Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)

1936-08-01 / 176. szám

' »CCH/V7 fíK 193 6 au g u uz t ti u 1. 03L, k««*iyományos külsőségek Ííöií zajlik le az aradi iparosság mesíeratató ünnepe Egy darab történelem elevenedik meg a vasárnapi ünnepen Alv-VD (A/ Ellenzők tudósítójától.) Or­szág-világnak tudnia kell arról a lázas ké­szülődésről, mely egy nem mindennapi ün­nepség sikere érdekében hetek óta folyik. Komoly férfiak nap-nap után szakítják meg kenyérkeresö munkaidejüket, hogy a hiva­tásos színészeket is lepipáló szorgalommal és szives szeretettel egységessé, pergővé, z.ök- kenőmetessé tegyék azt a felejthetetlennek Ígérkező ünnepséget, mely egy arra érde­mes emberen keresztül a munkának, a mun­ka megbecsülésének szól. Egy darab patinás múlt. melynek magassága, mézzel kevert egészséges humora csillog-villog szavak, mondatok és mókák közt, egv darab vissza­térő élet, mely a történelemismerés odaadó hűségével és bájával, nagyszerűségével, ős­primitivizmusának természetességével jóval fölötte áll a ma ízlésének. Reinhardt Gyulát, az ittélő iparosság 70 éves vezérét avatják diszmesterré, illetőleg a Mesterek Mesterévé Aradon augusztus 2- án, országrészünk iparostársadalmának kép­viseletei, küldöttségei és a hatóságok veze­tőinek jelenlétében, mely iránt máris olyan nagy és általános az érdeklődés, hogy a köz­művelődési palota óriási terme előrelátha­tólag kicsinynek fog bizonyulni. Indul a történelem. Felvonulnak az avatómesterek. Sötét ün­neplő ruhájukon a szakmát jelképező kö­tény. A főszertartásmester kezében a hosz- szu ezüstvégü bot: fekete talárban a főnó- táriusmester, a céh-idők tudós figurája: a hirdető mester, oldalain testőrként álló, szí­nes ingekbe bujtatott két harsonással. Kez­dődik a cécó. Megszólalnak a kürtök s elő­relép a hirdetőmester: — Értesittetnek mindennemű urak, asz- szonvságok és leányzók, kik, mint az nemes aradi céhek vendégei itt összegyülének, hogy Szömörkényi Rudolf főcéhmester urunk vezetésével céhmester uraim őkegyel- méék és funkcionárius mester uraim ösz- szegyülének és megbeszélést tártának. Fő- céhmesterünk javaslatára úgy döntöttek, hogy kollaterális céhmester urunk vezetésé­vel egy csomó érdemes iparos mester Rein­hart Gyula urunkat, vezérünket és öke- gyelme kedves családját ezen ünnepségre meghijja és ide közénk elvezeti. A küldött­ség már el is indula kocsikon, hogy Rein­hart Gyula urunkat, őkegyeimét és család­ját az ünnepségre elhozza. Befejeztem. Az ünnepelt megérkezik s felvonul a céhvezetőség, elhelyezkedve a színpadon. Asztalfőnél a céhmester, jobbján a kollaterális, aztán a serleg személyzete, külön asztalnál a serlegőr, a pohárnok és pincemester, borvizsgálómester, ki egyúttal az inasok atyamestere is. Középen a vasból készült nagy céhláda, előtte az ünnepeltnek fentartott nagy karosszék, lent, szemben a színpaddal az aradi céhmesterek sora. A hirdetőmesteré ismét a szó: — Bémutatom a mindennémü egyházi és világi uraknak, a tisztes asszonyságoknak és szépséges leányzóknak, akik a mi nagy ün­nepünket megjelenésükkel megtisztelték, azon céhbeli mester urakat, akik a mai ün­nepen nagy és nehéz funkciót végeznek. — Ez itt a tudós és jámbor főceremónia- mester uram; nagy az ő becsülete a mi so­rainkban. Főcéhnóíárius urunk neve előtt ott szerepel