Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)
1936-07-17 / 163. szám
I 9 JO. / u 11 u H 17. RLLBNZ6K B. TRAVEf' 1 ÍJ fi KORDE Regény I FORDÍTÓT FA : SZLGÓ ISTVÁN \ polgármester, az adóhivatali igazgató ós a rendőr- tonók, vulunuMinvieii elég gonddal bajjal járnak a 1 'Időn, mint is kellene a mar magában véve oiynny- nvira szomorú életüket még komorabba tenni a/zul, hogy pénztáraikat és s/.átnUrkönvveiket és nyugtai kai és szállítóleveleiket pontos átvizsgálásnak vetik alá. Es ha valóban el kellett rendelni egy revíziót, — o ördög tudja, kicsodától , akkor tudjak azok az emberek is. akiknek a vizsgálatot toganalositauiok Vll igen-igen jól, hogy mennyit ér ölven peso és megbecsülik ezt az összeget, amit az ember mellékesen oly könnyén megkereshet. Hiszen mi mindnyáján lest vérek vagyunk és valamennyiünknek kosz van a fülünk mögött és ez úgy is testvérek között marad és az országban marad. Viva la Patria! Soká éljen szép hazánk! lés ahol a hönszeretett hon nem kedvez, üzletednek, ott gyárts ágyukat és lőszert a halálos ellenségnek, aki lesben áll. 2. Andren egy kis carreta-karavánt vezetett Chiapa tie Corso-ból Sapaluta-ba. Don Laureano rábízta volt ennek a karavánnak vezetését, mert az ut csak Levessé volt nehéz és a száraz időszakban jártak. Don Laureano éppen azokban a belekben nem nélkülözhette egyetlen régibb carreteróját sem, mert szerfölött sok fuvarja volt útban Arriaga-ból Tuxtla-ba és az. áruk olyanok voltak, melyeknél igen tapasztalt carre- terokra volt szükség, hogy kár ne essék bennük. A karaván, melyet Andreu vezetett, könnyüszerü volt azért is, mert számtalan kereskedő, férfi és nő kisérte, akik portékáikat a carretákon Sapaluta-ba szállították. Mindezeknek a kalmároknak személyes érdekük fűződött ahhoz, hogy áruik épségben érkezzenek meg. Ha történt valami útközben, eltörött egy kerék, vagy elmellőzhetetlen volt valamely lecsu- szamlott útszakasznak kijavítása, szaporán hozzáláttak, hogy holmijaikat mentsék és a vásárra idejében érjenek. Sapaluta, melynek ugyanaz a Caralanipio volt a védőszentje, mint Baiun Canannak. talán azért, mert az embereknek nem volt elegendő képzelőerejük, vagy ismeretük a szentekről, hogy külön védőszentet keressenek ki maguknak, — két héttel előbb ülte meg az ünnepet, mint Balun Canan. Sapaluta jámbor emberei megfelelő üzleti érveket hoztak fel, hogy nem engedték ünnepüket Baiun Canan ünnepével egybeesni. Részesedniük kellett volna különben a sokkal nagyobb Balun Canan-nal az üzletekben. Az üzlet most egyedül csak nekik áll és leszedhették az első zsíros tejfölt. Sapaluta ünnepére sok száz látogató ment át Balun Canan-ból. hitek az ünnepek alkalmával, hogy barátaikat és rokonaikat felkeressék, akiket már oly hosszú ideje nem láttak volt és akiket mégis annyira szerettek. Ilymódon ingyen élelmezést és ingyen szállást szereztek s megtakarították a hotelt. Hogy azután hátuk mögött mit beszéltek, mert annyira alkalmatlankodtak, abból nem csaptak zajt, hiszen nem is hallották. A Sapaluta-beli derék emberek azonban megfizettették magukat azzal, hogy két héttel később aztán valamennyien Balun Canan ünnepére tódultak és itt rokonaiknál és barátaiknál élelmet és lakást kerestek és találtak. De mindez az üzletnek használt. Mert az egyik városból a másikba jövő-menő Játogatók százai jelentékenyen megnövelték a fogyasztók számát. És ahol sok fogyasztó van, ott virágzó üzletre nyílik kilátás. Az egész környék, körülbelül száz kilométeres átmérőjű körzetben, ennek a két ünnepnek alkalmából négy héten át egy mámorban élt, amiből megint csak akkor tért magához, mikor a Semana Santa, a Szent Hét előkészületeinek kéllett lefolyniok. A szent hetet minden egyes község, lehetett még oly kicsi is, maga magának, idegenek közreműködése nélkül ünnepelte meg. Ezen a