Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-09 / 156. szám

I W£cr/v7/7/r / 9 3 ft I u 11 u a 9. 'Zc&M hoyy Berrngh Béla, aki n tavaszi szezonban i*épszerű kedvence volt városunk közönsé­gének. közelebbről isméi /í*/Al/> nálunk. kitűnő művész sokáig betegeskedett és most, felgyógyulása után turnézó kabaré-társulatot szervez. lóirsulotiUhtk toypti között vonnak Ihtdaházy Magda és Sándor Andor is; hiH/g Hiezu I Icily Sibiitban vendégszere- pel, ahol estéről-estére zsúfolt ház előtt ját­szik o színház, hogy a: U j sági ráki ub népszerű sanzon- énekesnője, Viola Violet la, tulajdonképen régi ismerőse az itteni közönségnek. Viola Violetta művészi neve Székely Ibolyának, aki nálunk kezdte művészi pályafutását, Azóta az egész világot bejárta. Egyiptomban férjhez is ment és ilyen kalandos múlt után tért ismét vissza ct szamosparti városba; hogy Pintér Böske, a legutóbb Turdan tar­tott estélyt, most városunkban is önálló san­zon-est keretében lép a közönség elé; hogy Brasovban ezen a héten mutatja be a Tináin társulat a „Pármeri ibolya“ cinül operettet Sólymosán Magdával a primadonna szerepben; hogy Gustav Fröhlich Berlin legnagyobb szigetének, a hires Hattyúk szigetének felét megvette. A kastély parkjában gigakorolja hangosan a nyelveket és a helyes tiszta kiej­tésű beszédet; Primăria Municipiului Cluj. Nt. T9.159—1936. HIRDETMÉNY. Cluj Táros polgármesteri hivatal* kl óridckel- tek tudomására hozás», hogy a Daciamtcllxtn levő szamasparri jx>ak megszüntetése célját)#' építendő védfil tárgyában nyilvános árlejtést h-rdet. Ax árlejtés 19,36. július 2S-án, (kedd) d. e. 11 órakor a városháza 4. sz. termében, az árlejtést, bizottság elónc lesz megtartva ay íptanisrámviteli törvény 88—no cikkelyei raerint. A költségve­tés össtaege 375.000.— lei. A munkálatokéi nap riaoc elvégzendők, az érv étel“ pedig a heyszinen ay átvevő bizottság eszközli. A zinc borítékban benyujtacdo, lepecsételt és felbélyegzett ajánla­tokkal egyidejűleg, külön borítékban ideiglenes óvadékkénT készpénzben, vagy állampapírokban 20.000.— lei (huseeaer lei) letétbe helyezendő. A terv, köteégvetés é* teherfüwi naponta 12 —13 éra között « város műszaki hivataliban, (Ser. Cogălniceanu 4., I. amétt) tekinthető meg. Az árlejtésen csak mérnökök é* építészek, ve­hetnek résfct, akinek az országban sz*'kma-gyi- koiiati joga ehsmert, vagy «zok, akik lelkiisme­retes és kielégítő áÖami miunkák elvégzéíérő’ szófó hivatalos bizonyítványokkal rendelkeznek. Cluj, 1936. VI, 27. Primăria Municipiului Cluj,- a Értéktőzsde jelentés Bucu" P restiből: Száürd irányzat, élén* 1 pss/J kebb forgalommal. împrumutul ~~ ' Refacerii 48. Renta Exproprierii 39.80. împrumutul Stob“! zării 45Vk. Renta Amortabili Interna (1933) 40 Vi. împrumutul de Inzestwtre 53—5 7*/». Impruim:- tui infern da Consolidare (*933) nagy címlet 2 5 Iá. Adóbem ("1933) —28%. Banca Romaneasca 27s Cre* driul Manier 239. Mica 1255. Reşiţa 430 lej. Árutőzsde jelentés Constantából: Kukorica 240—245. Árpi 200—240. Zab 350—37J. Repce (naiveta) 33.500. Búza (77) 40.500. Rozs 27.000. Len 70.000 lej. Frv szó áru 2 lej, vastagabb betűvel szedve 4 lej. Legkisebb hirdető« ári ao lej. Allistkeresőknek PgV szó i lej, vastagabb bettívd szedve 1 lej, — Csak vasárnapra (eladott hirdetések után 2 5 szi. »-a ék felárat szám tünk fel. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatok: a kiadóhivatalban, könyvosztálvunkbin, bizominyo4»inknt!, bármely hirdetési irodában. Csak vála*zbélyege>s kérdé^krt» válaszolunk. Címet tartalmaz# hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül a megadott címre kell irányítani. Levelezés g NE MULASSZA EL SZERENCSÉJÉT! Vásá­roljon 25 lején egy nyugdíjas sorsjegyet és vegyen részt julnifl 20-án, 250 értékes nyeremény sorso­lásában, i hálószoba, T rzoba, 1 konyhaberende- 7.és a főbb nyeremények. Vidéki rendeléseknél kérünk 8 lej portóköltséget. Administraţia Lote­riei Cluj, P. Unirű j. szám, Gy. 222 ER-KA szalon készít legszebben, legjutányoaab. ban gyermekruhit, kabátot Eminescu rí, F. 93 10 ÉVVEL MEGHOSSZABBÍTJA AZ ÉLE- TÉT, egy év alatt megspórolja a főző árát, ha petrolgázfőző*' h^szná., melyet legolcsóbban Moskovits és Társánál, Cluj; főpostával szem­ben vásárol. Tskarékosságra is. ____________ __ gyermekkocsik, nyugágyak legolcsóbb árban. Bodner Aruház. Calea Merechal Foch 5. ___________________________________ Gy. 181 AUGUSZTUSBAN három hetes a utócu rákhoz 2—3 személyt partnerül keresek. Címeket „Csak üzemköltség“ jel gérc a kiadóhivatalba kérek. G, 1166 OLCSÓBB LETT A KÖZISMERTEN LEG- OBB SZAKÁCSKÖNYV: Lekos Imréné. _ áztar’'ási tanácsadó-ja. Az edd’gi 240.— lejes ár helyett, most esik 150.— lej az Ellenzék könyvosznályában. Cluj, Piaţa Unirii. Köze: 500 oldalon, 1200 válogatott jó recept. A könyv számtalan kjllli:ár k'tüntetésct kapta meg._____ HÖLGYEK FIGYELMÉBE! Legújabb mód­szer szerint és lcggarantáloabb villanynélküli tar­tós ondolálás a világhírű Hőrugár géppel, eddig még nem létezett sikerrel csak MUSSA cégnél készül. P. UNIRII 2 3. _________________________ ÖNHIBÁJÁN kívül válófélben levő 31 éves, csinos, iívteciigcTö izraelita barna nő 33—40 év körüli özvegy, vagy elvált komoly férfivel le­velezne szórakozás céljából, idővel házasság is 'lehetséges. Vidéki is lehet. „Alkalmazkodó" je' 1 igére könyvosztáJybj kérem a leveleket. Gy. 231 AKI a „Takarékosság" r.-t. bármely'k keres­kedő-cégénél legalább 500 lei crtékü árut KÉSZ­PÉNZÉRT VÁSÁROL, INGYEN KAP egy ma- gánalkalmazott sorsjeRvet. Vírdrlási könyvecskére •VL ingyen akció nem érvényes. Gy. 233 KORSZERŰ HUSNÉLKÜLI TÁPLÁLKO­ZÁS. Irta: Dr. Rusznyák István rzanatóriumi veze'őorvos. A legideálisabb vegetár ánus konyha, izletcr receptekkel orvosi ellenőrzés mellett. útbaigazításokkal vese*, gyomor-, «nv-gcsere., stb. bántalmaknál. III. bővített kiadás 99.