Ellenzék, 1936. július (57. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-14 / 160. szám

A BLLBN TtiK 1936 fariam 14 Féltékenységi dráma a párisi alvilágban Az esküdlek felmentették a búrlutajdonosl, aki agyonlőtte felesége makacs udvarlójál MIT SZÓLNA SZÁZEZER LEIHEZ, ami csak úgy ar égből pottyan- P Keveset) egy milliónál, de ezt a pénzt könnyebb meg­szerezni. És pedig úgy, ha 200 leiért egy negyed sorsjegyet vásárol a DACIA nemzeti sorsjegyárudá­nál, amely számos milliós, de a legtöbb középnyereményt (50.000—500.000 lei) fizette ki. SORSJECYARUDA valamelyik székhelyén vagy irodájában és SZERENCSÉJE LESZ PARIS, julius hó. A Faubourg St. Martin látszólag Paris egyik legbékésebb vidéke. Cso- dáUitosképou: mégis ezen a környéken búj­nak. meg » párisi alvilág legiliirliedtebb alak­jai. Jelenlétükről egy-egy revolverlövés tanús­kodik, amelynek eldördiilése után mindig va­laki vértől elbontva vágódik el a kövezeten. 1 j történt február 18-áu este 9 óra tájban is. Mmmelli, az Artistic bar tulajdonosa revol­ve Növéssel IrtcriU'tte egyik törzsvendé'gét és földijét, Henri .Arru-L akit nz alvilágban Riri néven ismertek. Egy emberi élet kioltása mindig megdöb­bentő esemény, de a tárgyilagosság kedvéért el is kell ismerni, hogy Arm hirtelen halála nem döntötte gyászba ismerőseit. Izgága le­gény volt, tikit már kilencszer i tél tok el, sőt, mint kiderült, Parisból örök időkre kitil­tották. A gyilkosság ügye most került a párisi es­küdtszék elé. Manuelli, oki 25 éves, vállas, római areélii, szénfekete hajú férfi, hossza­san ismertette az előzményeket. Azt vallja, hogy a felesége és családi békéje védclmé- l>en volt kénytelen megölni barátját. Pedig, ha hinni leivel neki, semmi kedvet sem érzett Othello szerepéhez. Henri Arm Manuelli fiatal, szemrevaló fe­leségének egy szép napon azt a meglepő ajánlatot tette, Ivogy ha akarja, boldoggá fogja tenni. Manuelldné a viselkedésével so­hasem adott okol ilyen ajánlatra és első dol­ga volt, hogy sírva panaszolta el férjének, hogy Arm milyen vakmerő ajánlatot tett neki, Armt ekkor kiutasították a helyiség­ből. De nem olyan anyagból volt gyúrva, hogy egy egyszerű kiutasítás el tudta volna hallgattatni. Csak annál dacosabban állított CLUJ. (Az Ellenzék tudósítójától.) Kezünkben az Ardito iTItalia című olasz újságnak az a nevezetes száma, amelynek nyomán az egész világsajtó megirta, hogy a négus a háború kellős közepén szőröstől-bö- röstöl hajlandó lett volna eladni Abesszíniát az olaszoknak. Érdekes és jellemző történelmi doku­mentum, amely megérdemli, hogy kö­zelebbről megismerkedjünk vele. Salvatore Farina, az ismert olasz publicista, azzal kezdi leleplező cikkét, hogy ez év februárjában alkalma volt Genfben találkozni Afeworkkal, Abesz- szinia volt római követével. Afework a négus nevében felszólította Farinát, hogy utazzék Dzsibutiba, mert szeretné szolgálatait Lgénybevenni a négus béke javaslata érdekében. A követ, — írja Farina — azt állí­totta, hogy a négussal állandóan ösz- szeköttetésben áll. Hangoztatta, hogy a négus meggyőződése szerint Abesz- sziniának azok az igazi ellenségei, akik most legjobb barátainak mutat­ják magukat. Még