héten volt a mulatság veleje, megégetni a judios, a zsidókat, vagy pedig rakétákat rejteni skatulyákba és a levegőbe röpíteni. San Caralampio-nak ezen a kettős ünnepén az egyház is bőségesen megszedte magát. Ezt senkisem szándékszik zokon venni. A negyvennégyezer többi szent mellé megtette San Caralampio-t is szentnek és ezért volt már csak jogos és méltányos, hogy ezen az ünnepen a mexikói egyház se szűkölködjék. A száz és száz látogató, aki Balun Canan-ból .Sapaluta-ba ment, első kötelességének tartotta, hogy San Caralampiót Sapaluta templomában köszöntse és az egyháznak adományokat juttasson. És amidőn a v iszontlátogatók Sapalutá-ból Balun Canan-ba mentek ünnepelni, lelkűk megmentésére elkerülhetetlen volt, hogy Balun Canan katedrálisában székelő San Cara- lampió-nak is megbizonyitsák hódoló tiszteletüket és az egyháznak ujfent adományozzanak. A környék legjámborabbjai, bárha nem voltak sem Sapaluta sem Baíun Canan teljesjogu polgárai, elzarándokoltak mind a két ünnepre, hogy a San Caralampio-hoz szóló imádkozásban semmit se hanyagoljanak el. Jobb kétszer adni az egyháznak, mint egyszer sem. Ami biztos, az biztos. A vallás dolgában még sokkal hasznosabb, bogy s/ei I ólólt sok jól legyen az ember iu KÚbb, mini nagyon keveset. Egyetlen, a/ egyháznak áldozol! eentavilo sem merül feledésbe, mini uhu gyau az ember ezt eléggé érthetően elolvashat ja a templomokban elhelyezeti áldozati perselyeken. Sapaluta és Halmi Cauau templomai nemcsak a jámbor emberektől fogadtak el pénzt. Az egyház nem nézi, kitől ered és hogyan szerezték. Inkább arra gondol, hogy a befolyt summát számolja azoknak a kincseknek a kedvéért, melyeket a molyok és a rozsda iáginak meg. Valamennyi kereskedő és az összes játékasztal bankár elmeid, mihelyt sátrát felverte és a hatóságokkal a helypénzt és az. adót elszámolta, azonnal a templomba, hogy könyörögjön San Caralanipio hoz; mert tiszteletére és hívására jöttek volt ide, áldja meg hát üzletüket bőséges nyereséggel, hiszen érette tették meg ezt a távoli és nehéz utazási és szívesebben maradtak volna otthon asszonyuknál és gyereküknél. Gyertyákat áldoztak és San Caralanipio különböző áldozati perselyébe hullatták bőségesen a jó pengő pénzt, mert tudták, hogy ingyen semmit sem tesznek a földön. Az égben sem. Adni kell, inig csak zsebeket hord az ember. Amidőn az ember utón van felfelé az égbe, a zsebek rendszerint hiányoznak és akkor már egészen késő. A cantinerok is Szent Caralampióhoz intézett alázatos imával é,s megfelelő aprópénzzel kezdték üzletüket. Jó hasznot kellett biztosi tan iok maguknak romi tecoik és többi szeszesitaluk elárusitásából. Elsősorban a pincérnök, a meseras, imádkoztak néhány órát Szent Caralanipio előtt és áldoztak, vagy, ha semmi sem volt náluk, mert még semmit sem kerestek, a legüiHiepélyesebben ígérték meg százalékos részesedését az üzletből. Es illendő) méltósággal térdeltek le a szent előtt a kisérő hölgyek, akik a szegény, tudatlan, érintetlen pincérnőknél az anyahelyettes szerepét töltötték be. Nemes kézmozdulattal húzták arcukra fekete fejkendőiket és rögtön, egy ülésre egy féltucat rosariot imádkoztak le. Kiváltképpen sok jócselekede tét kellett tenniük, az áldozatban is. És különsen az áldozatban. Meri nemcsak magukért és a maguk ld- kiüdvéért imádkoztak. Eléggé öregek voltak ahhoz, hogy most könnyűszerrel maradhassanak ártatlanok és érintetlenek. De nem voltak önzők. Imádkoztak a szegény, rájukbizott védettjeik lelkiüdvéért is, akiket a gonosznak cselfogásai állandóan körülhálóznak és akik nem védhették magukat, mert csinos pofikájuk volt és nem is akartak éhen pusztulni. Imáik és bőséges áldozataik utján az anyák, akik ezekhez a lányokhoz tartózlak, megmentették magukat minden bűntől és hozzá még eleve. Amidőn ez megtörtént, nyitva állt