— lejért k^pha;ó az Ellenzék könyv- Osztiyában, Cluj. Piaţa Unirii, Vidékre után* v ét tel is azonnal szállítjuk. _____________________ He!fai Jenő: A NÉMA LEVENTE. A leg­nagyobb budapesti színpadi siker könyvalak­ban, illusztrált, amatőr kiadásban 119 lej az Ellenzék könyvosztályában, Chij, Ááás-wétel GYERMEKBTCIKLI, hullám fürdőkád és asz- talkemence olcsón eladó. C*l. R«g. Carol II. No. 43. ______________Ko, 718 ELADÓ teljesen jó állapotban levő szilon- ruhi. Calea Moţilor 66. _ Gy. 1169 VALÓDI sclyempnncsi kölykök eladók. Str. Avrcn Jancu li. Önki. ____________Ko. 716 CITROEN 6, majdnem uj 70.000 lejért «Éidó, érdaldődni C. A. G. garázsban. Ko. 727 Alkalmazás BOLTILE ANY, komoly viselkedésű, telje» el­látással felvétetik. Tuloţţdy fűszerükét, 9tr. ArteJor 19. Cluj. Ko. 724 ÖNÁLLÓAN dolgozó, ügyes vfrróleinyok fé- vétemnk. Modellház Cluj, S*tr, Memorandului No, 3. Gy. 232 RIKKANCSOKAT maga, jutalékkal felr* tzünk. Jelentkezni lehet a délelőtti órákban. Ellenzék kiadóhivatal*, Calea Moţilor 4. Állási foQirm DEUTSCH—rumänisch—ungarischer Korrespon­dent, akademisch gebildet, au:orisierter (Hinz) Buchhalter sucht Daueranstellung Industrie, Hondái Bank. Gefl. Zuschriften unter „Cluj“ «»1 die Verwaltung. ___________________ Ko. 728 EGYETEMI HALLGATÓ, iparvállalatnál, vtgy más irodai elhelyezkedést keres. Megkerc- rések „Chcmikus“ jeligére » kiadóba. Ko. 725 Ingatlan - lakás KERESEK tiszta, üres szobát, lehetőleg für­dőszobával, Str. Paris, I. G. Massaryk, Romei, Gen. Bcrthelcrt, N. Balcescu, Ion Maorescu ut­cák környékén, euguszras J5-re. Cjmekct „Der marist«“ jeligére könyvosztá.yba. G. 1168 Fi$?e§3-nyaralás TURDAI BANYAFÜRDÓ közeiében nyaralók részére szobák kiadók. Cm: Stepper cukrászda, Turda. Gy. 229 Mozgószinházak műsora KEDD CAPITOL-MOZGÖ: A NÉí.Y ÉS FÉL MUS- KÉTÁS. Vigjátéksláger. Fősz. Szőke Sza­káll, liultnuy Tibor, Verebes Ernő, Felix Breisurt, Oltó Wallburg. EDISON-MOZGÓ: I. SZÍNES FÁTYOL. Fősz. Greta Garbo, Herbert Marshall, Warner Olund. II. ERŐS FÉRFI, GYENGE NO. Myrna Loy, Max Buer. III. CHARLY, MINT KÉTÉLETÜ SZEMÉLYISÉG. MUNKÁS-MOZGÓ I 1. ASSZONY A VONA.- rIX>N. Claudette Colbert. II. HALÁL­UGRÁS A BOUDOGSÁGBA. Bársony Rózsi, Halrnay Tibor. OPERA-MOZGÓ: SZERELEM A LATHATA- RON.' Fősz. Jean Harlow és Franchot Tone. Magyar feliratok. Csütörtökön premier: A REPÜLŐ FANTOM. Fősz. Myrna Loy és Cary Grant. ROYAL-MOZGÓ: Premier! I. LEGONG, szí- nes filmcsoda. II. SANGHAI. Charles Boyer, Loretta Young világslágere. Ma­gyar feliratok. SZLNÍíöR-MOZGÓ: Nagy sikerrel fut Harry Plel legizgalmasabb filmje: HIV A DZSUNGEL. Helyárak 12 és 19 lej Turistaság A „REGINA FLOAREI" turista egyesület f. hó 12-én, vasárnap reggel 6 órai indulással a vármegyeházától gyalogtúrát rendez a „Pores’-i“ leányvárhoz. (Kedvező idő esetén fürdés, a Sz«- morbs. Vezető: Gebefüg'-. Az egyesülőt már most felhívja az érdeklődők figyelmét az augusztus 1- én rendezendő autóturira a Silceiu búvópatakhoz. A Villamosüzem nyári kirándulása. A helyi viHamojüzem sport egyesülete julius 12-én, va- fárnap a Hí’degszamos völgyébe nyári kirándu­lást és .sportünnepséget rendez. A kirándüás a!