ezt a kijelentést tette: „A négus tisztában van azzal, hogyha a dolgok még egy ideig igy folytatódnak, akkor az angolok a fegyver- és lőszerszállitá- sok zálogaképpen egész Abesszíniát hatalmukba kerítik és ők lesznek az igazi hódítók. — Hozzáteszem, — folytatja Farina, hogy benyomásom szerint Afeworknak sejtelme sem volt a katonai helyzetről és abban a hitben élt, hogy az abesz- szinek előre megállapított haditerv sze­rint vonulnak vissza. A négus igy ve­zette orránál fogva még legbensőbb bi­zalmi embereit is. Farina ezután leutazott Dzsibutiba^ ahol Afework valóban eléje terjesztette a négus békeajánlatát. __ Végeredményében — olvassuk Farina beszámolójában — a négus hajlandó volt birodalmából l>o nupról-napro a bárba és most inár a fArj előtt nyíltan ostromolta ajánlataival a me­ii yeo.sk ét. Akkor este is — mondja Manuelli — hét óra tájban Riri megint beállított. Bébi- volt egy kis szoliába, mert a/l mondta, hogy négyszemközt akar beszélni velem. A szobá­ban, miközben jobb kezét állandóan a zsebé­be süllyesztve tartotta, hetykén tudtomra ad­ta, hogy telefonált a feleségemnek, de ez az asszony, ugylátszik, sehogysetu akarja elhin­ni, hogy csakugyan boldoggá tudná tenni. Aztán ezt mondotta: ,,miután te sem akarsz megérteni, nekem itt már nincs keresni va­lóm“. Érzel távozott, de kilenc órakor me­gint visszajött és durván felszólított, hogy motije.k ki vele az utcára. A jobb kezét most is felöltője zsebében tartotta, ahonnan revolver kandikált ki. Hirtelen előrelépett és az volt az érzésem, hogy előrántja revolverét. Én azonban meg­előztem és lelőttem. A tárgyaláson felmerült az a gya<nu is. hogy talán nem is annyira az asszony, mint valami egészen más ok miatt támadt a két egykori jóhnrát között halálos ellenséges­kedés. Gyermekem életére esküszöm — jelen­tette ki pátihosszal Manuelli —. hogy sem­mi más okom nem volt Arrurn haragudni. Manuelli né, a csinos, barna asszony elfo- gódottan áll a bíróság elé és vallomása min­den tekintetben megerősíti férje védekezését. A perbeszédek után az esküdlek visszavo­nulnak és rövid tanácskozás után verdikt­jükben kimondják, hogy Marius Manuelli nem bűnös. Ezen az alapon a bíróság a Faubourg Sa­int Martin Othellóját felmentette a gyilkos­ság vádja alól. hatalmas területeket átengedni Olasz­országnak. Akszum szent városával együtt és abba is beleegyezett, hogy Szomáli és Eritrea közt közvetlen összeköttetés létesüljön. A négus kötelezte magát, hogy a mi­nisztériumok és a közigazgatás külön­böző ágainak a megszervezésében olasz szakértők segítségét veszi igénybe. Sőt még hadserege szervezésében is haj­landó volt olasz segítséget elfogadni. Elgondolása szerint Abesszínia gazda­sági kiaknázására kizárólagos joggal egy olasz-abesszin társaság kapott volna koncessziót. — Eddig egyetlen békepont ellen sem lehetett komoly kifogást emelni. Azt hihette az ember, hogy a négus menteni akarja, ami még megmenthető. De már a békejavaslat 6. és 7. pontjá­ban kibújt a szög a zsákból. A 6. pont igy hangzik: ,,Olaszország a békeszer­ződés aláírásával egyidejűleg egymilliárd Urát fizet le őfelsége a császár saját kezébe.