Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-01 / 149. szám

) 1» Vaida nagy beszédet mondott Chisinau-ban Dicsérte i Mussolinit B V <: V R FvSTl. (Az Ellenzék távirata.) Komán Front busái a bioi tagozata iitigygyü st tartott CJiisiuaubaii, ahol Vaida is íel- rtVialt. Panaszkodott, hogy a kiseblrségi ki­ok Cu/ánál e„s Gogáxiál is jobban támad­Lk.- Cura — mondotta — 40 év óta küzd, c nem lesz képes eredményt felmutatni, ng arra az álláspontra helyezkedik, hogy z űssses straineket Jki leliet űzni az ország­ól. Tudjuk, hány ember fér el egy vagon­un, hány iHigonra lenne szükségünk tőbbmil- lió szeméiij kiszállitásánr? ,/tán ne feledjük, hogy a határon szuro- yokkal találkozhatunk, melyek visszatessé- eltik őket. Másként kell elintézni a dolgo- at. Aránylagosságra van szükség olv érte­imben, hogy 20 százalék az övék és 80 a valah oké“. Vaida ezután a baloldali sajtót támadta s ijelen tette, hogy össze fognak Cuzávai, Go- ával Argetoiauuval. ha külföldi pánincsnr a .oranány és csendőrség megvédi a komnru- liski lapokat. A Frontul Romanesc vezére z után kijelentette, hogy sikert kívánt Mussotiidaek 1 J iiilö»ben a ..strainizmus“ jött volna. Mi- itán Mussolini győzött, a Népszö­etség csődöt mondott. ■— Mi mondotta. — megalázó politikát foly­atniuk, mig a i lén betek egy lisfcben főzik a evest és Itália is hozzájuk csatlakozik. Azt mondják, ne menjünk Itáhával r mert ott tekintély-komiány vas.- - v. v ' \ ; Néhány nő érkezett a cranovai anirfa&iszta- per tárgyalására Franciaországból, Belgium­ból és máshonnan. Ha én minisztere ki ők va­gyok, ekávolkottam volna őket az országból. A Román Front feladata az, hogy valósítsa meg, amit a politikai pártok nem tudtak megalkotni és a Dnveszteidtől a Tiszáig a Trón és Korona dicsőségét biztosítsa — vé­gezte Vaida beszédét. A népgyiiiés után Vaida tiszteletére 300 fe­rit ékes bankettet adtak. / hogy Verebes Ernő szerződést vállalt egy uj film főszerepére, amelynek felvételei Nápoly­ban julius közepén kezdődnek meg. Verebes azonban nem fog eleget tenni ennek a szer­ződésének, mert a napokban a választott bí­róság úgy döntött, hogy a közkedvelt komi­kus köteles a Budai Színkörbe maradni, ahol a Csárdás c. operettben játszik esléről-estére, mégpedig nem kis sikerrel; hogy Wessely Pál, ismert énekes, aki me­leg hangjával és szép előadásával hosszú időn áá gyönyörködtette városunk közönsé­gét. Timisoarara szerződött; hogy a bécsi színészeknek felvételi vizsgát kell temriök, a vizsgáról kiállított bizonyít­vány nélkül pedig senki sem szerepelhet bécsi színpadon; hogy Kosári Emmi után most Maráit Lili betegedett meg influenzában; hogy a bécsi fíonacherben az operett mes­terei ciklus között Kálmán Imre „Cigány­prímása“ is szerepel; hogy Somló Istvánnak, a Vígszínház ki­tűnő művészének állapota lényegesen javult; hogy Budapesten zárlatot kértek egy film ellen, melynek címe: 10 ezer dollár és egy leány. A bíróságnál Újvári Sándor tett felje­lentést a darab ellen, amelynek témája a „Ezresbankók“ cimü novellájából van véve. A bíróság elrendelte