- kdmából a vdkmosüzem kiváló sportemberei e különböző sportágakban bemutatóversenyt ren­deznek, majd a majáik kezdődik meg. A kirán­dulást és a versenyt festői környezetben a vU- 'jöonosüzem v-zmütelepe melletti pompás réten tartják meg. Az. időjárás nem befolyásolja a mulatság ríkerét, mert az erőtelep épülete m nden vihar ellen menedéket nyújt. A kirándulást Metes igazgató és Éterid János helyettes ig'-zgátó vezetése alatt «z üzem egész tisztvird-ői kara készíti elő, A nyári mulatság sportrészét Morariu Albin a kitűnő sportember vezeti. A kirándulás napján a hidegrzamosi erőtelep és városunk kö­zött autóbuszok fognsk közlekedni, amelyek méltányos árban fogják a közönséget oda- és vissza szakítani. A közönségnek alkalma nyílik ez erőtelep berendezését é? a hatalma» völgyzáró gátat megtekinteni. AZ „AURORA“ TURISTA KLUB jriius iz­én, autókamionnal rendez kirándulást a turdei sórfürdobe. Indulás vasárnap reggel 7 órakor. Résztvételi dij 45 lej, e kirándulásra jelentkezni lehet a Kemény-cukrászdában, (Str. Iorga 5.), indulán ugyanonnan. Vendégeket szívesen iát 02 egyesület. A CLUJ-I CFR KULTUR- ÉS SPORTEGY­LETE VASÁRNAP különvonattal kirándulást rendez Febx-fürdőre. A különvonat vasárnap reggel 5 óra 10 perckor indul és Felix-fürdőről este 8 órí 25 perckor indul vissza. A kirándu­lók a fürdőben lényeges fürdő és étkezéri ked­vezményeket kapnak, a vonatkozó bónoka* e vonaton állítja ki t rendezőség. A résztvételi díj julius lorig 175 lej, ozon túl 200 -ej. A kirándu­lásra jelentkezni lehet az összes menetjegy-irodák­ban éj- a rendező Klub irodájában (CFR. .gazgi- •tóság, Inspecţia VII. Mişcare II. em, 66 ajtó) na­ponként d. e. í2 — i óra között. B. TRAVEN II KORDE FORDÍTOTTA: SZEGŐ ISTVÁN Megtörtént néha, hogy egy igen kis csapatban csupán egyetlenegy nő utazott, vagy egészen egyedül, vagy csak egy szolgálóval. De sohasem fordult elő, hogy valamelyik carretero háborgatott volna egy asz- szonyt, sem napal, sem éjszaka, hanem ha nem maga szolgáltatott erre okot és olyasvalamit kivánt, ami­vel férje távolléte következtében nem rendelkezhetett és amihez úgy hozzászokott, mint a mindennapi evés­hez és iváshoz. Ilyesmi megtörtént. A nők többnyire indiánok voltak, vagy pedig több indián, mint európai vér volt bennük. És ugyanannak a néposztálynak vol­tak tagjai, amelyből a carreterok származtak. Mint­hogy az ut gyakran három-négy hétig is eltartott, ne­hezen lehet ezért megvádolni a nőket, hiszen nem fából vannak faragva, hanem eleven, meleg vér folyik ereikben, hideg cseresznyeievéltea helyett. A hiba mindenesetre mindig a férjre hárul. Aliért hagyja őket egyedül! A férj csakugyan, bárhogy forgathatja és csavarhatja is, egyáltalában nincsen biztonságban. Még mai napig sem derítették ki teljes világossággal, hogy Belzebub, kigyó alakjában, miféle szolgálattéte- lért fizetett Évának almával. Azidőtájt sem aranv- karperecek, sem gyémántfülbevalók, sem csekkek nem voltak. Éva egy kétezerdoiláros gyöngynyak- éket bizonyára többre becsült volna. De elfogadta, arhit kaphatott, hogy fizetség nélkül ne maradjon. Mások megelégszenek három pesoval is, ha nem kap­hatnak ötvenet. Az utazások alkalmával sok carreteróval együtt van asszonya is. Egy indián és egy félindián nem lehet meg sokáig asszonya nélkül. A carreterokat, akik feleségüket magukkal vitték, gazdáik sokszor megbízhatóbbaknak tartják, mint a nőtleneket. Azo­kat a carreterokat, akik az asszonyt otthonhagyták, némelykor vad vágyakozás kapja el feleségük után. El- iZ-óknek és a carretát az utón hagyják valamelyik