“ A 7. pontban ez áll: „Az abesszin biro­dalom gazdasági kiaknázására és fej­lődésének előmozdítására alakult tár­saság részvényeinek fele Olaszország, másik fele pedig az abesszin császár személyes tulajdonába megy át.“ — A négus tehát — állapítja meg befejezésül Farina — hajlandó lett volna jópénzért eladni az országát és mivel sejtette, hogy árulása nyomán esetleg lázadás tör ki, még arról is gon­doskodott, hogy a békejavaslat egyik pontja szerint „Olaszország kötelezett­séget vállalt az abesszin hadsereg de- mobilizálása idején arra, hogy az or­szág belső rendje felett saját hadsere­gével fog őrködni“. Fontos könyvárleszállitás. Szekfii Gyula: Bethlen Gábor. Eddigi ára 420 lej volt, most rövid ideig az eredeti luxuskiadás 165 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel küldjük. „Botrány a szállóban“ Egy csikágói bűnügyi folyóirat egy nyu- galombavonult hírneves amerikai detektív emlékiratait közli. Az élmények közül alább ismertetjük egy érdekes nyomozás történe­tét. * Lakásomon a kereveten hevertem, amikor berontott hozzám egy izgatott fiatalember. Elegáns, harminc év körüli férfi volt. Kime­rültén hanyatlott az egyik fotőjbe. — Az Astoria-szálló halijában ültem az imént, uram, újságot olvasva. A menyasz- szonyomra és az édesanyjára vártam . . . Amikor egyszerre csak egy feltűnő szépségű nő lépett a terembe. Az asztalomhoz lépett és hangosan, szikrázó szemmel kiáltott fe­lém: — Hát mégis csak a nyomodra jutottam, te gazember! . . . Tönkretetted az életemet!... Elcsábítottál s most odahaza vár éhesen a porontyod, mert hónapok óta nem adtál ne­künk egy centet sem . . . Tönkretetlél egy ilyen védtelen nőt! A tömeg fenyegetően mormogott. Egyszer­re süvítő férfihang zudult felém: — Mit bámul? Adjon ennek a szegény, szemcséden teremtésnek pénzt, hogy enni­valót vásárolhasson a gyermekének!... Öklök emelkedtek a levegőbe. Egyre fe­nyegetőbb lett a helyzet s átadtam a nőnek kétszáz dollárt, aztán valósággal menekiilés- szerüen távoztam a haliból. Átmentem az utca másik oldalára s ekkor észrevettem, j hogy az ismeretlen védtelen nő azzal az úr­ral hagyta el a szállót, aki a pénzt követelte a számára. Szörnyű sejtés villant át az agyamon. De ugyanakkor észrevettem a menyasszonyomat is, amint zokogva támaszkodik édesanyja karjára, gépkocsiba ülnek és elrobognak. Fültanui voltak a történteknek!... Uram, ha nem segít rajtam, öngyilkos leszek!... * így hangzott a fiatalembernek, Landley Johnnak elbeszélése. Megállapítottam, hogy a csikágói előkelőbb szállókban már több hasonló eset fordult elő az utóbbi hetekben. A személyleirás elárulta, hogy mindig ugyan­az a leány a „védtelen nő“. És mindig akad a hallókban egy jólelkü férfi, aki a meg­támadottnak felháborodásában az azonnali fizetést ajánlotta. Az egyik reggelen unatkozva böngésztem a lapokban, amikor megakadt a szemem egy hosszabb cikk címén: „Botrány egy szálló­ban“. „Innen és innen jelenti tudósítónk, hogy...