Ellenzék, 1936. augusztus (57. évfolyam, 176-200. szám)

1936-08-22 / 193. szám

"BCEBN'Z'ßK A Cromagnon-Grimaldi ősemberek íöídjén... Francia pincérek — olasz pálmák között. — Ne vágd késsel a spaghettiI —Állomás és posta 150 méterre a föld alatt GENUA, augusztus hó. Elhagytuk Monte- Carlót és Mentont, már közel járunk a ha­tárhoz. a tengeri szél olaszföldön nőtt jáz­minok szagát hozza az egyre leljehb kupasz- kodó autóba. Egyik fordulónál aztán mere­dek sziklafal mögül elő ugranak a Iránéin— olasz határállomást jelentő téglaszínű hazak. Grimaldi, ötven vagy százezer év lőtt n Cro- mugnon -Grimaldi ősemberek veszélyeztettek az erre kószáló idegent. Most csukaszürké­be bujtatott, tácáutollukra szörnyen büszke olasz határőrök sétálnak peckesen a vesz­teglő gépkocsik között, durva husáng helyett csinos bajonettel az oldalukon, de talan ugyanazzal a gyanakvó pillantással. Az egyik milicista felnyitott találomra néhány bőrön­döt Aztán megkérdi, hogy van-e nálunk csokoládé, rádió vagy írógép? Intünk, hogy nincs. Mehetünk. A sofför rálép a gázpedál­ra és félóra múlva már Sanremo palotái ko­zott robogunk tova. Korán van még, a csil­logó üvegterraszok csendesen nyúlnak a fö­löttük sziporkázó felhőtlen kékség felé. Vihar . . . Oly élet dús növényzet vesz körül, hogy szinte halljuk a gyorsan növekvő pálmafák törzseinek percegését, a trópusi hőségben uj rügyet fakasztó kaktuszok pattanását, a to- va kúszó kövirózsák surlódó neszét. Alassio- ban ebédelünk. Semmiért sem haragszik úgy a francia, mint azért, ha nyelvét rosszul be­szélik és semmiért sem méltatlankodik úgy az olasz, mint azért, ha félméter hosszú spaghe-ttijén-ek az ember nagyon is indokol­tan késsel megy neki. Az egyik algíri utitár- sam a pincér rossz francia kiejtését azzal bosszulja meg. hogy késsel vagdalja a las­kát és azzal vádolja a talián vendéglőst, hogy tengervizet kevert a borba. Genua előtt öles tábla jelzi a Ligur tengerpart végét. Itt a tengereket és folyókat táblákkal jelzik, mint nálunk az utcákat. Az említett tábla is azt közli velünk, hogy itt vége a ligur tengernek és ezentúl az etruszk partvidék szépségeiben fogunk gyönyörködni. Sajnos, a szolgálat- kész plakát elfelejti jelezni a hirtelen közel­gő vihart és igy alig van időnk elzárni az egyébként nyitott kocsit. Duhaj patakok zu­hognak alá félelmetes robajjaj a vissz han­gos Alpokból és éles kődarabokkal szórják tele a széles betonutat. Félszáz méternyire horgonyoz a kikötőben a Conte di Savoy ten­gerjáró hajókoloszus. A vihar eltépi a vas­macska láncát, néhány matrózt könnyedén lesöpör a fedélzetről. A többit nem látjuk, hirtelen minden elsötétedik. A génuxti temető szimfóniája A génuai „campo santo“ kétségtelenül a világ legszebb temetője. Száz meg száz nemes márványkövü, fehérvirágos sirdomb terül el a meredek hegy tövében. Az ember úgy jár­kál közöttük, mint egy csodás jázminkertben. Hires művészek faragták a loggiák alatt nyug­vó halottak szobrait. Nem közönséges moz­dulatok megörökitői e müvek, hanem már­ványba muzsikált viharos rapszódiák, meg­kapó szimfóniák *és végtelenül kedves me­nüettek a régmúlt csipkekorszakból. És min­den szobornak megvan a maga érdekes tör­ténete. Az egyik márvány perecet áruló né­nikét ábrázol. Ráncos arcán ott van elmúlt, nyomorúságos életének minden fáradtsága. Húsz évig, vagy harminc évig árult perecet a Vérűi Settemhre sarkán, hogy magának szobrot emeltethessen halála után. Egy má­sik szorobmü sírboltot ábrázol. Fehérhaju nagymama — mert a művész csodálatoské­pen még ezt is érzékeltetni tudja — tartja vézna kezét a súlyos kilincsen. Titkon, ne­hogy szoknyájába kapaszkodó unokája ész­revegye, csipkés zsebkendőjével letörli köny- nyeit. Mosolyogni próbál, hogy megnyug­tassa a törékeny kis fiút, aki tekintetével azt kérdi, hová