Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-24 / 169. szám
3 B/J LENZfíK W3». Ini hr» 24. Az elcseréli ember regénye Szembesítések. — Megváltozott arcszin, homlok, szemek.—A régi tanítvány. — Újból bizonytalanság (VI. hd:lrntény) A kft Collegnoból küldött levél mellé előkerült egv harm.uiik is, melyei t'.liidini Camilla Yitrotli révén akart a kórházba be- cseinpés/tetni, de ez megfeledkezett rola, a level nála maradt és készségesen atadta a kveszturának. A levél igy s/öl: ..Drága Mario! „Megnyugtatlak és tudlodra adom, hogy falun tartózkodom, ahol remélem helyre logom tudni állítani romló egészségemet. Remélem, megkaptad mindegyik levelemet, melyekben kifejtettem esetröl- esetre, hogy mik történtek velem. Itt nagyon szívesen látnak. Legközelebb hosszabban fogok írni. Mihelyt történik velem valami uj esemény. Nagyon sok dolgom van. Sokszor csókollak: a te Millyd“. U. i. Szeptember végén Torinoba megyek. A borítékon lévő bélyegző szeptember 6-át jelez. A levelek megjelenéséről tudomást szerzett Canelláné is, de egy cseppet sem volt meglepve. — A levelek? — mondta. — Majd meglátjuk. Tanulmányozni fogjuk az írást. Alaposan átolvassuk, hogy megtudjuk, mit tartalmaznak. Én szentül meg vagyok győződve mindig, hogy az én Giuliom nem Mario Bruneri. Szép csendesen megvárjuk, amig eltelnek ezek az üldöztetéssel teli napok és férjem visszanyeri nyugalmát, amire oly nagy szüksége van. Nagyon sokat kínozzák a kérdezgetésekkel. Tegnap és ma két levelet irt nekem, melyek a királyi ügyész kezén mentek át. Válaszoltam neki. Tudom, hogy nyugodt és vár. Remélem, hogy legközelebb ismét meglátogathatom. Mikor egy londoni lap munkatársa meglátogatta, hogy riportot írjon róla, ezt mondta neki: — Abban a pillanatban, hogy felismertem, nem kételkedtem abban, hogy nem ő és nem is fogok kételkedni sohase. Azóta, hogy házastársi viszonyt folytattunk egymással, még kevésbé kételkedem. Ugyanaz a külső, de legfőkép ugyanaz az erkölcsi és szellemi egyéniség. Hajlithatatlan vagyok és kész vagyok a végső győzelemig küzdeni érte. Szembesítés Március 20-án nagy esemény történt. Camilla Ghidinit szembesítették az ismeretlennel. Mihelyt belépett, lerogyott egy székre, kötényével eltakarta az arcát, hogy az újságírók és fotóriporterek kíváncsisága elől megmeneküljön. Mikor az ismeretlen belépett, Ghidini rámeredt és jelt adott a rendőrtisztviselőnek, hogy felismerte őt, majd engedélyt kért, hogy kérdést adjon fel. — Nem emlékszel rám? Nem emlékszel Millyre? Nem emlékszel azokra az időkre, amikor együtt voltunk? — Nem emlékszem — válaszolt nyugodtan az ismeretlen. — Semmire sem emlékszel? — Semmire .. . Akkor Ghidini emlékeztette őt arra. hogy hogyan volt öltözve azon a napon, amikor letartóztatták, hol aludtak és mit ettek a Torinoba érkezésük utáni hetekben. Hol vannak azok a ruhák, amelyeket az ismeretlen vásárolt neki. Maid emlékezetébe idézte néhány levél szövegét, melyet még abban az időben váltottak, mikor már az őrültek házában volt. Az ismeretlen szokott nyugodt hangján hangoztatta: — Giulro Canella vagyok. Us egyáltalán nem látszott meglepettnek. Minthogy az emlékezetvesztés tényét a legfurfangosabb eszközökkel sem lehetett megdönteni, minthogy a valóság főtanuja, a 44.170 számú beíeg vallomására nem lehetett számitani és építeni, a rendőrség folytatta a szembesítéseket. Firenzéből megérkezett Priuli grófnő, aki lelkes hive és csodálója volt Canella professzor szellemének és kultúrájának. Mikor belépett a terembe, az ismeretlen elgondolkozott és látszólag foglalkoztatta őt az előtte lévő hölgy személye, de nem tudta megmondani, hogy kivel áll szemben. A grófnő megnézte profilból és megállapította, hogy a hasonlatosság kétségtelen, de már egészen más ember és különbséget lát az arcszin- hen, a homlok nagyságában és a szemek színében is. Mielőtt visszautazott volna Firenzébe, néhány kérdést fogalmazott meg, rá akarta vezetni őt arra, hogy valamikor nem szerette a tejet és emlékeztetni próbálta az ajándékokra, melyeket az eltűnt professzor az ő esküvője alkalmával adott. Az ismeretlen semmire sem emlékezett. A grófnő akkor filozófiai témákról kezdett beszélni, mire az ismeretlen kitérően igy válaszolt: — Ön sokkal képzettebb volt nálam. ___ De milyen értelemben? -—- kérdezte a grófnő. — Ön sokkal ortodoxabb volt nálam. Ennek épp az ellenkezője volt igaz. A grófnő azzal a meggyőződéssel hagyta el az elmegyógyintézetet, hogy nem találta meg Canella professzort. A régi tanítvány A eadorai San Vito titkára. Battista Menc- gus, aki három éven át volt Canella tanítványa Veronában, felkereste az ismeretlent. Az ismeretlen úgy tűnt fel neki, erősen megöregedett, a hangja is megváltozott. Kérdéseket lelt fel neki, de a ,,professzor“ nem emlékezett régi tanítványa nevére. Ellenben ezt mondta: Mikor utoljára láttam, sokkal sová- nvabb volt és nem viselt szemüveget. — De hol? — A veronai tanítóképzőben. Emlékszik onnan valamelyik tanárra? Meg tudná-e nekem mondani az olasz nyelv és irodalom tanárának a nevét? Az ismeretlen összeráncolta homlokát, eltakarta az arcát és fáradtan szólalt meg: — Barbarin! — és csakugyan igy hívták az olasz tanárt. A többi professzor ne vöt azonban nem ismerte és nem emlékezett arra a társas- kirándulásra. melyet Velencébe tettek. Mikor a „professzor“ látta, hogy Menegus elégedetlen, mintegy magyarázatképen ezt mondta: — Egyre kevesebbel látok, nem értem — s a nagyon fáradt emberek mozdulatával lnizla végig tenyerét a homlokán. A háziasszony Megjelent a rendőrségen Bruneri genovai háziasszonya, akinél szeretőjével, Ghidini Camillával lakott. Még a pénzbőség idején. A háziasszony az emlékezetét vesztett emberben rögtön felismerte régi bérlőjét. A királyi ügyésznek bejelentette, mikor az ismeretlen kiment, hogy miután lakói eltávoztak. meglepve vette észre, hogy két szem-* üveg és egy csekkönyv tűnt el a lakásból. Minthogy Gihidini is meg volt idézve, a királyi ügyész azonnal jegyzőkönyvet vétetett fel erről az. esetről. A megszeppent asszony rögtön felvilágosításokat adott és elmésébe, hogy mikor eljöttek Genovából és Milano felé tartottak, Bnmerinél nagymennyiségű pénzt látott. Megkérdezte tőle, hogy honnan van a pénz, azt a választ kapta, hogy ezenkívül van még két szemüvege és egy pompás bőr irómappája is, melyet sebtében elpakolt, mikor a genovai bútorozott szobáiról eltávoztak. Az. utolsó tanú Ballista Vitrotti volt, az ismeretlen bizalmas betegtársa, akit, mikor kijött a kórházból, a levelek közvetítésére felhasznált. Mikor helépett Vitrotti és rátekintett a professzorra, a vizsgálóbíró megkérdezte az ismeretlentől, hogy ismeri-e? A „professzor“ habozás nélkül válaszolt: — Igen, ismerem. Aztán Vitrotti felé fordult: — Nagyon szeretem öt — mondta. — En is nagyon szeretem öt — válaszolt Vitrotti és elcsendesedve nézett a vizsgálóbíróra. Kis idő múlva azonban emlékeztetni kezdje volt betegtársát arra, hogy mialatt bent összebarátkoztak, bevallotta neki, hogy Mario Bruneri nek hívják, hogy megmondta neki szeretője nevét és azt, hogy hol lakik, hogy közvetítésre kérte és használta fel őt Ghidini Camilla és közte. A „professzor“ állhatatosan ismételgette: — Nem emlékszem, nem emlékszem . . . Arra sem emlékezett, hogy február hatodikam mikor utoljára meglátogatta őt Vitrotti a kórházban kérve-kérte őt hallgatásra és igazi mivoltának eltitkolására. Ugyanis ezen a napon közölte valamelyik torinói napilap az ember fényképét, „aki elvesztette önmagát“. Az ismeretlen megkérdezte Vitrotlitól: — ön beszélt valamit? Vitrotti azt válaszolta, hogy „nem“. — Akkor — és itt az ismeretlen felhúzta a szemöldökét és száját összeszoritotta. mintha csendre és hallgatásra intené. Később ezt mondta: — A napilapok közölték a fényképemet. Most meglátjuk, mi lesz. Többi betegtársai úgy látszik nem érdekelték. — Ezek itt mind bolondok! — mondta. Mikor Vitrotti eltávozott, megölelte őt. Bizonytalanság Március 21-én este fél hétkor Colonetti királyi ügyész társaságában Della Torre gróf, az „Osservatore Romano“ igazgatófőszerkesztője érkezett Collegnoba. Egy torinói katolikus ünnep alkalmára jött le s minthogy valamikor jóbarátja volt Canella professzornak, kiváncsi volt rá és saját szemeivel akart meggyőződni arról, hogy vájjon ő-e az? Gyorsan beszélgettek, mert Della Torre gróf még azon az estén vissza akart utazni s igy az ügyész is egy rendkívüli utat választott arra. hogv a szembesítést megejtse. A vizsgálóbírót sem vitte magával, aki egyébként is mással volt elfoglalva. így a formális hivatalos szembesítés helyett csak egy közvetlen beszélgetést lehetett lebonyolítani. A beszélgetés az igazgatói terem előcsarnokában folyt le, minthogy a gróf nem akarta levenni fejéről a kalapot, tekintve, hogy tiz év óta erősen megkopaszodott és ez az ismeretlent a felismerésben zavarná. Mikor beléptek, a „professzor“ a látogatók elé sietett, Della Torre bocsánatot kért tőle az alkalmatlan látogatás miatt. Hosszasan tanulmányozta az ismeretlen arcát és megállapította, hogy Canella professzornak egészen más homloka, arcéle és testtartása volt. Gyarapítani akarta megfigyeléseit és hamarosan beszédbe elegyedett vele, Pádováról kezdett beszélni, a városról és a környékről, de az ismeretien meglepő tájékozatlanságot árult el. Olyan dombokról beszélt, melyek nem léteznek és említette, hogy mielőtt Torinoba jött volna, Pádovában volt vendégségben; egy villában lakott a Sant Pietro in Montagnon. Ez a hegy csakugyan létezik. Delia Torre gróf említést tett neki egy látogatásról Debesi grófnőnél, ahol együtt voltak a 1‘Albetara pton, amely mellett van a grófnő villája és megkérdezte, hogy mi van annak az útnak a végén? A professzor azt válaszolta, hogy „egy folyó“, holott az említett utcának azon a részén vannak a börtönök. A gróf tovább kérdezősködött. 'Megkérdezte, hogy mi Debesi grófnőnek az a neve, amelyen rokonai és jóismerősei szólítják. Az ismeretlen nem emlékezett rá. — Es milyen idős lehet a grófnő? — Ugv harmincöt év körüli — vágta rá a „professzor“ (a grófnő azóta bizony túlhaladta a hatvapat). — ön most hibázott — állapi tóttá meg Della Torre gróf. — Igaz — válaszolt az ismeretlen — ösz- szetévesztettem a grófnőt a leányával. Ez a megállapítás sem állta meg a helyét, mert a contessa sokkal fiatalabb. Dusán Collegno országszerte hires betege és foglya a következő kérdésekre is csak hiányos és hibás válaszokat tudott adni. Például mikor megkérdezte tőle a gróf, hogy ismeri-e Gemelli atvát, azt válaszolta: igen. ismeri, a Bnrnnbita rendhez tartozott. Pedig Gemelli páter franciskánus barát volt. Mikor megkérdezte tőle előkelő látogatója, hogy ismeri-e öt és az ő foglalkozásáról és lakóhelyéről tudakozódott, csak negativ válaszokat kapott. Mikor határozottabban körvonalazta a kérdést és megkérdezte, hogy ismert-e valaha egy Della Torre nevű grófot, azt a választ kapta, hogy nem emlékszik rá. Mielőtt befejezték volna a beszélgetést, Colonetti ügyész, aki neves dantológus, a Divina Commedia-ra vonatkozólag tett fel kérdéseket, amelyet az ismeretlen éppen a kezében tartott. Megkérdezte, hogy meg tudná-e mondani, mit jelent a Pokolban szereplő hires enigma, amelyet még egyetlen danlológusnak sem sikerült pontosan megfejtenie: „Pape Satan, Pape Satan aleppe“? Erre a kérdésre oly bizonytalan, ingadozó és tájékozatlan feleleteket adott, melyek valósággal megdöbbentették a látogatókat. Kováts József. Olcsó, kényelmes, kellemes ! Dusán tiv éves, s egy nagy olasz-i ivéj i i hotel-tufajdonov dinasztia utolsó sarjadéka. Mint örök övnek, olyan remek dolga van, mint az örökösöknek általában de Mik tsmufn/iva'lójü i.s, mint általaidul a dinasztia nagyreményű tagjainak. Kis, tengerszülte gyermek Dusán, úgy mászkál a sziklákon, inii.nl egy zerge, ismeri a kagylók, korátok, sirályok, tengeri fecskék, hajók és tengerészek tartózkodási helyét, olaszul, horvátul s németül beszél, <4 fiumei gimnázium első tanulója. Ott is született, Finnében s papája abbáziai hotelje és Fiume között annyiszor megtette már 0 rövid tengeri utat a kis vizi taxin, a vaporetton, hogy ezzel az erővel, he nem is a világot, de az olasz félszigetet k ö r ül ha józ háttá v ólma. Iáidig csak Milanóban volt Dusán s azt mondja Milánóról: — Olyan nagy, hogy egy órát tart, mig az ember kérésiül utazik rajta. Ugyanis Dusán nem tudja kimondani az „sz“ betűt. Tiz éves és nem tudja kimondani. En mivel olaszul tanulok, ennek követ- kezrnényeképen egész csomó olasz szót sz helyet s betűvel ejtek ki. Istenem. legfeljebb azt fogják gondol™, hogy lombardiai kiejtésem van. Ott mondják ki a szavakat „5“ betűvel. Sakkozunk Dusánnál, aki borzasztó figyelemmel játszik, erőik éppen, hogy a futárral akar mindig ugrgni a ló helyeit. A sakktáblám megmutatom neki a kopó és a nyúl nevii játékot, amelyet gyors felfogóképességgel a zömig 1 úgy megért, hogy meg is ver. Elnézem. Fekete hajú, szép, nagy olasz szemű kisfiú. Biciklije vám, amellyel vadul körbe-körbe karikázik a penzió udvarán. Csupa élet és elevenség. Mindig nevet. Csak ha a társalgóban a római orvos vagy a kis káplán nagyon szépen zongorázik, akkor ül ott és csöndben, komolyan hallgat. Scampi- kat, csigákat, kagylókat szed, szaladgál, se- git a papájának kikötni a bárkát. Kicsit lassan segít úgy látszik, mert édesapja, aki fregatt-kapitány volt, rászól: — Nem értem ezt a fiút. Olyan ügyetlen, én ebben a korban már a tengeren voltam. Ez meg egy bárkát sem tud kezelni. Mit csinálsz Dusap? Százszor megmondtam, hogy kell csomózni! Dusán kétségbeesetten csomózik. Finom bőre alatt halántékáig fut a vér. , Nagyon kell szeretni őt, ezt a kis vidám fiút. ahogy reggelenként az ember elé szalad és jó reggelt kiván, ahogy mászkál a sziklákon, nevet és szí, szí helyett azt mondja: sn-si. És az édesanyja, szép szőke édesanyja, aki okos volt, kedves (felejthetetlen, ott pihen a túlsó parton a szép fiumei temetőben, mert meg kellett halnia, mikor Dusán megszületett. Olyan furcsa arra gondolni, hogy meghalt azért, hogy a kis Dusán itt fürödhessen a sóstengerben, scampit keresve ugráljon a sziklákon és őrült buzgalommal próbálja odakötni édesapja fehér yachtját a kikötő vaskampóihoz. (M. L.) Dani bá‘ mókái 36 lejes propagandakiadásban. A rádióból közkedvelt Hosszn Zoltán tréfáinak gyűjteményes kiadása az eddigi 88 lejes kiadás helyett most rövid ideig 36 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékiek 45 lejt küldjenek be pénzben, vagy posta- bélyegben. Oicsó, kényelmes, kellemes! NYARALJON EUROPA— ELLENZEK PAUSÁL-KÚRÁVAL SOVATA-FÜRDŐN INDULNI LEHET BÄRMELV NAP! PAUSÁLKURA-ARAK Julius-aug. hónapokban: 14 nap 3.120 lei, 21 nap 4.390 lei, 30 nap 5.195 lei Szeptember hónapban: 14 nap 2.580 lei, 21 nap 3.535 lei, 30 nap 4.740 lei 10 éven aluli gyermek-*1, a pausál árakból 40 °,’o engedményt élveznek ! ! ® Menffirt azonnal i; msaaBBm^mmtssasamBsam A paucál~árakban következők foglaltatnak benn: Lakás (1-2 ágyas szobákban) a fürdő legjobb szállóiban, napi háromszori étkezés (Regina Maria, v. István király éttermekben, ebéd 4fogá?os, vacsora 3 fogásos) mindennapra iürdőjegy (szabadba, vagy kádfürdőbe), kurtaxák, zene-d.jak, borravalók és adók. — Az állomásról a szállodába és elutazáskor a szállodából az állomásra való személy és podgyász- szállitás. Jelentkezni lehet az Ellenzék könyvosztályában. Indulni lehet bármely nap, megrendelést azon* ban indulás előtt feltétlenül 7 nappal előbb jelenteni kell az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Mindennemű felvilágosítással készséggel szolgálunk és vidéki érdeklődéseket is azonnal intéz a könyvosztály Mittag azonnal