Ernőd Tamás, Marton Sándor és Borbély Lászlónak tanúként való kihallgatását; FoíHos Siáizisrfási ui«lon«ácg! A gondos háziasszony könyvei 100 recept a burgonya elkészítéséhez (ve- L. getáriánus konyha) — — — — 33 100 mód főzelékek és saláták elké-.zités5re (francia és vegetáriánus konyha — 33 100 rögtönzött étel (könnyű francia konyha) 33 100 francia tojésátel (vegetáriánus konyha) 33 100 mód gyümölcs elkészítésére (francia konyha, eddig nem ismert receptek) 33 100 sütemény, torta és desszert. Milyen tésztát készítsünk (cukrász rec;ptek) 33 100 diétás recept és étrend (a budapesti diétás étterem vezető orvosának ősz- szeállitásábán) — — — — — — 33 Kaphatók az Ellenzék köny vasztályában, Cluj, Piaţa Unirii 9. szám. — Vidékre azonnal szállítjuk — utánvét mellett is 1 EL LENTfiK I 03 f> maim J II I I U H hogy uf utagijar filmet forgatnak Buda/ies- ten, <nnely Boros Elemérnek „Tisztelet a ki- i*ét cinek' cimü ingjátékából Lu''s:ült. A fősze­replők: Ráday Imre, Tolnay Klári, Mécsén/ lla. Rátkny Márton és Rózsahegyi Kálmán; hogy Haydn-nek eddig sikertelen tngope- ráját találták meg a hamburgi Staatsbiblio- tekben. .4 soha nem hallott llugdn müvet először a hamburgi nidi ól* m fogják előadni; hogy fiatal, magyar zongoraművész, F<rr- nadi Edith, közelebbről Hollandiába utazik, altotni nagy mütrései sikerek után hívták meg. A kivótó művésznő julius 26-án fog szerepelni a hilversiutti rádióban; hogy Kóbor Tamás, akinek két évvel ez­előtt bemutatóét ,JUrt hónap“ c. darabja a legnagyobb irmialmi eseménye volt a szín­házi évadnak, most aj darabot irt. A darab ríme: „Bráthy‘*, egy közgazdasági nábob éle­téről szól, Mozgdszinházak műsora vél fct, KEDD, Primări« Municipiului Cluj. No. uţ„9o8/fc9'y£. HIRDETMÉNY. On város uoljţirmtwtcri lirvatalu mi. érdek cl­erk cu barnására bán*, hogy 1956. julius 21-én, d. r, ii óraikor a városház« Ghíj, Sir. Reg1"* Műn« 2. ofetti üléstermében nyilvános árh-jtért ront a Str. Coabuc gránit és részben aszfalttal való burkolása Tárgyában *89.5*0 lej értékben. Az árlejtés 0 C P. törvény «8—110 cikkely«, az O. C. L. szabályzat és a M, O. 1931. juníUi 4^én kelt 127. számiban közolt szabályok rzerinr lesz megtartva. A résztvevők «iá ni araikkal egyidejűleg, a fel­ii jiralocr összeg */o*it letétbe helyezni tartoznak. Az ajánlat a teherfűzetek nzennt készítendő el, melyek na pont* 11—13 őrs között a Műszaki hivatal. Cluj. Ser, Cogălniceonu 4 (emelőt) te­kinthetők meg. Cluj. 1946. VI. it. Primăria Municipiului Cluj. CAPITOL-MOZGÓ: Premieri Lawrence Tib bet, a ni-wyorki Metropolitan világhírűt baritonistájának uj filmje: „METRO­POLITAN“. Miisor előtt 11 j Világhírűdé, t EDISON-MOZGÓ: I PÜNKÖSDI KIRÁLY­NŐ, vígjáték. Sylvia Sidney, ilari Grand. II. VESZÉLYIőS CSÚCS. Izgalom, sze, reletn, boldogság filmje Teodor Los- sul és This Lingen-nel. MTJNKA.S-MOZGÓ: Dupla műsor: I. A KÍNAI PAPAGÁJ. Fősz. Warner Oland. II. HA KETTEN SZERETIK EGYMÁST utol­jára. Fősz. Gustav Fröhlich és Renata Müller. Holnaptól: A KERESZTES HAD­JÁRAT. Előadások: 3, 6 és 9. 