azon szó, hogy doktor, ami azt jelenti, hogy tudományokban ékeskedik a mi nótáriusunk. Kutyabőrre, kézzel írott és óriási pecséttel ellátott Írása van arról, hogy kiváló tudósa ő mindennémü jogi és állami tudománynak. Majd mikor sorravette mindegyiket, igy fejezi be mondókáját: — Adassék tisztesség valamennyiüknek, mert igen érdemes utódai ők különböző ipa­ri szakmáknak és annakidején legényládá­val hátukon még külországok országutjait is bejárták és nagyhírű mesterek műhelyei­ben dolgozának. Aztán meg magam sem va­gyok kutya! Most mint hirdetőmester funk­cionálok, de ott vagyon az én helyem mes­terbátyám mellett, mert én vagyok a bor­kóstoló mester és hogy tudják mindenek, akiket illet, azonkívül én még atyamester is vagyok. Én parancsolok a legényeknek és inasoknak. Jaj nékik, ha az erkölcs el­len vétenek. Fizethetik a dénárokat a kasz- szába, ahonnan a mi szomjas gégénkbe vándorol a büntetés, hires legénylakomá­kon. jó borok alakjában. Befejeztem. Kürtszó közben megérkezik az ünnepelt. Helyére vezetik, az énekkar a Királyhim­nuszba kezd, a főcéhmester elmondja ar­chaikus szövegű avató beszédét s utána kö­vetkezik az avatás különleges zamatu és szépségű, hagyományokat hűen betartó ak­tusa. Az avatási jelenet. Főocreinönianiester: Felkérem itt jelen­lévő összes mestertársaitnal. van-e valaki­nek kifogása az ellen a javaslattétel ellen, amely tudós és jámbor főcéhnótáriusunk ajakéról remekbeszabott beszéde után az elébb elhangzott? Mesterek: Nincs kifogásunk ellene, azt el­fogadjuk és helyesnek Ítéljük. Főcéhmester: Akkor titeket kérlek most fel avatómester testvéreim, járuljatok a megállapított sorrendben Reinhart Gyula urunk elé, akit ezennel a magatok céhének diszmesterévé és ezáltal a Mesterek Meste­révé fogtok az ősi céhbeli hagyományok mindennemű szertartásának felhasználásá­val avatni. Ez is megtörténik. Egyik köszöntő ize- sebb, kedvesebb és szellemesebb, mint a' másik. Például ilyeneket és hasonlókat mon­da nak: — Legszebb kötelességem teljesítem, mi­kor Téged az ősi cipész céh diszmesterévé fogadlak Az igazat nem hamisítottad, a hamisat nem igazítottad. Vagy: — Mint a szabómesterek nagyhírű céhé­nek céhmestere. diszmesteriinkké fogadlak, mert nagy eszed főlénk emel. Vezetőnk vagy. akinek nincsenek ellenfelei, csak el­lenségei. Fogadalomtétel. Miután mind a husz.bonhárom avatómes­ter elmondja a magáét, következik a foga­dalomtétel. A Főcéhmester kezdi: — ősi céhbeli szokásaink szerént minden­nemű avatást fogadalom kisér. Mostan im­máron diszmesteriinkké, azaz a mesterek mesterévé felavatott Reinhart Gyula urun­kat főcéhmester! szavammal felmentem a fogadalomtétel alól. Majd felkéri a tudós és érdemes főnótá­riust, hogy olvassa fel a fogadalom szöve­gét: — Mi, aradi iparosmesterek, mint a régi céhbeli hagyományok letéteményesei, ígér­jük és fogadjuk néked, akit magunk kö­zött elsőnek ismerünk el, hogy minden jó- szándéku törekvésedben és a mi érdekein­ket szolgáló munkálkodásodban tőlünk tel­hető legnagyobb áldozatkészséggel és jó­akarattal követünk téged és segítünk ne­ked. Áldjon meg y/. Isten téged szép csa­ládod és a mi javunkra, valamint a tiszta ipart hazánk boldogulására. Mint egy eleven, búgó orgona ismétli a szövegel a szavalókórus, titánná egyenként a mesterek, aztán dicsőítő éneket