az ut a virágzó üzlethez; mert megmondották vala nekik: Higgyetek és imádkozzatok és áldozzatok, megbocsáttatik nektek; aki pedig hisz és bízik, annak tárva-nyitva áll a mennyország, ámen. A nyomorékok és koldusok is odaadták a maguk kis fillérjeit és nem feledkeztek meg arról, hogy San Caralampio volt az, aki eljövendő jó üzletet juttat majd nekik. Mihelyt imádkozásukkal végeztek, kicsúsztak a templomból és attól fogva nyomban az ajtónál maradtak és a lépcsőkön ültek, hogy megkezdjék üzletüket. Először egy jó ideig viaskodtak azokért a helyekért, melyek szorosan az ajtó mellett voltak. De aztán belátásra jutottak és megszervezkedtek ugv, hogy mindegyiküknek megvolt az a joga, két órán át az ajtóhoz legközelebb üljön és ez pontosan megállapított váltakozó sorokban és leváltásokban történt meg. Miután az ünnepet igv minden földi és égi fel- sősóg általános megelégedésre végre előkészítette volt, kezdetét vehette az üzlet. És meg is kezdődött ünnepélyes nagy misével, a szemek könnyben áztak és a szivek elérzékenyültek és hangzottak a fogadalmak, hogy ettől kezdve soha többé, semmiféle rosszat nem tesznek a földön és csak az örök életre készülnek elő. Tedeum laudamus. Midőn az ünnepi nagymise véget ért és a jámbor hitközség lassan elhagyta a templomot, a székesegyház előtt a téren már játszottak a zenekarok és a marimberok. A játékasztalok bankárjai kiáltoztak: „Su fue!“ és a rulett korongok vidáman surrogtak asztalaikon. A kalmárok áruhelyein hangzott a kur- jongatás: ,,Soy el nas baraio del mundo! Egyedül én vagyok a legolcsóbb a világon!“ A csapszékekből kihallatszott a kiáltozás: „Ólra copita! Még egy kicsit a száraz torokba!“ A bénák és koldusok nyöszörögtek a templom lépcsőin: ,,Tengő hambre, caridad, por Dios, me muero! Az Isten szerelmére, adjon egyetlenegy kis centavitot, éhen halok!“ A pincérnők fog ták ajakfestékeiket és szájacskájukat kicsattanó pirosra festették. Szent Caralampio tiszteletének szódó üzlet kezdetét vette. 3. Andreu most, hogy megbízatását teljesítse, karavánját Sapaluta-ból Balun Canan-ba vezette, hogy a kereskedőket portékáikkal a Balun Canan-ban kezdődő ünnepségre vigye. Itt várnia kellett, mig az ünnep elmúlt. Azután az embereket ismét haza kellett utaztatnia Tuxtlá-ba vagy Suchiapa-ba, vagy ahova éppen valók voltak. A szállítmány súlya csak kevésbé csökkent, mert az árusok, ahol csak alkalmuk volt arra, útközben, vagy azokon a helyeken, ahol üzleteket kötöttek, uj árut vásároltak össze, olyasmit, amit azon a vidéken készítettek, vagy termelitek. Például dohányt, kávét, gyapotot, gyapjú tilmákat, bőröket, gyékéliytakarókal háncsból készült holmikat, kosarakat, comitccot, agyagiakkal ul Mindezeket az itt öleséin bes/ir/el' cikkekei visszaviiték magukkal és áruba bocsátották vagy az ulbuliesö helységekben, vagy levitték a vasút melletti nagyobb városokba, ahol kiadéisabb hasznot érlek cl. Andreu karavánja Sapaluta ban az ünnep idején nem henyélt dologtalanul. A carrelak vissza mentek egészen Tsohtajal helységig, amely télutón van Balun Canan és Jövel között. Itl a karaván egy egész fuvar gölöncsér-árut vett fel, melyei Tsoblajal indiánjai készítettek és a fuvart leszállította Don Laureano bizományosainak, akik az cm,titelt vám sokban éltek. Don Laureano viszont elrendelte, amidőn a kara ván útnak indult Chiapa de Corsoból, hogy Balun Canan-ban az ünnep alatt az ökröknek pihenniük és kiadósán legelniük kell, hogy az állatok a visszafelé valéi utat megfelelő idő alatt és anélkül, hogy fölöttébb kimerüljenek, tehessék meg. Már megint bősé ges szállítmányt vállalt és jóeröben levő állatokra volt szüksége. Ezt a közel kéthetes pihenést felhasználták a carreterok, hogy egyszer alaposan megmosakodjanak, halmijaikat megint rendbeszedhessék és oly sokszor igyák le magukat, amennyire