3 gQógunét Budapesten Rendkívüli helvezménues eguénl pausálkura! Ára 12 mely összeg lejben való lefizetése elle­nében az utas a következőket kapja: ,V teljes heti (21 kompiét nap) lakás és étlapszerinti kitűnő étkezés, a Gellért Nagyszállóban, Lukács-fürdő szállóban, a Margitsziget összes szállodáiban és a Svábhegyi Szanatóriumban. A szállót az utas saját tetszése szerint választja ki. Előirás esetén diétás kosztot is ki­szolgálnak minden ráfizetés nélkül. Ingyen vizűm. A vízumot 24 órán belül a határátlé­pés után Budapesten szolgáltatják, mind­össze 2.50 pengő kezelési dij lefizetése ellenében. Vasúti kedvezmény. A jegyfüzet tulajdonosai a határállo­mástól Budapestre és vissza, vagy to­vább bármely határállomásra 50^ ked­vezménnyel válthatnak vasúti jegyet. Gyógykurák és orvosi felügyelet. A .jegyfüzet megfelelő szelvényeket 285 lej tartalmaz az első orvosi vizsgálatra, or­vosi felügyeletre, valamint az előirt gyógyfürdők használatára. Mindenütt csak a szelvényekkel fizet. Készpénzben ezért semmi nem fizetendő. Autókör járat. A jegyfüzet tulajdonosa egy autókör- járatot kap a füzetben levő szelvény el­lenében, minden külön fizetés nélkül. Ezen jegyfüzet ellenében tulajdonké- peu teljes gyógykurát ingyen kap az utas, mert fenti szállodák bármelyi­kében csak a lakás és étkezés 3 hétre annyiba kerül, mint a teljes jegyfüzet ára. A jegyfüzet kiváltható és Lejben lefi­zethető az ELLENZÉK könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. Eev szó ára 2 lej, vastagabb betűvel szedre 4 lej. I Legkisebb hirdetés ára 20 lej. Allistkeresőknek egy szó i lej, vastagabb betűvel szedve 2 lej. — Csak vasárnapra feladott hirdetések után 25 szá. zaiék felárat számítunk fel. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók: a kadóhíracxbail. könyvosztályunkban, bizományomainknál, bármely hirdetési irodában. Csak váku^bélyeges kérdésekre válaszolunk Cimet tartalmazó hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül a megadott címre ke.l irányítani. Levelezés OLCSÓBB LETT A KÖZISMERTEN LEG­JOBB SZAKÁCSKÖNYV: Lakos Imréné. Háztartási tanácsadó-ja. Az edd'gi 240.— lejes ár helyett, most csak 1*0.— lei ®z Ellenzék könyvoszuályában, Cluj, Piaţa Unirii. Közé: *co oldalon, 1200 válogatott jó recept. A könyv számtalan kiálltán kitüntetését kapta meg. _ HÖLGYEK FIGYELMÉBE! Legújabb mód­szer szerint és leggarantákabb villanynélküli tar­tós ondolálás a világhírű Hőrugár géppel, eddig még nem létezett sikerrel csak MUSSA cégnél készül. P. UNIRII 23. AMERIKAI orvosszigorló a nyarat Clujon tölti, angol-német órákat adna szobáért, vagy más megegyezésért. Megkeresést: „Angol“ jeli­gére. _____________________________Ko. 702 KULCS CSOMÓ találtatott vasárnap délelőtt a Gál. Motiloron. Tulajdonosa a könyvosztályban átveheti. Hdás-v KEVESET használt, nyitott FIAT 509 autó eladó. Cím a könyvosztályban. Ko. 701 Dani bá4 mókái 36 lejes propaganda­kiadásban. A rádióból közkedvelt Hosszú Zoltán tréfáinak gyűjteményes kiadása az eddigi 88 lejes kiadás helyett most rövid ideig 36 lejért kapható az Ellenzék