveit október 30. előtt be kell cserélni. Részletes felvilágosítást ad a fiók Piaţa Mihai Viteazul 17. alatti irodája. 2. A fiók megkereste a központot, hogy lehetőség szerint mentesit- tessenek az iparosok a 209 lej beváltási taxa megfizetése alól. 3. Ugyancsak kértük, hogy az idősebb iparosok ne legyenek kötelesek a segédi szabaduló bizonyítványokat bemutatni, mert ezek a legtöbb esetben hiányzanak. 10 kg, fával füt egy normális szobát 24 órán át. — Gyártja : SOK TÍZEZER "ZEPHIR" kályha az összes kályhák között a LEGJOBB ! Szántó 0, és Fim Oradea. Kapha.ó mindenütt. — Kérjen díjtalan árjegyzéket. Képviselet: Barze’ vaskereskedés, Piaţa Mihai Viteazul 13 I Egy bomba arra az épületre esett, gmelyFekiős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. — Kiadótulajdonos: ELLENZÉK RT* r—■ As Ellenzék „Concordia“ műintézetének kárioejo uvom&uh. CJS-vím«.**». Neuraih Budapesten