“ , . A tudósítás a kliensem esetet irta le, csak­nem szóról-szóra. Ahá! . . . Úgy látszik, a két jómadár átrepült a másik városba vendég- szereplésre. Rögtön vonatra ültem s estére már célhoz érkeztem. A szállóban, ahol a botrány történt, a portásnak eszébe jutott, hogy a botrány közben a nő kisbabája, akit magával vitt ezúttal, elvesztette a csörgőjét. Itt van valahol a fiókban. A csörgőn nem volt útbaigazító nyom. Kértem a menetrendet s mialatt azt bön­gésztem, női hang ütötte meg a fülemet: — Kérem, nem találtak itt tegnap egy csörgőt? A portás előtt csinos nő állott. A portás szemvillanása elárulta, hogy a tegnapi bot­rány hősnője. Amikor kiment a szállóból, követtem. Gépkocsi várakozott rá, benne egy szakállas férfi. Taxiban követtem őket. Előbb egy kis mellékutcába kanyarodtak, ahol már várt rájuk egy asszony. Annak átadták a csörgőt és máris robogtak tovább. Itt bérelték ki tehát a gyermeket! ... Közben megérkeztünk a pályaudvarra s másnap már ismét Csikágóban voltunk. Nyo­mon követtem a párt akkor is, amikor be­fordultak a 154-es utca 76-os számú házá­nak kapuján. ♦ Most már csak a személyazonosságuk megállapítása volt hátra. Landleyt megkér­tem, legyen segítségemre a bűneset kinyo­mozásában. Álbajuszt ragasztottam az orra alá és lesbeálltunk a 154-es utcában. öt órakor délután megjelent a hölgy egy szakállas férfi társaságában. Gyermekkocsit toltak maguk előtt, kisbabával. — Ez az Astoria-hallbeli felháborodó! — mormogta mellettem Landley. Mögéjük surrantunk és hallottuk, amikor a férfi igy szól a nőhöz: — A Carlton-szállóba megyünk, drágám! Rögtön gépkocsiba ültünk, a Carlton-ba mentünk és helyet foglaltunk a hallban. Ne­gyedóra sem telt el, belépett a zsaroló nő cinkosa s megállt a portás fülkéje előtt Gyorsan a portáshoz léptem. — Nem volt még itt a menyasszonyom^ — kérdeztem olyan hangosan, hogy a sza­kállas is hallja. — Nem — felelte a portás, mire vissza­ültem Landley mellé a hallban. A szakállas óvatosan a közelünkben fog­lalt helyet. Egyszerre csak megjelent a Miss a gyermekkocsival. Észrevettem, bogy a férfi a szemével jeleket ad le neki, mire a „védtelen nő“ felém tolva a gyermekkocsit, megállt előttem és rámripakodott: — Csakhogy megvagy, te betyár! Kiemelte a kisbabát a kocsiból és az or­rom alá tartotta. Mielőtt még tovább foly­tathatta volna, közbevágtam: —- Édes kicsi gyermekem!. . . Kisbaba! . . * Gyere ide szépen a papikádhoz! . . . Alagamboz öleltem a gyermeket. Aztán karonragadva a „védtelen nő“-t, igy szóltam hozzá hangosan, hogy a szakállas is értse: — Most pedig megyünk egyenesen az anyakönyvvezető elé, hogy összeadhasson minket!... Elveszlek feleségül, édesem!, A hall közönsége éljenzett. Hatalmas taps­vihar tört ki. A „müfelbáborodó“ szakállast pedig felszólítottam, jöjjön velünk és legyen a tanúm. Egyenesen a rendőrségre mentünk. Huszrendbeli zsarolás miatt két-két évre Ítélte később a biróság a cinkostársakat, v Landley egy hónap múlva ismét beállított hozzám. Zavartan forgatta a kalapját és hosszú dadogás után kinyögte, hogy arra szeretne megkérni, hogy ... — Legyek a násznagya, ugy-e? — fejez­tem be a mondatot. — Úgy van. Elvállalja? Minthogy vállalkozó szellemű ember va­gyok, barátságosan csaptam bele Landley tenyerébe, (—yj Hogyan akarta a négus eladni országát az olaszoknak? Részletes jelentés a kalandos történelmi epizódról

Next

/
Thumbnails
Contents