könyv­osztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékiek 45 lejt küldjenek be pénzben, vagy posta­bélyegben. MEGVÉTELRE keresek, keveset használt ket­tős ágyteritőt, grenadin vagy tüllből és szövet függönyt. Címet „Aikakni vétel“ jeligére könyv­osztályba' kének, Alkalmazás ÜGYES, románul, magyarul beszélő elárusító leányt felveszünk. Hercules S. A. cernăuţii gyári lerakat. Reg. Ferdinand 13. _____ AKAR EGY SZERZŐDÉST BUCURESTIBE, havi 3000 é<> 30.000 lei közötti fizetéssel? Tud énekelni, vagy táncolni? Ajánlatokat „AL­HAMBRA“ jeligére, „Memento“ hirdetéí-'i irodó- hoz, Regina Maria 16 kérünk. Gy. 221 FODRÁSZ KISASSZONYT keresek, aki ház­hoz jönne ondolálni. Str. Ilié Măcelar 20. Gr. 1157 RIKKANCSOKAT magas jutalékkal felve­szünk. Jelentkezni lehet a délelőtti órákban. — Ellenzék kiadóhivatala. Calea Moţilor 4. ÜGYES szakmabeli kiszolgáló férfit vagy nőt azonnalira felvesz a n-es ház. Regele Ferdinand No. ii/*. , &. 242 Snaatlais ­KIADÓ IRODAHELYISÉG. Két szoba, elő­szoba. O'ka Moţilor 10, Prefekturával szemben. Ko. 690 NAPKURÁZÁSRA alkalmas, kertes villában, bútorozott szoba kiadó. Tebei 2. Grigorescu-uti gyermekmenheiy közelében. Ko. 704 KORSZERŰ HUSNÉLKÜLI TÁPLÁLKO­ZÁS. Irta: Dr. Rusznyák István szanatóriumi vezetőorvos. A legideálisabb vegetáriánus konyha, izlete.<-i receptekkel orvosi ellenőrzés mellett. útbaigazításokkal vese*, gyomor-, anyagcsere., stb. bántalmaknál. III. bővített kiadás 99.— lejért kapható az Ellenzék könyv- osztólíyában. Cluj Piaţa Unirii. Vidékre ucáh- véttei ja azomwi szállítjuk. » OPERA-MOZGÓ: Premier: ANNAPOLIS. Fő­szerepben Richard Cromwell és Rosa­lind Keith. ROYAL-MOZGÓ: Két sláger 15 és 20 lejért. F. Premier! BAJNKTTBOL Y. Izgalmas filmremek Pat ÓBrien-el. II. MAZUR­KA. Pola Negri világsikere. Magyar fel­iratok. SZÍNKÖR-MOZGÓ: Nagy premier! Marlene Dietrich legnagyobb filmje: A BÍBOR- RUHÁS ASSZONY. Magyar feliratok. Negyven házat pusztított el a falusi tiizveszetieíem BUDAPEST. (Rador) Katasztrófális tűz­vész pusztított egyik Sopron-vidéki község­ben. A tűz, amelynek kiindulási helyét még nem sikerült minden kétséget kizáróan meg­állapítani, végzetes gyorsasággal terjedt egyik épületről a másikra és rövid időn belül már negyven épület lángokban állott. A tűzoltók emberfeletti erőfeszítéssel dolgoz­tak, azonban a borzasztó elem pusztítását csak mérsékelni tudták, megakadályozni nem. A kár óriási. Valószínűnek látszik, hogy a tüzet gyujtogatóbanda idézte elő. X vizsgálat nagy eréllyel megindult ebbeD az, irányban. Guiihoif a „fldglör aránál RÓMA. (Rador) Gorizia közelében felrobbant egy a világháború idejéből visszamaradt gránát. 9 ember meghalt. Románia uj autótérképe minden autóveze­tőnek nélkülözhetetlen. 34 kitünően színe­zett térkép és az ország 16 nagy városának külön térképe egy tartós vászontokba gyűjt­ve. A teljes gyűjtemény 250 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában. Cluj, Piaţa Unirii. az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. Kérje a könyvujdonságok jegyzékét

Next

/
Thumbnails
Contents