helységben, vagy átadják egy másik carreterónak, hogy vezesse tovább. A carreterok asszonyai termé­szetesen együtt esznek abból a porcióból, amelyet fér­jük kapott volt az útra. Az adagok azonban bősége­sek. Hiszen mindössze csak feketebab és rizs az étel, olyasmi, amelynek itt alig van értéke. Burgonyát a carretero egész életében talán kétszer sem eszik. Na­gyon drága. Krumplival maga a gazda is nagyon ta­karékosan bánik a háztartásában. Merő irónia! Kö- zépeurópában és Északeurópában a krumpli a nép kenyere; az amerikai kontinensen, ahonnan a krumpli származik, a legdrágább élelmiszerek egyike. A patront egyáltalában nem érinti, hogy a carre­terok. fejadagjaiból egyik többet vagy kevesebbet eszik. Nem is ügyel arra. Nem törődik azzal, hogy carreterói magukkal viszik asszonyaikat, vagy nem. Még sokkal kevésbé aggályoskodik a patron, vagy bárki más emberfia azon, hogy a carretero és asszo­nya törvényes házasságban élnek-e, vagy sem. Hogy az egybekelés milyen formájában él együtt asszonyá­val, az csak a carreterónoÉ és feleségének ügye. Ma­gánügy, csak kettőjükre tartozik, senki másra az or­szágban. A patronnak még egyéb oka is van, hogy a pár­szem feketebab miatt, melyet a carretero felesége megeszik, miért nem akadékoskodik. A carretero fe­leségének személyében a fuvarozási vállalkozónak egy munkással többje van, akit nem kell megfizetnie, aki csak az olcsó ennivalóba kerül. A carreterok fe­leségei ugyan nem éppen szükségesek ahhoz, hogy egy karaván jól és biztonságban marsoljon. De gyakran használnak és sokban segítenek. Segítenek a ki’őrt ökrök keresésében és befogásá­ban. Ha pedig nem segítenek ebben, akkor valameny- nyi carretero neki tud látni a keresésnek, mig az asz- szonyok a táborban maradnak és az értékes holmi­kat őrzik. Vagy megfőzik a férfiak ételét és a közben- eső időben a férfiak ki tudják javitani a kocsik sérü­léseit. Vagy amidőn a nők főznek és férjük ingeit és nadrágját mossák ki és foltozzák meg, az emberek jól kialhatják magukat. És azután jobban látnak hozzá az útközben végzendő munkához és nem dőlnek ki. És ha az utón nincsenek különösebb akadályok, a férfi lehever néha a carretában egy pokrócra és az asszony hajtja az ökröket. Mit kívánhat még többet a patron azért a marék feketebabért, melyet a car­retero asszonya a kiadott porcióból megeszik 1 3. Nem mindegyik carretero házasember. Az ilyen utakon foglalkoztatott ökörhajcsároknak alig ötöd­része vagy még kevesebbje visz magával asszonyt. A carreterok közül néhány szüleivel, vagy férjes nővé­reivel él valamelyik utbaneső községben. Mások gaz­dájuk házában élnek, ahol számukra, ha nincsenek uion, mindig van egy zug. Másoknak viszont egy csa­pat apró gyereke van odahaza kunyhójában és az asszonynak a gyerekek mellett kell maradnia. Néhá- nyuknak volt felesége, azonban megszökött; vagy vé­gül belefáradt abba, hogy örökösen meneteljen a nyo­morúságos utakon, éjszaka és nappal, trópusi hőség­ben, és trópusi felhőszakadásokban, vagy állapotos; esetleg a maga vagy férjének szülei akarják azt, hogy o’thon maradjon a kunyhóban. (Folytatjuk i

Next

/
Thumbnails
Contents