igyekeznek. Nagyanyót és unokáját egyszerre vitte el egy öldöklő jár­vány, együtt is mennek igy szépen, egymás mellett az elmúlás felé. Az újabb remekmű­vek közé tartozik egy fiatal szerelmespár szobra. A menyasszonyt autószerencsétlenség érte, a vőlegény tehetetlen kétségbeeséssel szorítja magához szerelmesének élettelen tes­tét. A hideg anyagon szinte végig remeg a fiatal ember testének forrósága és 'érezni le­het a lány bőrének bársonyosságát. Az erotika és plá'cói szeretés, a pezsgő élet és tehetetlen csend alakba öntője ez a mestermü. Napo­kig szeretne a sirok között járni az ember. A balál tiránikus gondolata nem is olyan ijesztő itten. Életben lévő házastársak járnak ki ide imádkozni saját sírjukhoz, amelynek sírkövét is elkészítették már. A fényképük ott van lobogó gyertyák fölött, melyeket ők maguk gyújtanak meg hetenként. Nevüket is bevésették a virágokkal fedett sírkőbe. Min­den készen van már, csak a fedőlapot kel! el­mozdítani, befeküdni alája és betakorózni vele. II Duce a házfalakon., II Duce a búza­táblán, II Duce a nyugodt múltban és lüktető jelenben Mikor visszatérünk ;1 városba, delet haran­goznak, egy induló hajó lustán elbögi magát a/ öböl napfénytől szikrázó vizén, a rikkan­csok a spanyol forradalom híreit bömbölik. Autónk tovább folytatja útját. Verona, Cremona, Piacenza, Mantua, melyeken ké­sőbb haladtunk át, majdnem változás nélkül maradtak meg a középkorból, ük adják a sö­tét hátterei Észak-Olaszország világos, jazz­es modern, idegenforgalomra liercndozett premier-plánjához. A kép tökéletesen remh- randti: sötét alapon világos arcéi. Szűk ut­cák macskakövein ugrál az autónk, nyakig begombolt, titokzatosan hallgatag házak kö*- zött. A komoran árnyékolt főtér oszlopsorai alatt ékszer és zöldségárusok egzotikus kira­katait nézegetheti az ember s ha szórako­zottan elkalandozik, olyan keskeny sikáto­rokra bukkan, ahol ernyőjét csak vigyázva tudná kinyitni. Mussolini kivágott mintával festett feje a házak kopott falán, a hadiflot­tába toborzó plakátok piszkos kőkerítéseken, impozáns templom a főtéren, benne megle­pően szép freskókkal. Aztán egy félig a föld alá épített, zöld és barna foltakkal talajsziniire festett hangár- csoport mellett haladunk el: fasiszta hadire­pülő telep. Máshol a Duce szót látjuk kika­szálva egy sárguló búzatáblából. Zölden vi­rítanak ki az ötmétercs fübetük a hegyolda­lon hullámzó gabonából. És amikor végül Padua felől Velence elé érünk, a Mussolini alkotta 15 méter széles, több kilométer liosz- szu autostrádán futunk be a lagunavárosba. Imbolygó gondola-karaván viszi l»e az érke­zőket a szállodába. Szurtosan és rossz-sza- guan karikáznak az eső cseppjeitől az oly sokszor megénekelt lagúnák. Se ,,sole mio ‘, se mandolinos felvonulás, se galambok, csak ütötl-kopott házak, rothadás-szag a szükebb ,,rio“-kban és eső, amely egyhangúan dobol a bőröndökön. Velence végre galambok é,s lo- togralaló masinák nélkül. Így is szép s ta­lán igy romantikus igazán. Megnézzük a Tintoréil<> képeket, meghallgatjuk Mascagnit s tovább robogunk. Barlang — ,,összkomforttal“ Az idegenvezetőnket — hála a rongyos niovzkilohálónak — dagndtképüre csípték a s/nnyogok. Még ljeszélni sem lúd. csak fi­gyelmeztetően hunyorog egy az ut széléről lelünk rohanó színes plakátra, amely l’ostu- miába, a világ legnagyobb cseppkőlxirlangjá- ba invitál bennünket. Engedünk a szives tes­sékel ősnek és .százkilométeres sebességgel száguldónk Poslumia felé. \ barlang a földtekének nemcsak legna­gyobb, de legvillanyosabb, lcghideg-melegvi- zcsebb, egyszóval a legösszkomforlosabb bar­langja. A technika — mint annyi más he­lyen itt is megölt minden illúziót. Még re­mény sincs rá, hogy egy csúszós cseppkő- szikla mögül barlangi medve csattogtathassa az e ni Inure fogsorát. Kis vonatocska visz le a barlangba. Szabályszerű mozdonyvezetője és 5—-6 vonatkísérője van. Százhúszat! v.j't- juk meg menetjegyünkéi, de a nyitott kocsik­ban még elférne félszáz ember A megvilá­gított folyosó egyik padján japán lányk i di­dereg. 