ad a da­lárda, hogy annál dusabb a pompásaid) le­gyen a bevezetője a tiszlességtétel felemelő és megindító jelenetének: az üllő és kala­pács szereplésének. Tiszt ességadás és mivlátók. A főcéhmester ünnepélyesen felkéri a fő- szertartásmestert, hogy a munka két ősi szerszámának, az üllőnek és kalapácsnak felhasználásával messzehangzóan juttassa kifejezésre a tisztességadást azáltal, hogy minden tíz esztendőéri egyel ütnek az ülőre. Majd előkerül az avatási okmány, amit a kollaterális hangosan felolvas. Következik a mivlátómesterek jelentése: Főcéhmester: Hozott Isten főmivlátó mes- ler uram és titeket is mivlátó mester uraim Mijáratban vagytok? Főmivlátó mester: Jelentéstételt akarunk tenni főcéhmester urunk előtt az összes aradi céhek számára, hogy megbízatásunk­ban hűségesen eljártunk. Mi öten. a tisztes aradi céhek mivmeglátó mesterei szerény személyem vezetésével megvizsgáltuk a diszmester urunknak adandó ajándékot, azt jónak találtuk és kívánjuk, hogy lalálja Reinhart Gyula urunk örömét benne. Ismét egy kedves humoros jelenet követ­kezik: A Föceremóniamester felkéri a borvizs­gáló, serleghorctozó és serlegörzö mestere­ket, hogy hozzák elé a felszentelt serleget a céh billikumot. Miután ez megtörténik és színpadias mozdulatokkal az asztalra helye­zik, a föceremóniamester felkéri a főpohár­nokmestert, hogy töltsön a kostolómester poharába, mondván: lássuk, tegyen előt­tünk ítéletet, megfelel-e a bor a mai ma­gasztos ünnepünkre? A válasz csak ennyi: — Jó bor ez s nem csigér, Megihatod testvér! Utána köszöntők, küldöttségek tisztelgé­sei, az ünnepelt válasza és a berekesztő be­széd következik, hogy kezdetét vehesse a diszmesteravató lakoma nagyszerűnek ígér­kező szertartása. A lakoma Amikor az asztalnál elhelyezkedtek, egy mindenki által jól látható helyről elkiáltja magát a hirdetömester: — Imára! És állva mondják az imát: Aki ételt italt adott, annak neve legyen áldott. Kis külön asztalkán terítenek a főkósto­lómesternek. A vendéglős kötényesen, han- gerlivel a kezében felszolgálja kóstolásra a fogásokat. Ugylátszik, kitűnőnek találja az ételeket, mert a hozzáhajló hirdetőmester fülébe hosszasan besúgja a véleményét, az­tán ez hangos szóval továbbit: — Főkóstoló mester urunk szakavatott és minden rendbeli éhes vendég által koc­kázat nélkül elhihető Ítélete az mai lakoma különféle fogásairól ezennel ünnepélyesen kihirdettetik: azt minden egészséges ember nyugodtan megeheti. Pincérek hada felszolgál s a lakoma alatt folytonosan felköszöntők hangzanak el, me­lyeket mindenkor harsonaszó jelent be. Az első köszöntőt, billikonnal a kezében a ser- legőrzőmester mondja, őfelsége a királyra. A lakoma ételeinek kritikusa a mester­asszonyok vezetője, őt kérdi a hirdetőmes­ter: — Mély tisztelettel bátorkodom megkér­dezni asszonynénémtől ősi céhbeli szoká­sok figyelemben tartásával, hogy nékem itt való kihirdetés végett megmondani szíves­kedjék, saját Ítélete szerint, melyet én a nyilvánosság elé tárandok: jó volt-é a la­koma? A válasz előreláthatóan kedvező lesz. A lakomát, sajnos, egyelőre csak míme­lik. Előirás és rendezői instrukciók szerint azonban igen élénk és kellemes lesz, a vé­gén a hirdetőmester — ez a mindvégig izes és kedves figura — szigorú rendszabályo­kat hirdet ki, sokak okulására: — Százhetvenharmadik igen fontos pa­ragrafus. Aki Istennek ajándékát, az bor- italt elöntené, oly nagy helyre, amelyet sa­ját tenyerével be ne födhet, egy garassal, azaz húsz lejekkel biintettetik. A pénz az Iparos Otthon javára fordittatik. Az elön­tés helye megméretik, mert a borfecsérlés sajnálatos helye figyelembevétetik. Ahány arasz, annyi .garas. Kétszázhatvanegyedik még fontosabb paragrafus: az fiatalemberek, nagyon véssék fe jükbe és szivükbe azon ren­delvényt, hogy az lakoma alatt az öreg mes­tereknek udvarolni tartoznak és őket kelle­metes beszéddel tartani kötelességük. Hogy­ha a lakoma rendjén egyes öreg mester urak az jó boritalok túlságos élvezetétől meg­részegednének, az fiatal mesterek kötelesek őket nagy tisztelettel hazakisérni. Hogyha az megrészegedés foka a kelleténél nagyobb volna, Noé apánk ezen öreg örököseit az fiatal mesterek ugyancsak a legnagyobb tisztelettel ölben hazaszállítani fontos köte­lességüknek tartják. Hatszázkilencvennegye- dik paragrafus: minden rendű és rangú fia­tal és öreg, nős és nőtelen iparos és nem- iparos tisztességes ember, aki ezen lakomán jelen vagyon, jól vésse szivébe és agyába, hogy az jelenlévő hölgyekre kívánatos és kellemetes pillantások vetése szigorúan tilos, nehogy a hölgyeket ártalmas szemverés érje. Ez a legszigorúbb szakasz. És azt hiszem, épp a jelenlevő nő vendégekre való tekin­tettel nem kellemes tulszigoruan venni. Hi­szen, ma már a szemvelés ártalmatlan. Az összeállítás, rendezés és betanítás ne­héz munkáját Némedi Gábor hirlapiró vég­zi, páratlan szorgalommal és hozzáértéssel. Jenei József. 3 könyv a gyermekről: BÁLÍNT ALICE : A gyermekszoba pszichológiája, Lei 95. (A mo­dern gyermeknevelés könyve, szülők, nevelők és pedagógusok részére.) SZÉKELY BÉLA: A gyermekévek szexualitása, Lei 66. (Beszélge­tések az anya és gyermeke között a nemi felvilágosításról.) SZÉKELY BÉLA: A Se gyereked, Lei 60. Nincs rossz gyermek és nincs buta gyermek! Ha mégis rossz lesz, ez a nevelés hibája. Ez a könyv csecsemőkortól kezdve nevelni tanit. LEPAGE náf, Cluj. Pos­tán utánvéttel Kér en teljes ingyen jegyzéket Lepagetól, Cluj Julius3i. (Petőfi halálánah éi fordulója) Színit- megmagyarázhatatlan, hog van nő ki a X.IX. századközép polgári bieder­meieréből egy egész Európát átfogó zu- badség-forrád«lom. Polgári életformák és u polgári gondolkozás vezéreszméi nek a térhódítása: ez a biedennaier. I^y kor, mely el akart vetni minden nagy jelszót és kothurnust s még a művészetien is egy groteszkül közvetlen, túlságosan meghitt hangulafu irányt teremtett meg. E korban minden kisarányu, szelíd é.s jóindulatú, egy szóval: polgári. S a különös az, hogy e polgárkorszak­ban fogainzik meg az a nacionalizmus, mely ma éli ki teljes mértékben a l>enne lévő pokoli erőket. A ,,nemzeti szabadság“ — ez az az eszmény, mely ma az egymás­sal szemben álló népek mély gyűlöletét füti. Ez az eszmény azonban akkor, 1848 európai polgárforradalmában még olv jó­indulatú, oly szelíd és testvéries vo!t, hogy egy táborba hozta Becs és Budapest tor­ira dahnárait, kapcsolat keresés re indította Kossuthot és Baloescut és a magyar forra­dalom magyar költőjének lantját a „népek szctbadságáért“, „u szent világszabadSágért* fakasztott dalt. Julius 81 lélekben ünnepe minden ma­gyarnak. de bántódottság nélkül