az csak lehetséges volt. Ha a proletárnak, aki a társadalmi és gazdasági ranglétra legalsó fokán áll, nincs szüksége arra, hogy dolgozzék, mert ünnepje vagy pihenőnapja van, leissza magát. Nem tud jobbat. Senki sem oktatta arra, hogy idejét a maga hasznára fordítsa. Senki sem mondta neki, hogy megtanulhatná, gondolkodjék önmagáért. Es ne engedje, hogy egész élete hosszat mások gondolkozzanak helyette. Csak egy dolgot tanult meg és ezt jól megtanulta: szútfogadni. Beléjeverték már ifjúkorában. Apja azzal kezdte, hogy engedelmeskedjék és mindig csak engedelmeskedjék, leszokott ar- ról, hogy önállóan gondolkozzék. És ha lerészegszik. az ünnepnap a mentsége és elhiteti magával, hogy most jókedvű. Urának igen kedvére van, ha a proletár iszik. Feltéve, hogy munkája eközben nem szenved kárt És mert nem tudja, hogy pihenőnapjain mi jobbhoz fogjon, tehát minden egyes szünetnapján is iszik. Ezzel legalább nem lesz okosabb és, ami a gazdának kiváltképpen hasznára van, nem mászik ki az adósságból. Ihátik, amennyit csak akar. Mert szabad ember, aki tehet és megengedheti magának azt, amit akar. Mint szabad embernek megvan az alapos joga ahhoz, hogy berúgjon és pénzét úgy adja ki, ahogyan kedve tartja. De mindig idejében kell leinnia magái, hogy el ne hanyagolja munkáját, ha megint megkezdődik. 4. A pihenőnapok, sőt az ünnepnapok is csak igen gyéren voltak a carretero életében. Csak ha az ökröknek feltétlenül szükségük volt pihenésre, akkor juthatott esetleg a carretero is szünethez, feltéve, ha nem kellett valamiféle törést kijavítani a kocsikon. Az ökrök hiánytalan pihenőnapokat, sőt nagyszünetet is kaptak és eleségiikből a pihenő idejére sem vonták le semmit. Bérüket teljes egészében megkapták akár pihentek, akár nem. Hiszen ezért is voltak ökrök. Ki- alhatták magukat, mert nem értettek ahhoz, hogy a szekerek sérüléseit kijavítsák. Ha nagymennyiségű fuvar várt elszállításra és a karavánokban tartalék- ökröket lehetett hajtani, akkor a carreteroknak egyáltalán nem volt egyetlen pihenőnapjuk, egyetlen vasárnapjuk sem. Sokszor egy teljes esztendőn át. A carretero akkor élvezhette a pihenőnapját, ha láz verte ki és petáteján forgolódott és összegörbedt. vagy ha lábát sem tudta mozgatni, mert egy carreta alá került. Hat napon át dolgozzál és járj el minden ügyedben, de a hetedik napon nem kell dolgoznod, hanem Uradat dicsőítened. Ez igen jól illett Adómhoz és Évához a paradicsomban, akiknek a hét hat napján át semmi mást nem kellett tenniök, minthogy’ az almafát bámulják az édenkertben. De a carreterok nem az éden kertjében éltek, hanem abban az isteni gazdasági rendben, amelyben a fuvar nem várhat, mert különben hiba esik a civilizációban. Nem volt idejük az urat magasztalni azért, hogy nekik életet adott. Egy carretero életét. Imádkozzál a te örök életednek megmentéséért és dolgozzál, hogy szaporítsad a világ javait. Ettől ugyan nem telik meg jobban a gyomrod, de legalább mindig szolga maradsz itt a földön és az égi örömök és dicsőítő énekek egykor biztosak lesznek számodra. Ne kutass a szabadság és a jólét után itt a földön, carretero, mert különben az ördögnek hálójába esel bele, felforgatod az államnak jól igazgatott rendjét és a tövises ösvényről letévedsz. Sokkal többet ér, hogy hűséges és szótfogadó szolga légy, mintha nekigom- bölyödött urad kincsei után fürkészel. Ez régi, jó és kipróbált törvény. Ezért több a szolga, mint az ur. A carreterok úri volta abban állt, hogy nem tűnődtek ilyen kérdésekben. Nem volt idejük bármiféle másra gondolni, mint ökreik jóllétére és arra, hogy kordáikat jókarban tartsák. Mindig túlságosan fáradtak is voltak ahhoz, hogy egyáltalán gondolkozzanak valamin. Elégedettek akartak lenni. Többre nem vágytak. Minden mástól csak még inkább kimerültek . CFoljttatjukJ