11a költő volnék, versbe foglalnám a törékeny lány és a gigantikus sziklák ellen­tétel Tízperces földalatti utazás után, paza­rul megvilágított állomásra érkezünk, i föld felszínétől számítva, pontosan 150 méternyi mélységijén. beszállunk a vonatról és gyalog folytatjuk barangolásunkat a valóban bizarr és mindig valamire meglepően hasonlító alak­zatok tövében. Óriás kupoláju, fényes csil­lároktól ragyogó táncterembe érünk. Aztán szabályos folyosók jönnek, majd szabályos biiffé és szabályos postaállomás. A cseppkő- barlang postahivatala. Komoly és igazi pos­tahivatalnokkal, bélyegekkel, bélyegzővel. Mindez vagy kétszáz méternyire a föld alatt. Megírjuk mi is képeslapjainkat. Vezetőnk ez­alatt unalmában egy fokozatosan vastagodó köcsapon elcimbalmozza a kezében levő kulcsosai az olasz boci-boci tarkát. Aztán újra vonatra ülünk és négy órai távoliét után megkönnyebbülve köszöntjük a nap csillogó borbélytányérját. Az autó tovább porzik velünk és éjszaka már Zágrábban hajtjuk fejünket nyuga­lomra. . Karácsony Ferenc. Szétzúzta gyermeke felét egy őrült anya EGER, (Az Ellenzék tudósítóját ól.) Megdöbbentő tragédia játszódott le az egri Szent Vince-kórházban. Kiss Jánosné 36 éves földmivesasszony, aki a kór- liáz elme osztályán ez év januárjáig állolt kezelés alatt, pár napos csecsemőjét a földhöz vágta és szétzúzta a gyermek fejét. Kiss Jánosáét januárban meggyó- gyultan bocsátották el az elmegyógyintézetből, a napokban azonban újból visz- szakerült a kórházba, de most már a szülészeti osztályra, ahol egy leánygyer­meknek adott életet. Betegsége alatt normálisan viselkedett, senkisem gondolta, hogy a lappangó kór ismét kitörhet rajta. Vasárnap délben azonban, miközben a gyermeket táplálta, hirtelen rohamot kapott, sikoltozni kezdett, a kezében tar­tott kislányt magasra emelte, s mielőtt bárki megakadályozhatta volna, teljes erővel a földhöz vágta. A csecsemő feje szétzuzódott a kórterem kövezetén, a szerencsétlen gyermek azonnal meghalt. A dühöngő anyát az ápolók csak nehe­zen tudták megfékezni, s nyomban átszállították az elmeosztályra. Marólugos merénylet egy lelkész ellen SZABADKA. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) Véres merénylet színhelye volt az elcsatolt Nagyerzsébelfalva község. Korda Sándor ottani 50 éves evangélikus lelkész ellen elvált felesége lugköves me­rényletet követett el, úgy, hogy a lelkész elvesztette szemevilágát és súlyos égési sebeket szenvedett az arcán. Tegnap este Korda Sándor nagyobb társasággal hazafelé indult a kaszinóból. Amikor társaitól elvált, hogy betérjen a egy TTOUiflWaMWiiilWBt parochiára, a sötét utcán hirtelen nő ugrott elő és egy üvegből maró folyadékot öntött a lelkész arcára. Az üvegcsében marólúg volt, mely egé­szen összeégette a lelkész arcát. Korda Sándor segítségért kiáltott, mire a lelkészlakból hozzásiettek a cse lédek, akik már eszméletlen állapotban találták. Még az éjjel beszállították a kórházba. Állapota súlyos. Román Nemzeti Utazási és Idegen forgalmi vállalat sajátvezetésealatt álló szállodái: €©1*811 § Modern kenfort, rrá’us hó 15-én megnyitotta! I oensió szisztéma. I fürdők, stb.Egyé- 1 ni pausál-kurák ! HOTEL MOVILA, HOTEL BĂILOR, 1 Mérsékelt árak ! HOTEL 10,11, VRAM MII VILLÁK 1936 auguBztuu 22. Titulescu hiiliiţiyminiszicr nyitja rneg az interparla­mentáris gazdasági konfe­renciát Bucur esi;-ben BUCUREŞTI. (Az Ellenzék távirata.) Az interparlamentáris gazdasági konferen­cia! szeplembá-i |7 Itt napjain tartják DMg Biicurcstibcn A Éupta jelentése szerint a konferenciát Titulescu külügyminiszter fogja megnyitni, Titulescu Genfije utazik, hogy résztve- gyen a népszövetségi tanácskozásokon. Savéi Radulescu külügyi államtitkár aki jelen­leg külföldön tartózkodik — még e hó fo­lyamán visszatér a fővárosba, hogy befejez­ze az interparlamentáris gazdasági konferen­cia előkészítő munkálatait. MAGAS VÉRNYOMÁSNÁL ÉS VÉRKERIN­GÉS! ZAVAROKNÁL reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes ..FERENC JÓZSEF“ ke>erüviz nagyon jót tesz, mert a beleket trenden megeről­tetés nélkül cs-kham.'