megünne­pelheti Páristól Bucuresti-ig minden euró­pai nemzet fia, mindazok, akiknek nagy- atyjain átviharzott e szent, népi idealizmus­ban fogant szabadságmozgalom, melynek legszebb kiteljesedése Petőfi volt. Petőfi halálának a napja julius 31. Petőfi halála áldozat volt. A hivő em­ber áldozata, aki nemcsak szónokol, nem­csak ir azok mellett az eszmények és esz­mék mellett, melyeknek felismerte az igaz­ságát, hanem teljes élettel áll azoknak szolgálatáru. A szentek és a gyermekek tud­nak csak olyan rendületlen hiltel hinni ta­pasztalatfeletti dolgok valóságában —'ami­lyen bittel hitt Petőfi a világszabadságban. Egy eszme fogamzott Európa minden né­pének lelkében: a nemzeti szabadság. Egy gondolat kísérte ezt: az eszme megvalósít­ható, ha mindenütt lerázzák a zsarnok igá­ját s a szabad népek szabad egyesülésé­ből jöhet elő a történet uj korszaka. E szivárvány messziségben tündöklő gondo­lat csalta elő 1848 polgári kis forradalmait, gyenge próbálkozásokat, melyek sehol sem teremtek eredményt. Páris, Bécs, Budapest, Bucureşti forra­dalmai nem hasonlíthatók a mi századunk fanatizált tömegmozgalmaihoz, — inkább a jószándéku, felvilágosultabb kevesek, diákok és polgárok tüntetései, népgyülései ezek az 1848. évi események. Még a leg­nagyobb arányú, legtovább tartott magyar szabadságharcot is végig kiséri egy alkot­mányjogi vonás, a törvényességnek és ki­egyezésnek líékós keresése. Petőfi alakja kiválik ebből a polgári háttérből, — ő egyedül az, aki teljesen, maradék nélkül kivánta és szolgálta a szabadságot. Azt a szabadságot, melynek nevében nem szabad alkudni s amelyik nem több és nem keve­sebb, mint a világszabadság. 1849 julius 31-i halála pecsétet tett, végleges bizonyí­tékot erre a szolgálatra. Másodsorban pedig tiltakozás a Petőfi halála. Ez az igazság lep meg, ha Petőfi iitolsó napjairól és a nagy csatáról szóló feljegyzéseket olvassuk. Mennyi körülmény állott vele szemben, a feleségétől Bem tá­bornokig hány ember óvta, figyelmeztette, hogy ne vegyen részt a harcban. A csata elveszte után, a menekülés hevében előbb egy százados ajánlja fel kocsiját, majd egy közhuszár segíti a menekülésben —, de ő mindegyiktől különválik. Valami fiátum- szerü van ezeknek a napokban és óráknak a történetében. Nem mintha a halált ke­resné. Nem. Csak a saját életét és szemé­lyét nem akarja elválasztani az ügytől, melynek szolgálatába szegődött. S ha a csata a szabadság ügyének bukását jelen­tette, úgy Petőfit i-s el kellett találnia az orosz dzsidának. Ott kellett meghalnia, nem azért, hogy ő legyen a kivívott diadal ál­dozata, hanem: hogy ő legyen a tiltakozás, az igazságos ügy igaztalan elnyomásáért. Akárhonnan, nézzük Petőfi halálát, — jel volta mindenünnen elénk domborodik. Julius 31 nemcsak a nemzeti elfogultság, hanem a nemzeti körvonalak feletti nem­zeti szabadság emlékünnepe. Megemléke­zésünknek ez a múltból, — mába hangzó szempont kell, hogy az irányítója legyen. J. 1. Dani bá‘ mókái 36 lejes propaganda- kiadásban. A rádióból közkedvelt Hosszú n Zoltán tréfáinak gyűjteményes kiadása az eddigi 88 lejes kiadás helyett most rövid ideig 36 lejért kapható az Ellenzék könyv­osztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékiek 45 lejt küldjenek be pénzben, vagy posta­bélyegben. .1

Next

/
Thumbnails
Contents