-r kiür.ti. az. anyagcserét biz­tosan felfrissíti és igen kellemes közérzetet teremt. Az orvosok ajánlják. Két kis öregasszony Az egyik kicsi öregasszony szelíd, sovány és kékszemii. Olyan kedves, megfakult ibo­lyaszeme van szegénynek, hogy nem lehel rá haragudni, ha mindennap fel is jön a szer­kesztőségbe. Leül a folyosón a padra, kezé­ben orvosságrecepteJi. Kettő-három. Ott vár­ja meg szépen, még megszólítjuk. — Mi az néni? Hát nem adott a gyógy­szerész ur orvosságot? — Adott a lelkem, hogy az Isten áldja meg. De csak egy kicsi kis üvegecskével. Azt meg már beszedte az öregem. Újra kéne csi­náltatni, mert ha nem, úgy fuLlad a szegény. Sóhajt, leikéből, mélyen és elpityeredik. — Úgyis meg fog halni — mondja —, de nem tudom hagyni, ahogy kapkod, fullad — legalább ne szenvedjen a lelkem. — Hány éves a bácsi? — Nyolcvanhat. Szóval tessék irni talán mégegyszer, kezitcsökolom. Egy másik gyógy­szertárba. És tessék megírni, hogy- adjanak egyr kicsivel többet, ne csak tíz csöppet, mert az a félfogára sem elég a szegény öregemnek. Beszedi egy nap alatt és fullad tovább. Megírjuk a levelet. így sorra-sorra végig­járja az öreg néni az összes helybeli pati­kákat, itt is kap pár cseppet, ott is kap pá­rat. itt is kap egy-két pilulát, amott is és igy tolja, foltozgatja azt a hanyatló, fuldokló, haldokló öreg életet, társának megfáradt, öreg élete-párjának az életét. Valamikor asztalosmester volt az öreg em-i bér s dolgos, vidám az öregasszony, aki most járja az utakat a kezében az orvossággal, vagy' a fehér cédulákkal. Egyszer azt mondja: — Úgy restellem, hogy annyit jövök. De elfogynak hamar a kis üvegek. És úgy várja szegény. Ha nem ad ingyen a nagyságos gyógyszerész ur, akkor talán meg is tudom venni. Kapok esetleg a jövő héten ötven lejt a népszövetségtől. Isten tudja, melyik egyesületet bivja nép­szövetségnek a kis orvosságért könyörgő öregasszony7. * A másik kicsi öregasszony bejár egy úri házhoz a konyhába ételhulladékért, egy-egy falatért. Ennek nincs ura, rég meghalt min­denkije, olyan 80 év körüli ő is. Van egy nagy „cekkere“, abba mindent összeszed, amit csak össze lehet szedni. Kukoricahéjjat, rongydarabot, körte csutkákat, almahéjjat. Az uriház konyhájába sokmindent kap, ami mennyei csemege egy ilyen toprongyos öreg­asszonynak. Leveseket, kis meleg főzeléket, kávét is néha-néha. Találkozom vele a napokban. Nagyon el van keseredve. Ömlik a szó a fogatlan, rán­cos, kicsi szájából. — ó, drága lelkem, kitettek a konyhám­ból, megmondta a nagyságos asszony, hogy7 be ne tegyem többet oda a lábamat. Azt ha­zudta a szakácsné, hogy én, mikor ott volt a mosóné, csúfokat-beszéltem, hogy átloozódtam, meg káromkodtam. Ó lelkem, kisasszony, ilyet mondott, hogy én átkozódok s fellázítja ellenem a házat, meg a konyhát s kitilt én- gemet. Éngemet, aki soha csúfokat nem mon­danék, aki csak áldom a jó embereket s imád­kozom értük. El nem hagyja csuif szó az én szájamat, inkább némuljak meg s hogy7 én átkozódok! Ó, hogy7 az a jóságos Isten soha szerencsét ne adjon annak a becstelen sza- kácsnénak, hogy soha boldog ne lgyen, hogy verje meg az Úristen azt a nyomorult sza­kácsnőt, hogy áskálódik a szegény7 ellen! Hogy ne legyen neki1 egy jó napja., még, hogy én átkozódoki (M. L.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents